Évfordulók

Szöveg: Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke 

GÖRGEI ARTÚR
1818. január 30.

A 200 évvel ezelőtt született Görgei Artúr 14 éves korában került be a császári királyi hadseregbe, ahol 13 évet szolgált. 1845-ben rangjának megtartásával kilépett, s Prágába ment, ahol az egyetemen kémiai tanulmányokat folytatott, doktori értekezését a kókuszdió zsír­sa­vai­ról írta.

Magyarországra történt hazatérését követően, 1848 júniusa és novembere között, alig öt hónap leforgása alatt lett honvédszázadosból és századparancsnokból vezérőrnagy, majd a legnagyobb magyar hadsereg parancsnoka. Ennyi idő alatt kellett megtanulnia a hadszervezés és -vezetés megannyi rejtelmét úgy, hogy korábban nem vett részt háborúban. Görgei már 1848 szeptemberének és októberének fordulóján önálló hadműveletet vezetett a Szlavóniából betört horvát hadosztály ellen, s noha a parancsnokságot rövidesen át kellett adnia, komoly szerepet játszott e hadosztály megadásra kényszerítésében Ozoránál.

Első önálló hadjáratát 1848 decemberében a császári királyi fősereg támadása alkalmával vívta meg. Ekkor még csak azt tudta, mikor kell időben elrendelni a visszavonulást – de az adott erőviszonyok mellett ez is komoly siker volt, hiszen megóvta hadseregét a megsemmisüléstől. A következő, 1849. január–februári felvidéki hadjárat célja az ellenséges főerők lekötése, illetve a Tisza-vonal elleni támadásuk megakadályozása volt. Noha a hadjárat során Görgei feldunai hadteste több taktikai kudarcot, mint sikert mondhatott magáénak, a fő célt sikerült elérni, s ez tette lehetővé a magyar hadsereg tiszántúli összpontosítását.

Legnagyobb sikerét immáron a magyar fősereg főparancsnokaként az 1849. áprilisi tavaszi hadjáratban aratta, amikor létszámban és tüzérségben kisebb, gyengébben felszerelt és kiképzett csapatok élén egy hónap alatt a Tiszától a Rábáig szorította vissza az ellenséges fősereget, s közben két csatában és négy ütközetben verte meg annak egyes részeit. Ezt koronázta meg Buda 1849. május 21-i visszavétele, amely méreteit tekintve a szabadságharc legnagyobb győzelme volt.

1849 nyarán a megerősödött császári királyi fősereggel, illetve a segítségére siető orosz intervenciós hadsereggel került szembe. Ez utóbbi önmagában erősebb volt, mint a vele szemben álló honvédsereg. Görgei először a Vág mentén, majd Komáromnál próbálta meg feltartóztatni és megverni a császári királyi főerőket, s a július 2-i komáromi csatában komoly sikert ért el, ugyanakkor egy lovasrohamban életveszélyesen meg is sebesült.

Röviddel ezután – életveszélyes sebe dacára – a kormányzat rendeletére megindult dél felé, hogy egyesüljön a többi magyar sereggel. Vácnál beleütközött az orosz főseregbe, s miután nem tudott rajta áttörni, úgy döntött, hogy az oroszok hadműveleti és utánpótlási vonalára nyomulva, az oroszok háta mögött próbálja meg elérni a Tiszát. Közel egy hónapon át 30 000 emberével lekötötte az oroszok 120 000 emberét, saját erőinek négyszeresét, a teljes ellenséges hadsereg egyharmadát. Ez volt talán a legjelentősebb katonai teljesítménye. Nem rajta múlott, hogy ezt a sikert már nem lehetett kiaknázni. A déli magyar fősereg ugyanis a magyar kézen lévő Arad helyett Temesvárnak vette útját, s ott szenvedett súlyos vereséget Görgei Aradra érkezésének napján, augusztus 9-én.

Ezek után Görgei már csak a hadsereg megsemmisülése vagy a megadás között választhatott. Augusztus 11-én az általa összehívott haditanács az oroszok előtti fegyverletétel mellett döntött – ezzel is jelezni akarták, hogy Ausztria önmagában gyenge lett volna Magyarország legyőzéséhez. Így aztán az augusztus 13-i fegyverletétellel a hadsereg, ha fizikailag nem is, szimbolikusan még egy utolsó csapást mért a Magyarország önállóságát megtámadó ellenségre.

Szöveg: Katona András, Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata

LUXEMBURGI ZSIGMOND
1368. február 15.

650 éve, 1368. február 15-én született Luxemburgi Zsigmond

Egyik leghosszabb ideig, éppen fél évszázadig uralkodó királyunk, aki a német-római császári és a cseh királyi koronát is megszerezte. Megítélése nagyon eltérő volt a különböző történelmi korokban. Volt idő, amikor életének negatívumait, kudarcait hangsúlyozták, de főleg kiváló történészünk, Mályusz Elemér kitartó munkásságának eredményeként az 1980-es évektől egyre reálisabbá vált a Zsigmondról kialakított történeti kép. Német-római uralkodóként összehívta, végigelnökölte a napóleoni időkig legnépesebb európai kongresszust, a konstanzi zsinatot, amely felszámolta a „nagy egyházszakadást”. Ennek sikere érdekében bejárta Nyugat-Európát. Kár, hogy sokáig a tankönyvek is csak Husz János kivégeztetéséről tudósítottak a zsinattal összefüggésben, arról kevésbé, hogy évekkel később elérte a cseh huszitákkal való megegyezést, kompromisszumra kényszerítve a pápát is.

Nagy Lajos királyunk lánya, Mária kezének elnyerése révén lett magyar király a brandenburgi őrgróf, aki Prágában, apja udvarában kiváló nevelésben is részesült. Ugyanakkor jó megjelenésű, nyúlánk, izmos, kalandokat is kedvelő ifjú volt. Szerencsétlen időben lett magyar király, hiszen a királyi hatalom összeomlóban volt, és a török is megjelent déli határainkon. Zsigmond fokozatosan vált a helyzet urává, és lett a késő középkor legszínesebb egyéniségeinek egyike, az egyetlen olyan középkori uralkodónk, aki nélkül az európai történelmet dióhéjban sem lehet megírni. Hét nyelven beszélt, úri gőgtől mentes, közvetlen modorával könnyen tudott kapcsolatot teremteni nemcsak udvari körökkel, de egyszerű polgárokkal és tudósokkal is. Különösen a műveltséget kedvelte: „Lovaggá egy nap alatt ezret is üthetek, de doktorrá ezer nap alatt egyet sem” – szól a neki tulajdonított szállóige.

Apja, IV. Károly császár Prágát Közép-Európa egyik legszebb városává építtette, Zsigmond Budán szeretett volna a nyomába szegődni. Ezt az 1970-es években feltárt budavári szoborleletek is bizonyítják.

Tisztelegjünk e kerek évfordulón legnagyobb européer uralkodónk emléke előtt.

HUNYADI MÁTYÁS
1443. február 23.

575 éve, 1443. február 23-án született Hunyadi Mátyás

Legismertebb magyar királyunk életét számtalan történeti legenda övezi. Ezek közül az egyik, hogy Zsigmond király természetes gyermeke lett volna, melynek persze nincs valóságalapja. Uralkodása alatt, de főleg azt követően számtalan Mátyás-monda keletkezett, melyeket jobbára a nép költött és örökített nemzedékről nemzedékre. Az ezekből kibontakozó Mátyás-kép jelentősen idealizált, de nemzeti lelkületünk részévé vált.

A történészek leírása szerint „Mátyást a kortársak nem tartották szépnek. Alacsony, erős testalkatú ember volt. Arcát erősen kiemelkedő orra, duzzadt ajka, barna, fénylő szemei tették jellegzetessé. Haja válláig ért. Parancsoló egyénisége nehezen tűrte az ellentmondást. Haragos dühkitörései félelmet ébresztettek. De tudott megnyerő, nyájas lenni. Állítólag könnyen megértette magát a közemberekkel.” Egyetlen fiúgyermeke, Corvin János is egy polgárlánnyal szövődött szerelmének gyümölcse volt.

Hunyadi Mátyás népszerűségét az általa teremtett belső béke és jogbiztonság alapozta meg. Ez tette elviselhetővé a korábbiaknál magasabb adóterheket is. Ugyanakkor elhúzódó háborúi elégedetlenséget keltettek az ország főurai körében. Mátyás számára Luxemburgi Zsigmond szolgált példaképül, aki cseh király és német-római császár is lett. Diplomáciai tevékenysége is ennek szolgálatában állt. A törökkel szemben – felismerve annak erejét – jobbára csak védekező harcokat vívott.

Mátyás művelt, sokat olvasó ember volt, ami akkoriban még uralkodók körében is ritkaságnak számított. 2500 kötetes könyvtára, a Bibliotheca Corviniana a korabeli Európában a pápai után a legjelentősebbnek számított. Mátyás udvarában szívesen fogadta kora hírességeit. Pozsonyban egyetemet is alapított. Pártolta a művészeteket, és köztudottan neki köszönhető, hogy meghonosodott nálunk a humanizmus, a reneszánsz. A budai palotát is ebben a stílusban építtette tovább. Udvara pompájával elkápráztatta a külföldieket. És ki ne hallott volna a híres visegrádi palotáról!

Mátyás király emléke kitörölhetetlen a magyar nép szívéből, de elfogultság nélkül is az egyik legnagyobb alakja történelmünknek.