Gőzvasút
1825. szeptember 27.
192 éve a következő híradás jelent meg a Magyar Kurírban Kultsár Istvánnak, kora vezető újságírójának a tollából: „Valami Stephenson nevű anglius olyan masinát talált ki, melyet füsttel és forró vízzel hajtanak. Higgye, aki akarja!” Az újabb hír aztán a hitetlenkedőket is meggyőzte: 1825. szeptember 27-én megszületett a gőzvasút.
A sínpálya egy 18 km-es szakaszon húzódott Stockton és Darlington között. Az eső ellenére több százan várták izgatottan a történelmi pillanatot, hogy a behemót, teáskannára emlékeztető pöfögő alkotmány első útjára induljon. A mai sebességek mellett megmosolyogtató, de akkor szédítő iramnak számított a teljesítménye: a vonat előtt vágtató, vörös zászlót lengető lovasnak bizony igyekeznie kellett, hogy bele ne rohanjon az átlagosan 10, de helyenként 15 km/órás sebességgel száguldó szerelvény. A vonat, amelyet akkoriban még „gépi együttesként” emlegettek, nem akármilyen látványt nyújtott. Elöl a Locomotion nevű „gőzelefánt” haladt; ehhez kapcsoltak hat szenes-, illetve liszteskocsit, hogy ha netán felrobbanna a kazán, inkább ezek sérüljenek, mint az utasok. Mert persze utasok is voltak szép számmal: a 34 postakocsiban összesen 450-en foglaltak helyet, köztük egy egész rezesbanda, mely fokozta a hangulatot. A szerelvényt újabb hat tehervagon zárta. A csoda egy óráig tartott: a 46 kocsiból álló, 90 tonnás masina 65 perc múlva befutott Darlingtonba. A hatás leírhatatlan volt, és mindenki biztosra vette, hogy ez a száguldás netovábbja.
Stephenson azonban már újabb találmányon törte a fejét. Olyan lokomotívról ábrándozott, mely a postakocsik sebességének kétszeresét is túlszárnyalja. Négy évvel később aztán ez az álma is valóra vált. Rocket – magyarul Rakéta – nevű gőzmozdonyával káprázatos bemutatót tartott: 21 km/óra átlagsebességgel száguldva bebizonyította, hogy a lóvasútnak végképp bealkonyult. Stephenson alakjával Budapesten naponta találkozhatunk: a Keleti pályaudvar homlokzatáról tekint le négy méter magas szobra.
