Antoine De Saint-Exupéry
1900. június 29. – 1944. július 31.
117 évvel ezelőtt, június 29‑én, a 20. századdal együtt született Antoine de Saint-Exupéry, aki egyszerre volt a modern technika, a sebesség megszállottja és filozofikus hajlamú humanista író. Valódi kis hercegként született egy elszegényedett nemesi családba. Már gyermekkorában minden érdekelte, ami csak kapcsolatban volt a technikával: valószínűleg akkor még a versírásban is fontosabb volt számára a rímelés, mint a tartalom, a hegedűtanulásban pedig izgalmasabb maga a hangképzés, mint a művészi kifejezés. Persze azért nem volt híján a fantáziának sem: feltalált egy repülő biciklit. Amikor nem vették fel a Tengerészeti Főiskolára, más irányban próbálkozott: beiratkozott építésznek, szabadidejében pedig repülni tanult. Akkor még nem is sejtette, hogy néhány év múlva a repülés történetének egyik klasszikusa lesz.
Közben hivatalnokként és gépkocsiügynökként dolgozott, kevés sikerrel: másfél év alatt mindössze egy teherautót sikerült eladnia. 26 éves korára azonban végleg elkötelezte magát a repülés mellett. Az első francia légitársaság postaszolgálatának pilótája lett, az egyik regényében megörökített déli futárgépen teljesített szolgálatot: „Ha emlékeim között kutatok, melyik hagyott maradandó ízt bennem, ha fölállítom azoknak az óráknak a mérlegét, melyek számítottak: mindig azok voltak az igazak, amelyeket nem a pénznek köszönhettem. Nem lehet pénzen megvásárolni az éjszakai repülés élményét, ezernyi csillagával, komolyságával, és azzal a nagyszerű érzéssel, hogy néhány órára mindennek fölébe kerekedtünk. És nem lehet pénzen megvásárolni a világ új látványát egy-egy nehéz útszakasz után, a fákat, virágokat, nőket, a mosolyt, melyet frissen színez a hajnallal visszakapott élet, a kárpótlást nyújtó apró dolgok dallamát.”
Úgy ismerte Buenos Aires, Dakar, Casablanca térképét, mint a tenyerét. Ha pedig éppen nem volt a levegőben, a szárazföldön vagy vízen utazott. Járt Moszkvában éppúgy, mint New Yorkban, 1936-ban pedig, akárcsak Hemingway, Spanyolországból küldte haditudósításait. Mint minden vérbeli pilóta, ő is megpróbálkozott egy rekord megdöntésével: Párizsból akart Saigonba repülni, de lezuhant a Líbiai-sivatagban. Öt napig vándorolt étlen-szomjan a Szaharában, mire végre rátaláltak. „Helyzetemen tűnődtem: elvesztem a sivatagban, veszélyek fenyegettek, meztelen voltam, homok és csillagok között, és távol, végtelen csöndnyire távol életem sarkpontjaitól. Tudtam: napok, hetek, hónapok kellenek, hogy újra megleljem őket, ha nem talál rám a repülőgép, vagy ha másnap nem koncolnak föl a mórok. Nem volt többé semmim a világon. Nem voltam egyéb; csillagok és homok közt eltévedt halandó, akinek egyetlen öröme van: az, hogy lélegzik. Mégis: álom álom után támadt bennem.”
Egy ilyen álomból született meg később a világhírnevet hozó A kis herceg. S míg ő a barátságról, felelősségről, emberi kapcsolatokról álmodott, a világ egy gyilkos ábránd nevében háborúzni kezdett. Saint-Exupéry felfedező pilóta lett, és ismét túlélt egy zuhanást. Nem akarták többé gépre ültetni, de ő minden követ megmozgatott, hogy repülhessen. 1944. július 31-én, utolsó engedélyezett felszállása után hiába várták vissza társai. Gépét lelőtték a németek, s ez a harmadik zuhanása az utolsó lett.
„Az eltűnteket megszépíti az emlékezet. Legsugárzóbb mosolyaikba öltözteti őket örökre. De lassanként ráeszmélünk, hogy ennek vagy annak a tiszta nevetését nem halljuk többé. Az eltűnt bajtársat nem pótolhatja soha semmi.”
