Évfordulók

Zrínyi Ilona
március 1.

1666. március 1-jén Bártfa városának szinte minden lakója a Szent Egyed-székesegyház előtt tolongott. Esküvőre gyűltek össze, s nem is akármilyen esküvőre: Rákóczi Ferenc – a későbbi I. Rákóczi Ferenc – vezette oltár elé a horvát bán lányát, Zrínyi Ilonát. A vőlegény 22 éves volt, a menyasszony kettővel idősebb, s bár mindketten neves családból származtak, inkább a lány rokonai örültek egybekelésüknek. A vőlegény anyja, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem özvegye nem tartotta elég jó partinak a Zrínyieket, annak ellenére, hogy Ilona apja bán volt, nagybátyja a híres tragikus sorsú költő, dédapja pedig maga a szigetvári hős.

A fiatalok egyébként egy évvel korábban a trencséni fürdőben ismerkedtek meg, s Rákóczi minden ellenkezés dacára elhatározta, hogy csakis Zrínyi Ilona lehet a felesége. A menyegző nagy pompával zajlott le: a nászajándékba kapott aranyozott díszhintót három pár almásderes húzta, s az ünnep fényét emelendő, mind a hat ló sörénye és farka kékre volt festve. A város polgárai is bőkezűek voltak: ők egy színarany serleggel kedveskedtek az ifjú párnak. Semmi sem hiányzott, ami ilyen alkalmakkor illik, ha csak a császári engedélyt nem számítjuk, mely két nappal lekéste a szertartást. Talán csak egyvalaki nem találta a helyét ebben a helyzetben: éppen a menyasszony. Az okot egy levélből tudhatjuk meg, melyet két héttel később Sárospatakról írt az édesanyjának:

„Kegyelmed, édes asszonyanyám, jól tevé, hogy nem jött el szépséges tengerpartjáról hitvány rossz téli úton az én lakodalmamba, ha már a szívem hites uram édesanyja, Báthori Zsófia őnagysága sem érdemesítette menyegzőnket az ő megjelenésére. Pedig nem kellett volna ezért őkegyelmének átutaznia az országot, csak a közeli Munkácsról kellett volna elfáradnia. Azért mégis igen fényes ünnepség volt a lakodalom. Minekutána letelt a mulatozásban töltött három nap, útra keltünk Báthori Zsófia őnagyságához, tiszteletmegadásra, Munkácsra. Asszonyanyám nem haragszik meg rám, ha megírom, mikor a nagyasszony színe elé járultam, hogy engedelmes módon megcsókoljam, elijedtem arcától. Olyan az, mint a decemberi szél a Karszton.

Még hadd sorolom itt fel – hogy kegyelmed figyelmébe veszi –, ifjú férjuramtól 8900 aranytallért és a Rákóczi-vagyon arany-, ezüstszerszámait, igen szép mesterségű tárgyakat kaptam házuktól nászajándékba. Ezeket, hogy ajándékba kaptam, szám szerint felsorolásban hites uram anyja, napam őnagysága okmányba íratta. Ezek után eljövénk Munkács várából ezen szép Patakra, ahol a domboldalon dél felé, messzire el a határban, már virágban állnak a gyümölcsfák. Bárha áldott gyümölcsöt hoznának!”

Így, jó három és fél évszázad távolából nem tudhatjuk, mi történt azokkal a fákkal, azt azonban igen, hogy a házasság néhány év múlva neves gyümölcsöt termett II. Rákóczi Ferenc személyében.

Luigi Cherubini
március 15.

1842. március 15-én meghalt Párizsban egy hosszú életű és hosszú nevű olasz zeneszerző: Maria Luigi Carlo Zenobio Salvatore Cherubini. Ha klasszicista zenéről beszélünk, mindig Haydn, Mozart és Beethoven neve kerül előtérbe. Pedig éppen Cherubini volt az, aki leginkább betartotta a klasszikus szabályokat. Lehet persze, hogy ma már éppen ezért kevésbé népszerű: muzsikája túl csiszoltnak, érzelemmentesnek és hűvösnek tűnik. A maga korában azonban ismert és elismert komponista volt, sőt évtizedeken át Franciaország hivatalos zeneszerzője.

28 évesen került Párizsba, ahol karrierje aztán egyre inkább kiteljesedett. Egyedül Napóleon uralkodása alatt mellőzték egy ideig, mert a császár nem fogadta kegyeibe. Azalatt viszont végiglátogatta Európa nagyvárosait Londontól Bécsig, és mindenütt hagyott emlékbe egy-egy operát, dalt vagy egyházi művet. Napóleon bukása után már minden akadály elhárult előle. Elfoglalhatta a konzervatórium igazgatói székét, operáit egymás után mutatták be, és elképzelhetetlen volt bármilyen ünnepi alkalom az ő muzsikája nélkül. Akkora tekintélyre tett szert, hogy zenei ügyekben nem is merészelt senki dönteni az ő megkérdezése nélkül. Ez lett aztán Liszt Ferenc végzete is, amikor be akart iratkozni a nagy hírű párizsi konzervatóriumba. Cherubini, aki ugyan maga sem volt tősgyökeres francia, elutasította a magyar jelentkező felvételi kérelmét. Jogi regulák pontos betartásával jól elboldogult az életében, de talán, ha a zenei szabályokat legalább néha felrúgta volna, művei élvezhetőbbek lennének az utókor számára.

William Shakespeare
1564. április 23. – 1616. április 23.

„Ahogy romlasz, úgy nősz a tieid
Egyikében attól, amit ma vesztesz;
S mit ifjan adsz, véred friss cseppjeit
Visszakapod, mikor tested öreg lesz.
Így élni szépség, okosság, erő,
Másképp vénség, hülő kór, őrület;
Hinnénk neked, meghalna az idő:
Még hatvan év, s eltűnnénk, emberek.
Kit a Természet nem folytatni gyártott,
Száradjon, vesszen a nyers, durva, torz;
Téged dúsaknál dúsabban megáldott:
Becsüld jótettét, s jóval viszonozd;
Pecsétté vésett s megszabta a munkád:
Üsd le sokszor, s ne hagyd veszni a mintát.”

Shakespeare XI. szonettjével egy 432 évvel ezelőtti eseményre emlékezünk. 1585. február 2-án ikrek születtek a Shakespeare-házban, így a későbbi híres drámaíró háromgyerekes családapa lett. Azt hiszem, a születésnap kapcsán érdemes néhány percet szentelni Shakespeare származására és magánéletére, hiszen erről általában jóval kevesebbet tudunk, mint műveiről. Apja tekintélyes polgár volt Stratfordban. Foglalkozására nézve kesztyűkészítő és gyapjúkereskedő, aki városi tisztségeket is ellátott. A ranglétrán egyre emelkedett, s egy évtized alatt a sörkóstoló címtől a polgármesterségig vitte, sőt később még nemesi címert is kapott.

1557-ben vette el Mary Ardent, egy kisnemes lányát, s ezután sorra születtek a gyerekek, összesen nyolc.
William a harmadik volt, rajta kívül még három öccse és egy húga érte meg a felnőttkort. Shakespeare nem sokat késlekedett a családalapítással: 18 éves korában nősült. Mi tagadás, elég hirtelen ütötték nyélbe az esküvőt a 26 éves Anne Hathawayjel 1582 novemberében, s rá 6 hónapra megszületett első lányuk, Susanna. Két esztendő múlva ismét gyarapodott a család, ekkor jött ugyanis világra a már említett ikerpár, Hamnot és Judith. Egy év sem telt el, és Shakespeare-t már Londonban találjuk. Nehéz kideríteni ma már, miért hagyta el a családját, bár a hagyomány szerint vadorzás miatt száműzték szülővárosából. Míg ő a londoni színházakban sikert sikerre halmozott, családja szerényen éldegélt otthon, s talán nem is tudták, vagy legalábbis értékelni nem tudták, milyen híres ember lett belőle.

Hosszú ideig csak temetésekre járt haza: a Szentivánéji álom írása idején halt meg 11 éves fia, a Hamlet évében apja, a Pericles évében pedig anyja, érdekes módon mindketten szeptember 6-án. Közben pedig elvesztette három öccsét is, köztük Edmundot, aki követte őt Londonba, és a Globe színésze volt. Amilyen érthetetlen volt annak idején a távozása, olyan megmagyarázhatatlan, hogy miért vonult vissza 46 éves korában a színpadtól, s miért tért vissza családja körébe 24 évi távollét után. Tény, hogy 1610-ben megírta a Vihart, megvette Stratford legnagyobb házát, s ettől kezdve legfeljebb csak látogatóban járt a fővárosban.

Amikor hazatért, nagyobbik lánya már férjhez ment egy orvoshoz, és gyereke is született. Másik lányának esküvőjét 1616 februárjában tartották. Nem sokkal ezután Shakespeare papírra vetette legutolsó „művét”, a végrendeletét, és április 23-án, 52. születésnapján meghalt. A testamentumból kiderült, hogy Susanna lányát szerette a legjobban, utána egyetlen még élő nővérét. Judith is jóval kevesebbet kapott náluk, feleségére pedig mindössze egy ágyat hagyott. Életében csak egy unokáját, Elizabethet ismerte. Később Judith lányának is született három fia, akik közül az első a Shakasper nevet kapta keresztnévként. A fiúk azonban mind fiatalon haltak meg, s lányunokája is utód nélkül távozott az élők sorából 62 éves korában. Így 1670‑ben kihalt a Shakespeare család híres ága.