Évfordulók

MOLNÁR FERENC
január 12.

„A feleség olyan, mint a monokli. Elegáns viselet, de nélküle jobban lát az ember.”

Ez a szellemes mondás Molnár Ferenctől származik, aki 1878. január 12-én született, a véleménye ellenére bizony háromszor nősült, és állandóan monoklit viselt. Jogásznak készült, de 22 éves korában megunta a paragrafusok szigorú világát, és felcsapott újságírónak. Már cikkeiben is feltűnt remek humora és élvezetes stílusa, nem csoda hát, hogy hamarosan novellákkal, sőt regényekkel is kopogtatott a kiadóknál. Mindmáig legolvasottabb írása, a világszerte ismert és elismert A Pál utcai fiúk 29 éves korában jelent meg. Ez volt egyetlen szomorúan végződő műve, de élete végéig a kedvence is, hiszen a gyerekkorára emlékeztette.

A színház iránti vonzalma is már kamaszkorában elkezdődött. Önéletrajzában így emlékezett erre: „Első nagyobb színpadi munkám a Kék barlang című látványos dráma volt, amely a József körút 68. III. emelet 17. ajtó alatt, barátom házi színpadán került színre szép sikerrel. Tartalma az volt, hogy – atyám orvos lévén – házi gyógyszertárunkban eltörött egy sötétkék orvosságosüveg, s annak egy darabja mögé égő gyertyát állítva kék fényt voltunk képesek színpadunkon előállítani, miközben drámám alakjai »Huj, huj, most gyövök én!« kiáltásokkal ugráltak a kék fényben. Sokkal többet nem is mondtak, akkor még nem helyeztem nagy súlyt a dialógra.”

Alig telt el egy évtized, és Molnár Ferenc a színpadok ünnepelt csillaga lett. Gördülékeny párbeszédeivel, sziporkázó és csipkelődő közhelyeivel, vígjátékainak fordulatos cselekményével az egész világot meghódította. A Liliom, Az ördög, a Játék a kastélyban és sok más jellegzetes budapesti szalondráma szerzője minden magyar írónál népszerűbb lett Európában és Amerikában. Nemcsak darabjait, de őt magát is jól ismerték külföldön. 1925-ben Bécsben telepedett le, majd Svájcban élt. A második világháború kitörése után a zsidóüldözés elől Amerikába menekült. Éppen 62. születésnapján érkezett New Yorkba, és ott is halt meg 74 éves korában. Bár élete végéig sikeres maradt, a felhőkarcolók között egyre magányosabbnak érezte magát. Álmaiban minduntalan a századforduló Pestje, a Pál utca, a Füvészkert és a grund jelent meg előtte.

AMADEO MODIGLIANI
január 24.

326 festmény: köztük mindössze 3 tájkép, a többi mind emberalak, még inkább portré. Jellegzetes, megnyújtott arcok, pupilla nélküli szemek, összekulcsolt kezek, élénk színek jellemzik ezeket a képeket. Festőjük, Amadeo Modigliani 1920. január 24-én halt meg Párizsban. Négygyerekes livornói család utolsó fiaként született 1884-ben. Anyja, aki őt szerette legjobban, egyszer ezt írta a naplójába: „Bárcsak művész lenne belőle!” Ő pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Egy helybéli festőnél tanulta meg a piktúra alapjait, majd bejárta Olaszország nagy múzeumait, hogy megismerkedjen a régi mesterek alkotásaival. A legnagyobb hatást Botticelli karcsú alakjai és káprázatos színei tették rá. 18 éves korában beiratkozott a Firenzei Akadémia aktrajztanfolyamára, de a következő évtől a Velencei Akadémián folytatta tanulmányait. Közben arról álmodozott, hogy szobraival majdan meghódítja Párizst. Nem tévedés, valóban szobrásznak készült. A festést sem hagyta abba, de az afrikai és távol-keleti primitív szobrok látványa annyira megragadta a képzeletét, hogy elhatározta, ő is ilyeneket fog alkotni. 1905-ben érkezett Párizsba, s mivel állandóan versesköteteket hordott magával, eleinte csak úgy emlegették: „az olasz, aki mindig verseket szaval”. Hamarosan beilleszkedett a párizsi bohémvilágba, és Apollinaire, Picasso, Czóbel Béla baráti köréhez tartozott. Ekkoriban még inkább csak vonzó megjelenésével, pózoló magatartásával, kisebb botrányaival keltett feltűnést, egyéni stílusa még nem alakult ki. Az első világháború azonban őt is megváltoztatta. Megismerte a nyomort, az alkohol és a hasis önámító vigaszát. Alkotókedve viszont egyre magasabbra szökött, műveire pedig felfigyelt a közönség és a kritika egyaránt.

A Montparnasse 19. számú ház lakója ismert és elismert festő lett. Gyerekkora óta többször kiújuló tüdőbaja és káros szenvedélyei azonban a legsikeresebb életszakaszában törték ketté pályáját: 36 éves korában ragadta el a halál. Felesége, aki második gyerekük születését várta, másnap öngyilkos lett. Modiglianit, az olasz származású párizsi festőt halála után megismerte az egész világ, s ezzel valóra vált az álma, amelyről egyszer egy levelében írt: „Látom az életem: olyan lesz, mint a medréből kilépő folyó, amely boldogan árad szét a földön.”

MARY és CHARLES LAMB
február 10.

1807-ben került a londoni könyvesboltokba egy testvérpár kötete, címe: Shakespeare-mesék. A szerzők célja az volt, hogy a gyerekekkel minél korábban megismertessék a drámaíró zseni alkotásait. A siker nem maradt el, sőt: Charles és Mary Lamb feldolgozásai azóta bekerültek az angol iskolai tananyagba, és ami még nagyobb elismerés, a felnőttek sem szégyellik olvasni. Kár, hogy Shakespeare nem ismerhette a Lamb testvéreket, hiszen élettörténetük olyan valódi dráma volt, amely az ő tollára kívánkozott volna.

Charles Lamb 1775. február 10-én született, tíz évvel nővére után. Már 15 éves korában munkába állt, és attól kezdve – több mint három évtizeden át – a hivatalnokok hétköznapi életét élte. Legalábbis munkaidejében. A fennmaradó órák ugyanis egészen más irányba terelték a figyelmét. A tragikus fordulat 21 éves korában következett be. Nővére, akinek elméje időközben elborult, egy öntudatlan pillanatában leszúrta édesanyjukat. Charles akkor megfogadta, hogy sohasem nősül meg, hanem minden szabad percét nővére ápolására fordítja. Ez sikerült is neki, bár nem kis áron. Testvérét valóban talpra állította, ő maga azonban egyre inkább rettegett a gondolattól, hogy az őrület egyszer rajta is kitör. Eleinte alkohollal próbálta csillapítani lázálmait, később már a szellemi spiritusz is elég volt. Elvarázsolta a reneszánsz kor, különösen az Erzsébet-kori drámák. Egy évtized sem telt bele, s esszéivel a legnevesebb Shakespeare-szakértők sorába emelkedett. Rajongásával nővérét is megfertőzte, így akárcsak a német Grimm testvérek, ők is együtt láttak munkához. Húsz Shakespeare-darab meséjét vetették papírra; érdekes módon (vagy tán jó pszichológiai érzékkel) a szelíd lelkű, remek humorú Charles a tragédiákat választotta, a vígjátékokat pedig átengedte hányatott sorsú Mary nővérének. Aztán Charles Lamb újabb mesébe kezdett, s egy évvel később az Odüsszeia feldolgozása is megjelent. Népszerű író volt, de magánemberként egyre jobban hiányzott neki a család. Egykori fogadalmát nem szegte meg; feleséget nem vitt a házhoz, de örökbe fogadott egy árva kislányt. Tíz évig érezhette magát apának. Aztán a lánya férjhez ment, ő pedig belehalt – no nem a bánatba, hanem – egy sétán szerzett és elfertőződött sebbe. Nővére 13 évvel élte túl, a Shakespeare-mesék azonban mindkettőjüket halhatatlanná tették.