február 2.
JAMES JOYCE
Sok olyan író van a világirodalomban, akit mindenütt ismernek és szeretnek, de akad néhány olyan is, akit szintén mindenütt ismernek, de annál kevesebben olvassák a könyveit, még ha azok remekművek is. Ez utóbbiak közé tartozik „századunk Odüsszeiájának” megalkotója, az 1882. február 2-án született James Joyce.
Szülőhazáját, Írországot 22 éves korában hagyta el végleg, s ezután élete nagyobbik fele örökös vándorlással telt. Mindkét világháború költözésre kényszerítette, így hol Párizsban, hol Triesztben vagy éppen Zürichben telepedett le. Mégis minden egyes műve Írországhoz, sőt szülővárosához, Dublinhoz kötődik. Leveleiben rendszeresen érdeklődött az otthoni eseményekről, a válaszul kapott adatokat pedig beépítette könyveibe. Legfőbb vágya az volt, hogy főhivatású íróként élhessen, ez azonban sohasem sikerült neki, ezért kénytelen volt időről időre egyéb képességeit kamatoztatni: nyelvleckéket és zeneórákat adott, vagy újságcikkeket írt.
Közben átesett tíz többé-kevésbé sikeres szemoperáción és még több sikertelen próbálkozáson, hogy kiadhassa a könyveit. Dublini emberek című novelláskötetével például negyven kiadó ajtaján kopogtatott, míg végül kilenc év múlva megjelent. Az Ifjúkori önarcképpel szerencsésebb volt, de öröme nem tartott sokáig. Hét év alatt elkészített főműve, az Ulysses minden korábbinál nagyobb botrányt kavart. A 900 oldalas regény, mely egy férfi egyetlen napját meséli el, a leghevesebb indulatokat váltotta ki, már ahol egyáltalán elolvashatták. Hiába mondták néhányan, hogy Joyce „a 20. század legnagyobb írója” és a „regény forradalmi megújítója”, mások „utolsó sarlatánnak, a regény sírásójának és pornográfnak” minősítették. Párizsban aztán el is égették kinyomtatott példányait, Angliában pedig elkobozták a becsempészett köteteket.
Ma már senki sem vitatja, hogy az Ulysses remekmű, bár hosszúsága és bonyolult szimbólumrendszere még manapság is távol tartja tőle a legszélesebb olvasóközönséget.
február 7.
MORUS TAMÁS
„Mi emberek csak azért vagyunk itt a földön, hogy egymást kölcsönösen a legnagyobb boldogságban eltöltött élethez segítsük.” Ez a gondolat sajnos még ma is éppoly utópisztikus, mint évszázadokkal ezelőtt, amikor Morus Tamás leírta az Utópiában. Sir Thomas More, a híres angol humanista, író és politikus 1478. február 7-én született.
Pályafutása már 13 éves korától töretlenül ívelt fölfelé. Mint a királyi bíró fia a canterburyi érsek udvarában nevelkedett, majd Oxfordban és Londonban folytatott jogi tanulmányokat. Aztán hosszú éveken át VIII. Henrik szolgálatában állt: először a parlament elnökének nevezték ki, majd követ volt, végül pedig a király első embere, vagyis lordkancellár lett.
Nemcsak kitűnő diplomata, hanem csípős nyelvű, jó humorú társasági ember is volt. Nem véletlen, hogy a kor másik neves humanistája, Rotterdami Erasmus a legjobb barátjaként tisztelte. De maga a király is, ha egy jó beszélgetésre vágyott, egyszerűen áthajózott a Temzén, és otthonában látogatta meg kedvenc alattvalóját.
Aztán egyszer csak fordult a kocka. VIII. Henrik elvált első feleségétől, és ezzel egész Anglia is a katolikus egyháztól. Morus egy szóval sem fejezte ki neheztelését, csak éppen lemondott hivataláról. A király két évig türelmesen várt, ő azonban hajthatatlan maradt, és megtagadta a hűségesküt.
15 hónapig sínylődött a Towerben. A szabaduláshoz csak a nevét kellett volna aláírnia, ő viszont ehelyett a Párbeszéd a balsorsban való vigasztalásról című értekezését vetette papírra. A mű számunkra azért is különösen érdekes, mert a mohácsi csata előtt játszódik, amikor is két magyar beszélget arról, hogyan kell felkészülni a vértanúságra.
Morus Tamás feje 1535. július 6-án hullt a porba. A sors fintora, hogy egy év múlva a királyné, Boleyn Anna is így végezte, és mindazok, akik annak idején fejet hajtottak a király új házassága előtt. Amikor Morust kivégezték, már két évtizede elkészült az Utópia. Ha megvalósulhatott volna álma a „Seholsincs ország”-ról, amelyben nem létezik hatalom, magántulajdon, nézetkülönbség és megtorlás, minden másképp alakul. De ez is csak utópia, hiszen az elmúlt négy és fél évszázad alatt mindössze annyi változott, hogy Morus Tamást szentté avatták.
