Eredmények és hiányosságok

– Miniszter úr azzal kezdte előadását, hogy Finnországban az egyenlő esélyek elve tükröződik az oktatásban. A legutóbbi PISA-eredmények a finn oktatási rendszerrel kapcsolatban is mutattak ki problémákat. Ezek okaként említette Irja Ansalehto-Salmi, a vantaai Peltola általános iskola igazgatója, a szeminárium másik finn résztvevője a bevándorlók és azon családok gyerekeinek teljesítményromlását, amelyek az iskolára testálnak családban megoldandó feladatokat. Ez azt jelenti, hogy repedések mutatkoznak az oktatási rendszeren mint esélykiegyenlítő, egyenlő esélyeket nyújtó intézményen Finnországban?

– Már miniszterré történő megválasztásom előtt is fontosnak tartottam, hogy törvény rendelkezik arról, miszerint a gyereknek alanyi joga van a fejlesztő oktatásra, akár van arra az önkormányzatnak anyagi lehetősége, akár nincs. Sajnos nem mindig veszik figyelembe ennek jelentőségét és hozadékát. Előfordul, hogy – különösen felső tagozaton – nem kap fejlesztést az a diák, akinek segítségre lenne szüksége. Könnyen lemondunk róla; azt mondjuk egy, a legkritikusabb kamaszkorban lévő fiúra, hogy nehéz eset. Hagyjuk, nem rakjuk át kisebb csoportba, nem adunk számára egyéni oktatást, bár erre az iskoláknak lehetőségük lenne. Ebből is adódhat, hogy a PISA-eredmények kicsit gyengébbek, és az egyenlő esélyek elve repedezik.

Néhány hónapja jelent meg egy felmérés, ami kimutatja, hogy a felső tagozaton, a hetedik–kilencedik osztályban, a gyengén teljesítő diákok 50%-a nem kapott egyéni fejlesztést, pedig szükségük lett volna rá. Ez nagy arány. Az egyéni fejlesztést igénylők csoportjában a fiúk vannak többségben. Amikor tovább kell lépniük, s amikor továbbtanulnak szakközépiskolában, gimnáziumban, kiderül, hogy különösen a finn nyelv és a matematika terén akkora lemaradásaik vannak, hogy nem tudnak lépést tartani a többiekkel, és többnyire ki is maradnak a középiskolából.

Természetesen Finnországban folyik a PISA tömjénezése, büszkék vagyunk az eredményekre. De van egy másik felmérés is, mely szerint az általános iskolát végzett fiúk 6%-ának annyira gyenge az anyanyelvi ismerete, hogy osztályismétlésre kellett volna őket kötelezni, s nem továbbengedni a középiskolába. Nem akarok moralizálni vagy elítélni a tanárokat, mert megértem, hogy a nehéz gyerekektől szabadulni szeretnének. Viszont éppen ezért kellene az iskoláknak nagyobb anyagi lehetőségeket biztosítani, hogy a lemaradozó tanulókkal képesek legyenek többet foglalkozni, nagyobb energiát befektetni a felzárkóztatásukba. Miniszterként indítványoztam, hogy alakítsunk ki kisebb tanulói csoportokat, és támogassuk anyagilag is a személyre szabott oktatást.

– A magyar diákok a munkaerőpiacon szükséges készségeket mérő PISA-skálákon rendre gyengén teljesítenek. Erre válaszlépésként nagyszabású tantervi változást hajtottunk végre még a 2000-es évek elején, hogy a lexikális ismeretek túlsúlya helyett a gyakorlatiasabb készségfejlesztés szerepeljen nagyobb hangsúllyal a közoktatásban, illetve később megfigyelhető volt az a törekvés, hogy a lexikális ismeretek és a gyakorlatiasabb készségek egyensúlyban szerepeljenek. Finnországban mennyire vették figyelembe a munkaerő-piaci igényeket a tantervek készítésénél? Ez lehet a tanulók sikerének az oka?

– Ezt így nem mondanám. Én is egyetértek azokkal a kritikákkal, mely szerint nálunk, Finnországban is gyakorlatiasabbnak kellene lennie az oktatásnak. A két hét gyakorlat egy munkahelyen, amit a nyolcadik és kilencedik osztály között végeznek a diákok, kevés a gyakorlatiasság erősítéséhez. A vezetésemmel megvalósítottuk az általános iskolák órarendi reformját. Leginkább szemléletbeli változást kezdeményeztünk. A felső tagozaton, hetedik, nyolcadik, kilencedik osztályban növeltük a művészeti és készségtárgyak óraszámát, ugyanis a felső tagozat különösen tantárgycentrikus volt. Nem tudjuk, hogy 20–50 év múlva, amikor ezek a diákok dolgoznak, milyen ismeretekre lesz szükség. Ezért gondoltuk úgy, hogy a kreativitást fejlesztő művészeti és készségtárgyak, mint például a zene, a rajz, a kézimunka, a színjátszás olyan készségeket adnak a diákoknak, amiket majd sikerrel tudnak kamatoztatni egy egyelőre bizonytalan és kiszámíthatatlan jövőben.

Készül az új nemzeti alaptanterv, ami majd 2016-ban lép életbe Finnországban. A tantervben is tükröződni fog az a törekvés, hogy a társadalmat és a munkaerőpiacot közelebb kell hozni az általános iskolához, különösen a 8., 9. osztályhoz, ahol a továbbtanulási döntések születnek. Ez az én véleményem szerint is helyes irány. 2007-ben lépett életbe törvény a rugalmas oktatásról: azoknak a gyerekeknek, akiknek az általános iskola felső tagozatán a tanulás túl nagy megterhelést jelent, lehetőséget adunk, hogy a munka világával is ismerkedjenek. Természetesen ők még nem dolgozhatnak, de igyekszünk őket különféle tevékenységekbe bevonni. Jelenleg 2000 diák vesz részt ebben a programban, ami nem nagy szám, de fontos tapasztalatokat szerzünk általuk.

A finn általános iskolásoknak a 20-30%-a részesül egyénre szabott pedagógiai fejlesztésben, ami, ha belegondolunk, nagyon nagy arány. Ez az ünnepi beszédekben nem szokott elhangzani. Tudni kell azonban, hogy a finn társadalom polarizált, és ez, úgy tudom, a magyar társadalomra is igaz. Nagyon sok olyan finn gyerek van, aki külön, egyénre szabott támogatás nélkül nem tudja átküzdeni magát az általános iskolán.

Szeretném felhívni a figyelmet a ma felnövekvő digitális bennszülött generációra és egy újfajta polarizációra, amelyről kevesebb szó esik. Számukra természetes a digitális környezet, hiszen ez veszi körül őket, amikor megszületnek. Ezzel a kérdéssel többek között a finn parlament Jövő bizottsága is foglalkozik. Viszont egy ausztrál kutatás rámutatott egy aggasztó problémára: a felmérés szerint a fiatalok 40-50%-a az internetet és az IPadet kizárólag szórakozásra használja. Semmiféle mélyebb ismeretre nem tesznek szert általuk, morálisan nem fejlődnek, csak szórakozásból játszanak vele. A fiatalság ebből a szempontból is polarizált: mindenki használja ezeket az eszközöket, de sokan közülük nem használják ki a lehetőséget, hogy elmélyültebb tudásra, ismeretekre tegyenek szert általuk. A kérdése az egyenjogúságból indult ki: Finnországban nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy mindenkit előbbre segítsünk, de nagyon nehéz ezt maradéktalanul elvégezni.

– A finn közoktatás teljesítménye a számok tükrében mind időben, mind térbeli dimenziójában viszonylag kiegyenlítettnek tűnik. Általános értelemben magas a diákok teljesítménye, Európában a legjobb. A valóságban sem mutatkoznak az országban területi különbségek?

– Finnország rengeteg iskolájában megfordultam. Nálunk az észak-déli távolságok nagyok, Lappföldtől Helsinkiig természetesen vannak különbségek az iskolák között. Pár óra alatt, amit az ember eltölt egy iskolában, jól fel lehet mérni, hogy mennyire motiváltak a tanárok, mennyire jó a közösségi szellem, milyen minőségi munka zajlik benne. Jyväskylä közelében, Keuruuban átadtam egy új iskolaszárnyat, ahol öröm volt látni, hogy a 14-15 éves nagy kamaszok zokniban jártak az iskolában, úgy vigyáztak az új épületre, semmi meg ne sérüljön.

Igazán jó PISA-eredmények az ország középső és északi részén születnek, nem Helsinkiben. A fővárosban és környékén mintegy egymillió ember él, sokan és sokfélék, az iskolákban fegyelmezési problémák vannak… Lappföld legészakibb települése, Sodankylä iskoláinak, vagy a tamperei diákoknak a teljesítménye magasabb, és nem mutatkozik szignifikáns különbség köztük. Ez elsősorban a tanároknak köszönhető: jó a tanárképzésünk, a tanárok motiváltak, és jó a munkamorál.

– Korábban Finnország legfőbb kiviteli cikke a fa volt. Fogalmazhatunk úgy, hogy manapság a minőségi oktatás rendszere Finnország legbecsesebb kincse, amiből külföldre is exportál?

– Én ezt így nem mondanám. Persze jók a PISA-eredményeink, a tanárképzésünk, vannak jó tanterveink. Az oktatást érintő politikai döntéshozatalban is meglehetősen egységesek vagyunk. Az elmúlt időszakban szükség volt megszorításokra az oktatás területén is, de ebben is sikerült egyetértésre jutnunk. Örülök és elégedett vagyok, hogy így működik a finn oktatási rendszer. Azt szokták mondani, hogy az erdő Finnország aranya, valóban a fa volt a legfőbb exportcikkünk. Manapság a tudás fontosságáról beszélünk, ami az oktatással szoros összefüggésben van. Ez nem finn, hanem globális jelenség, ma mindenki a tudás fontosságáról beszél, mert versenyhelyzetben vagyunk Európában és az egész világon.
Finnországban az elmúlt 1 év során sokat beszéltek arról, amit a szakemberek már korábban is tudtak, hogy a diákok 10-20%-a ún. alulteljesítő. Annak érdekében, hogy ezeknek a gyerekeknek is legyen lehetőségük a továbbtanulásra és a továbblépésre, nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több anyagi erőforrást adjunk az iskoláknak. A gyengén teljesítő, lemaradó tanulók eredményei mögött többnyire társadalmi különbségek, szegényebb családi háttér húzódik meg. Éppen az iskola az a társadalmi intézmény, amely meg tudná adni nekik a lehetőséget, hogy kilépjenek ebből a körből, és továbbjussanak. Természetesen a társadalmi változások ezt nagyban befolyásolják: Finnországban, mint Magyarországon is, a családok felbomlása, a szegénység súlyos probléma. A szegénység nem csak anyagi értelemben jelentkezik. Van egy újfajta, lelki szegénység is. Én egyszerű munkáscsaládból származom, gyerekkoromban, ahogy hazaértem az iskolából, édesapám, édesanyám első kérdése az volt, hogy kész van-e a leckéd. Manapság nem így van. A szülők nem kérdezik meg. Ez súlyos és aggasztó probléma, mert ezek a gyerekek ebben a korban, ilyen közegben nehezen motiválhatóak a tanulásra. Pedig bizonyos családoknak ez az egyetlen esélyük.