Érdemes leporolni a régi játékokat

„Mackó, mackó ugorjál! Mackó, mackó forogjál! Tapsolj egyet, ugorj ki!” – éneklik sokat az óvodában a gyerekekkel az óvó nénik játék közben. Az viszont talán meg sem fordult eddig még a fejünkben, hogy ez a kedves gyerekdal az iskolákban is felbukkan, csak épp más módon. Szabadbattyánban például a Batthyány Lajos Általános Iskolában is több méter hosszú, gyöngyökkel díszített ugrókötéllel játszanak hasonlót a gyerekek. Fazekas Zsuzsanna tanítónő kilenc éve tart ugrókötélszakkört kicsiknek és nagyoknak töretlen lelkesedéssel. Azonban ez az iskola – mely Fejér vármegyében található, tíz kilométerre Székesfehérvártól – nemcsak ugrókötélszakkörrel, hanem több sajátossággal is rendelkezik; heti öt angolóra van a gyerekeknek, rendszeresen tartanak zeneszakkört, valamint az iskola egyik kuriózuma az Iskolagaléria is. Az Iskolagalériát sok évvel ezelőtt, 1993-ban indították útjára, és mind a mai napig minden hónapban kiállítást rendeznek. Félévente kétszer környékbeli neves festőművészek munkáiból, mint Bajkai Braun Géza, Takács Antal és felesége, Takácsné Kinczer Györgyi, Bujdosó Dénes, Polyák István, M. Tóth István, a többi hónapban pedig az iskola diákjainak munkáját csodálhatják meg a gyerekek az intézmény aulájában kiállítva. Ekler Zoltán igazgató ezzel kapcsolatban egy kedves anekdotát is megosztott velünk: „Mikor 2002-ben idekerültem, akkor már több éve volt Iskolagaléria. Akkor az volt az első kérdésem, hogy mivel zárják el a gyerekek elől a paravánokat, amelyeken a festmények vannak. Az elődöm, Dabóczy László, az akkori igazgató erre azt felelte: Semmivel, a gyerekek megszokták, hogy a festményeket nem bántjuk, azokban gyönyörködünk.”

Bár Szabadbattyánban már kilenc éve van ugrókötélszakkör, mégis innovatívnak mondható, hiszen ezt az eszközt kevesen használják egy egész szakkört ráépítve, pedig számos készséget, képességet fejleszt. A tanítónő óráin második osztályosoktól kezdve a nyolcadikosokig bárki részt vehet, aki mozogni szeretne. Arra a kérdésre, hogyan indult a szakkör, Fazekas Zsuzsanna elmesélte, hogy először a férje hívta fel rá a figyelmét: „A férjem Gersekaráton volt makettversenyen, és az eredményhirdetésen az ottani általános iskola testnevelő tanára, Pintérné Nagy Éva ugrókötél-bemutatót tartott a gyerekekkel, ezután mesélte el nekem itthon, hogy ez milyen nagyszerű volt. Mivel én már akkoriban is sokat használtam a tornaóráimon ugrókötelet, megtetszett a gondolat, hogy ezt lehetne gyakorolni akár zenére, párokban vagy kisebb csoportokban is.”

Ezt követően a tanítónő felvette a kapcsolatot a gersekaráti tanárnővel, akitől sok segédanyagot kapott az induláshoz, sőt az első nagy, kétméteres ugrókötelüket is tőle kapta a szakkör. Azóta is minden héten van ugrókötelezés a szabadbattyáni iskolában. A tanítónő csoportokra bontja a gyerekeket, és egy délután folyamán minden csoportnak tart foglalkozásokat, a kisebbeknek fél, a nagyobbaknak egy órát. Zsuzsanna elmondta, hogy bár nem együtt vannak a gyerekek, hiszen a szakkörre járó 30-40 fő közötti létszám nem teszi ezt lehetővé, ennek ellenére a kisebbek nagyon sokat tanulnak a nagyobbaktól, a nagyobbak pedig szívesen tanítják őket. Ezt azért is tudják megtenni, mert a fellépésekre viszont együtt készülnek. Rendszeresen szerepelnek az iskolában, Szabadbattyán rendezvényein, mint a falunap és a gyereknap, illetve szívesen mennek fellépésekre is, amikor hívják őket. Voltak már a környező települések falunapjain, és tartottak már a környékbeli nagyobb cégek családi rendezvényein is bemutatókat. Legutóbb Polgárdi falunapján léptek fel; összesen huszonnyolc gyerek ugrált végig kilenc zeneszámot, harminc perc alatt.

Hogy mit tanulnak mindebből a gyerekek, és mitől lesz ez annyira látványos? Elsősorban azért, mert a koreográfiákat két-, három- és négyfős csoportokban tanulják. A koreográfiák tartalmaznak akrobatikus elemeket, mint a kézenállás, cigánykerék, sőt van olyan gyerek is, aki képes arra, hogy nyújtott lábbal ülve, megfelelő ritmusban mindig elemelkedve egy pillanatra a talajtól, hajtsa maga alatt a kötelet. A nagykötelet sem egy gyerek, hanem kettő tekeri, miközben egy-két gyerek folyamatosan ugrál, és gyakran használnak eszközként pluszban még labdát is. A koreográfiák elmaradhatatlan kelléke mindezek mellett a zene is, mellyel kapcsolatban a tanítónő így fogalmazott: „Mostanában már a gyerekek választanak zeneszámokat. Nagyon szívesen segítenek ebben. Sokszor hoznak egy új zenét, meghallgatjuk, és ha lehet rá ugrálni, akkor kitalálunk rá egy koreográfiát.” Nem utolsósorban a kötél fajtája sem mindegy, az ugrókötél is különleges, amivel gyakorolnak a gyerekek. Gyöngyök vannak ráfűzve, ami egyrészt színesíti az előadást, hiszen látványos, másrészt segít, hogy a koreográfia kivitelezhető legyen. Van rövidebb és hosszabb kötél is. A hosszabb kötelet általában két gyerek hajtja, és egy vagy kettő benne ugrál, sőt a szakkörösök közül néhányan már olyat is tudnak, hogy miközben a hosszabb kötelet hajtják, benne ugrál valaki egy kisebb ugrálókötéllel, így az adott gyereknek egyszerre két kötelet kell átugrania. Sőt van egy kislány, aki képes a nagy kötélben úgy ugrálni, hogy fekvőtámaszhelyzetben van, majd felugrik, amikor odaér a kötél. Ezeknek a köteleknek egy speciális hangjuk is van, amikor a gyöngyök a földhöz csapódnak, mintegy ritmust adnak az ugrásoknak és színesítik az előadást.

A szakkör nagyszerűsége még az is, hogy nem igényel az eszközökön kívül plusz anyagi forrásokat. A tanítónő heti óraszámába beilleszthetőek a délutáni foglalkozások. A szülőknek fizetni csak a táborral kapcsolatban kell, merthogy van ugrókötéltábor is nyaranta. Ez általában egy egyhetes, napközis tábor, ahova csak az ugrókötélszakkörösök mehetnek. A tábor alatt a gyerekek mindennap az iskola tornatermében gyakorolnak, és különféle programokon vesznek részt; voltak már a Balatonnál fürdeni, Budapesten a Csodák Palotájában, Székesfehérváron moziban, biciklitúrázni, és természetesen fagyizni. A szülőknek a tábor vonatkozásában a gyerekek étkeztetését, az útiköltséget és a csoportos belépők árát kell megtérítenie. Ezzel kapcsolatban az igazgató elmondta: „tavalyelőtti évben Erzsébet-tábor keretében valósult meg ez a program, aminek csak egy jelképes, száz forintos díja volt.”

Ahhoz, hogy egy gyerek ügyesen ugrókötelezzen, trükköket tudjon, egyedi koreográfiákat legyen képes megtanulni, nemcsak állóképesség, hanem nagy adag kitartás is kell. Gyakorolni kell, és rendszeresen kell szakkörre járni, hiszen a koreográfiák párokra, csapatokra vannak kitalálva. Arra a kérdésemre, hogy mennyire kitartóak mostanság a gyerekek, a tanítónő büszkén felelte: „Akik jelentkeztek a szakkörre, azok kitartottak. Nem is emlékszem olyan gyerekre, aki meggondolta volna magát és azt mondta volna, hogy mégsem szeretne járni.” A kitartás mellett számos készséget, képességet fejleszt még az ugrókötelezés; fejleszti a ritmusérzéküket, az állóképességüket, a lábizomzatukat, jobban tudnak figyelni és a napi stressz levezetésére is kiváló, sőt a gyakorlás során megtanulnak együttműködni, csapatban dolgozni. A szakkör által a gyerekek folyamatosan fejlődnek, vannak, akik már egy egész zeneszámot végig tudnak ugrálni. Ez azért fontos, mert amikor ezek a diákok elkezdtek szakkörre járni, még nem volt így. A tanítónő elmesélte, hogy az elején még egy dal alatt sokan váltották egymást, mert nem volt olyan jó az állóképességük, hogy ugyanazok a gyerekek szerepeljenek egy szám alatt. Ma már ez is megy nekik. A fellépések az iskolában motiválóan hatnak nemcsak a szakkörösökre, hanem a többi diákra is. Ekler Zoltán büszkén mesélte el: „Amikor az iskolában fellépnek a gyerekek, a társaik nagy kiabálással fogadják őket, bátorítják a szakkörösöket és szurkolnak nekik, hogy sikerüljön egy-egy bonyolultabb koreográfiát végrehajtaniuk. Mindenkire inspirálóan hat egy-egy ilyen fellépés.” Majd a tanítónő hozzátette: „volt, hogy a táborban a strandra is elvittük a köteleket, és ott is ugráltak a gyerekek, a strandolók pedig körbeállták és úgy figyelték őket.”

Az ugrókötél egy olyan tornaszer, amelyet szüleink, talán nagyszüleink is ismertek. A nagyszerűsége abból áll, hogy egyszerű. Bármelyik iskolatáskába belefér, nem kell karbantartani, és általában nem szakad el. Ez az igazán egyszerű eszköz segít Szabadbattyánban és az ország más pontjain is abban, hogy a gyerekek megszeressék a mozgást, fejlődjön a ritmusérzékük, és hogy megtanulják, az életben milyen klassz dolgok jöhetnek létre, ha kitartóan gyakorolnak és nem adják fel. Mostanában minden a képernyőről szól: okostelefon, okostábla, okosóra, gyakorlatilag minden nap tartogat egy újabb digitális meglepetést, mégis, az ugrálókötél-szakkör nyomán érdemes egy pillanatra elgondolkodni azon, hogyha értékeket szeretnénk a diákoknak adni, és nevelni akarjuk őket, akkor talán nemcsak modern dolgokra van szükségük, hanem egy régi eszközzel is megismertethetjük őket. Elővehetünk és leporolhatunk valami régit, ami már több évtizeddel ezelőtt is pluszt adott a felnövekvő generáció hétköznapjaihoz. Jelen esetben az innováció igazából nem az eszközben, hanem a módszerben van, abban, hogy Szabadbattyánban egy tanítónő nem a modern kor vívmányaival kívánt versenyre kelni, hanem elővett egy igazán régi eszközt azért, hogy az élethez szükséges fontos készségeket, sajátíthassanak el a gyerekek, mint a kitartás, csapatmunka, fegyelmezettség, összhang megteremtése.