„Én már érettnek nyilvánítom ezt a generációt!”

Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala 2019 végén ünnepelte megalapításának húszéves évfordulóját. Miket tart a hivatal legnagyobb eredményeinek az elmúlt időszakból?

Ma már nem kérdés, hogy beszélhetünk oktatási jogokról. Nem ütközik meg rajta senki, hogy a konfliktusoknak az oktatásban van jogi vetülete és érdemes ezeket vizsgálni. Talán ez a legnagyobb erénye a hivatalnak. Húsz esztendő alatt természetessé vált, hogy jogilag is értelmezzük azt, ami az iskolában, az óvodában, az egyetemen történik. Az összes többi erre rakódik rá.

A hivatalhoz az oktatási rendszer bármely résztvevője fordulhat, amennyiben úgy véli, hogy jogait sérelem érte, illetve jogsérelem veszélye áll fenn. Mik tartoznak a leggyakrabban előforduló ügyek közé?

Az ügyeink kétharmada a köznevelés, egyharmada pedig a felsőoktatás területéről érkezik. Húsz évvel ezelőtt még a szülők, de több mint tíz éve már inkább a diákok és az egyetemi hallgatók küldik a legtöbb panaszt hozzánk. A köznevelés területén minden évben találkozunk olyan panasszal, hogy a gyereket bántalmazza a tanára, fizikailag vagy lelkileg. A felsőoktatással ellentétben a köznevelésben a döntések többnyire szóban történnek, emiatt néha nehezebb az ügyek rekonstruálása, ugyanakkor abból a szempontból könnyebb, hogy sokan látják, hallják, ami egy oktatási intézményben vagy egy osztályteremben történik. Érkeznek felvételikkel kapcsolatos panaszok is, illetve az iskola belső életét meghatározó ügyek, például ki hogyan öltözködik, milyen tárgyakat visz be az iskolába. Ma már külföldi diákok sokasága tanul Magyarországon a közoktatásban is. Ők speciális helyzetben vannak, de az ő ügyeiket is tudjuk vizsgálni. A felsőoktatásban pedig a felvételitől kezdve egészen a diplomaszerzésig számos kérdés felmerülhet. Itt is sok a külföldi hallgató, aki akár az anyanyelvén, akár angolul megkereshet bennünket, mi pedig válaszolunk a kérdésére.

Előfordul, hogy nem a hallgató vagy a diák fordul a hivatalhoz, hanem az oktató, vagy akár az oktatásban részt vevő adminisztratív munkavállaló?

Igen. Van egy ügycsoport – a munkajogi tárgyú viták –, amivel megkeresnek bennünket, de nem tudjuk kivizsgálni, mert azt a jogszabályok nem teszik lehetővé. Az oktatásjog kívül esik a munkajog világán. Természetesen vannak ügyek, amikor sérülhet a tanár méltósága, ilyenkor vizsgálódhatunk.

Március 16-án a köznevelés átállt a tantermen kívüli digitális munkarendre. Milyen módon lehet garantálni a jogsérelmek elkerülését?

Mindenkire kiterjedően kétségtelenül nem lehet ezt garantálni. Ennyi idővel a kezdés után azt kell mondanom, hogy a magyar oktatás nagyon szépen vette az akadályt. Közben természetesen volt egy sor rossz megoldás, túl sok feladat, kétségbeesés. A szülők számos esetben jelezték, hogy nincs elegendő elektronikus eszköz a családban, vagy nagyon nehéz beosztani, főleg, ha több gyerek van. A kezdeti nehézségek ellenére az általános benyomás mégiscsak az, hogy a magyar oktatás rendszere képes volt megfelelni ebben a különleges és egyedi helyzetben, amit most távoktatásnak, digitális oktatásnak hívunk.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a digitális oktatás nem ez! Olyan digitális oktatást soha senki nem tervezett, hogy mindenki otthon van, és csak a digitális eszközöket használja. Amit digitális oktatásnak hívunk, azt iskolai környezetben, a digitális eszközökkel segítve végezzük. Most valami egészen mást kellett csinálni, és ráadásul azok a jogszabályok, amelyek igazgatták az oktatást, értelemszerűen nem működnek. Számos megkeresést kaptunk ezzel kapcsolatban, ilyenkor telefonon kerestük meg az adott intézmény vezetőjét, tanárokat. Jól látszott, hogy nem arról van szó, hogy rosszat akarnának az oktatók vagy a tanárok, hanem egész egyszerűen néhány dologra nem figyeltek oda, ezért menet közben kellett korrigálni.

A koronavírus-járvány miatt idén tavasszal a legtöbb tantárgyból csak írásbeli érettségi vizsgákat rendeznek. Milyen jogi kihívásokkal járhat ez a különleges helyzet?

Ahogy közeledett az érettségi, folyamatosan dolgoztak a szakemberek, hogy miként lehetne megszervezni. Ez nagyon komoly munka volt, s folyamatos kapcsolattartást jelentett azokkal a szakemberekkel, akik a jogászoknál, oktatási szakembereknél sokkal jobban értenek a járványokhoz. A magyar érettségi abból a szempontból különleges, hogy egyben egyetemi felvételi is. Nagyon nehéz lett volna azt mondani, bizonyos európai országok példáját követve, hogy nem lesz érettségi, hanem adjunk valamilyen jegyet. Ez akkor kényelmes döntésnek tűnhetett, de amint a ponthatárok meghúzása megtörténik, azonnal óriási felzúdulást okozott volna. A szakemberek keresték azt a megoldást, ami megfelel az érettségi és a felvételi követelményeinek, valamint a járványügyi helyzetnek egyaránt. Így született az a döntés, hogy május negyedikén megkezdődhetnek az érettségik. A szakemberek írták elő, hogy melyek azok a járványügyi szabályok, amelyeket be kell tartani, az oktatási jogászok pedig azt a döntést hozták, hogy az írásbeli érettségi egyenértékű lesz a korábbi és a majdani érettségikkel, amik írásban és szóban is történtek. Tehát ez egy olyan döntés, ami teljes mértékben megfelel a jelenlegi helyzetnek, és nem veszélyezteti sem a korábbi, sem a későbbi érettségizők jogait.

A megváltozott iskolai munkarend eltérő módon alkalmazható az ország különböző régióiban. Kik a legkiszolgáltatottabbak ebben a helyzetben?

Több ilyen csoport is van. Az egyik, akiknek nincs eszköze a digitális oktatáshoz. Akinek nincs legalább egy internet-összeköttetéssel rendelkező okostelefonja, az nagyon nehezen tud bekapcsolódni az iskolai közös munkába. Történtek különböző felajánlások cégektől, illetve a minisztériumon belül egy külön munkacsoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy föltérképezzék a leginkább rászorulókat, és eszközöket juttassanak el hozzájuk. Az a különleges, hogy a korábbi felmérések alapján Magyarország nem állt nagyon rosszul, bőven 93-94% fölötti volt az arány, ahol a gyerekek rendelkeztek okostelefonnal és internet-hozzáféréssel. Nem önmagában ez okoz gondot, hanem például sok családban hiába van eszköz, ha csak kevesebb van, mint amennyi kellene, vagy a család kevésbé támogató az otthoni tanulásban.

Nagy az oktatáspolitika felelőssége, hogy az olló ne nyíljon ki. Ne az történjen, hogy a szerencsésebbek sikeresen veszik a digitális akadályokat, aki pedig nem jutott hozzá, az lemarad. Óriási félelmünk volt, hogy a fogyatékossággal élő gyerekek esetében hogyan lehet megszervezni a digitális oktatást, hiszen egy mozgásterápiát nem lehet digitálisan vagy videó segítségével megoldani, azonban számos eszköz már rendelkezésre állt ezen a területen. A gyógypedagógiai intézmények vezetői azt mondták nekem, hogy a munkatársaikkal nagyon jól tudnak együtt dolgozni ebben a helyzetben is, akár külön-külön foglalkozva a gyerekekkel. Azt látom, hogy nincs akkora baj, mint amennyire megijedtünk az elején. Ezek az intézmények ráadásul ugyanúgy ügyeletet tartanak, és ha bárki a családok közül úgy érzi, hogy nem tudja már vállalni a fogyatékossággal élő gyerekével járó oktatási feladatokat is, akkor kérheti az óvodák és az iskolák segítségét.

A magyarországi felsőoktatási intézmények egy része jelentős struktúraváltás előtt áll, ami befolyásolhatja az ösztöndíjas képzésben részesülő hallgatók számát. Mivel lehet biztosítani a felsőoktatáshoz való hozzáférhetőség jogát ebben az esetben?

Az Alaptörvény azt mondja, hogy a felsőoktatáshoz való jog mindenkit a képességei szerint illet meg. Felvételizni, versenyezni kell, és nem mindenki jut be a felsőoktatásba. Viszont az Alaptörvény azt is mondja, hogy az állam a hallgatók támogatásával segíti ennek a jognak a gyakorlását. Ez azt jelenti, hogy az államnak ki kell dolgoznia olyan megoldásokat, amik még a magán vagy állami kézből kikerült intézmények esetében is alkalmazhatóak. Ebből az alkotmányos rendelkezésből kiolvasható értelmezés, hogy nem maradhat ki senki az egyetemről csak azért, mert nincs pénze, bár a tehetsége, képességei alapján ott a helye és erről igazolást is adott, tehát sikeresen felvételizett. Közös felelőssége a társadalomnak és a kormánynak is, hogy az anyagi támogatás feltételeit rendezze. Tehát van itt egy, az államtól független logika is, ami azt mondatja, hogy a tehetőseknek felelősségük van abban, hogy találjanak ki olyan modelleket, amivel a kevésbé tehetőseket is tudják támogatni. Mindenhol látom azokat az ösztöndíjmodelleket, támogató modelleket, amelyek lehetővé teszik, hogy a jól tanuló, ámde anyagilag rászoruló fiatalok sikerrel vegyék az akadályokat és szerezzenek oklevelet.

Hogyan értékeli az oktatási rendszer szereplőinek a koronavírus-járvány alatt nyújtott teljesítményét?

Csak szuperlatívuszban tudok nyilatkozni az oktatási szereplők teljesítményéről. Furcsa talán, hogy az oktatási ombudsman dicsér. Ha az elmúlt húsz évnek van különleges időszaka, akkor ez az. Azt lehetett látni, hogy az oktatási szereplők fegyelmezettek, együtt tudnak működni egymással. Nemcsak a digitális oktatásra való átállásra igaz ez, hanem az érettségi megszervezésére is. Én már érettnek nyilvánítom ezt a generációt, hiszen elképesztő, ahogy viselkednek, betartják a jogszabályokat, azon vannak, hogy ne fertőzzék meg se a felnőtteket, se egymást.

A tanárok, akiknek a presztízse sajnos alacsonyabb, mint ahogy megérdemelnék, ismét megmutatták, hogy egy ilyen különleges, félelemmel és kockázattal teli helyzetben az érettségit meg tudják szervezni bármilyen rendkívüli esemény bekövetkezte nélkül. A szülők értették, hogy a gyerekeik érettségizni akarnak, segítették, támogatták őket. Azt remélem, hogy ha pár hónap múlva körbenézünk, hogy kik azok, akikre igazán számíthatunk, akkor a pedagógus valahol ott lesz az orvossal egy szinten. Növekszik az elismertségük. Ha valamikor, akkor most mindenkinek a dicséretét megérdemlik ők, a gyerekek és bizony a szülők is. Nagyon sokat beszélgetek szülőtársakkal és azt hiszem, hogy sokan most értették meg, hogy milyen komoly munka is a pedagógusé. Remélem, hogy ha a járványon túl leszünk, akkor ez a szolidaritás csak erősödni fog és konkrét támogatásban fog testet ölteni.