Embertől emberig: ifjúsági darabok a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban

Novák János: – Amikor 1992-ben az újonnan megalakult Kolibri vezetője lettem, egyet tudtam: másfajta gyerekszínházat akarok csinálni, mint amit addig annak neveztek. Nálunk volt először olyan, Európában már elfogadott gyerekszínházi forma, ahol a saját életükhöz kapcsolódó történeteket mesélnek a gyerekeknek. Először kezdtünk el komolyan beszélni darabjainkban olyan témákról is, mint például a halál, ami korábban nem volt megszokott. Nagy fordulat volt a színház életében, hogy 2003-tól elkezdtük tágítani a klasszikus gyerekszínházi korosztályt. Így lettek ifjúsági és csecsemőknek szóló darabjaink.

Mi jellemzi a kamaszoknak szóló darabokat? Milyen témákat dolgoznak fel?

N. J: – Nézőinket, egészen kamaszkorukig nem zavarja, ha a gyerekszerepeket felnőttek alakítják. Ellenkezőleg, ha a jelzésrendszer tiszta, rögtön elfogadják a felnőtt korú színészt, mert játékukból megérzik, hogy komolyan vesszük őket és a gondjaikat. A kamaszok gyanakvóbbak. A színészek kora éppen olyan fontos záloga az ifjúsági előadások hitelességének, mint a nyelv, a zene, a szociológiailag pontos valóságábrázolás. A választott téma csak akkor lehet számukra igazán hatásos, ha a megjelenítést is a sajátjuknak érzik. Társulatunk művészeinek meg kellett újítani színészi eszköztárukat, hogy az elvont eszközöket, szimbólumokat használó gyerekelőadások mellett képesek legyenek megfelelni a fiatalok felfokozott realitásigényének. Az előadásainkban feldolgozott témák sokfélék. Olyan konfliktusokat ábrázoló darabokat keresünk, melyekben saját gondjaikra ismerhetnek a fiatalok. Ezen belül is fontosak a férfi-női minták, de témánk lehet az anorexia, az ifjúkori bűnözés, a felelősségvállalás, vagy épp a másság elfogadása is. Az ifjúsági dráma repertoárunk ma 8-10 előadásból áll.

Nem oldjuk meg a fiatalok helyett a konfliktusokat, nem kínálunk kész válaszokat, hanem a saját megoldás útját kívánjuk megmutatni.

Mi a szerepe a színházpedagógiának a darabok feldolgozásában?

N. J: – A fiatalok után a pedagógusok is megszerették a darabjainkat, mert megérezték előadásaink pedagógiai erejét. De ehhez idő kellett, eleinte féltek a konfliktusok őszinte kimondásától, bizonytalanok voltak abban, hogyan kell feldolgozni ezeket a húsba vágó történeteket. Például a Médea gyermekei darabunkkal a kamaszoknál rögtön célba találtunk. Viszont a pedagógusok fogvacogva kérdezték: mit mondjunk, ha az előadás után a gyerek megkérdezi, hogyan legyünk öngyilkosok. Aztán elmúlt ez a félelmük, mert a saját tapasztalatukon keresztül győződhettek meg arról, hogy a gyerekek nem tesznek fel az előadás után ilyen kérdéseket, hiszen már az előadás közben túljutnak az ábrázolt konfliktuson. A svéd minta azt üzente, akkor viselkedünk felelősségteljesen a ránk bízott fiatalokkal, ha nem söpörjük a szőnyeg alá a félelmeiket, szorongásaikat, komolyan vesszük őket, de még az előadás alatt feloldjuk azokat, segítünk nekik a megoldásban. Ebben a darabban az volt a fantasztikus, hogy ha valaki sötét gondolatokkal is ült be megnézni, az előadás során kinevette az öngyilkossági terveket, túljutott azokon, a szereplőkkel együtt.

A színházpedagógia módszerei és Végvári Viktória szakértelmének felhasználása óriási előrelépés volt a darabok által felvetett témák feldolgozásában, ugyanis kidolgozott pedagógiai programokat kezdtünk készíteni a darabokhoz. Ma már 11 előadáshoz van anyagunk. A darabok feldolgozását szakemberek vezetésével, kisebb csoportokban végezzük. Itt védett helyzetben van módunk kibeszélni sok olyan problémát, ami tényleg foglalkoztatja azt a közösséget, aki előadásunkra jött. Ez az óriási ereje ennek a módszernek. A foglalkozásokat nagyon komolyan vesszük, a Kolibriben volt először önálló színházpedagógus Végvári Viktória személyében, és ma már akkreditált felnőttképzésünk is van.

A színházpedagógus miben látja a foglalkozások lényegét?

Végvári Viktória: – Sokat gondolkoztunk azon, hogy a színház-pedagógia miért lett mostanra olyan jelentős. Egy nemrégiben ismertetett ifjúságkutatás a mostani tizenéveseket csendes generációnak nevezte. Ez válasz lehet arra, hogy miért fontos a színház- és a művészetpedagógia. A mai fiataloknál nem nagyon léteznek működő kisközösségek, ahol a saját kortársaikkal ki- és megbeszélnék az őket foglalkoztató témákat, problémákat.

N. J: – Fontos, hogy az ifjúsági darabok többnyire egy ügyre koncentrálnak, és annak elmélyítésében, felismerésében és belső feldolgozásában segítik a fiatalokat. Nagyon fontos, hogy partnernek tekintjük őket. Egy kritikus írta a Klamm háborúja című darab kapcsán: ez olyan jó, hogy kár, hogy fiatalok is nézik. Felfoghatatlan számomra, hogy lehetett ezt leírni. Miért lenne ez túl jó a fiataloknak? Éppen erre van szükségük! Úgy látom, hogy a kiscsoport aurája lehetővé teszi, hogy emberi hangon beszéljünk a gyerekekkel, aminek az eredményeként ők is elfogadnak minket.

Felnőttek írják, rendezik, játsszák a darabokat. Honnét tudjuk, hogy mi foglalkoztatja a fiatalokat?

N. J: – Részt vettünk a PLATFORM 11+ európai projektben. Ennek keretében az írók, szinte etnográfusként, felkeresték az iskolákat, megfigyelték a fiatalok viselkedését, beszélgettek velük, hogy mi foglalkoztatja őket. Érdekes volt, hogy valószínűtlenül nagyon hasonlítanak egymáshoz például a finn, a norvég, a német és a magyar fiatalok. Mikor a kamaszokhoz akarunk szólni, oda kell mennünk hozzájuk, feléjük kell fordulnunk. Nem lehet őket becsapni. Ha megpróbáljuk, akkor eredménytelen lesz a próbálkozásunk, a legszebb pedagógiai üzenet is a visszájára fordulhat. Nem elég a jót akarni, meg szép dolgokat mondani, azokat olyan hangon kell tolmácsolni, hogy célba érjenek. Az igényes megvalósítás, az őszinteség csodákra képes, ha magas művészi színvonallal párosul.

A gyerekek értik a pedagógiai üzeneteket?

V. V: – Nem szeretnénk tanulságokat levonatni a gyerekekkel. Az előadás utáni 50-90 perces foglalkozásokon a látottakat a lehető legtöbb szempontból közösen átbeszéljük. A célunk az, hogy a kamaszok gondolkodásmódjában érjünk el valamiféle változást. Azt próbáljuk megmutatni, hogy bármilyen konfliktus jöhet az életben, a megoldásban az segít, ha átgondoljuk, átbeszéljük a problémát. Nem oldjuk meg a fiatalok helyett a konfliktusokat, nem kínálunk kész válaszokat, hanem a saját megoldás útját kívánjuk megmutatni.

N. J: – Mi abban hiszünk, hogy a darabnak művészileg értékesnek kell lennie. Ha egy előadás jó, akkor a művészi érték, a katarzis és a pedagógiai üzenet egymást erősítik. Az előadás utáni foglalkozások, a kapcsolódó pedagógiai program a hatások elmélyítését, a megértést segítik. Nagyon fontos, hogy a darabokban olyan mintákat ragadjunk meg, amiket keresnek, amikben meg tudnak kapaszkodni a kamaszok, amik építik őket.

Ezeken a mintákon keresztül nevelni is lehet.

N. J: – A nevelés célja az előadásokon keresztül: megtaláltatni a követendő mintát, az elvetendő viselkedési formát, rámutatni a személyes döntések fontosságára, az egyén és a közösség felelősségére. Az ifjúsági darabok alkotóinak nemcsak művészi, hanem emberi, pedagógiai felelősséget is vállalniuk kell alkotásaikért. Mindig szem előtt kell tartani, hogy milyen hatással vagyunk a fiatalokra.

V. V: – Az ifjúsági előadásokkal és a szín­ház­pe­da­gógiával egy mélyebb befogadásra való képességet tudunk kifejleszteni nézőinkben. Munkánkkal, programunk segítségével abban szeretnénk segíteni őket, hogy teljesebb emberré váljanak.

A nevelés célja az előadásokon keresztül: megtaláltatni a követendő mintát, az elvetendő viselkedési formát, rámutatni a személyes döntések fontosságára, az egyén és a közösség felelősségére.