Élménypedagógia a fedélzeten

Már megint egy osztálykirándulásos szezon. Iskolások tömegeit nyelik el a másodosztályú vasúti kocsik, huppannak a sporttáskák a fejek fölött, zörög a chipseszacskó, szisszen a kóláspalack. Két diák fülében ugyanannak az MP3-lejátszónak két fülhallgatója – noha látszik az egyiken, hogy nem stílusa a zene, de be kell vágódnia a bandában, mert hosszú lesz az út. Az üdítő és a rágcsálnivaló elfér a kisasztalon, amelyen látszólag még egy almát is nehéz lenne biztonságosan elhelyezni. És le merem fogadni, hogy menet közben sem fog leesni…

Valóban ennyi lenne az utazásban rejlő tartalom? Szálljunk csak fel újra, és nézzünk alaposan körül! Meg fogunk döbbenni, mennyi kultúrhistória rejlik az olajszagú talpfákon futó, vaskerekű gőzkazánoktól a hangszigetelt intercity-kocsik légkondicionált belső teréig. A hazai járműipar ma már sajnos méltatlanul a múlté, de szerencsére sikerült pár olyan járművet alkotnunk, amely a mai napig életre kelthető „műtárgy”. Noha jellemzően nem nosztalgiajáratokkal megyünk osztálykirándulásra, azonban maga az utazás kimeríthetetlen témát ad akár arra is, hogy lekössük diákjaink figyelmét, amíg leérünk a Balatonra.

Nem tudom, ki a szerzője a „Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat” kezdetű, gyerekdallá „avanzsált” egykori mozgalmi dalnak, de verselemzés helyett megkérdezhetjük a Z generáció gyermekeit, vajon tudják-e, mit jelent az, hogy„zakatol a vonat”, és hogy egyáltalán miért zakatolt egykor. Ne becsüljük le a kérdést, próbáljunk meg az ő fejükkel gondolkodni, és rájövünk, hogy nem is olyan egyértelmű a válaszadás! Már az sem annyira egyértelmű, hogy a sín vagy a mozdony-e a zakatolás oka. És ha már a sínen jár a gondolatunk, vajon tudjuk-e, miért értelmes dolog sínen közlekedni? A válasz meghökkentő: a vasúti sín és a vasúti kerék gördülő ellenállása kb. tizedrésze (!) a gumiabroncs és az aszfaltút közötti ellenállásnak. Vagyis ugyanazzal az erővel egy vasúti kocsit közel tízszer akkora távolságra tudnánk gurítani, mint egy személyautót.

Nos, mi a helyzet, minden fül ránk szegeződik, figyelnek a diákok? Hamarosan jönnek a gyakorlati részek és a szemléltető anyagok.

Egyszer egy ismerősöm a vonat zakatolására komponált zenét. Dobos volt. Én sosem merültem el túlzottan a zakatolásban, viszont Illyés Gyulát megihlette az üteme. Így születhetett meg Szekszárd felé című verse:

Kis vonat megy nagy domb-
oldalon;
terhes kicsi nő a
vonaton.

Jár itt is, ha más nem,
a szeme;
affajta, ki nem röst
sohase.

Homloka az ablak
üvegén,
rázódik a tengely
ütemén. (…)

Versről prózára váltva, talán nem is gondolnánk, hogy a Hugo Hartung regényéből készült, 1955-ös, német romantikus film, az Ich denke oft an Piroschka (Sokat gondolok Piroskára) olyan népszerűvé tette Magyarországot, hogy német ajkú turisták évtizedekig keresték nálunk „Piroskát”, az „igazi” magyar női karaktert… és a még szinte nekünk, magyaroknak is kimondhatatlan nevű települést, Hódmezővásárhelykutasipusztát (a valóságban Székkutas). És a lényeg: mily véletlen, a film éppen egy vidéki vasútállomáson játszódik! Tanulságos megtekinteni a filmet tanárnak és diáknak egyaránt, mert a filmtörténetben Magyarországról korábban nem igazán született színes mozifilm. Ráadásul azt is megtudhatjuk belőle, milyennek láttak bennünket külföldön, ami kiváló diskurzust indíthat el tanár és diákok között. És még valami: ha véletlenül Kunhegyes felé járnának, jegyezzék meg a nevet: Pusztakettős. A település vasútállomását ugyanis – szándékosan vagy véletlenül – teljesen „piroschkás” hangulatban alakították ki (a megállónak amúgy semmi köze a filmbeli állomáshoz).

Egy jól mantrázható nevű, vidéki vasútállomáson szövődő románc filmbéli képei több millió német ajkú turistát ösztönöztek Magyarország felfedezésére (Ich denke oft an Piroschka; Hugo Hartung regényének filmváltozatát rendezte: Kurt Hoffmann.
A kép forrása: helioskiado.blogspot.hu/2012_10_01_archive.html).

Vonatot rajzolni? Ugyan már!
Vagy mégsem gyerekjáték?

A rajzoktatás egyik alappillére a kockológia, az „egyszerű” testek térhatású ábrázolása. Mekkora szerencse, hogy a mozdonyok többsége nagyjából hasáb vagy téglatest formájú! Miért ne lehetne feldobni a rajzórát azzal, hogy nem „élettelen” kockákat rajzolunk, hanem mondjuk, egy izgalmas pályaudvari együttállást? A legtöbb mozdony fekvő egyenes hasáb formájú, kerek lámpákkal, kerekekkel stb., vagyis ha a mozdonyt minden felszerelésével együtt lerajzoljuk, tökéletesen eleget teszünk a kockológia követelményeinek.

Kipróbáltam a kockológia-rajzolást, természetesen az egyik kedvenc témámban, és szerencsémre éppen egy igazi ritkaság állt bent a peronon, az Árpád motorvonat! A magyar ipar esszenciája lehetne akár most is, több mint nyolcvan évvel első futása után. Az Árpád motorvonatot az első világháború után fejlesztettük egy Belgiummal szembeni tartozás kiegyenlítéseként. Korát meghaladó formatervezés, angliai szélcsatornában való aerodinamikai tesztelés, kompakt karosszériában elhelyezett motor, hetven főt befogadó, kizárólag első osztályú utastér jellemzi, és alig háromórás menetidő Budapest és Bécs között, amit szinte a mai napig nem sikerült érdemben megdönteni.

Menetjegyet megőrizni? Még szép!

Lehet, hogy már az is kőkorszaki leletnek fog tűnni, ha megmutatunk a diákoknak egy kéregjegyet. Nevével ellentétben nem fakéregből, hanem vastag kartonból készült, de kilyukasztani ezeket akkor is érezhető fizikai feladat volt. A kéregjegy szinte már eltűnt a forgalomból, de a lyukasztó még mindig ott van egy-egy mellékvonali kalauz oldaltáskáján. Sőt ezek a szerszámok, ha fordítva vesszük a kezünkbe, minden vasúti zárat kinyitó kulcsokká válnak. Akár a WC-be beszorult utast is ki lehet vele menteni! A kéregjegyek korszakára szinte már nem is emlékszünk, habár Svájcban még 2000 körül is lehetett vele találkozni rendes vasúti forgalomban. Aztán jött a nyomtatóból kijövő papírjegyek korszaka, amiben most is élünk, és ennek termékei azok a jellegtelen papírfecnik, melyeket igyekszünk az első kukába beledobni, mihelyst elhagyjuk a peront. És akkor 2015-ben megpillantottam a GYSEV vasúttársaság gyerekeknek szóló, papíralapú jegyét! Még nekem is elállt a lélegzetem. Kifestőkönyv és kinetikus játék egyetlen kétrét hajtott papírlapban!

Egy papír és egy darab fólia csodákra képes. Ha a fóliát és a papírt egymáshoz képest mozgatjuk, egy pöfékelő gőzös kinetikus vizuális élményét kapjuk.

Azt gondolja, hogy csak repülőgépet lehet hajtogatni?

Talán azért annyira népszerű a papírrepülő, mert sablon és ragasztás nélkül juthatunk működő modellekhez. Gondolták volna, hogy egy színes A/4-es nyomtatás költségéből szinte a valódival egyező kinézetű, kézbe vehető vonatmakett készíthető? Telis-tele van a net vonatos sablonokkal, amelyekből – az egész osztályt bevonva – komplett pályaudvart készíthetünk. Aztán, ha mindenki büszkén elkészítette a fotóját az alkotásával, damilon fellógatva a maketteket, csodás „lebegő pályaudvart” varázsolhatunk az osztályterembe. Nagyszerű letölthető vonatmakettsablonokat találhatunk például az alábbi oldalakon: papirmakettek.lapunk.hu;
www.papirmakett.fw.hu; papirportal.com.

Tettem egy kísérletet a legegyszerűbb makett elkészítésére, ami nagyjából sikerült is (utólag vettem csak észre, hogy a légkondi lemaradt). A papírmakettet aztán fel lehet használni a tanterem díszítésére, de előtte akár le is lehet fotózni autentikus környezetben (makett-terv: Tibold Tamás; építés, fotó: Nagy Gábor).

Vonatot nekem most már azonnal!

Terepasztal kérdésében diák a tanárral, vagyis gyerek a felnőttel tökéletesen kompatibilis. Kevés olyan dolog van, ami első pillantásra játéknak tűnik, a felnőttek szinte mégis jobban lázba jönnek tőle, mint a gyerekek. Ilyen a modellezés vagy makettezés (a különbség annyi, hogy míg a modell működőképes, a makett csak kicsinyített reprodukció). Ami ebben a kérdésben a tanár malmára hajtja a vizet, az pont a témakör oktatásba való integrálásának lehetősége.

Egyszer az életben mindenki elgondolkodik a terepasztal-építés lehetőségén, de aztán általában belátja, hogy egy asztal felépítése évekbe telhet, az anyagi vonzatáról nem is beszélve. Egy terepasztalnál a vasút megépítése a „legkevesebb”; a környezet aprólékos kidolgozása, vagyis a dioráma veszi el a legtöbb időt. Jó kompromisszum lehet, ha virtuális terepaszalt építünk. Ehhez a következő a recept: Szerezzünk be a bolhapiacon vagy a neten egy vonatmakettet (tehát nem modellt!), lehetőleg hazait vagy egy szomszédos országra jellemzőt. Egy kirándulás keretében vigyük „haza” a makettet, vagyis oda, ahol az eredetije valaha közlekedett. Készítsünk egy olyan életszerű fotót róla, mintha csak a múltból vagy a jelenből jönne elő az alagútból, vagy éppen befutna egy állomásra… De ettől függetlenül, ha nagyon agilis az osztály, és van rá egy-két évünk, építhetünk közösen egy igazi terepasztalt az iskola környezetéről, ahol akár igazi vonat is futhat… Nem kell vele kapkodni, és jól erősíti a kooperációs készséget.

Ha nem lenne benne a kezem a képben, egy pillanatra azt hihetnénk, hogy a jelenet valódi. Értelemszerűen a táj az (valahol Ausztriában, egy hegyi pályaszakaszon), a nem is olyan régen még közlekedő, „Krokodil” becenevű villanymozdony pedig makett. Az osztrák és svájci hegyi vasutak ilyen hatalmas felépítésű villanymozdonyokat használtak a tehervonatok továbbítására, amelyek első és hátsó tagja a kanyarívekbe érve el tudott mozdulni, lehetővé téve, hogy ezek az „óriások” is megbirkózzanak a szűk kanyarokkal tűzdelt hegyi szakaszokkal.

 

Földalatti Vasúti Múzeum

Szó szerint föld alatti kincsre bukkantam: a Földalatti Vasúti Múzeumra Budapesten, a Deák téren. A parányi múzeumban valódi korabeli földalattikocsik kaptak helyet, sőt egy múzeumpedagógiai foglalkozásokra alkalmas tér is a látogatók rendelkezésére áll. Zsigmond Gábort kérdeztem a BKV Zrt. sajtóosztályáról.

– Amikor a kisföldalatti korábbi alagútját a Deák téri metrócsomópont kialakítása miatt át kellett helyezni, már tudták, hogy ebben a feleslegessé váló, ötvenméteres térben egy múzeumot létesítenek?

– Amikor az 1950-es években hozzáfogtak a szükséges átalakításokhoz, hogy a Deák tér fogadni tudja az épülő metróvonalakat, egy vonalkorrekciót hajtottak végre a kisföldalattinál. Így maradt meg ez az alagút, ahol tehát az 1950-es évekig jártak a régi földalattikocsik. Az 1960-as évek végén a BKV és a Közlekedési Múzeum szakemberei javasolták, hogy az eredeti alagútszakasz állítson emléket a kontinens első földalattijának. Mivel a helyszín önmagában is műszaki emlék, egy egyedülálló atmoszférájú kiállítóhely született meg, ahová 1975-ben a födémszerkezet megbontásával, daruval emelték be az itt látható három megőrzött földalattikocsit.

– Hol tárolták addig a már akkor muzeális, a millenniumi ünnepségekre gyártott kocsikat?

– A járművek 1973-ig a forgalmat szolgálták, így csak kis idő telt el a forgalomból történő kivonásuk és a múzeumi kiállítóhelyre való beemelésük között. A három jármű az 1896 óta megjelent valamennyi típust szemlélteti. A favázas és a fémvázas kocsi 1896-ban készült, a pótkocsi pedig 1960-ban.

– A múzeum relatíve kis területe ellenére nagyon jó elrendezésű. A bejáraton belépve elénk táruló nagy, üres tér nemcsak ahhoz ideális, hogy kellő távolságból szemlélhessük a Ferenc József és Sisi által felavatott első földalatti vasút homlokfalát, hanem szinte adja magát, hogy közösségi térként hasznosítsák. Kitöltik élettel alkalmanként ezt a teret?

– Ezt a teret használjuk az időszaki kiállításokhoz. Évente általában egy-két új időszaki tárlattal várjuk látogatóinkat. A múzeum előtere szolgál múzeumpedagógiai foglalkozásaink helyszínéül is, illetve alkalmanként egyéb rendezvényeket is tartunk itt, például a fővárosi iskolásoknak szóló közlekedéstörténeti vetélkedő döntőjét is évről évre itt rendezzük meg.

Magyarország egyik legkisebb múzeumában nem apró zsebórák vagy csipkék sorakoznak, hanem eredeti földalatti vasúti kocsik! Szépen elférnek egymás mögött kronológiai sorrendben a Monarchia korától a Budapest századik születésnapjáig használt vagonok, vagyis az 1896–1973 közötti járműpark. Figyeljük meg például, hogy a legelső kocsiban az utazók még félkörívben ültek, hogy mindenki láthassa a másikat. A hatalmas „kihasználatlan” tér kiválóan alkalmas múzeumpedagógiai foglalkozásokra, illetve megfelelő távolságból pillanthatunk rá a Millenniumi Földalatti Vasút homlokfalára.

– Van-e kidolgozott múzeumpedagógiájuk, és ha igen, mire épül, illetve van-e olyan foglalkozás, amelyről a diákok valamilyen kézzel fogható emléket is hazavihetnek?

– A múzeum állandó kiállításához kapcsolódóan rendszeresen tartunk múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Ezek fő témája – a budapesti földalatti vasút megépítése és története mellett – a fővárosi közösségi közlekedés kialakulása, illetve a századforduló Budapestje. Mindezt megpróbáljuk összekötni a diákok meglévő technikatörténeti, történelmi ismereteivel. A kiállítás anyagának feldolgozásához különböző, az egyes korosztályoknak megfelelő foglalkoztatókat, feladatlapokat biztosítunk, valamint – főként a kisebbek esetében – alkotótevékenységre is nyílik lehetőség, például el lehet készíteni a kiállított járművek makettjeit. Természetesen ezeket emlékként haza is vihetik a gyerekek. Az időszaki kiállítások feldolgozásához hasonló rendszerben alakítunk ki foglakozásokat. Arra törekszünk, hogy a közös élmény- és ismeretszerzésnek mindig legyen valami „kézzel fogható”, elvihető produktuma is.

– Alkotnak-e klasztert bármilyen más, hasonló intézménnyel?

– A múzeum több fővárosi intézménnyel is együttműködik, ha nem is klaszterszerű formában. A múzeumot a BKV Zrt. üzemelteti, de a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal a legszorosabb a szakmai kapcsolatunk. Ugyanakkor volt már közös kiállításunk a Bélyegmúzeummal vagy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékével is, amellyel izgalmas, jövőbeni járműterveket mutattunk be, illetve megemlíteném még a BKV rajzpályázatát.

 

 

 

A Magyar Vasúttörténeti Park a maga nemében a vonatos kiállítóterek alfája és ómegája. Az embereket is szállító kerti vasúttól a működő hajtányokon át a fordítókorongozásig, az időrendi sorrendben kiállított hazai gőzmozdonyoktól a legendás XX. századi dízelmotorvonatokig minden megtalálható egy helyen, ráadásul csodálatos természeti környezetben. És nincs az a gyerekmennyiség, amelyik ne férne el, akkora a terület! Sőt, fűre lépni szabad, így akár még focizni is lehet. Az én kedvencem a Kandó-villanymozdony. Szorgalmi feladat: Nézd meg alaposan a Kandó-villanymozdony felépítményét és kerekeit! Észreveszel rajtuk valami különlegeset?