Egy új család megviseli a gyerekeket

Egyre többen élnek ma Magyarországon mozaik-, illetve patchworkcsaládban. Mit jelent pontosan a két fogalom?

A két kifejezés ugyanazt jelenti, a patchworkcsalád az angol megfelelője a mozaikcsaládnak. Mozaikcsalád akkor jön létre, ha egy szülő válás után az új párjával újra családot alapít, amelybe az egyik vagy mindkét fél már gyermekkel érkezik. A válás utáni állapot még nem mozaikcsalád, csak ha újraházasodik, vagy élettársi kapcsolatra lép a szülőpár egyik tagja.

Mennyire gyakori ez ma Magyarországon, és jellemzően hány éves gyerekeket érint?

Sajnos rendkívül jellemző ez ma Magyarországon, nagyon sok válás van, főleg így a pandémia után. Legtöbbször ma már jó egzisztenciális háttérrel is rendelkeznek a párok tagjai, így könnyebb kilépni a kapcsolatból, és újrakezdeni, mint a régit megjavítani. A lélekgondozás sokat segíthetne ebben a helyzetben (is), ez azonban még nagyon gyerekcipőben jár az országban, a közvélekedés szerint „ciki” pszichológushoz menni segítséget kérni. Ami a gyerekeket illeti, nem lehet azt mondani, hogy csak a kisebbeket, vagy csak a kamaszokat érinti, hiszen mire eljut a szülő a válásig, majd a mozaikcsaládig, addig sok idő telik el. A kisebb gyerekek talán könnyebben tudnak alkalmazkodni, míg egy kamaszt rosszabbul érint az új anyuka vagy új apuka megjelenése. Magyarországon jelenleg nincs kialakult kultúrája a válásnak és a mozaikcsaládnak, melynek hiánya megnehezíti az együttélést. Egy mozaikcsaládban nincs olyan, hogy majd csitulnak a dolgok, folyamatosan sok a konfliktus. Később ugyan javulhat a helyzet, de ahhoz mindenkinek akarnia kell, a békéhez mindenkire szükség van.

A mozaikcsalád létrejötte hatással lehet a családtagok életének más területeire, mint a szociális kapcsolatok, a munka, vagy a gyerekek esetében az iskolai tanulmányok?

Egy mozaikcsalád kialakulása nem a válásnál, hanem sokkal korábban kezdődik. Nagyon ritka, hogy Szenteste még minden rendben van, és másnap válni akarnak. Amikor párt választ valaki, akkor már van elképzelése a családról, hoz otthonról mintákat, szokásokat, normákat ő is és a társa is, amelyek sok esetben teljesen eltérőek lehetnek. Ugyan tudnak egymáshoz csiszolódni, de jelentős mértékben megváltozni nem. Sajnos ezt nem tanítják az iskolában, mint ahogy önismeretet sem, pedig fontos lenne tudnunk már gyerekkortól, hogy melyek az erősségeink, gyengeségeink, a képességeink, a határaink, hiszen ez is megkönnyítené az együttélést. A lélek gondozása gyerekek és felnőttek vonatkozásában is szükséges lenne, mivel minden mindennel összefügg; például ha sokat dolgozik a szülő, nem jut minőségi ideje a családra, vagy a munkahelyi feszültség is sokszor otthon csapódik le. Tehát mire egy család széthullik, majd újraépül, az egy nagyon hosszú folyamat, mely hatással van a család tagjaira és az élet más területeire is.

Hogyan hat a gyerekek viselkedésére a szüleik válása, illetve az, ha egy ilyen újfajta családmodellbe kerülnek?

Mozaikcsaládnál nagyon fontos, hogy a családtagok tudjanak alkalmazkodni egymáshoz, főleg, ha nagyok a korkülönbségek a gyerekek között. Egy gyerek, függetlenül attól, hogy három, tizenhárom vagy huszonhárom éves, mindig egy tükör a családnak. Minden gyereken megjelenik egy-egy ilyen változás hatása, csak esetleg eltérő módon. Van, akin korábban és van, akin később, a párkapcsolatában, de olyan is előfordul, hogy pszichoszomatikus tüneteket produkál. A hároméves gyerek nem fog tudni beszélni a benne zajló folyamatokról, hanem tünetek jelennek meg. Az óvodásoknál kiderülhet, hogy ADHD-s vagy SNI-is, iskolásoknál, hogy diszgráfiás, diszlexiás. Ezektől a problémáktól sokszor megijednek a szülők, pedig jó, hogyha tisztában vannak vele a felnőttek, mert akkor célirányosan tudnak a gyermeknek segíteni, hogy el tudjon indulni a fejlődés útján. Én mindig azzal biztatom a hozzám fordulókat, hogy ha a diagnózis mint tény nem jó, akkor is jó, ha a gyermek problémája diagnosztizált, mert akkor lehet fejlődni. Vannak olyan helyzetek Magyarországon is, amikor egy kapcsolatban nemcsak fizikai, hanem verbális, lelki bántalmazás is történik, vannak olyan helyzetek, amikor mindenkinek az a jobb, ha a szülők elválnak. A gyermekelhelyezés is rugalmasabb ma már, mint korábban, bár sok tényező befolyásolhatja, mint az anyagi háttér vagy a földrajzi korlátok.

Ez az új helyzet befolyásolja a testvéri kapcsolatokat is?

Ha elválnak a szülők, és van egy testvérpár, akik édestestvérek, akkor sok minden történhet. Függ attól, hogy milyen neműek, hány év korkülönbség van köztük, illetve, hogy akivel a mozaikcsaládban találkoznak, azzal a másik gyerekkel mennyire hasonlóak, hiszen lehet olyan helyzet, hogy az azonos korú és nemű mozaiktestvérrel szorosabb lesz a kapcsolata, mint az ellenkező nemű, idősebb édestestvérével. Sajnos emellett azzal is összefügghet egy testvérkapcsolat milyensége, hogy az elvált szülők mennyire próbálják meg a gyerekeket magukhoz édesgetni, feszültséget teremtve közöttük. Az is jellemző, hogy a kialakult helyzet miatt a testvérek közötti kapcsolat még szorosabb lesz, összezárnak. Az is befolyásolhatja ezt a kapcsolatot, hogy a társ milyen gyerekeket hoz a mozaikcsaládba, vagy ha a mozaikszülőknek közös gyermekük lesz, azzal milyen lesz a kapcsolata a testvéreinek. Több tényezőtől függ, és nagyon összetett dolog, de ha az egyik szülő sem próbálja meg a saját oldalára állítani a gyerekeket, akkor nagyon jó testvérkapcsolatok jöhetnek létre. Ezek az édestestvérek a bajban összetartanak, hiszen senki más nincs, aki jobban megértené, min mennek keresztül.

Léteznek egy ilyen családforma kialakulásának, majd az együttélésnek olyan szakaszai, mérföldkövei, mint mondjuk a gyász feldolgozásának?

Ennek a folyamatnak a feldolgozása is munkát igényel, éppen úgy, mint egy szerettünk halála. Fel kell dolgozni a gyerekek és a szülők részéről is, hogy már sosem lesznek egy család, hogy ez egy új élethelyzet, amely új kihívásokat is jelent. Egy óvodáskorú gyermeknek fel kell dolgoznia azt is, hogy más gyerekeknél ott van anyu és apu, érte meg csak anyu vagy csak apu jön. A helyzetet az is nehezíti, hogy jelenleg Magyarországon nincs elég óvoda- és iskolapszichológus, még a fővárosban sem. Akár óvodás, akár általános vagy középiskolás a gyerek, de még az egyetemistákra is igaz, hogy az intézmény a második otthonuk, és sajnos egy jószándékú, segíteni akaró pedagógusnak sincs mindig kapacitása támaszt nyújtani ily módon a gyerekeknek. A gyerekek baráti kapcsolatai sem olyan bizalmi kapcsolatok, mint régen voltak, és a társadalomban is egy általános szorongás van jelen az elmúlt évek eseményei alapján, ezért is nagyon nehéz ez a folyamat a család minden tagjának.

Az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok rendszerint tudnak a gyermek életében bekövetkezett változásokról, ám gyakran ezt a gyermektől és nem a szüleiktől tudják. Mi az ön véleménye arról, szükséges akár egy fogadóóra keretében beszélni a szülőknek a pedagógusokkal?

A pedagógus sokszor nem a felnőttektől, hanem a gyerekektől tájékozódik. Ez főleg azért van, mert a szülő nem gondolja, hogy érdemes lenne beszélnie a tanárral, óvónővel. A gyerek gyakorlatilag hétköznap több időt tölt ébren az iskolában, óvodában, mint otthon. Hogyha a pedagógus nem tudja ezeket a plusz információkat a gyerekekről, nem fog tudni megfelelően közeledni hozzájuk. Valami úton-módon pedig ez meg fog jelenni a gyerekek viselkedésében, reakcióiban, ezért lenne nagyon fontos, hogy a pedagógus tájékoztatva legyen. Ilyen életbeli változások után óriási szükség lenne arra, hogy beszélgessen a pedagógus a diákokkal, ezt még a középiskolások is igénylik. Vannak már olyan modern szemléletű iskolák, ahol minden osztálynak minden reggel az első órája osztályfőnöki óra, így biztosítanak időt a beszélgetésekre.

Nagyon fontos az ismeretanyag is, de az is, hogy egy felnőttel tudjon a gyerek beszélgetni, hogy el tudja mondani a gondjait valakinek, és erre a mozaikcsaládos gyerekeknek is nagy szükségük van, hiszen ők egy válás után a családba vetett hitüket vesztik el. Gyakran a szülők vagy nem beszélnek a problémáikról, vagy nem a gyerekek előtt beszélnek róla, így villámcsapásként éri őket a válás; az a tény, hogy ennek itt most vége van, és ők többé már nem egy család. Az alapvető bizalma inog meg a gyereknek, és ilyenkor egy igaz baráti kapcsolat – ami nem cimbiség, nem haverság – sokat tudna segíteni. A pedagógusok fel vannak készítve arra, hogy a kapott információt diszkréten és a helyén kezeljék, tehát érdemes leülni a szülőknek velük egy fogadóóra keretében megbeszélni, hogy mi történt, annak érdekében, hogy tudja az óvónő, tanítónő, hogy mi várható, hogy a gyerek viselkedése lehet, hogy meg fog változni. A szülők közötti és a pedagógus felé irányuló megfelelő kommunikáció olyan szempontból is fontos, hogy mondjuk a gyerek már ne készítsen a nem élő nagymamának ajándékot anyák napjára. Ezzel együtt sajnos a szülőkben a válással kapcsolatban még mindig ott van a szégyen érzése, és ez előtérbe helyeződik azzal szemben, hogy a gyereknek mire lenne szüksége. Pedig a legfontosabb, hogy a gyermek támogatást kapjon, hogy ne legyenek drogproblémái vagy akár szuicid gondolatai.

Amikor egy pedagógus a gyermek viselkedését, teljesítményét értékeli, figyelembe kell vennie azt, hogy a gyermek nem egy hagyományos családmodell tagja, hanem egy patchworkcsaládé?

A válás legtöbbször visszafordíthatatlan folyamat, bár a gyerekek sok esetben abban reménykednek, hogy újra egy család lesznek, de ez általában nem szokott megtörténni. Ha a pedagógus részéről van egy megnyugtatás, csak néhány mondat, hogy „tudom, veled vagyok, semmi baj”, a gyerek már attól megnyugszik. Ami a teljesítményt illeti, általában vagy visszaesés tapasztalható, mondván, hogy „széthullott az életem, nem érdekel”, vagy pont ellenkezőleg: elkezd küzdeni, jobban tanulni, hogy „legalább velem ne legyen gond, biztos miattam van”. Nehéz a pedagógusoknak ebben a helyzetben, hiszen nem lehetséges ennyire differenciáltan osztályozni. Tudnak azonban megértőek, empatikusak lenni, vagy egy kis időt rászánni a diákra egy lyukasórában, hogy beszélgessenek vele vagy korrepetálják, ha az szükséges. Az óvodásoknál kicsit más a helyzet, hiszen sokszor már attól is máshogyan viselkednek, ha betegség bujkál bennük, de fontos azt tudni, hogy már a kicsik is nagyon okosak, hallják a beszélgetéseket, a reakciókat, érdemes erre odafigyelni. Megváltozhatnak az alvási, étkezési szokásaik, fontos ezt is észre venni. Ha például egy gyerek 4 éves korában nem beszél, akkor először a fiziológiai akadályokat kell kizárni, viszont, ha minden rendben van ilyen szempontból, akkor meg kell vizsgálni a pszichológiai hátteret.

Amennyiben egy pedagógus szeretne segíteni a gyermeknek, hogyan tudja ezt megtenni? Tudna esetleg olyan konkrét példákat, helyzeteket mondani, melyek irányt mutathatnak?

Ha van egy biztos közege a gyereknek legalább az iskolában, az már sokat segíthet. Fontos, hogy a pedagógus nyitottan álljon a gyerekhez, tudja a diák, hogy van kivel beszélni, van támogatás, van segítség, ezzel már a nagyobb problémákat meg lehet előzni. Mindig elérhetőnek kell lennie a pedagógusnak a gyerekek és a szülők számára − még akkor is, ha ez nagyon sok energiát igényel tőle. Emellett jó lenne, ha a pedagógusok is kapnának mentális támogatást, hogy a napi feszültséget ne hazavigyék, vagy az osztályterembe, így talán hatékonyabban tudnának segíteni. Nagyon kevés szakirodalom foglalkozik sajnos a mozaikcsaláddal Magyarországon, de Bogár Zsuzsa könyvei például segíthetnek a pedagógusoknak és a szülőknek is.