Egy önkéntes feladat, háromféle tapasztalat

„Már meg merek szólalni idegenek előtt”

A gazdasági informatika szakra járó Kozalk Nikolett először attól tartott, hogy túl sok időt fog igénybe venni az önkéntes munka, de kíváncsi is volt a feladatra. Aztán kiderült, hogy ötven óra az érettségiig könnyen teljesíthető, neki már húsz meg is van. Idősek otthonába járt. Eleinte csak beült az ott lakók foglalkozásaira, bibliaórára, beszélgetéseikre, felolvasásokra, aztán, amikor kicsit összeismerkedett velük, előfordult, hogy elküldték a nyugdíjasok a boltba bevásárolni. Megvette, amire szükségük volt, elkísérte őket koncertre, és karácsony előtt díszek készítésében is segített nekik. Kiderült, hogy másban ügyesek a diákok, másban a szépkorúak, s utóbbiak nagyon élvezték, hogy a fiatalokkal kibővült megszokott társaságuk.

Eleinte inkább figyelemmel követte az idősek társalgását Nikolett, de előfordult, hogy diáktársával beültek egyikük szobájába, hogy csak vele beszélgessenek, külön figyelmet szenteljenek neki. Érződött, ez mekkora segítség, mekkora szükség van rá. A diáklány azt gondolta, külön felkészítés nélkül is boldogul az önkéntes munka során, ha udvarias lesz, és először figyel, aztán cselekszik. Épp visszafogottságából adódó hátrányait tudta leküzdeni, ehhez jó gyakorlat volt az önkéntes munka. Talán még többet is kapott, mint adott, annyit tanulhatott. Manapság már több ismerős köszönti, ha belép az idősotthonba, többen rámosolyognak, ha meglátják, és mondják: „Már megint jönnek a fiatalok!” Folytatni szeretné az önkénteskedést, már nem azt nézi, hány órát kötelező teljesítenie, és szülei is biztatják, elismerik munkáját. Jobban tiszteli a nyugdíjasokat, mint korábban, de ez csak kis részét fejezi ki annak, mennyiféleképp hatott rá a velük való törődés. Rájött, hogy fontosak a családi kötelékek, és elhatározta, felnőttként is keresi majd a lehetőséget arra, hogy másokon segítsen.

„Sokkal türelmesebb lettem”

A műszaki informatikát tanuló Dörnyei Gergely már általános iskolás korában részt vett önkéntes szemétszedésen osztálytársaival. Amikor középiskolásként megtudta, hogy érettségiig közösségi szolgálatot kell teljesítenie, nyitott volt erre a feladatra. Tudta, hogy akár maga választhat ilyen lehetőséget, de eleinte tanácstalan volt, hogyan keressen olyat, ami neki is tetszik, és a teljesítendő előírásoknak is megfelel. Tavaly egyik kollégiumi társa nem tudta folytatni egy sokat egyedül lévő nyugdíjas látogatását, és Gergely ezt szívesen vállalta helyette. Már mintegy másfél éve egy diáktársával együtt rendszeresen elmennek a 93 éves férfi lakására, aki sógorával él együtt, és csak nagyon ritkán hagyja el otthonát. Átlagosan másfél hetente találkoznak vele, és ezeket az alkalmakat egy naptárba előre beírják. Főleg beszélgetnek az idős férfivel, felolvasnak neki. Már jól ismerik egymást.

– Neki jól esik a figyelem, nekünk szavai egyre több tanulsággal szolgálnak, sokkal türelmesebb lettem találkozásaink által – fogalmazott a fiatal, akit az idős férfi az iskoláról, a focimeccseiről szokott kérdezni. Barátság alakult ki közöttük. Ezt az is elősegítette, hogy Gergelyt a szociális ágazat szakemberek felkészítették a feladatra. Megmutatták, hol fogja meg az idős ember karját, ha meg kell támasztani járás közben, elmondták, hogy nyugodtan szóljon, ha valamit nem mer vagy akar vállalni, hogy ha bevásárolni küldik, túl nagy pénzösszeget ne fogadjon el. A diák szerint fontos, hogy előre tájékoztassák a középiskolás korúakat, mi vár rájuk egy-egy önkéntes munka során, akár olyan tanulók, akik már részt vettek hasonlón. Manapság, ha ránéz egy idősre az utcán, akkor nemcsak az jut eszébe, hogy itt egy idegen, aki lassan mozog, és nem ért úgy az internethez, mint a fiatalok, hanem hogy egy olyan embert lát, aki hosszú élet sok tapasztalatának birtokosa.

Dörnyei Gergely:

„Kedvet kaptam hozzá, hogy többféle munkát is kipróbáljak”

Horváth Bálint, aki szintén a Jedlikbe jár, már alsó tagozatosként végzett önkéntes munkát, a polgármesteri hivatalban kartondobozokat hajtogatott. Jó érzés volt neki, hogy hasznos lehetett, hogy a felnőttek komolyan vették, éreztették, hogy szükség van rá, meghívták persze egy fagyira is. Amikor középiskolásként ilyen feladatot vállalt, az jutott eszébe, hogy a kívülálló szemével nem nagy dolog idősekkel beszélgetni egy kicsit, de nekik sokat jelenthet és fontos. Olyan klubba járt, ahol napközben tölthetik el idejüket a saját otthonukban lakó idősek. Elsőre megtalálta velük a közös hangot, sőt még „jó fejeknek” is tartotta őket.

Az idősklubban dolgozók ismertették vele a munkavédelmi szabályokat, bemutatták a helyet, beszéltek neki munkájukról. Arra magától is gondolt, hogy előfordulhat, az idősekkel hangosabban, lassabban érdemes beszélnie, s hogy türelem kell ahhoz, ha több dolgot többször is el kell ismételnie. Vidám pillanatokat okozott, hogy olyan szavakat használtak, amiket ő nem ismert, és ő is mondott olyan számítógépes kifejezéseket, amikről nem tudták, mit jelent. Például megtanulta, hogy a kergelgetés azt jelenti: kerülgetés. Érdekes tapasztalat volt számára, hogy az idősek nagyjából követik az informatikai fejlesztéseket, tudják, mi mindenre jók, de kevésbé tudják azokat használni.

Tízszer volt Bálint az idősklubban, s érkezéskor már örömmel üdvözölték, számon tartották, mikor megy legközelebb. Megtanulta, hogyan érdemes a koruknak megfelelően viselkedni az emberekkel, s erre sokszor szüksége lehet majd munkája során, bármilyen szakmát is választ. Kedvet kapott ahhoz, hogy sokféle önkéntes feladatot kipróbáljon, így sokféle munka, munkahely világába belelásson. Az iskolai könyvtár költöztetésében is részt vett, és arra készül, hogy nyáron a Győrkőcfesztivál szervezőit segítse. Akkor majd kisebb gyerekekkel kell szót értenie a színes, szórakoztató programokon. Akik még nem kezdték el a közösségi szolgálat teljesítését, azoknak azt ajánlja, hogy „nyugodtan vessék bele magukat, nem kell félniük, nem lesz semmi hátulütője”. Ebből csak tanulhatnak. Szerinte, akik végigcsinálják, azoknak megváltozik a szemléletmódjuk, rájönnek, hogy egyszerű, és öröm segíteni.

Horváth Bálint:

A dunai árvízkor is önkénteskedtek a diákok

– A minden rekordot megdöntő tavaly nyári dunai árvíz veszélyeztette a szigetközi falvakat. Sok diákunk úgy érezte, segítenie kell a védekezésben. Mivel akkor már tudtuk, hogy nekik érettségiig közösségi szolgálatot kell teljesíteniük, javasoltuk, hogy adminisztrálják az önkéntes munkát. Ha nincs az előírás, akkor is mentek volna segíteni a gátakon védekezőknek, önzetlenül, nem vártak ellentételezést, az adminisztráció csak egy plusz volt. De nem baj, ha rögzítik, amikor jót tesznek, mert ez fegyelemre szoktat. Arra pedig ügyeltek a polgármesterek, a szülők, és mi is figyeltünk, hogy veszélyes helyekre ne kerüljenek, mert néhány helyen a gát nagyon laza volt. De így is sok feladat adódott, a zsákok töltése, a szendvics, az italok kihordása más önkénteseknek, szakembereknek – mondta el Domonkos László, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola igazgatója. Könnyen felvették a kapcsolatot más intézményekkel a diákok önkénteskedése ügyében, mert azok többsége már tudott erről a kötelezettségről. S például a katasztrófavédelemmel, Győrben az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménnyel korábban is együttműködtek.

– Szeretettel mentek diákjaink korábban is az idősotthonba, kedvük volt ehhez, játszottak, beszélgettek a nyugdíjasokkal. Engem is megdöbbentett, mennyi érzés van a tinédzserekben. A vidéki tanulók esetében pedig megkerestük a községi önkormányzatokat levélben. Tájékoztatást adtunk arról, hogy a diákoknak milyen kötelezettségük van, és hogy szeretnénk, ha a lakhelyükön teljesítenék azt. Ez jobb nekik, mintha emiatt csak estére érnének haza a városból. A polgármesterek azt válaszolták, hogy örömmel segítenek, keresnek lehetőségeket, adnak feladatokat a diákoknak, mert ez nekik is segítség. Így a vidéki tanulóink a falvakban többnyire közösségi programok szervezésében vettek részt. A falubeliek közös programjainak szórólapjait osztották ki, rendezvények lebonyolításakor segítettek, időseknek ételt hordtak ki vagy újságból felolvastak nekik. Ez egyfajta gondoskodás, ami régen elterjedtebb, magától értetődőbb volt. Mi az olyan feladatokat szeretjük, amelyeknél nem kipipálandónak tűnik ez a kötelezettség, hanem a fiatalok is érzik, hogy a szív is megmozdul. Amikor ráéreznek az önkénteskedés ízére, amikor belekóstolnak ebbe, akkor már ők is ilyet keresnek – szögezte le az iskolaigazgató, és hozzáfűzte: jó, ha a diákok átélhetik, hogy nem felesleges dolgot csinálnak, hanem szükség van rájuk. Arról is beszélt, hogy ha például kiküldik őket kerítést festeni egy óvodához, és az ott dolgozók csak annyit mondanak, hogy „jó, köszönjük”, akkor nem sokat tanulnak a feladatból. Viszont ha beszélgetnek velük, behívják őket egy szendvicsre, megmutatják nekik az intézményt, elmondják, hogy miért hasznos nekik a segítségük, akkor kapcsolatokat teremthetnek az iskolások. Domonkos László szerint ugyanis igazából az önkéntes munka előírása a diákoknak arról szól, hogy az embernek lelke is kell legyen, ne csak pénzt keressen. Ne csak azt akarják elvégezni, amit nagyon muszáj. Amikor senki nem látja, akkor is természetes legyen, hogy megteszik, amit megtehetnek. A nevelési célzat fontos az igazgató szerint az önkéntes munkában. S akkor valószínűleg később is sok jót fognak cselekedni a felnövekvő nemzedékek. Náluk az iskolában is kaphattak feladatot a diákok, például a tankönyvek érkezésekor, így láthatták, mennyiféle teendő van egy oktatási intézményben, és sokat tudtak segíteni.