Olvasási idő: 
6 perc

Dr. Kásler Miklós: Pedagógusnapi köszöntő

Tisztelt Pedagógustársaim! Hölgyeim és Uraim!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tevékenységének fókusza az ember. Célunk az, hogy a világ egyik legműveltebb, legértékesebb nemzetének tartsuk meg a magyart. A cél elérésének módja az idők rostáján fennmaradt értékek, a nemzeti identitás, a hit és a szeretet megtartása és erősítése. A célok megvalósításának felszentelt papjai Önök, pedagógusok. Az oktatás és nevelés az emberhez méltó élet minőségét határozza meg. Befolyásolja az egyén, a család, a közösség és a nemzet szemléletét, kultúráját, tudományos helyét a világban.

Mi a klasszikus értékekre, a magyar hagyományokra épülő, korszerű és magas szintű oktatási rendszert akarunk támogatni az óvodától az egyetemi diplomáig. Olyan értékorientált embereket szeretnénk a szárnyaikra bocsátani, akik képesek megfelelni a változó korok kihívásainak. Ők képesek szép családokat, közösségeket és múltjához méltó nemzetet alkotni.

A pedagógus tanítványainak példaképe, aki életével, emberségével, példamutatással, ismereteivel ápolja és gondozza az ifjúság világra csodálkozó, eszmélő elméjét. Ő van a kegyelmi lehetőség birtokában, hogy átadja az értékeket, hogy közvetítse hagyományainkat, az emberséget, a viselkedésmintáit, az életről alkotott véleményét, tudását, amit egy személyben képvisel. Ő építi identitásunk pilléreit, hogy legyen biztos hátterünk, ha nehézségekbe ütközünk. Csak így tudunk építeni régi kövekből új hazát. Korszerű, versenyképes hazát olyan családokból, emberekből, akik alkotásra képesek. Hiszen minden munka az emberi alkotás valamelyik megnyilvánulási formája.

A pedagógus nevel. Arra nevel, hogy az ember legyen ember minden körülményben, adja meg a másik embernek a tiszteletet, sőt, ami azon túl van, a méltányosságot. Arra nevel, hogy méltó emberi életet élhessünk, emberhez méltó életet élhessünk. Útmutatást ad a hagyományon, a tudáson, a tudományon és a tapasztalatain keresztül, ami segít az élet különböző területein való boldogulásban.

A tanár felelősségteljesen fedezi fel és segíti kibontani a tehetséget, amely a gyermekekben lakozik, és amely mindenkiben lakozik, de mindenkiben más és más. A különböző értékek együttesen fogják Magyarország létét és kincseit fenntartani és gyarapítani.

A pedagógus megtanítja a tanítványát dolgozni. Pontosan és hatékonyan, elkötelezetten és megbízhatóan, teljes erőbedobással, de örömmel és jókedvvel.

A tanár közösséget is épít, amelyben mindenkinek helye van. Amelyben a gyermekek, az emberek figyelnek egymásra, s amelyben mindenki számíthat a másikra, mert minden magyar felelős minden magyarért.

Iskola nincs közösség nélkül. Platón, Arisztotelész akadémiája, Lükeionja, a keresztény gondolatból fakadó universitas, amely Bolognából indult a 12. században, s még ugyanabban a században szétterült Itáliában, a következő században Párizsban, Cambridge-ben, Oxfordban, majd a 14. században a Német-római Birodalom után elérte Közép-Európát, átfonta, átszőtte Bécs, Krakkó, Prága és Pécs. Ezeket az universitasokat a közösség és a rendkívül igényes szellemi munka tartotta egybe. Ebből a szellemiségből, ebből a törekvésből fejlődött ki az európai iskolarendszer és az európai tudomány. A megszerzett tudás, a termékeny munkaképesség mellett a közösséghez való tartozás a legfontosabb értékek egyike, amelyet a diák, a család és a nemzet a pedagógusoktól kaphat.

Az iskola közösség. A gyermekek, a szülők és a pedagógusok közös munkájának gyümölcse, ami csak akkor működik jól, csak akkor lehet maradéktalanul sikeres, ha mindenki részt vesz benne, ha mindenki hozzáteszi a saját értékeit.

Az iskolai közösségépítés kemény, de értékes munka, amely szolgálja a nemzetet. Márai azt írja erről a Füves könyvben: „Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.” Sok türelmet kívánok Önöknek ehhez!

Célunk az, hogy erősítsük a közösséget, a klasszikus és a magyar értékeket, a bizalmat, tiszteletet egymás iránt, a szeretet kultúráját a legkisebb óvodától a nagyvárosi intézményekig. A mindenkori kormányzatnak feladata van ebben. Mindenekelőtt a működési keretek, szabályozások és feltételek megteremtése, a pedagógusok törvényi védelme, társadalmi és személyes presztízsük megerősítése. Megtettük a fizetésemelés első lépéseit, és ösztöndíjat adtunk és adunk a pályára elkötelezetten készülő fiataloknak. A növekvő magyar gazdaság lehetőséget ad, hogy évről évre emelkedjenek az anyagi támogatási keretek és a támogatások. Az elmúlt évek alapjaira építkezünk. Példaként megemlítem, hogy 30 százalékkal nőtt a tanárnak jelentkező fiatalok száma.

Önök tanítanak, oktatnak és nevelnek, közösséget építenek, és ezen keresztül egyéni sorsok alakításában működnek közre. Az Önök munkája nagy és jelentős támogatást ad a tanítványaiknak és környezetüknek.

Továbbra is folytatjuk a megkezdett munkát, folytatjuk a párbeszédet. Hívunk mindenkit az oktatás nagy nemzeti kerekasztalához, hogy közösen építhessük a jövőt.

Szeretnék Önöknek köszönetet mondani ezen a mai napon mindazért, amit gyermekeinkért, unokáinkért, az egész nemzetért és Európáért tettek. Mély tiszteletem a pedagógusoké, hogy nemzetünket gyarapítják, és mindennapi fáradhatatlan munkájukkal hosszú távú építkezéseinket segítik. Együtt képviseljük tehát mindnyájan az értékeket és a nemzetet.

Végezetül nagyrabecsülésemet és köszönetemet szeretném megismételni: köszönöm!

Budapest, 2018. június

Dr. Kásler Miklós
az emberi erőforrások minisztere