Díjazták a Segítő diákokat

„Rendkívül jó érzés jót tenni”

Lichner Roland és Horváth Bence is azt vallja: a közösségi szolgálat építi a jellemet, feledhetetlen élményeket nyújt, és összekovácsolja a résztvevőket.

– Miért vettetek részt az iskolai táboroztatásban?

Roland: – Mogyoródon a Segítő Szűz Mária Leányai szalézi nővérek nyaranta négyhetes Oratóriumot ­­­­­– napközis tábort – szerveznek, amelynek már kisgyermek korom óta lelkes résztvevője voltam. Ahogy múltak az évek, résztvevőből lassan önkéntes animátorrá lettem. Nagyon szerettem ide tartozni, így nem volt kérdés, hogy segítőként tevékenykedjem tovább.

Bence: – Mindenkinek javára válik az ilyen szolgálat. Mivel a programon kívül már korábban is végeztem hasonló tevékenységet, jó lehetőségnek találtam, hogy csatlakozzam.

Horváth Bence

– Milyen feladatok vártak rátok?

Roland: – Eleinte kisebb feladatokkal bíztak meg, például a foglalkozások vezetésével, játékok szervezésével, vagy azzal, hogy beszélgessek a gyerekekkel. Vigyáztam rájuk, és ebédeltettem is őket. Később már a szervezésben, a programok összeállításában, a délutáni játékok vezetésében, lebonyolításában is számítottak rám.

Bence: – Sokrétű volt a munkánk, ugyanis nem csupán figyelnünk kellett rájuk, hanem foglalkoznunk kellett velük, és adott esetben megvigasztalni, felvidítani őket, segíteni nekik. Ez nem könnyű feladat, mégis igazán színes és felemelő tevékenység volt a sok nehézség mellett is.

– Hogyan készültetek fel?

Bence: – Legfőképpen a Segítő Szűz Mária Leányai szalézi rend nővérei foglalkoztak velünk. Ők készítettek fel a megpróbáltatásokra, és részletesen bemutatták, hogyan is kell ezt a feladatot jól és felelősségteljesen ellátni. Ezen kívül természetesen az idősebb segítők is bármikor szívesen válaszoltak, ha kérdéssel fordultunk hozzájuk. Sőt nagyon sok tanáccsal láttak el minket, amire később szükségünk is volt, és rendkívül sokat segítettek a fizikai munkában is.

– Mi volt a legnehezebb a táborban?

Roland: – Körülbelül kétszáz gyermek részére négy héten keresztül olyan programokat szervezni, amelyekből tanulnak, amik lekötik a figyelmüket, és mindeközben vidáman töltik az időt, fejlődnek testben és lélekben egyaránt. Minden segítőnek hatalmas kitartásra, türelemre van szüksége, hogy felelősségteljesen végezhesse a rábízott feladatot.

Bence: – A legnehezebb talán a fáradtság és a jókedv lankadásának leküzdése volt, hiszen a tábor négy hetet ölel fel. Azonban a gyerekek közé nem mehetünk szomorúan vagy fáradtan, szóval elengedhetetlen az akaraterő. A gyerekek mosolya persze mindenért kárpótol.

– Mi volt a legnagyobb élmény, amit a tábor ideje alatt mint szervezők átéltetek?

Roland: – Amikor éreztem a gyerekek önzetlen szeretetét, azt, hogy felnéznek rám, és ez által példát adhatok nekik. Szeretettel elnyerhetjük a bizalmukat, de ez nagyon drága kincs, vigyázni kell rá. Élmény egy olyan közösségbe tartozni, amely a rábízott gyermekekért fáradhatatlanul, szeretettel dolgozik.

Bence: – A legnagyobb élmény egyértelműen a gyerekek öröme, amelyhez mi szervezők nagyban hozzájárulhattunk, valamint az a befogadás és elfogadás a részükről, amelyben az első pillanattól kezdve részesülünk. A gyerekek ugyanis nem nézik, honnan jöttél, ki vagy, vagy hogyan nézel ki, nekik csak az a fontos, hogy ott vagy, velük vagy. Így pár perc után már kézen is fognak, és elrángatnak játszani, vagy épp az öledbe ülnek. Ez a gyermeki szeretet volt az, ami nagyon magával ragadott.

– Mit tanultatok a négy hét alatt?

Roland: – Minden perc, amit a gyermekekkel töltök, csak hasznos lehet. Megtanultam különböző helyzetek, konfliktusok kezelését, problémák megoldását, amelyet a mindennapi életben is hasznosítani tudok. Ráébredtem, hogy a szeretet és a személyes kapcsolatok milyen fontosak az ember számára.

Bence: – A gyerekektől rengeteget lehet tanulni. Nemcsak mi adunk, ők is, hiszen töltekezünk belőlük. Sok dolgot nem veszünk észre idősebb korban, és csupán rajtuk keresztül fedezhetjük fel újra. Jelentős jellemformáló hatása is van az ilyen jellegű tevékenységnek. Legfőképpen a másik ember elfogadását, és az előítéletek leküzdését tanultam meg ez alatt az idő alatt.

Lichner Roland

– Mivel buzdítanátok társaitokat, hogy részt vegyenek ilyen programokban?

Roland: – Mindenkit buzdítanék arra, hogy tapasztalja meg mindazt a szeretetet, amelyet a gyermekektől kapunk a négy hét során. Az az érzés, amit átéltünk, felülmúlhatatlan. Jó tudni, hogy szükség van ránk és bíznak bennünk. Don Bosco azt mondta: „Ha a szeretet irányít, megtalálod minden számításodat”.

Bence: – Olyan élményekkel lehet az ember gazdagabb, amikre esetleg nem számított, vagy nem gondolt eddig. Sokat tanultunk, és ez nagyban hozzájárult a személyiségünk pozitív fejlődéséhez. De talán ami a legfontosabb, hogy rendkívül jó érzés jót tenni. Szerintem ezt mindenkinek érdemes átélnie.

– Segítette a feladat a diáktársaitokkal, illetve tanáraitokkal való viszonyotokat?

Roland: – Kifejezetten pozitív irányba terelte kapcsolatunkat a tanárokkal és diáktársainkkal egyaránt. Közös erővel minden akadályt megoldottunk, és ezáltal nagyon jó csapattá váltunk.

Bence: – A segítő tanárokkal sikerült jó kapcsolatot kiépíteni. Bármikor fordulhattunk hozzájuk. Azonban legfőképpen a többi segítővel kovácsolódtunk össze a négy hét alatt. Kifejezetten jól éreztük magunkat együtt, és egyértelműen pozitív irányba vitte a feladat a kapcsolatunkat. Azóta is sokszor szervezünk közös programokat, hogy megtartsuk a kialakult jó viszonyt.

– Hogyan változott a személyiségetek a segítő munka során?

Roland: – A feladatok megoldása során mindenki felismerhette a benne rejlő talentumokat, amelyeket a későbbiek során is kamatoztathat. Az én személyiségemet pozitívan befolyásolta a gyerekek között eltöltött tevékeny munka. Sokkal határozottabbnak, felszabadultabbnak érzem magam, és úgy gondolom, megtaláltam igazi önmagamat ebben a közösségben.

Bence: – Sok dolgot másképpen látok a gyerekekkel kapcsolatban, el tudom fogadni őket, akármilyenek is. Nyitottabb, elfogadóbb és közvetlenebb lettem az élmények hatására. Többször előfordult azóta, hogy tudtam segítő szándékkal fordulni idegen gyerekhez is. Tehát a program mindenképpen pozitív hatással volt a személyiségemre.

– Milyen érzés volt átvenni a díjat?

Roland: – Rendkívül megtisztelő. Örömmel tölt el, hogy más tetszését is elnyerte a munkánk, és remélem, hogy ezzel olyan embereket is sikerült megszólítanunk, akik még nem ismerik munkánkat.

Bence: – Hihetetlenül jó érzés volt átvenni a díjat, hiszen ez azt jelenti: elismerték a munkánkat. Ez azért is volt nagy öröm, mert a táborról készített videónk eredetileg nem pályamunkának készült. Boldog voltam, hogy ezáltal más emberektől is kaptunk pozitív  visszajelzést arról, hogy jó, amit teszünk.

 

„Felelős emberré formál a közösségi szolgálat”

Kárpáti-Kladiva Krisztina a Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium 10.e osztályának osztályfőnöke. Szerinte a közösségi szolgálat szociálisan érzékennyé teszi a fiatalokat.

Kárpáti-Kladiva Krisztina (fotó: Oláh Gergely Máté)

– Hogyan készítette fel a diákjait?

– Öt osztályfőnöki órát szántunk a közösségi szolgálat megismerésére. Ezalatt nem csupán a jogszabályi háttérrel ismerkedtünk meg, hanem szituációs gyakorlatokkal a gyerekek érzékenységét is felmértem, s igyekeztem fejleszteni. Az osztályomba járó gyerekek viszonylag nehéz körülmények között élnek, sokuk szocializációja az iskolában történik, így ennél az osztálynál különösen fontos a pedagógiai munka. Ilyen esetben oda kell figyelni arra is, hogy segítsünk számukra olyan helyet találni, ahol elvégezhetik az ötven óra segítő szolgálatot. Az óvodai programunkat egy projekt keretében bonyolítottuk le, az előkészület hat órát vett igénybe, ez alatt gyerekdalokat, mondókákat elevenítettünk fel, körjátékokat gyakoroltunk, elkészítettük a rendezvény forgatókönyvét.

– Milyen nehézségek merültek fel az iskolai közösségi szolgálat bevezetésével, szervezésével kapcsolatban?

– Arra mindenképp számítani kell, hogy nagyon sok gyereknek délutáni programja van: különórákra járnak, sportolnak, tehát év közben több diák nehezen tud közösségi szolgálatot teljesíteni. Nyáron viszont nem áll mögöttük pedagógus, így kérdéses, mennyire lesznek aktívak. Arra is több idő kellene, hogy mi, pedagógusok „kitaláljuk”, hová mehetnénk a gyerekekkel.

– Milyen pluszt adhat a program?

– Nő a diákok szociális érzékenysége és toleranciája. A tanár-diák kapcsolatot illetően pedig mindenképp közelebb kerülünk hozzájuk, hiszen sokat beszélgetünk velük, és együtt játszunk. Tehát olyan oldalukat is megismerhetjük, amit eddig nem biztos, hogy sikerült. Az osztálykirándulásokhoz hasonlóan itt is sokkal kötetlenebbül tudunk beszélgetni egymással, mint egy tanórán. A közösségi szolgálatnak az is célkitűzése, hogy munkaköröket, tevékenységeket is megismerjenek a diákok. A mi projektünkben a diákok betekinthettek az óvónők feladataiba. Leginkább annak örülök, hogy az osztályomban a diákokat közelebb hozta egymáshoz.