Diákrádiók, diákújságok műhelyében

A diákrádiók, diákújságok számáról csak becsléseink vannak. A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének (DUE) nyilvántartásában ezernél is több diákrádió és diákújság szerepel: az általános iskolákban legalább ötszáz, a középiskolákban csaknem ugyanennyi szerkesztőségről van tudomásuk. Van még legalább száz videós szerkesztőség, sok száz online újság és legalább száz egyetemi-főiskolai-kollégiumi lap. A pontos számot azért nem lehet megmondani, mert folyamatosan születnek új médiumok, míg mások szünetelnek vagy megszűnnek.

A diákmédia palettája rendkívül színes. Az általános iskolákban főleg a hagyományosabb, tanárok által patronált diák-lapszerkesztőségekkel találkozunk. A középiskolákban nagyobb teret kap a rádiózás (az órák előtt és az óraközi szünetekben való műsorszolgáltatás). De számos diáklap és diákrádió részben vagy egészben átköltözött az internetre, sőt van már csak interneten elérhető diákújság és diákrádió is. Ha iskolarádiót, iskolaújságot mondunk, inkább hivatalos, az iskolavezetés által ellenőrzött médiumra gondolunk, a diákrádió, diákújság kötetlenebb, diákosabb, kevésbé irányított médiumra utal. 

A diákújságok a régebbiek. A 19. századi „kollégiumokban” már születtek pajzán diákföljegyzések. A két világháború közötti korszakból fennmaradtak diáklapok. Korábban a diáklapok előállításának és terjesztésének főleg technikai nehézségei voltak. Készültek lapok írógéppel és átütőpapírral, majd stencilgéppel, fénymásolóval. A kezdetlegesebb technikákkal fényképet nem lehetett sokszorosítani, bár a stenciles eljárásban „pontozással” remek ábrákat lehetett alkotni. Az 1950-es évektől az iskolákban megjelentek a zárláncú hangszórók, ezeket elsősorban az iskolai hirdetésekre kívánták használni. Az iskolai élet demokratizálásával ezek egy részében engedélyezték a diákok által készített műsorok leadását is. A modern technika jórészt elsöpörte a „kézműves” technológiákat. A mai diák nem tudja, hogy mi az a stencil, viszont az újságot és a rádiót már számítógépen, okostelefonra applikálva készítheti, és ott olvassa-hallgatja.

A diákrádiós és diákújságíró szerkesztőségeket rendszerint egy-egy tanár fogja össze, de néhol a diákok öntevékenyen is megszervezik a diákmédiát. A tanároknak ez vagy hobbi, vagy valamilyen tanórán túli tevékenység (szakkör, fakultáció), és jobb esetben van valamilyen képzettségük is e téren – egy ideje az egyetemeken már oktatják a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyat. A fakultatív tantárgy is összekapcsolható a diákmédiával.

A diákrádiók és diákújságok olykor történelmi szerepet is játszanak. 1973. november 17-én az athéni műszaki egyetem hallgatói szembefordultak az „ezredesek diktatúrájával”, az ellenállást az egyetem rádiójában szervezték – fennmaradt az a drámai hangfelvétel, amely rögzítette, hogy a stúdióba betörtek a fegyveresek, és lelőtték a műsorkészítőket. A harcokban legalább félszáz diák vesztette életét. Egyfajta diákrádiós „hőstett” volt az ajkai vörösiszap-katasztrófa idején egy diákrádiós által indított segélyrádió.

Mire való a diákmédia?

Mi a szerepe ma egy diákújságnak az iskola életében? Séra Andrea (korábban diákújságot patronáló tanár, jelenleg újságíró, Göd): „Világunkban, ahol a gyerekek már szinte születésüktől fogva kiválóan kezelik az újabbnál újabb technikai vívmányokat, elképzelhetetlen, hogy egy oktatási intézmény ne törődjön külső és belső kommunikációjának tudatos építésével. Azonban bármennyire az internet világában élünk is, sajnos a legtöbb iskolának nem áll rendelkezésére az ehhez szükséges anyagi és szellemi tőke. A lehető legkisebb költséggel előállítható produktumokat várják el a diákújságíróktól is, a patronáló tanároktól, természetesen a lehetőségeikhez mért legmagasabb színvonalon. Közösségformáló ereje van, ez már önmagában elegendő ahhoz, hogy érdemes legyen egy diáklapot elindítani. Meg kell mutatnunk a diákoknak, hogyan tölthetik el hasznosan a szabadidejüket, a rájuk zúduló irdatlan mennyiségű információban hogyan igazodhatnak el, s hogyan szűrhetik ki belőle a számukra hasznosakat. Patronáló tanár segítségével működtethetnek egy olyan kis szerkesztőséget, amely lehetőséget teremt a különböző szerepek kipróbálására, műfaji ismeretek elsajátítására. Kiváló lehetőség a tehetségek felfedezésére is.”

„Fontosnak tartom, hogy egy iskola életében legyen egy krónika, amely bemutatja a közösség életét a diákok nézőpontjából. Ennek felelhet meg a diákújság” – mondja Kósa Tamás, aki 26 éve a vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola Padtárs című diáklapjának mentortanára: „A diákújságírás az iskolai oktatás-nevelésben sok helyen felbukkanhat. Egyszerre jelenhet meg a délelőtti oktatási órákon és a délutáni szabadfoglalkozásokon. Örülnek a gyerekek a lehetőségnek, hogy elmondhatják véleményüket, gondolataikat, ugyanakkor az adott esetben kötött műfaji forma ismerete nehézséget is okoz. A munkám során inkább engedményt teszek ez utóbbi betartásában, számomra fontosabb, hogy örömöt szerezzen a diákújság szerkesztése, cikkek írása.” Akik három-négy évig részt vesznek a diáklap szerkesztésében, érezhetően médiatudatosabbá válnak a társaiknál, jobban „olvasnak a sorok között”. Fenntartással fogadnak el információkat, több forrásból is igyekeznek tájékozódni. Az anyaggyűjtés során bővebb ismereteket szereznek. Megtanulják, hogy a leírt szóért (is) felelni kell. Ezzel önismeretük is fejleszthető. „A heti kétórás diákújságíró szakkörben gyakran játszunk szituációs játékokat, így gyakorolva, oldva a kapcsolatteremtés kezdeti nehézségeit. Ennek haszna az is, hogy jobban megismerik társaikat, könnyebben együttműködnek a szám megtervezésekor, véleményükért érvekkel állnak ki. Empatikusabbá válnak társaik iránt. Ezen nem csupán a szerkesztésben részt vevőket értem, hanem az iskolatársakat is, akiket egy-egy interjú során bemutatnak. Nő a felelősségérzetük a lapzárta időpontjának betartása kapcsán. Olyan alapvető kompetenciák alakulnak ki bennük, mint a kezdeményezőképesség, gondolkodásfejlesztés, identitástudat.”

Az új technológiák mellett is van értelme a korábbiaknak, véli Rozmán László: „Bár ma már mindenki a közösségi oldalakon kommunikál, akkor is elengedhetetlen az iskolai médium. Érdemes ebbe is bekapcsolni a közösségi médiát: interaktívabbá teheti a sulirádiós adást. Mindig olyan témát dolgozzanak fel, akár újságban, rádióban, tévében, honlapon, ami érinti és érdekli is őket. Amit ők csinálnak és róluk, a tanáraikról, a közvetlen környezetükről szól – amiről más médium nem. Akik készítik ezeket az iskolai sajtótermékeket, megismerkednek a szakma alapjaival, s ez akkor is fontos, ha nem lesznek újságírók. A diáksajtó szellemi hátterében szükséges lennie egy pedagógusnak, szaktanárnak. Amennyiben nincsen a tantervben média tantárgy, vagy túl kevésnek bizonyul az óraszám, akkor önálló szakkört kell létrehozni, ahol elsajátíthatják a diákok a média alapjait (hírírás, tudósítás, később interjú, riport...) Mindezek mellett kiderülhetnek a média árnyoldalai, pl. a manipuláció, az álhír. Ezekkel muszáj foglalkozni már a közoktatásban is.”

Médiakonfliktusok

A nehézségekről kérdezem Séra Andreát: „Ha támogatót találnak is a diákok a tanáraik körében, általában azonnal felmerülnek az anyagi gondok, mint az eszközök hiánya, a megjelenés költségei, esetleg az oldal működtetési költségei, az utazás problémája, de akár az is, hogy kinek és mikor lesz ideje egy interjút, riportot elkészíteni, ki fogja átnézni, lektorálni őket. Tehát anyagi és szakmai segítségre egyaránt szükségük van a diákoknak. A patronáló tanár támogatást szerezhet külső kapcsolatok által (szülők, szakemberek).”

Tudható, hogy a diákmédia gyakran vált ki vitákat a tantestületből. Azt talán senki nem bánja, ha unalmas, de ha már kritikai hang is megjelenik benne, az könnyen kiveri a biztosítékot. „Tanáraim kifogásolták, amikor az – általam feleslegesnek tartott – órákon gyűjtöttem anyagot, vagy épp jegyzeteltem. Azt se nézték igazán jó szemmel, ha lógtam az iskolából néhány interjú miatt, előfordult ilyen, főleg az utolsó évben. Viszont az elkészült cikkeket általában megmutattam az osztályfőnökömnek, akivel jó viszonyban voltam” – mondja egy most érettségizett középiskolás diák újságíró.

Valószínűleg igaz lehet a kissé átalakított mondás: „Minden diákrádió vagy diákújság mögött egy jó tanár áll.” Boros Boglárka (Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr) ezt üzeni a tanároknak: „Támogassák, ha kell, forszírozzák az iskolaújságot! Hazai pályán a legkönnyebb elkezdeni, egy iskolaújságban bármiről lehet írni, ami a fiatalokat érdekli. Alkalmazzanak pozitív motivációt, illetve gondoskodjanak róla, hogy a fiatalok kapjanak megfelelő visszacsatolást a cikkeikről (mi jó, mi a hiba, hányan olvasták, mennyire népszerű vagy elcsépelt egy téma). Erre jó alap lehet egy Facebook-oldal, egyrészt mert a fiatalok nagy része ennek segítségével informálódik a világról, másrészt pedig, mert a Facebook oldalszerkesztői felülete remek statisztikákat mutat egy adott cikk életéről, előmeneteléről.” Kósa Tamás támogató tantestületi hozzáállásról számol be: „Nálunk rendszeresen olvassák a tanár kollégák is az újságunkat, jó lehetőség számukra, hogy a diákokat tantárgyi órájukon kívül is megismerjék, visszajelzés az iskolában végzett tevékenység hasznosságáról.” És a továbblépés lehetősége: „Hasznosnak tartanám akár a pedagógusok kötelező óraszámába is alternatív módon beilleszthetővé tenni a diákrádió vagy a diákújság szerkesztését, de hangsúlyozom, hogy ehhez bizonyos típusú pedagógusszemélyiségre van szükség, nem várható el minden magyar szakos tanártól.”

Sikeres módszerek

A diákrádiózáshoz és a diákújságíráshoz a szakmai tudás mellett sokféle tanári erényre és kreativitásra van szükség, derül ki Kósa Tamás meglátásaiból: „Legyünk hitelesek! Ha nem mutatunk példát a munkában való kitartásban, lelkesedésben, pontosságban, nem várhatjuk el ezt fiatal munkatársainktól sem. Szeressük, tiszteljük a velünk dolgozókat! A gyerekek azonnal megérzik, hogyan közelítünk hozzájuk, s akként reagálnak is. Volt már nyári táborunk a rajzszakkörösökkel közösen, kirándulások a lakóhelyünk környékén. A közös célért végzett közös munka közelebb hozott egymáshoz bennünket. A lapkészítésben ki lehet használni azt, hogy az idősebbek játékos formában segíteni tudnak a fiatalabbaknak. Csoportos foglalkozásokon szinte észrevétlenül tanítják társaikat. Ha valahol, itt működnie kell a demokráciának. Be lehet vonni a gyerekek már meglévő digitális tudását. Bevált, hogy az iskola honlapján is megjelennek a legfontosabb információk a lapunkról, letölthetők a számaink. Az eredményes, de még inkább az élvezetes diákújságírás alappillére szerintem a jó közösség megteremtése, a gondolkodás formálása, a tisztelet, megértés a másik iránt. Követeljünk, legyünk következetesek, s hagyjuk érvényesülni a gyermeki kreativitást.”

Egy diákrádiós és egy diákújságíró a diákmédiáról

Balog Péter a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium diákrádiósa rajongással mutatja be ezt a tevékenységet: „Rengeteget köszönhetek a rádiózásnak. Diákként elsajátíthattam egy csomó olyan gyakorlatot, amit sokan legkorábban egyetemi tanulmányaik során tapasztalhatnak. Segít abban, hogy a kommunikációs képességem és a beszédem hétről hétre fejlődjön. Ez egyfajta műhely, ahol gyakorlat közben együtt fejlődhetünk és tanulhatunk. Emellett segít kapcsolatokat szerezni. Számos városi rendezvényen volt lehetőségem műsort vezetni, valamint háromszor is eljutottam a DUE nyári szaktáborába. A rádiózásban megtaláltam a kikapcsolódás lehetőségét, a kreativitás kibontakoztatását, az érzelmek levezetését, az izgalmat, a kedvenc elfoglaltságomat. Megszállott vagyok. Amikor csak tudok, mindig a rádióstúdióban tevékenykedek. Olyan ez, mint egy szerelem. Vagyis… ez szerelem!” Erre rímelnek Haimann Helga (Lauder Javne Iskola, 9. osztály, a DUE Tallózó diáktudósítója) gondolatai: „Mióta írok, sokkal teljesebbnek érzem az életemet. Sok-sok bent ragadt dolgot mesélhettem el. Az újságírás nemcsak jó munkatapasztalat vagy egy olyan dolog, amit majd az életrajzomba belevehetek, hanem abban is segít, hogy sok-sok új dolgot megtanuljak a világról. Minden diáknak teljes szívemből ajánlom.” Boros Boglárka ugyancsak az élményeket ecseteli: „Nekem a diákújságírás a korlátlan szabadságot, önmegvalósítási lehetőséget jelenti. A tanórákon felüli tudást az újságírástól kaptam meg, egy-egy témába sokkal jobban beleásom magam, ha tudom, hogy nem tesztet kell belőle kitöltenem jegyre, hanem a kortársaim olvassák, lekötöm őket, és esetleg tanulnak belőle.”

Diákrádió városi frekvencián: Táska Rádió

„Mi vagyunk a Táska Rádió, 2010 óta működünk Székesfehérváron a Lánczos Kornél Gimnázium tetőterében. Ez az egyetlen olyan rádió Magyarországon, amelynek műsorát diákok készítik, egészen 11-12 évesektől huszonévesekig, és frekvenciával rendelkezik. Stábunk nagyjából 60 főből áll, ebből mindössze 2 felnőtt teljes állású munkatárs: a programigazgató és a felelős szerkesztő. Mi, a többiek önkéntes diákok vagyunk. És ami még fontos: nemcsak a »Lánczosba« járó diákok rádiózhatnak, hanem a városból és a megyéből bárki. Sőt, a stábunk legnagyobb részét Székesfehérvár iskoláinak diákjai teszik ki. A rádió célja, hogy a velünk egykorúaknak sugározzon műsort, a tizenéveseket általánosan érdeklő témákkal és a kedvenc zenéikkel. Azaz az aktuális toplistás slágerekkel. Székesfehérváron az FM 97.5-ös frekvencián vagyunk foghatók” (Balog Péter középiskolás, a Táska Rádió koordinátora) (www.taskaradio.com, www.facebook.com/TaskaRadio).

Egy 26 éves diákújság, a Padtárs – és hálózata

Egy kisebb település általános iskolai újságja is példaszerű médiahálózatot szervezhet. 26 év történéseit sorolja Kósa Tamás (Padtárs, Vonyarcvashegy):

„1990 szeptemberében alapítottuk meg iskolánk diákújságát, a Padtársat. A nagy, A/4-es lap írógéppel szerkesztett cikkekkel volt tele. A 10 Ft-ért árusított újság a diákok keze alatt egyre jobban változott, még a Petőfi Rádió Reggeli csúcs című műsorában is bemutatta Török László. A diáklap lendülete a mai napig tart. A kezdeti nehézségek után diákjaink egyre jobban belejöttek a cikkírásba. Rendszeresen tudósítottak az iskolában történtekről, véleményt mondtak/írtak a diákélet hétköznapjairól. 1992-től a legjobb cikkek írói közül megválasztjuk az Aranytoll díjast. 1995-ben kaptuk meg az első elismerést, a DUE pályázatán az ország hatodik legjobbjai lettünk általános iskolás diáklapok kategóriában.

1995-ben új Padtárs került az olvasók kezébe A/5-ös méretben, 25 Ft-os áron. Ebben az évben rendeztük meg első ízben a vonyarcvashegyi országos riportertalálkozót. Hat csapat vett részt rajta: Kaposvár (Zrínyi Deák), Kőszeg (Béri Balog Suliújság), Pusztamagyaród (Pumi), Tapolca (Alabárdos), Tuzsér (Suliújság) és mi, a rendezők (Padtárs). A szakmai programokon túl újságot készítettek a résztvevők. Jónak bizonyult ez a kezdeményezés, hiszen kilenc alkalommal találkoztunk a megnyújtott hétvégén a lassan barátokká lett visszatérőkkel. Utoljára 2003-ban sikerült megteremteni a rendezvény feltételeit. Rendszeresen részt vettünk a székesfehérvári JAK-DUE hétvégéken. A jó barátokká vált pápai Paca diákújság szerkesztői Tegyi Tibor tanár úr vezetésével több alkalommal meghívtak bennünket diáknapjukra, ahol közösen készítettünk újságot.

2003-tól ismét A/4-es méretű az újságunk. 2005 novembere pedig újabb mérföldkő a történetünkben, ekkortól nyomdai sokszorosítással jelenik meg a Padtárs. A kezdetektől vezetjük a „Sárga füzet”-et, melyben diákújságírók rögzítik a velünk történő eseményeket. Az eddig megjelent számokat pedig könyvbe kötve szerkesztőségi szobánkban őrizzük azokkal a relikviákkal együtt, melyeket végzős tanulóink hagytak a szerkesztőség maradó tagjaira. Az első szerkesztőink most már 40. évüket töltik be, s több olyan is van köztük, aki az újságírást választotta hivatásául. Rendszeres rovataink: könyv- és zeneajánló, utazás, technikai fejlődés, gasztronómia, iskolai hírek (eotvosvonyarc.hu/padtars/).

Újságunk az elmúlt 26 évben mindig havi rendszerességgel jelent meg, a tanévhez igazodva, évi hét számmal. Szerkesztőink létszáma az iskolai tanulók csökkenő létszámától függetlenül mindig 12-14.”

A diákrádió nemzetközi színtérre lép: Kolontári rádió

Az ajkai Bródy Imre Gimnázium tanulója, Juhász Bálint kiskora óta rajongott a rádiózásért. 2009-ben indította az ajkai Best Rádiót, 2010-ben pedig a vörösiszap-katasztrófa kitörésekor az ő kezdeményezésére szervezték meg a Közös Hullámhossz Hírszolgálat elnevezésű ideiglenes rádióállomást, mely a katasztrófa által érintett települések lakóinak nyújtott hiteles és korrekt tájékoztatást. Elsők között tudósítottak Kolontár kitelepítéséről. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság köszönetét nyilvánította a csapatnak „a vörösiszap-katasztrófa alatt nyújtott kiemelkedő kommunikációs segítségéért”. 2011-ben és 2012-ben a DUE „Az év diákrádiósa” szakmai díját kapta. 2014-ben elnyerte az Ifjúsági Sajtódíjat.