Rigóczki Csaba (Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet)
Sok éves hagyomány szerint akadémikusok várják a diákokat az MTA dísztermében, és mutatják be közérthető nyelven a legfrissebb kutatási eredményeket. Az érdeklődés 2011-ben volt a legnagyobb, amikor a kamaszkor pszichológiája, etológiája, genetikája volt a téma Csépe Valéria, Csányi Vilmos és Kosztolányi György előadásában. Akkor hatszáz fiatal vonult a tudomány templomába, a dísztermen kívül a szomszédos nagytermet is megtöltve, ahol kivetítőn lehetett követni az eseményt. „Valószínűleg még sohasem volt egyidőben ennyi gyermek az MTA épületében” – említi büszkén Tánczos Erzsébet, a fiatalokat szervező Nemzeti Geográfia szakszolgáltató munkatársa. „Felemelő érzés, hogy százak látogattak el hozzánk, s figyelmükkel, kérdéseikben is megnyilvánuló aktív részvételükkel további munkánkat inspirálják” – mondta akkor Csépe Valéria főtitkárhelyettes.
Tavaly Trócsányi Zoltán részecskefizikus Az isten-részecske című előadása töltötte meg a dísztermet, idén pedig már két rendezvényt is szerveztek, első az InnoDiákok Fóruma, a második pedig Stépán Gábor, Széchenyi-díjas tanszékvezető professzor előadása volt.
„InnoDiákok”
Az „InnoDiákok” olyan tizenévesek, akik már középiskolás korukban kiemelkedő kutatási eredményeket értek el, akikről már most „borítékolhatjuk” valamikori akadémikus tagságukat. Pálinkás József erről így fogalmazott: „A világ megismerésére fordított szervezett erőfeszítést, amit jelölhetünk tudomány szóval, szokás a felnőttek dolgának említeni. Pedig ez nagyon nem a felnőttek dolga. Az a kíváncsiság, ami a gyerekekben megvan – és reméljük, hogy az iskola nem csökkenti azt –, az minden tudományos tevékenység alapja.” A 17–19 éves kutatók előadásukkal erősítették ezt meg. „Számomra a biológia az a téma, amelyben nem elég, ha elolvasom a tankönyveket. Nekem kell válaszokat találnom a kérdésekre” – fogalmazott a 17 éves Fehér Norbert.
A kutató gyerek csodabogár?
„A leendő kutató arról ismerhető meg, hogy többet és mást kérdez, mint társai” – mondja Csépe Valéria. Azért mégse gondoljunk a hollywoodi filmekből ismert csodabogár-gyerekekre. Ahogy Fehér Norbert mondja, „Mi, »innodiákok« tulajdonképpen nem csinálunk mást, mint a kortársaink: azzal foglalkozunk, ami érdekel bennünket.”
Az InnoDiákok 15 perces előadásai azoknak jelentettek sokat, akik szeretnék sokra vinni. „Haboztam, hogy milyen pályát válasszak – mondta a hallgatóságból az egyik nyolcadikos fiú –, de most már tudom, hogy a biológia felé fordulok.”
„Velünk élő tudomány”
A Magyar Tudomány Ünnepe központi témájául szolgáló „Velünk élő tudomány” gondolatához illeszkedett Stépán Gábor előadása. Közel 200 középiskolás hallgathatta meg a professzor gondolatmenetét arról, hogy mi a közös egy motorbaleset, egy pohárból kilöttyenő víz, a robot kézfogása és a forgalmi dugók között. A hallgatók közül a 17 éves Kis Krisztián szerint „csodálatos volt látni, hogy minden mindennel összefügg”. „Az ember nem is gondolná, hogy a tankönyv mondatai mögött ilyen izgalmas dolgok vannak” tette hozzá egyik osztálytársa.
Eljutni az iskolákhoz
A vendégek többsége iskolai csoportokban érkezett, ezért sarkalatos kérdés, hogy a pedagógusokhoz eljusson a rendezvény híre. „A szaktanároknak szóló közvetlen levelek és telefonhívások sokasága szükséges ahhoz, hogy túlkiabáljuk a médiazajt” – magyarázza Tánczos Erzsébet, és hogy ez nem hiábavaló, azt Matusné Szaniszló Katalin tanárnő is megerősíti: „Diákjaim nevében is köszönöm, hogy e-mailben értesítették iskolánkat. (…) Remélem a következő tanévben is lesz lehetőségünk részt venni ezen a rendezvénysorozaton”.
Ebben az évben a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet honlapján is lehetett regisztrálni a rendezvényre. „Rendkívül értékes program ez a középiskolások számára – mondja Südi Ilona, az intézet megbízott igazgatója –, ezért örömmel ajánlottuk levelezőlistánkon is, honlapunkon is a pedagógusoknak, hogy hozzák el érdeklődő tanítványaikat.”
A Könyves Kálmán Gimnázium intézményvezető-helyettese, Barton Zoltán is megerősítette, hogy „Nagyon hasznos, hogy a diákok hallanak magasabb szintű előadást az ő nyelvezetükön, különösen akkor, ha kitűnő az előadó. Arról nem is szólva, hogy a szakórán lehet folytatni a beszélgetést, elemzést. (…) Fontos az is, hogy láthatják az MTA épületét belülről, valamint, hogy találkozhatnak az Akadémia vezetőivel.”
A pedagógusok érdeme
Pálinkás József a diákjaikat elhozó tanárokról is szólt: „A tanárok munkája nélkül az ország sehol sem tartana. Mindaz, amit az iskolákban megtanulunk – de kedvem szerint azt mondanám: amit tanárainktól ellesünk – az segít minket ahhoz, hogy közös nyelvet beszéljünk, közös kultúrát képviseljünk. Köszönjük meg a tanároknak, amiért a közösségeinket, lehet az osztályközösség, lehet az nemzet, kialakítják.”
Tanári pályánknak talán legszebb része a tehetséges diákokat felkarolni. Erről mondja a főtitkárhelyettes asszony, hogy „a tehetség csupán szükséges, de nem elégséges feltétel a tudományhoz. A mégoly tehetséges fiatalok előrejutása is elképzelhetetlen az őket segítő mentorok támogatása nélkül. A mentor nélkül, aki választ, vagy akit személyisége okán választanak.” Ugyanerről Kovács Péter, az MTA TTK kutatója azt mondja: „A mentor feladata kettős: egyrészt kijelöli pártfogoltjának a kutatás reálisan elérhető célját, másrészt biztosítja számára a szellemileg inspiráló, új eredményekre ösztönző közeget”.
