Olvasási idő: 
11 perc
Author

Család, média, útkeresés

A változó világunkban tapasztalható nehézségekről és a lehetséges igazodási pontokról dr. Kósa Éva pszichológust, médiakutatót kérdeztük. Interjúnk során olyan kérdésekre is választ kapunk, mint hogy kik azok a vloggerek, miért veszélyes az oversharing – és hogyan érdemes orvosolni a túlzott médiahasználatot.

– Kik nyújtanak ma igazodási pontot egy fiatal számára?

– Tapasztalataim szerint az „elsődleges iránytű” a család: az ott megtapasztalt élmények és nem utolsósorban a szülőktől látott minta jelentik a fiatalok számára ma is az alapvető igazodási pontot. Természetesen nem mindenkire jellemző ez (a serdülők a lázadás időszakában – életkori sajátosságaiknak megfelelően – nem feltétlenül a szüleiket vallják példaképüknek), de húszéves tapasztalatom alapján állíthatom, hogy a családban megtalált mintaképek aránya az idők során nem változik.

A mai serdülők példaképei között szívfájdítóan kevés tanárt találunk, viszont az utóbbi időben világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a videoblogok főszereplői, a vloggerek. Az idősebb korosztály számára sokszor érthetetlen e médiaszereplők gyakran különösebb tartalom és mondanivaló nélküli ténykedése, szereplése: az egyik legismertebb vlogger például nem tesz mást, mint hétköznapjainak történéseit közvetíti – és így ezrek követik, ahogy reggel felkel, és fogat mos. Népszerűségének titka a kutatók előtt is ismeretlen – legfeljebb feltételezhetjük, hogy éppen a hétköznapisága, az „olyan, mint én” élménye vonzza a fiatalokat.

– Összefügghet-e ez a tekintélytisztelettel, illetve annak változásaival?

– Ha a tekintélytiszteletet egyfajta csodálatnak tekintjük, melynek során idealizálunk, azaz magunk felett álló, abszolút hiteles forrásnak tekintünk valakit, akkor ez manapság már szinte elképzelhetetlen. Ennek főként az az oka, hogy régen a tekintéllyel bíró személyeket csupán publikus tevékenységük alapján ítélhettük meg – ma viszont (főként a média hatására) nyitott könyv számunkra például egy-egy politikus magánélete, ízlése, hobbijai. Nem feltétlenül pletykalapokra kell gondolnunk: önmagunk „feltárása”, életünk eseményeinek nyilvánossá tétele is egyfajta óvatlanságot mutat manapság. Olyan helyeken és olyan tartalmakat is közölni akarunk magunkról, amelyek egy adott közegben nem feltétlenül helyénvalóak – sőt, akár ártalmasak is lehetnek. Érdemes felhívni a figyelmet az oversharing (’túlzott megosztás’) jelenségére, amikor is a résztvevők a szokásosnál nagyobb mennyiségű információt osztanak meg magukról – elsősorban az online térben, a közösségi oldalakon.

Ez a jelenség újabb dimenziókat nyithat a tanár-diák viszonyban is. Vannak erre irányuló vizsgálatok – az egyikben tanárok és diákok egymás Facebook-oldalaival kapcsolatos tapasztalataikról számoltak be. Kiderült, hogy a diákoknak bizonyos esetekben igen kellemetlen volt látni a tanárok bejegyzéseit és megosztásait. Azaz nem lett nekik szimpatikusabb az a pedagógus, aki megosztotta a nyaraláskor, strandon készült képeit – épp ellenkezőleg… Nem azért, mert erkölcstelen képek voltak, egész egyszerűen az zavarta a tanulókat, hogy túl intimnek tartották őket. Valóban: tanulók és pedagógusok kapcsolatában nincs szükség arra, hogy a diákok tanúi legyenek a pedagógus magánéletének, egyéni vívódásainak, esetleg gyötrelmeinek. Ezek ismerete egyszerűen nem tartozik rájuk. Ugyanebben a vizsgálatban a diákok által megosztott tartalmakkal kapcsolatban több gyerek úgy nyilatkozott, hogy amióta egy-egy tanára találkozott néhány túl merész „bulis képével”, rossz irányba változott a kapcsolatuk. Nem feltétlenül hátrányos megkülönböztetés érte ezeket a diákokat, de világosan érzékelték, hogy megváltozott róluk a tanár véleménye.

– A példaképek mely tulajdonságait tartják legfontosabbnak, leginkább követendőnek a mai fiatalok?

– A mai gyerekek tulajdonképpen vágynak a tekintélyre, és szeretnének megbízni valakiben, sőt tanácsot is kérnének a náluk tapasztaltabbaktól – de nem az autoritást, hanem a hitelességet keresik. Elsősorban tehát azt tartják fontosnak, hogy valaki következetes legyen, azaz véleményével, döntéseivel és cselekedeteivel mindig konzekvens álláspontot képviseljen a különböző élethelyzetekben. A mai gyerekek is szeretik, ha a tanár „szigorú, de igazságos”. Számukra ugyanis nem attól lesz valakinek tekintélye, ha „csak” szimpatikus, de nincsenek elvárásai, hanem attól, ha az általa támasztott követelményeket érthetően elmagyarázza, és következetesen be is tartatja. A hitelesség azonban a fiatalok szemében nem áll ellentétben az emberi gyarlósággal: még az egyébként igen kritikus kamaszok is elnézőek szüleik gyengeségeivel szemben. Viszont nem bocsátják meg, ha erkölcsi gyengeséget – esetleg „szélkakasságot”, sunyiságot – tapasztalnak. Ez azért rombolja le a szemükben valaki tekintélyét, mert tiszta ideákra vágynak. A kiábrándultság és cinizmus a tapasztalatok szerint nem jellemző rájuk, ezek sajnos a felnőttkor „hozadékai”.

– Milyen eligazodást nyújt manapság a média vi­lága?

– A média mindennapjaink nélkülözhetetlen eleme, része a világgal való kapcsolattartásnak. A hatása kapcsán azonban hajlamosak vagyunk minduntalan a negatívumokra és veszélyekre gondolni. Holott ezek egyrészt nem feltétlenül állnak fenn – számos fontos információ ma már csak a világhálón lelhető fel –, másrészt pedig a veszélyek megelőzhetők, kiszűrhetők, ha nem kritikátlanul viszonyulunk a különböző médiumokhoz.

A médiaszocializációval kapcsolatos kutatások ma már nem elsősorban azt vizsgálják, hogy milyen médiatartalmakkal találkoznak a fiatalok, hanem sokkal inkább olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy milyen módon kerülnek kapcsolatba a médiával, milyen természetű ez a viszony, és mennyire adnak hitelt a fiatalok a média által közvetített tartalmaknak. A gyermekek és a média kapcsolatára vonatkozó kutatások legtöbbje a médiának a gyermekek attitűdjeire, társas kompetenciáira, erkölcsi fejlődésére gyakorolt hatásával foglalkozott. Főleg a televízióban megjelenített erőszak és a fiatalok agresszív viselkedése között feltételezett összefüggés került a társadalmi érdeklődés, a közbeszéd és a tudományos kutatások középpontjába. Ma már azonban erről másképp gondolkodunk: nem csak úgy tekintünk a televízióra, mint aminek egyes tartalmai vagy bizonyos mértékű használata ártalmas lenne. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy a média üzenetei nem önmagukban hatnak a gyerekekre – az sem mindegy, hogy ez a hatás milyen körülmények között éri a fiatalokat.

– Milyen hatással vannak a médiumok az iskolákra, az oktatásra?

– Fontos, hogy az iskola se legyen manapság teljes mértékben médiamentes terület – már csak azért sem, hogy a gyerekek ne érezzék úgy, hogy az oktatási intézményekben teljesen más zajlik, mint a „valódi” világban. Lényeges az is, hogy a tanárok se csak ellenséget lássanak a különböző médiumokban. Az iskolának tehát nem szabad olyan „védőfalat” képeznie a világgal szemben, amely mögött csak az oktatási intézmények hagyományos tematikája érvényesülhet. Fontos, hogy a pedagógusok is elfogadják, hogy a gyerekek világában jelen van a média. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a különböző médiumokat feltétlenül és korlátlanul be kell engednünk az órára, de tudnunk kell, hogy napjainkban az ismeretszerzés fontos forrása, ezért a médiaértés és médiahasználat gyakorlatilag minden tanórába beépíthető. Ráadásul a legtöbb esetben igen fontos motivációs eszköz is! Ha tehát kihasználjuk a gyerekek média iránti affinitását és nyitottságát, ha valamilyen módon „becsatornázzuk” a különböző médiumokat az oktatás világába, komoly eredményeket érhetünk el.

– Milyen „iránytűket”, készségeket kell mindenképpen elsajátítaniuk a fiataloknak a média által egyre inkább meghatározott jövőben?

 – Lengyel Márk jogász fogalmazta meg a IX. Nemzetközi Médiakonferencia alkalmából megjelent, „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” című írásában azt, hogy iránytűnek ebben a világban nem nagyon kell más, mint józan ész, jó ízlés, valamint általános műveltség és tájékozottság. A média fiatalokra gyakorolt hatásáról ugyanezt mondhatom: ha a fenti három dolog érvényesül, akkor jó eséllyel elkerülhetők a média okozta ártalmak. A józan ész azt diktálja, hogy egy fejlődésben lévő fiatal sokat mozogjon, és minél több időt töltsön a levegőn. Ha ezt betartja, valamint jó és őszinte emberi kapcsolata van szüleivel és barátaival, akkor nem lesz igénye, és nem lesz ideje sem napi 5-6 órát a számítógép előtt tölteni. Az ízlés terén a média nyújtotta tartalombőségben csakis válogatósnak szabad lenni. Éppúgy, ahogyan arra ügyelünk, hogy a gyermekeink ne egyenek egészségtelen ételeket, odafigyelhetünk arra is, hogy milyen „világgal” (emberekkel, történetekkel, hősökkel) kerülnek kapcsolatba. Az online kapcsolatok világában is fontos hangsúlyozni az empátiát: az iskolai zaklatások kezelésében nemegyszer hatékony módszer annak tudatosítása, hogy hasonló helyzetben milyen érzelmeket élhetünk át. A médiával kapcsolatos műveltség esetében sem kell bonyolult dolgokra gondolni. Elég arra a közismert példára utalnom, amikor a Rabszolgasors című brazil sorozat főszereplőjének, Isaurának pénzt gyűjtöttek az emberek: a félreértés oka egyértelműen az általános műveltség hiánya volt, hiszen az egyébként jólelkű, jó szándékú magyar nézőknek tudniuk kellett volna, hogy nem a valóságot látják a képernyőn – Brazíliában már nincs rabszolgaság, Isaura szerepét pedig egy színésznő alakította.

– Hogyan segíthetik az idősebb korosztályok a fiatalok útkeresését?

– Évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt a fiatalok világa a felnőttek számára könnyen érthető és átlátható volt – ma már ez nem feltétlenül van így. (És ez ma már nem csak a serdülők korosztályára vonatkozik: igencsak meglepődik az az óvónő is, aki kizárólag babával, autóval foglalkozó gyermeket várna az óvodába…) Ezért a felnőtteknek jóval több nyitottságra és rugalmasságra van szükségük: meg kell ugyanis ismerniük a fiatalok világát ahhoz, hogy „jó iránytűket” tudjanak adni hozzá. Ha elutasítóak, olyan ajtókat zárnak be, amelyeken keresztül megismerhetnék a fiatalok gondolatait – s amelyek által ők maguk is gazdagodhatnának. E tekintetben válik igazán fontossá a beszélgetésünk elején említett családi háttér, hiszen az alapmintákat is a gyereket körülvevő felnőttek, elsősorban a szülők adják. A médiahasználat példájánál maradva, nem mindegy, hogy vannak-e például családi beszélgetések a médiatartalmakról és ezek hitelességéről. Nagyon fontosak a családi szokások és a szülők által adott minta. Hogy csak egy példát említsek: Tiltják-e a szülők a mobilozást a családi ebédnél? Vagy netán ők maguk is odakészítik a telefonjukat, telefonjaikat a tányéruk mellé? Még felnőttektől távol álló, érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak tűnő médiatartalmak is jó alkalmat nyújthatnak a beszélgetésekre, sőt vélemény- és tapasztalatcserére is. Olyan alkalmakra, amelyek révén idős és fiatal egyaránt gazdagodhat.