„Addig nem megyünk haza, amíg mindenki össze nem szedte a szemetet maga után!” „A kék a papír, a sárga a műanyag, a zöld pedig az üveg!”
Ugye milyen sokszor hangzottak el ezek a mondatok az osztályteremben? Pedig korunk egyik legégetőbb problémájára – mint a legtöbb esetben – a hétköznapok kis tettei adhatják meg a választ. Ha idejekorán – akár már az óvodában – elmagyarázzuk, hogy miért fontos újrahasznosítani, nem szemetelni, zöldíteni, műanyag helyett textilszatyorba pakolni az élelmiszert a bevásárlás során, akkor máris sokat tettünk környezetünkért. Ha pedig ezt mind többen megtesszük, tovább élvezhetjük ezt a csodás bolygót.
Régóta tekinti szívügyének a környezeti nevelést Halász Gergely, a Kecskeméti Katona József Gimnázium tanára, aki nemcsak az iskola falai között, hanem azokon kívül is szeretné közelebb hozni diákjaihoz a természetet. Teszi mindezt kirándulások, táborok, horgászversenyek szervezésével, mellette pedig saját méhészetével foglalkozik.
Martin Jánosné magyar–történelem szakos tanár írásában – a hónap témájához igazodva – a Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola kezdeményezéséről olvashatnak, mely játékos formában igyekszik élményszerűvé tenni a környezetvédelem témakörét. Bemutatjuk a Zöld Föld tankönyvet és a Kék Bolygó Alapítvány akkreditált pedagógus-továbbképzését, illetve a Víz + Őrzők (Vízmegőrzők) társasjátékot, amely játszva tanít a hazai vízgazdálkodásról.
Szintén nóvum az a hétkötetes kiadványsorozat, mely a Kárpát-medence természeti kincseit, történelmét és kultúráját, valamint a magyarság és a vele együtt élő más nemzetek szokásait, hagyományait mutatja be; megismerésében Kiss Dávid szakmai vezető volt a segítségünkre. Az Ökoiskolák aktuális helyzetéről és a közelgő Fenntarthatósági Témahétről Botárné Barcza Évát, az Oktatási Hivatal osztályvezetőjét kérdeztük, de a muravidéki Battyándról Teodora Ošlaj pedagógus élménybeszámolóját is olvashatják. Emellett beszámolunk a tavaly már bemutatott SpaceBuzz program legújabb fejleményeiről, továbbá Czippán Katalin fenntarthatósági szakértőtől is elleshetünk pár praktikát a fenntarthatóságra nevelés témakörében.
Helytörténeti kitekintő című rovatunkban Hódmezővásárhelyre vezetett utunk, kalauzunk Árpási Ildikó pedagógus volt. Érettségi változások rovatunkban a földrajz tantárgy várható változásait vettük górcső alá, Lélekbúvár rovatunkban pedig az ADHD lányok esetében jellemző tüneteit vizsgálja Szigethi Zsófia okleveles gyógypedagógus. Van új a NAT alatt rovatunkban a fizika tantárgy újításairól kérdeztük Csajági Sándor tananyagfejlesztőt.
Jó olvasást kívánok!