Olvasási idő: 
13 perc

Bonis Bona díjátadó

Március 25-én, „A tehetség napján” 63 kiváló tehetséggondozó pedagógus részesült a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” kitüntetésben.

Életműdíjat hét pedagógus vehetett át a több évtizeden át tartó, példaértékű tehetséggondozó munkája elismeréseként Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől.

Kiváló versenyfelkészítő elismerésben 16, kiváló tehetséggondozó elismerésben 34, kiváló tehetségsegítő elismerésben pedig 7 pedagógus részesült. Az elismerő okleveleket dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, dr. Sipos Imre helyettes államtitkár, valamint dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója adták át.

A Bonis Bona elismerésekre 500-nál is több jelölt közül kellett kiválasztania a bíráló bizottságnak azt a 63 kiváló pedagógust, akik elismerésben részesültek, további 50 eredményes versenyfelkészítő kolléga díjazására pedig a 2013-2014. évi OKTV díjátadó ünnepségen kerülhet majd sor. Így 2014-ben további 113 fővel gyarapodik a tavaly alapított Bonis Bona kitüntetés tulajdonosainak köre. Az elismerésekkel járó pénzjutalom forrása a Nemzeti Tehetség Program NTP-OKD-M-13 számú pályázata.

Fontosak a díjak és az ünnepi pillanatok, mert elismerésre nemcsak a tehetséges fiataloknak, hanem a velük foglalkozó kiváló pedagógusoknak is nagy szükségük van – emelte ki záró szavaiban Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) elnöke.

 

Az alábbiakban a Bonis Bona életműdíjasok laudációit közöljük

(szerkesztett változatban)

 

 

Dr. Dankó József
a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium történelem-földrajz szakos tanára

Dr. Dankó József tevékenysége, munkája egybeforrt az intézményével, amelynek hajdan diákja volt. Nyugdíjba vonulásáig, 2012-ig a Tokaji Ferenc Gimnázium meghatározó tanáregyénisége volt. Széleskörű érdeklődése, nagy tapasztalata, távlatteremtő, stratégiai gondolkodása elismert szaktekintéllyé emelte. Egész pedagógusi életpályáját a gyermekközpontú nevelés és oktatás, ezen belül tehetségekkel való foglalkozás, az új és korszerű módszerek, megoldások keresése és megvalósítása szőtte át. Korszerű ismereteit és gazdag élettapasztalatát beépítette a tanításba, a tehetséggondozásba, szaktanácsadói és szakértői munkájába.

Vezetésével az intézményben megvalósult a természettudományos, a környezeti és az újabb technikai ismeretek és készségek összevont fejlesztése. Megszervezte és vezette a komplex természettudományos tehetséggondozó műhelyt. Nyaranta szaktábort tartott, terepgyakorlattal, megfigyeléssel, méréssel, üzemlátogatással. A műhelyeiből kikerült tanulók országos versenyeken, a KUTDIÁK mozgalomban és a felsőoktatásban kamatoztatják tudásukat.

Térségi konferenciák és bemutató foglalkozások szervezésével közkinccsé tette azokat a szakmai és módszertani tapasztalatokat, amelyeket a komplex természettudományos tehetségfejlesztés és a projektoktatás területén szerzett.

Dr. Dankó József élen jár a nemzetközi kapcsolatok ápolásában, az új módszerek alkalmazásában, a tehetséggondozásban, a gyakorlatorientált oktatásban. Jövőorientáltsága, széles perspektívájú látásmódja, világra nyitottsága egyaránt elismerésre méltó.

 

Haáz Sándor
zenetanár, karnagy, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója

Haáz Sándor Székelyudvarhelyen született. 1978-ban végzett a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán, majd a kolozsvári zeneakadémián zenepedagógiát tanult. Fiatal tanárként előbb énekelni, kottát olvasni, majd vonós és fúvós hangszereken való játékra tanította tanulóit.

Szentegyháza és környéke nem tartozott a vokális és hangszeres képzés szempontjából kimagasló ismeretekkel bíró vidékek közé. Mára azonban a helyzet megváltozott: sok-sok gyerek és fiatal tanult meg hangszeren játszani.

Alapítója és több mint 3 évtizede vezetője a Szentegyházi Magyar Örökség Díjas együttesnek, a 140 fős Gyermekfilharmóniának. Évek óta szervezi a Homoródmenti népdalvetélkedőket, népdal­versenyeket, a Fili zenei napokat, a bútorfestő táborokat, a prímásképző tánctáborokat, koncertkörutakat, az Őszi Hadjáratot. Pedagógiai munkájának eredménye a Törpe daloskönyvek és a Hegedűiskola köteteinek kidolgozása.

Haáz Sándor zenei nevelő, hagyományőrző, értékmentő munkáját évtizedek óta töretlen erővel, hittel végzi. Hajtóereje a székely közösségi életnek, méltó nagykövete a magyar kultúrának. Munkájáért már korábban is többször elismerésben részesült.

 

Kerekes Barnabás
a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium történelem-magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusa, az Anyanyelvápolók Szövetségének társelnöke, a Kazinczy-díj Alapítvány elnökhelyettese

Kerekes Barnabás ízig-vérig pedagógus, aki aprólékos munkával „hívja elő” diákjaiból tehetségüket, aminek eredményeként az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny magyar nyelv döntőjében több tucat diákja szerepelt, egyikük 2007-ben ezen megmérettetés győztese lett. Tanítványai közül, köszönhetően kitartó és empatikus pedagógiai munkájának, sokan Kazinczy-érmesek lettek, az Édes Anyanyelvünk és más fontos nyelvművelő versenyeken kimagaslóan szerepeltek.

Hihetetlen munkabírását bizonyítja, hogy szervezője, koordinálója a Szép magyar beszéd versenyeknek éppen úgy, mint az Országos Ifjúsági Anyanyelvi Parlamentnek. Magyarországon és a Kárpát-medencében rendszeresen szervez anyanyelvi táborokat fiataloknak és pedagógusoknak egyaránt.

Kerekes Barnabás a hazai beszédművelés elkötelezett és kiemelkedő tudású alakja. Vezetőként, szervezőként, a médiában látható, hallható műsorok szerkesztőjeként is anyanyelvünk ügyét szolgálja. Lőrincze Lajos-díjjal, Magyar Örökség Díjjal kitüntetett, magyar nyelvből az év felkészítő tanára címmel két alkalommal jutalmazott pedagógus. A Beszélni Nehéz Anya­nyelvi Mozgalom irányítója, a Duna Televízió és a Katolikus Rádió nyelvművelő műsorának szerkesztője, a Baár–Madas Anyanyelvi Tehetségpont vezetője.

 

Kerényi Sándor
oboaművész-tanár, nyugdíjas főiskolai docens, az Oboás Társaság alapítója

Kerényi Sándor a művészi és pedagógiai munka kiemelkedő egyénisége. A hangszeres oktatás
alap-, közép-, és felsőszintű képzés didaktikai, tananyag-szerkezeti innovációjának meghatározó személyisége, aki immár 81 évesen is, sokrétű feladatvállalással, teljes intenzitással dolgozik az általa felnevelt tanárgenerációk és növendékeik sikerességéért, a tehetségfejlesztés és tehetséggondozás országos ügyéért.

Az Oboás Társaság Alapítvány által gondozott kiadványaival gazdagította az alapfokú képzés darabrepertoárját. A hiányos, a tehetségfejlesztés egyes fokozataihoz alig, vagy egyáltalán nem illeszkedő tananyag, etűd-, illetve előadási darabrepertoár példa nélküli bővítését végezte el, saját etűdanyag megkomponálásával. A fejlesztés egyes fokozataihoz pontosan illeszkedő szóló- és kamara előadási darabok átiratait készítette el, komponálta meg.

Kerényi Sándor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanáraként vonult nyugdíjba, ám kulcsfontosságú, hiánypótló szakmai tevékenységét tovább folytatja a magyar oboapedagógiában. Kivételes szervező tehetsége révén kohéziót teremt az ország felsőfokú képzésében részt vevő tanárok és növendékek körében.

 

Lukácsi Huba
rendezőtanár és előadóművész, a budapesti József Attila Gimnázium Latinovits Zoltán Diákszínpadának alapítója, később a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium rendezőtanára

Lukácsi Huba 1986-ban alapította meg a budapesti József Attila Gimnáziumban az intézet színjátszó körét. Az azóta Latinovits Zoltán nevét viselő Diákszínpadnak mind a mai napig, 2002‑es nyugállományba vonulását követően is, vezetője, rendező tanára a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.

Pedagógiai tehetségének és kitartásának köszönhetően az elmúlt 28 évben több mint 500 diák fordult meg a diákszínpadon, és töretlenül gyarapodott a társulat repertoárja.

Mindig is hitt abban, hogy a diákok képesek megbirkózni a világirodalom legnagyobb drámáinak egész estét betöltő előadásával is. Tanári-művészi tehetséggondozó munkája komplex, a diákok egész személyiségét érintő, sokszor igen fáradságos vállalkozás. Szellemi kisugárzása, műveltsége, az emberekbe vetett hite alapvetően formálta mindazokat, akik részt vehettek a produkcióban. A Diákszínpad társulatának minden tagja megtanulhatta tőle, hogy a színpadon megnyilvánulni, másoknak beszélni felelősség és önmagában is örömforrás.

A hazánkban csak igen ritkán játszott klasszicista drámák közül többet színpadra állított, nagy szolgálatot tett a magyar drámairodalom darabjainak színrevitelével. Erősítette a határon túli magyar iskolák és a magyar színjátszók kapcsolatát is.

Lukácsi Huba a klasszikus sokoldalúság, a reneszánsz többműfajúság megtestesüléseként, mint kiváló népdalénekes is közismert.  Számos kitüntetés gazdája, 2012-ben odaítélték számára a Pro Communitate Újbuda díjat, „A kerület szellemi értékeinek gyarapításáért, ápolásáért”, a Szent Imre emlékérmet a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium alapításának 100. évfordulója alkalmából. 2013-ban átvehette a Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere által adományozott „Szolnokért Emlékérem Arany fokozata” kitüntetést a szolnoki kulturális élet gazdagításáért.

 

Pósa Lajos
Széchenyi-díjas matematikus, matematikatanár

Pósa Lajos az ELTE matematikus szakán szerezte diplomáját. 1984-től  az ELTE Számítógép-tudományi Tanszékén dolgozott, majd 2002-től az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója lett. Kollégáival számos gimnáziumi tankönyvsorozatot írt.

Tehetséggondozó táborai messze földön híresek, ezeken határon túli gyermekek is részt vesznek. 26 éve tart a gyerekeknek hétvégi táborokat és 24 évvel ezelőtt volt az első tábor a Tapolcsányi Általános Iskola kollégiumában. Azóta is itt tartja táborait, foglalkozásait.

Saját szavait idézve: „Nem kérdezek a szabvány iskolai anyagból. Helyette kevésbé szokványos, gondolkodást igénylő kérdéseket szoktam föltenni. A szokatlan gondolkodásmódot figyelem. Egy szép ötlet, egyetlen egy nagy villanás már elég ok a gyanúhoz: tehetség lappang ebben a gyerekben.” Diákjai így emlékeznek: „Lajos bácsit tanításra teremtették az istenek, aki a rettegett matekot felderíthető érdekességként tanítja. Lajos bácsitól nem csupán matematikát, hanem emberséget, világlátást – szeretetet – is tanul az ember. A belőle sugárzó felhőtlen derű különös hangulatot kölcsönöz a nála töltött perceknek. Óráit végtelen odaadással alapozza meg, erős közlési vágya újra meg újra elvarázsolja a hallgatóit, stílusa és szórakoztató beszédmódja kalandos túrára viszi őket a matematika világába.”

Tanítványai a korosztályos közép-európai, valamint a Nemzetközi Diákolimpiákon rendre kiváló eredménnyel vesznek részt.

S talán kevesen tudják, de Pósa Lajos mindezek mellett kiváló bridzsjátékos, és csudajó lekvárt is tud főzni…

 

Táborné Vincze Márta
a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium matematikatanára

Táborné Vincze Márta 1972 óta tanít matematikát a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban, ahol ő maga is érettségizett. 1986-tól vezetőtanár, a speciális matematika tagozat egyik oszlopa. Folyamatosan képezi magát, táborokat, szakköröket szervez, versenyfelkészítő tevékenységet végez, tanártársai számára továbbképzéseket, bemutató órákat tart. Versenyfelkészítő munkája kiterjed számtalan hazai és nemzetközi versenyre, ahol diákjai rendszeresen az első helyeken végeznek.

Egyedülálló pszichológiai érzékkel, empátiával, soha nem fogyó energiával, türelemmel és kiváló arányérzékkel ötvözi a személyre szabott módszereket a team-munka eszköztárával. Önálló gondolkodásra és lényeglátásra szoktatja diákjait. Jellemző egy ma már kutató matematikus visszaemlékezése: „Furcsa belegondolni, hogy felnőtt fejjel is éppen ugyanúgy látok neki egy-egy probléma megoldásá­nak, ahogyan azt Márta nénitől még tizenhárom-tizennégy évesen ellestem.” Tanítványai nemcsak matematikát tanulnak tőle, hanem világfelfogást, költészetet, önismeretet és tartást, a másik megbecsülését. Elragadó lendületével az első pillanattól bizalmat ébreszt tanítványaiban, a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy minden tanítványát, a legnehezebb természetűt is elfogadja, szereti. Szeretetének mindig a legmegfelelőbb didaktikai formát tudja adni, mert módszertani „arzenálja” olyan sokrétű és tágas, hogy a legkülönbözőbb társadalmi környezetből jövő és a legkülönfélébb lelkialkatú diákokat a hozzájuk illő módszerrel tudja segíteni kibontakozásukban. Táborné Vincze Mártáról minden túlzás nélkül elmondható, hogy mára szép csendben iskolát teremtett.