A Napo animációs filmsorozat alkotóinak az volt a céljuk, hogy szimpatikus karaktereken és rövid történeteken keresztül, humoros megközelítéssel hívják fel a figyelmet a munkavédelemmel kapcsolatos legfontosabb tényezőkre: mi jelenthet egy adott szituációban veszélyt (pl. az állandóan csörgő mobiltelefon), hogyan kerülhetők el a balesetek, mit tehetünk saját magunk és mások biztonsága érdekében. Napo és kollégái kalandjait nézve fiatalok és idősebbek egyaránt könnyedén felismerhetik, megérthetik saját felelősségüket a különféle helyzetekben.
A Napo-filmsorozat az európai egészségügyi és biztonsági szervezetek és szakmai intézmények egy csoportja, valamint az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség kezdeményezésére jött létre.
A Napo-alkotások olyan alapvető dolgokra irányítják rá a figyelmet, mint hogy ha odafigyelünk az „Állj meg, gondolkodj és cselekedj!” elvére, kevesebb lehet a munkahelyi baleset, és javulhat a munkahelyi légkör is. A témák között szerepel a kockázatok, veszélyek felismerése az iskolában és otthon, a filmek foglalkoznak a veszély esetén szükséges beavatkozás és megelőzés lehetséges módjaival is. Van olyan kisfilm, amelynek kifejezetten az a célja, hogy tudatosítsa a fiatalokban az új munkahelyen követendő, alapvető ismereteket – kezdve attól, hogy bátran tegyenek fel kérdéseket, egészen addig, hogy ne cselekedjenek elhamarkodottan, és figyeljenek oda mások biztonságára is a feladatok végrehajtása során. Néhány Napo-filmben a legáltalánosabb munkahelyi kockázatok egyikét-másikát is bemutatják – így például a csúszásveszélyt vagy a karbantartás hiányából adódó nehézségeket. A filmkockák bizonyos esetekben gyakorlati megoldásokkal is szolgálnak – felhívják például a figyelmet arra, hogy fel kell húzni a munkavédelmi kesztyűt, a magasban végzett munkáknál pedig gondolni kell az esésvédelemre.
A Napo-filmek – a forrás feltüntetése mellett – részben vagy egészben felhasználhatók a munkavédelmi oktatás számos területén. Készíthető belőlük Power Point-prezentáció a felnőttoktatás számára, és felhasználhatók általános iskolai tematikus foglalkozáson is. Utóbbi intézmények pedagógusainak támogatására – a Napo-filmek pedagógiai értékét felismerve – az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) és a Napo-konzorcium együttműködése révén a tanárok számára munkavédelmi (OSH) oktatási eszközök is készültek, melyek segítik a pedagógusokat a Napo-klipek felhasználásában. Ezekben a 7–11 évesek tanítói számára készült anyagokban – a javasolt feladatokon és az azokhoz szükséges segédanyagokon kívül – egy 40 perces tanórába illeszthető óratervminta is a pedagógusok rendelkezésére áll. A rugalmas óravázlatokat úgy alakították ki az alkotók, hogy illeszkedjenek a meglévő tantárgyakhoz, és segítsék, illetve megerősítsék az ott tanítottakat – különösen a személyi egészségügyi és társadalmi nevelés, a természettudományok, a közúti közlekedésbiztonság vagy éppenséggel a nyelvtanulás és a művészetek területén.
A Napo-filmek szlogenje: biztonság és mosoly. Ezek révén az alkotók arra hívják fel a figyelmet, hogy a munkavédelemhez kapcsolódó ismereteket nem csupán szigorú szabályokkal és ezek számonkérésével lehet maradandóvá tenni, hanem derűs, gyerekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató formában is.
Bővebb információ: www.napofilm.net/hu