Biztassuk egymást a jóra!

– Papi életedre készülőben, amikor mit sem sejtettél róla, hogy az erdélyi árvák apja leszel egy nap, szabványosabb szerzetesi jövőt képzeltél el magadnak?

– ’89 előtt, de mostanság éppúgy nagyon sok kérdés van az emberekben. Ezekre próbálok a magam hitével, világnézetével, keresztény gondolkodásával választ adni. Tudom, hogy az eszmék piacán sokan próbálnak válaszokat adni ugyanezen kérdésekre. Én csupán biztathatom embertestvéreimet, hogy a kétezer éves egyház válaszait is próbálják meg elolvasni. Mérlegeljenek, döntsenek szabadon!

– Ahol megjelensz, tömegek várnak. Egy politikus sem számíthat ekkora érdeklődésre. Van valami módszered, ami ilyenkor diadalt arat?

– Jézus maga is azt mondja: jobb nektek, ha én elmegyek, mert új vigasztalót küldök nektek, a Szentlelket. Azaz Jézus maga is azért jött, hogy vigasztaljon, bátorítson! Izajás prófétának is azt mondja az Úr: menj, és vigasztald meg az én népemet. Úgy gondolom, hogy ha Istennek ez az egyik legszebb vonása: vigasztaló, bátorító, erőt adó, akkor nekem sincs más dolgom! Bárhová megyek, tudatosan kerülöm, hogy ócsároljam, számon kérjem vagy elítéljem az embereket. Ehelyett a drukkolás a dolgom: hajrá, mindent bele! Kimegy az ember egy hokimeccsre. A nagy, langaléta játékosoknak is jólesik, ha valaki drukkol nekik! Nekem az a dolgom, hogy drukkoljak az embereknek. A gyereknek, aki szeretné megoldani azt a fránya számtanpéldát, de sehogy sem megy. Ha én drukkolok neki, ő hálás ezért. Mindenkinek javaslom, próbálja ki! Drukkoljon a kedves feleségének, férjének, szomszédjának, beosztottjának. Mindannyiunkat azonnal szívesebben látnak majd! „Drágám, de jól áll az a ruha rajtad!” Még ha nem is teljesen igaz, akkor is mennyire jólesik, nem igaz? Biztassuk egymást a jóra! Mindjárt szívesebben lesznek az emberek a társaságunkban.

Fotó: Somogyi-könyvtár, Szeged

– Szavaidat mindenekelőtt az hitelesíti, hogy teszel, bizonyítasz az igazságok mellett, amelyeket hirdetsz. De megvan-e mindig benned ez az erő? Betévedt hozzád egy árva, aztán jött három, aztán öt, és most már kétezernél is több gyermekről gondoskodtok. Nem volt elbizakodottság belevágni? Aki emberekkel foglalkozik, tanít vagy gyermeket nevel, mind fölteszi magának a kérdést: hol az a határ, ahonnét több már nem vállalható? Ami meghaladja az erőnket, aminek vállalásába belerokkanunk.

– Az embernek el kell döntenie a lelke mélyén, hogy hisz-e a szeretet végső győzelmében. Hiszek-e a jóban, a szépben, az igazban? Mondok egy példát. Vezetek. Stoppol egy férfi. Fölveszem. Kérdezem, hova megy. Azt mondja, a feleségéhez. És mond egy csúnya jelzőt. Leállítom az autót, és azt mondom: szálljon ki! Miért? – kérdezi az én emberem. – Mert aki így beszél a feleségéről, azt én egy tapodtat nem viszem az autómon – felelek. Esett az eső, sötétedett. Láttam, az atyafinak nemigen van kedve kiszállni. Erre azt mondtam neki: ha mond valami jót a feleségéről, elviszem. Rám néz, s azt mondja: finom palacsintát süt. Sepsiszentgyörgyön történt az eset. Mire elértünk Bikszádig, az atyafi szinte szentté avatta nekem a feleségét. Kiderült, hogy az asszonyka „csak” szült három szép gyereket, disznót nevel, a majorságot is rendben tartja, vetemény is van – hát milyen ügyes az ő felesége!

Azt hiszem, a mai világban valami nagy nyoszogás van, a média is mint valami kecsapot, önti ránk a siránkozást. Az embereknek szinte jólesik siránkozni, hogy rossz az anyós, a feleség, a főnök meg a plébános és a polgármester. Mindenkit lesajnálunk. Micsoda divat az, hogy valaki megkérdezi: hogy vagy? – mi meg azt feleljük, jaj, de depis vagyok. Ugye, milyen menő meg cool? Szinte szégyelljük kimondani, hogy nagyszerűen! Hogy valami szép meg jó! Tudatosan szembe kell állnunk ezzel az árral, amit ránk akarnak fröccsinteni. Gondolkodjunk pozitívan! Akármerre nézünk, rá kell jönnünk, hogy jobbak a mai feltételeink, mint az elmúlt ezer évben bármikor! Ha mondogatom: ilyen jó dolga a magyar embernek sosem volt, sokan fölháborodnak. Legyünk végre őszinték! Ha a fantáziánkhoz hasonlítjuk a mai világot, persze hogy a béka feneke alatt vagyunk. Mert nagyon jó a fantáziánk! De ha a realitást nézzük? Nézzük a közlekedési feltételeket! Én ma Déván fogok lefeküdni. Olyan jó tudni, hogy a határon nem fognak velem „szőrözni” amiatt, hogy viszek magammal egy csomó lekvárt, amit az itteniek küldenek az árváimnak. Szidjuk az egészségügyet. Azt mondja valaki: akármilyen székely ember vagyok, itt bent román szív dobog. Nézek rá. Kiderül, szívátültetésen esett át Bukarestben. Lássatok csodát: a román szív kompatibilis a magyar ember testéhez! Húsz évvel ezelőtt zörgethetett volna azért a szívátültetésért! Lakáskörülmények? Sokan mondják, milyen nehéz a sorsunk. Az enyém vagy húsz kilóval nehezebb – felelem erre. De az átlag is vagy tíz kilóval nehezebb a kelleténél. Mire panaszkodunk?

– A tünetek, amelyekre gyógyírt igyekszel nyújtani, egy társadalom betegségének tünetei, ahol legfőbb problémánk, hogy hányadik multimédiás szerkezetet szerezzük be, miközben gyerekek csellengenek otthon híján. Harag vagy inkább szánalom tölt el, ha a társadalom felelőtlenségét látod?

– Sokszor jut eszembe Zeffirelli Jézus-filmjének jelenete, amikor a kis Jézus táncol az emberek fiaival. Gondolom, ott is volt egy csomó újságíró. Kíváncsian lesték: lám, eljön a nagy Isten a földre. Ugyan, hogy osztja majd ki az emberiséget? Kihegyezve várták a paparazzik. Erre jön Jézus, és elkezd kergetőzni, bújócskázni, ipiapacsozni. Kecskét őriz, fűrészel. A csuda enné meg! Úgy tűnik, jól érezte magát harminc évig emberbőrben, köztünk! Sok sebzett embert, sok fájdalmat láttam, mégis hiszem, hogy nem olyan rossz ez a világ. Azt is láttam, hogy mennyi jó ember van! Amikor szidják a magyarokat, mindig azt mondom: ne szidják az én népemet, mert ha olyan rossz lenne ez a nemzet, hogy tudtam volna ma is kétezer-kétszáz gyermeknek enni adni?

Fotó: Somogyi-könyvtár, Szeged

– Te fiaidnak meg lányaidnak nevezed őket. Ők apjuknak neveznek téged?

– Húsz év elteltével kicsit inkább nagytata lettem már nekik. Több is akad, aki nálunk kezdte az óvodát, és azóta egyetemet végzett. Minden évben azzal kezdem a szociális munkát, hogy kimegyek a nyomornegyedbe, és aki még nem volt fürödni, azt elviszem a közeli tóra. Pár éve látom, hogy ott ácsingóztak a nagy, érettségizett kajlák. Fordultam még egyet a busszal, őket is elvittem. Amikor kezdek átöltözni, látom, hogy a nagyfiúk szépen eljátszanak a kisebbekkel a vízben. Leültem egy fa alá, és azt éreztem: hoppá, nagytata lettem. Igen jó érzés volt! Mint mikor az ember kutat ás. Nem ő tölti bele a vizet. Magától telik meg. De a kutat mégis ő ásta. Felnőtt egy generáció. Hála Istennek már háromszáz munkatárs van a kétezer gyerek mellett. Lehet, hogy ők még jobban csinálják. Úgyhogy én csak jövök-megyek, fontoskodok.

– Jézus azt mondja tanítványainak: nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Neked is ezt mondják a gyerekeid. Minden szülőnek és tanárnak ezt mondják a gyerekek… Mindőjüket meg tudtad szeretni, minden rosszaságukkal együtt?        

– Meggyőződésem, hogy Isten nem teremt selejtet. Egy sincs köztünk, akiből Isten kispórolt volna valamit. Ha én valakire azt mondom, rossz vagy selejtes, igazából mintha azt mondanám: Uram, meglöktek, miközben teremtetted? Spicces voltál? Péntek volt már, és csak úgy összecsaptad? Káromkodás, ugye? Ha előkerül egy Van Gogh-kép, lehet azon akármennyi légypiszok vagy pókháló, attól az eredeti alkotás, egy zseni műve! Azt a gyermeket, akit karodban tartasz, akármennyi „légypiszok” van is rajta, a mennyei Atya teremtette! Azt mondom: menj haza, és te is éld át azt a nagy dolgot, hogy a mennyei Atya, Isten alkotása vagy. Ez erőt ad az embernek, hogy önmagát elfogadja, de ahhoz is, hogy a társát elfogadja, és lehajoljon a bajban lévő emberhez.

– Ferencesként az Úristen szemével tekintesz rászorulóra, támogatóra egyaránt. Amikor a régiek adakoztak, azt mondták: „fogadja Isten nevében.” Mennyire tartod fontosnak, hogy mindazok, akik segítenek, tudatában legyenek annak, hogy az isteni, teremtő szeretet eszközei?

– Táborban voltak a múltkor a gyerekeim. Családokhoz voltak szétosztva. Elmentem, hogy megköszönjem. Azt mondtam: nem tudom, hogy önök kicsodák. Azt sem, hogy hogyan élnek. De egy dolgot mondhatok. Hogyha majd haláluk után bekopogtatnak a mennyország kapuján, és Jézus Krisztus azt kérdezi: maguk kicsodák, akkor bátran feleljék: Uram, hát nem emlékszel? Egyszer két hétig nálunk táboroztál! Aki jót tesz, aki jóságos, az valami módon Isten jóságának válik részesévé.

– Egyik kötetedben azon méltatlankodsz, micsoda aránytalanság, hogy milliókat dobálunk ki fölösleges limlomokra és milliárdokat bankok konszolidálására, miközben az árva gyerekek számára úgy kell összekalapozni a napi betevőt. Fölötlött bennem, vajon nem lett volna-e célszerűbb, ha forradalmárnak állsz. Aztán lapoztam néhány oldalt, és azt olvastam: a szeretet forradalmára van szükség. Mit értesz ezen, és hogyan csatlakozhatunk?

– Mindig azt mondom: jó dolog jónak lenni. Jó dolog szeretetben élni. Én is élvezem, amit csinálok. Ha az egyház boldognak nevez egy Kalkuttai Teréz anyát, az azért lehetséges, mivel minden nehézség ellenére boldog volt! Hiszem, hogy a Tízparancsolat meg a szeretet parancsa a boldogság iránytűje! Nem erőltetnünk kell egymást arra, hogy jók legyünk, hanem bátorítani: merd! Merd szeretni a feleségedet, a szomszédodat. Megállít a rendőr. Pár jó szó, és azt mondja: na, menjen! Ha elkezdem jól összevissza szidni, mire mentem volna? Egyik fiú négy tantárgyból bukásra állt. Mondom neki: mosolyogj arra a tanító nénire! Próbálj figyelni rá! Eredményesebb, ha szeretettel élünk! Jézus Húsvét hajnalán föltámad. Hát nem mondhatta volna: „Na, fiúk, ehhez azért pofa kellett”? Eljövök ide közétek, kenyeret szaporítok, szépeket mondok nektek, ti pedig megfeszítetek? Péter! Három évig etted a kenyeremet, és egy idegen kellett, hogy segítsen a keresztemet hordozni? Hát nem szégyelled magadat? Mondhatta volna mindezeket. De mit csinál: tüzet rak, halat süt, megköti a hálójukat, és azt mondja: gyertek, reggelizzetek. Azt mondja Péternek: szeretsz engem? Nem számon kér, nem veszekedik! Ha akkor jól kiosztja Pétert, Jézus ott is maradt volna a fene nagy igazával.

Hallgatok a múltkor egy férfit. Nagyban szidta a feleségét. Jórészben igaza is volt. Azt mondom neki egy idő után: nézd, neked most döntened kell. Vagy az igazság, vagy a feleséged. Mindkettő nem lehet a tiéd. Én a te helyedben átölelném a feleségemet, és azt mondanám: kicsik vagyunk, maflák vagyunk, egy marék porból teremtett az Isten, gyere, kapaszkodjunk egymásba, könnyebb lesz úgy célba érni. Ha minél többen megtapasztaljuk, hogy jó jónak lenni, magától fog megváltozni a világ!

– Tékozló fiaiadra meddig vársz?

– Minden gyerek más és más. Hozzánk kudarcokkal jönnek. Megkérdezed: mi akar lenni. Azt feleli: semmi. El kell kezdeni szeretni azt a gyereket. Első, hogy menj, és fürödj meg! Levágjuk a hajad, a körmöd. Na, fordulj meg, hadd lássuk, milyen szép vagy! Kap vacsorát, kialussza magát, ad az ember egy pár puszit neki – és az a gyerek szebbé lesz. Az az asszony, akire a férje szeretettel pillant, szebbé lesz. Ha az asszony úgy néz rá, hogy az én uram a világ legerősebb embere, az az ember le tudja hozni a csillagokat. Ha a gyerekre jósággal nézel, lassacskán megszépül. A gyerek olyannak látja magát, amilyennek az én szemem látja. Ha az én szememben azt látja, hogy ő aranyos és kedves, azzá válik. Ha megfogalmazhatnánk kívánságokat a túlvilágra, én egy nagy ablakot szeretnék, ahová kikönyökölhetek, s láthatom, egyik meg másik gyerekemből mi válik. Milyen ügyesen megnősült, milyen szép gyerekei vannak. Talán még le is nyúlhatok, hogy egy-egy követ elvegyek valamelyik elől.

– Ha mindez ennyire egyszerű, úgy csak „rosszul” vagyunk emberek?

– Amikor azt mondják, hogy nekem „karizmám van”, mindig azt mondogatom: aki ugyanazt a receptet ugyanúgy megcsinálja, annak ugyanolyan piskótája lesz. Saul egy terrorista, amikor Jézus megszólítja: Miért üldözöl engem? A párbeszéd vége, hogy Saul megtér, apostolként bejárja a világot, és élete végén megírja a világ legtöbbet idézett költeményét, a szeretet himnuszát. „A szeretet türelmes. A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz…” Jézus kézen fogja ezt az embert, és hosszan vezeti. Hiszem, hogy minden emberben ott van egy szép szeretethimnusz. Az a dolgunk, hogy ezt egymásból „kiszeressük”.