Author
Photographer

BETT Show 2014

2014. január 22–25. között immáron 30. alkalommal tartották meg a BETT Show-t, ami már nemcsak a brit, hanem már nemzetközi szintű, oktatástechnológiával, -innovációval foglalkozó expó.

BETT Show – British Educational Training and Technology Show

• Több, mint 600 előadó

• Több, mint 1500 forgalmazott termék

• Több, mint 30 000 látogató

• Több, mint 100 országból

A rendezvényt először 1985 januárjában tartották; hamar kinőtte a Barbican Központot, 1993-ban már az Olimpiai Kiállító Központ két legnagyobb termében rendezték, egészen 2012-ig. 2013-ban átköltöztették az ExCel London (Exhibition Centre London – Londoni Kiállító Központ) épületébe – érdekességképpen a 2012-es olimpián szintén ez a hely fogadta be a 6–10 ezer érdeklődőt, 400 ezer m2 alapterületén hét sportágban (pl. boksz, vívás, judo).

A kiállító cégek között megtalálhatók mind a nagy multik – Microsoft, Apple –, mind a kisebb, egy-két terméket forgalmazó kis cégek és a különböző tanári szakszervezetek, az érdeklődők között pedig találhatunk tanárokat, iskolai döntéshozókat, de vezetett kisiskolás csoportok, diákok is megfordulnak ott, hiszen a rendezvény érdekes, színvonalas és ingyenesen látogatható.

A kiállítók alapvetően az iskolai döntéshozókat célozzák meg különböző termékeikkel, csomagjaikkal (a teljesség igénye nélkül): iskolarádiók, stúdiófelszerelések, iskolai mágneskártya, beléptető rendszerek, iskolai „hitelkártya-program” (a szülő kontrollálhatja a tanuló költéseit, és nem kell magánál készpénzt tartani), elektronikus tananyagok, tananyagcsomagok. Jelenleg vezetik be az új kerettanterveket, így a csomag-megoldásokkal segítik az iskolákat a nekik legjobban megfelelő tananyag-tartalmakat kiválasztani.

Az expó nemzetközi és üzleti jellegét is jól mutatja, hogy egyes brosúráknál, ahol országonként felsorolják a kiállítókat, minden egyes területhez csoportosítanak már ott levő irodákat, cégeket, beszállítókat és érdek­lődőket, akik az adott országba terjeszkednének – a kapcsolatfelvételt segítendő.

Ezen kívül több előadást is tartanak: általában mind a kormányzati oldalról megjelennek reprezentatív személyek, mind iskolákból, programokból tanárok, különböző jó gyakorlatokkal. Mivel többnapos a rendezvény, így próbálják minél jobban lefedni a teljes kínálatot, több párhuzamos szekció fut érdekesebbnél érdekesebb előadásokkal. Ezen kívül van kimondottan csak tanároknak szóló kerekasztal, ahol a kapcsolati hálójukat bővíthetik. És ha mindez nem lenne elegendő, a nagyobb kiállítóstandoknál is kisebb-nagyobb programokkal várják az érdeklődőket.

A kiállítókra lehet szavazni is, idén már 18 kategóriában indulhattak a kiállítók, a díj az oktatási IKT egyik legrangosabb díjának számít.

A BETT Show 1985-ös alapításához képest többször költözött, átalakult, és kinőtte magát egy brit oktatási konferenciából egy nemzetközi expóvá – olyannyira, hogy a BETT Brasil-t 2014 májusában tartják meg Sao Paulo-ban.

Találkozzunk 2015. január 21–24-én,
a 31. BETT Show-n!