Már 4400 hazai pedagógus csatlakozott az eTwinning programhoz
Az eTwinning egy köznevelési intézményeknek szóló program, amely az Európai Bizottság kezdeményezésére jött létre, és a 2014–2020-as időszakban az Erasmus+ program alatt fut. A program célja, hogy a részt vevő országok köznevelési intézményei nemzetközi, interkulturális környezetben IKT-eszközök segítségével közösen dolgozzanak ki projekteket. A programhoz 12 éves fennállása óta 192 000 oktatási intézmény és közel 566 000 pedagógus csatlakozott. Magyarországról immár több mint 1800 intézmény és közel 4400 pedagógus vesz részt benne.
Az eTwinning Magyarországon a Digitális Témahéttel is együttműködik, amely az idei tanévben kiemelt figyelmet fordított a médiatudatosságra, a digitális gyermekvédelemre és a közgyűjtemények digitális tartalmainak nevelésben, oktatásban történő megjelenítésére. A 920 regisztrált iskola a 2017/2018-as tanévben közel 3000 projektet valósított meg. Minden eddiginél nagyobb arányban nőtt a programban részt vevő iskolák pedagógusainak egymást támogató szakmai közössége a Facebookon, és nagy sikert aratott a Digitális Témahét multiflashmobja, amelyen 77 iskola sok ezer diákja vett részt. Több száz pedagógus vett részt az eTwinning programmal közösen szervezett közel 30 webináriumon is, amelyek felvételei a legnagyobb videómegosztó portálon visszanézhetők.
További részletek a www.etwinning.hu oldalon találhatók.
Az ENABLE program
A European Network Against Bullying in Learning and Leisure Environments, vagyis az ENABLE egy nemzetközi együttműködésben kidolgozott komplex program a 12–16 éves korosztály számára. Középpontjában az iskolai és online bántalmazás (bullying), illetve megelőzése áll. A szakmai program speciális osztálytermi foglalkozásokra épül, amelyeket az erre felkészített tanárok és iskolapszichológusok tartanak. A programba bevont osztály, az iskolai közeg, illetve a tanulók és a pedagógusok közötti viszony ismeretében az intézmények két modul közül választhatnak: az egyik a társas-érzelmi készségek fejlesztésére, a másik a bullying-ellenes normaképzésre helyezi a hangsúlyt. Mindkét modul esetén tíz tanórát ölelnek fel a foglalkozások, megtartásukra az osztályfőnöki órák javasolhatók.
Az Oktatási Hivatal a 2017/18-as tanévben elvégezte az eszközök és a módszertan adaptációját, továbbá három pedagógiai oktatási központ segítségével (Budapest, Salgótarján, Székesfehérvár) összesen 26 iskolában indított kísérleti programot. 2018 őszétől elérhető lesz a programhoz kapcsolódó harmincórás akkreditált pedagógus-továbbképzés, és a Sulinet portálról letölthetővé válnak a megvalósításhoz szükséges szakmai anyagok, hogy a későbbiekben minden olyan iskolába ingyenesen eljuthasson a program, amely szeretne benne részt venni.
Az ENABLE programról bővebb információ a Sulinet weboldalán található: www.sulinet.hu