Olvasási idő: 
6 perc

Bemutatkozik a debreceni Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A művészeti iskolák léte megkérdőjelezhetetlen: a művészet személyiségfejlesztő hatása felbecsülhetetlen. A mai iskolarendszerben a gyerekek alig találkoznak készségfejlesztő tantárgyakkal, pedig igazán csak ezek a tárgyak képesek a már megszerzett tudást szintetizálni, elmélyíteni, rendet tenni a fejekben és a lelkekben.

Debrecenben elsőként a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, az 1999/2000-es tanévben indult meg az alapfokú művészeti képzés. Három művészeti ágban kezdődött el a munka: Tánc; Szín és báb; Képző- és iparművészet. Az elmúlt tanévben 23 csoportban 353 növendéke volt a művészeti iskolának. A képzés 6-22 éves korig tarthat, ami előképzővel indul, alapfokkal folytatódik, és a továbbképző évfolyamokkal zárul. Az alap-, és a továbbképző végén vizsgával bizonyítják rátermettségüket a növendékek.

Célunk, hogy a növendékek képességeit fejlesztve, ismereteiket gyarapítva, az itt végzett tevékenységek közben személyiségük fejlődjön, ismerjék meg, éljék át az alkotó munka szépségeit. Szeretnénk, ha az intézményünkből kikerülő diákok megállnák helyüket a felsőbb intézményekben, széleskörű műveltségre tennének szert, és művészetszerető, művészetkedvelő felnőttekké válnának.

A nálunk folyó munkák színvonalát bizonyítják az országos és a nemzetközi elismerések, különdíjak. 2007-ben megkaptuk a „Kiválóra minősített Alapfokú Művészetoktatási Intézmény” címet. 2009 óta regisztrált tehetségpontként működünk.



Festészet tanszak

A művészeti iskola megalakulása óta vezetem a festészet-tanszakot. Kezdetben csak 1-2 csoporttal, mára már 6 csoportban 85 tanítványom van. A munkám egyfajta elismeréseként értékelem, hogy évről évre visszatérnek tanítványaim, ugyanis a művészeti iskola nem kötelező, a beiratkozást pedig évenként meg kell újítani.

A növendékek tanulmányaik során megismerkedhetnek az alapvető festészeti technikákkal, a színtan alapjaival, azok alkalmazási lehetőségeivel. Az órákon művészettörténeti alapismeretekre tehetnek szert. Segítem őket abban, hogy élményeiket, tapasztalataikat, a világról szerzett benyomásaikat kifejezhessék, megjeleníthessék. Alkotásaik egy évben kétszer is kiállításra kerülnek, az iskola falain belül, vagy azon kívül is (a Belvárosi Közösségi Házban, Méliusz Könyvtárban, a MODEM-ben), ilyenkor megmutathatják osztálytársaiknak, tanáraiknak, szüleiknek. Megmutatkozási, megmérettetési lehetőség még a városi, megyei, országos, nemzetközi pályázatokon való részvétel.

Miután befejezték alapfokú tanulmányaikat, ami általában épp 8. osztályos korukra jön el, többen felvételiznek a helyi Művészeti Középiskolák valamelyikébe. A továbbképzőben azok a diákok folytatják tanulmányaikat, akik nem művészeti középiskolában tanulnak tovább, de fontosnak tartják, szükségét érzik életükben a művészetnek.

Iskolánk szerencsés helyzetben van, mert rendelkezik egy önálló galériával, ami kedves színtere, színhelye a művészeti képzésnek. A galéria végleges arculatát tavaly kapta meg, amikor egy pályázat során, egy művészeti kurzus keretében felújíthattuk, színvonalasabbá tehettük a gyerekekkel, akik nemcsak a tervezésben, a kivitelezésben segédkeztek, hanem a kurzus végére egy képanyag-összeállítással is felavatták. A falak mozaikdíszítését a festészet-tanszakos növendékek, a feliratot a tűzzománc tanszakosok készítették. A kiemelkedően tehetséges, vagy már Művészeti Egyetemen tanuló diákjaimnak ebben az általuk felújított galériában szervezek kiállításokat, jó példát mutatva a többi növendéknek.

Nagyon büszke vagyok azokra, akik ezen az úton maradtak, mint például Sztancs Ágnes, aki az Iparművészeti Egyetem textiltervező szakán hallgató. Ágit óvodás kora óta ismerem. Az ő régi és mai alkotásaiból nyílt egy izgalmas és tanulságos bemutatkozó kiállítás.

A pályakövetés a mai modern korban nem ütközik nehézségekbe, szinte napi szinten értesülhetünk munkáikról, előrehaladásukról. Nemcsak azoknak lehet azonban kiállításuk, akik már befejezték a tanulmányaikat, hanem azoknak is, akik kimagaslóan tehetségesek, szorgalmukkal, eredményeikkel példaként mutatkozhatnak be a többieknek. Legutóbb Marincsák Vivien kiállítása volt látható, „Mester és tanítványa” címmel, ahol az én képeimmel együtt állítottuk ki az ő alkotásait.

Nem győzöm hangsúlyozni a művészeti nevelés hatékonyságát, létjogosultságát, fejlesztő erejét. Több éves tapasztalatom alapján mondhatom, hogy több szinten is szükség van a művészeti nevelésre. Nemcsak a tehetségfejlesztés, de a világról való tudás összegzése, készségek kialakításának színtere is. Egy közösségi hely, egy védőburok, egy kuckó, ahová a gyerekek tartozhatnak, ahol alkothatnak, kifejezhetik álmaikat, újabb ismereteket, tapasztalatokat szerezhetnek. Látom és érzem, milyen nagy szükségük van a személyes törődésre, beszélgetésekre, együttgondolkodásra, biztatásra. Mert ezeken az órákon ilyenekre is jut idő. Az is mérvadó, hogy olyanokkal lehetnek együtt, akik hasonló érdeklődésűek, így inspiratívan hatnak egymásra.

Fontosnak tartom tehát, hogy „egészben” nevelődjenek a gyerekek. Teljes értékű felnőttekké a művészeti neveléssel válhatnak igazán. Mert nemcsak az értelmi, de az érzelmi intelligenciának is helye, szerepe van, a tudásszerzés folyamatában.

Az iskola festészet-tanszakának diákjai alkotásait lapunk belső borítóján mutatjuk be.

Cs. Horváth Judit
Vizuális nevelőtanár, művésztanár, a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola festészet tanszakának vezetője. Vizuális nevelőtanári diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte. Tagja a debreceni helyi alkotóközösségnek, de elsősorban egyéni kiállításai vannak. Festészetére nagy hatást gyakorolt Kállai Ernő bioromantika elmélete, a természet rejtett arcának felfedezése, a mikro-makrokozmosz számtalan formában rendeződő képleteinek vizuális megragadása. Képeivel szeretné megmutatni, milyen megdöbbentő, új értelmezést nyerhet a mikrovilág makro méretűre felnagyítva, és milyen döbbenetes a hasonlóság köztük.