Miért döntöttél a pedagóguspálya mellett?
Már óvodáskoromban imádtam „tanítónéniset” játszani, később azonban ingadoztam a szakmák között: az egyik héten állatorvos szerettem volna lenni, a következőn már mérnöknek akartam tanulni, és még szóba jött a pszichológia is. Ám amikor ténylegesen dönteni kellett, hogy mit szeretnék hallgatni az egyetemen, végül visszakacsintottam erre a szakmára. Erős késztetést éreztem arra, hogy gyerekekkel foglalkozzak. Így jött az óvodapedagógia, majd mesterképzésen a tanítóképzés is.
Az egyetemi szaktárgyak közül voltak olyan szakismereti-pedagógiai tárgyak, amelyek segítettek/segítenek a mindennapokban?
A fejlődéspszichológia nagyon sokat segít a pályán való tájékozódásban, ugyanis a pszichológiai ismeretekkel fel tudjuk mérni az adott gyermek lelkiállapotát, illetve azt, hogy a gyermek pszichológiai fejlődése megegyezik-e az életkori sajátosságaival. Volt egy tanárnőnk az egyetemen, aki végigvezetett bennünket a pszichológia útvesztőjén, és 5 éven keresztül rendkívül színvonalasan – gyakorlati példatárral – vette végig velünk a legáltalánosabb leckéket is. Megtanított bennünket arra, hogy bizonyos szituációkban hogyan tudjuk használni a lélektani ismereteinket. Ezenkívül megannyi gyakorlati módszert osztott meg velünk, hogy miként lehet egy figyelemzavaros gyermek figyelmét lekötni, vagy hogyan kell kezelni a kiközösítés problematikáját. Számomra a legkülönlegesebb, hogy ez a tanárnő volt az, aki a matematikát is tanította, ami a szívem csücske. Mindig emlékeztetett bennünket arra, hogy azokat a feladatokat, amelyeket a gyerekekkel elvégeztetünk, vizsgáljuk meg, valóban megfelelő-e a számukra. Vagyis megtanított a kisgyermekek fejével is gondolkodni.
Milyen gyakorlati tudásra tettél szert az elmúlt egy évben?
A gyakorlati tudásomat Arlón, az Elfogadlak Alapítványnál hátrányos helyzetű roma gyerekekkel való foglalkozásom során szereztem. Az első osztályos korosztállyal foglalkoztam, a feladatom az volt mindenekelőtt, hogy megmérjem a friss, kis elsősök iskolaérettségét, ugyanis sokszor elfelejtjük, hogy bár testileg egy gyermek megérhet az iskolára, ugyanakkor szellemileg és emocionálisan nem biztos, hogy készen áll egy másfajta közegbe való belépésre. A gyerekeket tehát hiába „teszik be” egy közösségbe, nem mindig tudnak integrálódni. Ilyen problémákkal találkozhattam ennél az alapítványnál; azok a gyerekek még nem voltak képesek az iskolai környezetet „magukra venni”, például még igényelték a délutáni alvást. Azt tapasztaltam, hogy nem könnyű azokkal a gyerekekkel foglalkozni, akiknek az iskola még teljességgel megterhelő, látva, hogy még nem iskolaérettek. Ezért sokszor a délutáni házi feladatokon túl inkább a lelki fejlődésükkel foglalkoztam. Ám kifizetődő érzés, amikor több hónap könyörgés és küzdelem után a csoport által kiközösített, „rossz” gyermek bejön az iskolába, megölel, és azt mondja: „Tanító néni, én téged szeretlek!” Azt hiszem, ennél több nem is kell.
Mennyire tudnak a kisgyerekek koncentrálni egy-egy tanulós feladat vagy játék során? Hogyan lehet ezen javítani?
Az a tapasztalatom, hogy egy gyerek számára minél érdekesebben és színesebben kell bevezetni az éppen aktuális feladatot, méghozzá úgy, hogy több érzékszervét is aktivizáljuk. Fontos, hogy pedagógusként felkeltsem a figyelmét, és létrejöjjön egy belső motiváció számára, amitől úgy érzi, hogy azt a tevékenységet ő akarja elvégezni. Muszáj, hogy azt az ingerhalmazt próbáljuk meg felülírni, ami egyébként is éri a gyerekeket – gondolok itt a digitális eszközök használatára, ahol állandó fény- és hanghatás éri a gyerekeket. Nem szabad elfelejteni, hogy határozottan (de nem parancsolóan) kell a szóban forgó tevékenységet felvázolni, elmondani és megmutatni.
Teljes mértékben a magad kreativitására vagy bízva, vagy vannak bizonyos standardizált fogódzók, amikhez mindig nyúlhatsz mint pedagógus?
A gyerekekkel nemcsak játszunk az óvodában, hanem ténylegesen nagyon sok mindent tanítunk is nekik. A Nemzeti alaptanterv óriási fogódzó tud lenni ebben a munkában, kifejezetten nagy segítséget nyújt mind a pályakezdők, mind a tapasztalt pedagógusok számára. Ez egy olyan hivatás, ahol a formális részen kívül számtalanszor van szükség a pedagógus elhivatottságára és kreativitására. Ezt nem lehet nem szívvel-lélekkel csinálni, mert az ember fáradtan hazaérkezve sem a mosogatáson gondolkodik, hanem azon, hogy mit szeretne csinálni másnap a gyerekekkel, hogy segítse őket a fejlődésben.
