„Bármilyen pályát is válassz, a lényeg, hogy boldog légy!”

„Szülőként, pedagógusként és tanácsadóként is átérzem a pályaválasztás súlyát.”

– Több városban és iskolában tanítottál. Miért váltottál ennyiszer?

– Mindig ott tanítottam, amerre az élet vitt. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola elvégzése után Szegeden kezdtem a pályámat, majd visszatértem a szü­lő­vá­ro­som­ba, Kecskemétre. Pár évvel később férjhez mentem, a férjem munkája miatt felköltöztünk Pestre, így én is itt kerestem állást. Közben megszülettek a gyerekeink, s mivel a két kisgyerek mellett egyre nagyobb szükségem lett a szüleim segítségére, visszaköltöztünk Kecskemétre. Most is ott élünk.

– Biológia–testnevelés szakos tanár vagy. Pedagógusi munkád során hogyan merült fel és kapott egyre nagyobb szerepet a pályaválasztási tanácsadás?

– Amikor osztályfőnökként a hetedikes osztályomhoz pályaválasztási tanácsadót akartam hívni – ez 2012-ben volt –, kiderült, hogy a megyei pályaválasztási feladatellátás átszervezése miatt nincs elérhető tanácsadó, aki el tudna jönni a gyerekekhez, így magam szedtem össze minden információt és feladatot a diákjaimnak: önismereti és képesség-kérdőíveket töltöttünk ki, segítettem nekik egyéni tanácsadással, nyílt napokra vittem őket, pályaválasztási órákat és szülői tájékoztatókat tartottam. A következő tanévben az iskola vezetése felkért, iskolaszinten is szervezzem meg a pályaválasztási tanácsadást. A legérdekesebb az volt, hogy amikor meghirdettem a szülői tájékoztatót, más iskolákból is jöttek szülők, híre ment ugyanis, hogy nálunk van tanácsadás. Az ezt követő évben pedig megkerestek a megyei pedagógiai szakszolgálattól, hogy adjam be hozzájuk a pályázatomat, így 2014-től ott dolgozom főállásban mint pályaválasztási tanácsadó, s mindezek mellett a mai napig tanítok is.

– A megyei szakszolgálatnál milyen csapatba kerültél?

– Géróné Törzsök Enikő pályaválasztási tanácsadó mellett kezdtem el dolgozni, a többi pályaválasztási szakember külsősként dolgozott területi elosztásban. A pályaválasztási tanácsadók munkáját Enikő már a kezdetektől jól összehangolta. Később az ő szervezési feladatait én vettem át. Jelenleg a továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadás mellett a szakszolgálati feladatellátás megyei szintű koordinálását is segítem. Feladataim közé tartozik az oktatási intézményekkel való kapcsolattartás és a partnerekkel való együttműködés is, amibe a különféle szakmai rendezvények szervezése is beletartozik. A Kecskemét és vonzáskörzetébe tartozó általános és középiskolák igényeit három kollégámmal együtt látjuk el.

– Milyen feladatokat lát el a pályaválasztási tanácsadás?

– Készült annak idején egy szakmai protokoll arra vonatkozóan, hogyan működjön a feladatellátás az országban – ez ajánlás maradt. Hiányzik ugyan a módszertani egységesség a szakmában, mégis van némi előnye ennek a szabadságnak, hiszen így minden kolléga a helyi sajátosságokhoz igazíthatja a szakmai munkáját. Kimondottan jó a kapcsolatunk Csongrád és Heves megye pályaválasztási tanácsadóival, tudom, hogy ők is a miénkhez hasonló tematikával dolgoznak. A többi megyében működő tanácsadási folyamatokról kevés ismeretem van, nem tudom, hogy náluk hogyan működik a diákok csoportos tanácsadása, a szülői tájékoztatás vagy az iskolákkal való kapcsolattartás. Kollégáimmal a protokollra támaszkodva kidolgoztunk egy tematikát, módszert, ami működik.

Van nálunk egyéni tanácsadás (rövid, informáló jellegű vagy komplex, tesztekre épülő – az iskolában vagy az irodánkban), csoportos tanácsadás (csoportos tesztfelvétel, majd a kiértékelés függvényében rövid/komplex tanácsadás – az iskolában), valamint tartunk tematikus foglalkozásokat általános és középiskolásoknak (általában osztályfőnöki óra keretében, kiscsoportban). A szülőknek informatív, tájékoztató jellegű szülői értekezletet szervezünk az iskolában. A pedagógus kollégákat pedig tájékoztatókkal (nevelőtestületi értekezleten vagy egyénileg), konzultációkkal (az iskolában folyó pályaorientációs munka tervezésének, megvalósításának támogatása) segítjük, valamint szakmai anyagokat biztosítunk számukra. Ezenkívül szakmai előadásokat és konferenciákat szervezünk, valamint honlapunkon rendszeresen tájékoztatást adunk az elérhető programokról (pl. részvételi lehetőség munkahelyi és üzemlátogatásokon, középiskolák nyílt napjain).

– Hogy tapasztalod, a gyerekek mennyire jól ismerik önmagukat, a környezetüket, megtalálják-e a lehetőségeiket a rengeteg információ között?

– Mivel mi nemcsak tanácsadók vagyunk itt a megyénél, hanem pedagógusok is, pontosan látjuk, hogy a gyerekek mennyire nincsenek tisztában saját magukkal, holott ez elengedhetetlen ahhoz, hogy jó döntést hozzanak. Közben információk sokasága veszi őket körül, de csak kevesen tudják kiválasztani a számukra lényegeset. Az internet hasznos társ az önálló információszerzéshez, de a hatalmas mennyiségű információtömeg nehezen átlátható a számukra, és időigényes megtalálni benne a hiteles és szükséges információkat. Ha nyolcadikos korukra nincsenek erre felkészítve, az nagy probléma. Hiszen mi alapján fognak döntést hozni? Ennek hiányában sokszor a szülő vagy egy barát unszolásra olyan szakmát, iskolát választanak, amely nem az érdeklődésüknek vagy képességeiknek megfelelő, és kudarcként élik meg a középiskolás éveiket, esetleg be sem fejezik az iskolát.

– Milyen módon és tematika mentén segítitek a gyerekeket?

– Mi a folyamatosságra építünk, ezért már az 5. osztályosokkal elkezdünk foglalkozni. Az ötödikesekkel a tanulási technikákról beszélgetünk, tanulásmódszertant tanítunk nekik, mert bármilyen szakmát válasszanak is, egész életükben tanulniuk kell. Hatodikban a szakmákkal foglalkozunk játékos, tematikus órák keretében. Hetedikben az önismeret, a képességek, a készségek, a célok és a motivációk kerülnek a fókuszba. Nyolcadikban pedig már a felvételi eljárás konkrét lépéseiről beszélgetünk: milyen iskolatípusok és képzések vannak, mi az, hogy ösztöndíj, mi az, hogy hiányszakma, hogyan tudnak vele a későbbiekben elhelyezkedni, stb. Így építjük fel az egész tematikát felmenő rendszerben, ötödiktől nyolcadikig, illetve a középiskolában a 9–12. évfolyamon. És azt tapasztaltuk, hogy ha ezt a folyamatot végigcsináljuk, nyolcadikra semmi ilyen jellegű gondunk nincs a gyerekkel, mert eljutnak odáig, hogy reálisan látják a képességeiket és a jegyeiket, látják, hogy milyen iskolatípusok és képzések vannak, látják, hogy mely szakmához milyen képességek kellenek, és hogy ott ők valóban helyt tudnának-e állni. De ahhoz, hogy ide eljussunk, kell ez a folyamat.

Az adott témák különféle feldolgozásához infokommunikációs eszközöket, valamint kooperatív technikákat alkalmazunk: drámajáték, szituációs játékok, csoportmunka. A foglalkozások végén szintetizáló játék segítségével – például keresztrejtvénnyel vagy totóval – mérjük fel a beépült tudást, majd elégedettségi kérdőívet kiküldve a pedagógusoknak, kérjük, hogy értékeljék a foglalkozásokat tartalmi és szervezeti szempontból egyaránt. A visszajelzések a diákok, a szülők és a kollégák részéről is nagyon pozitívak.

– Hogyan lehet tanácsot adni egy olyan világban, amelyben ilyen gyorsan változnak a munkaerőpiaci viszonyok és lehetőségek? Mit szoktál javasolni a mai fiataloknak, milyen tudáselemekre és készségekre tudnak majd a későbbiekben is építeni?

– Azt szoktam mondani a gyerekeknek, az a legfontosabb, hogy tudják, mik az erősségeik, és mi az, amiben még fejlesztésre szorulnak. A gyerekeknek nem a kompetenciáit osztályozzuk, hanem tantárgy-értékelési rendszerük van, és az, hogy valaki földrajzból 4-es, 5-ös vagy 2-es, még nem jelenti azt, hogy annyira jó vagy rossz képességű. Ismertem olyan diákot, aki matematikából 2-es volt, később azonban behozta a lemaradását, és informatikus lett. A jegyeket csak viszik magukkal, hiszen valamilyen pontszámot, bejutási követelményt el kell érni, de azok a valódi kompetenciákat nem mutatják. Egy jó tanuló nagyon sok egyetemi képzésre bekerülhet, valójában azonban nem alkalmas minden szakmára. Arra kellene figyelnünk, és ebben a gyerekeket is támogatnunk, hogy rájöjjenek, miben erősek: Jó a kommunikációja? Jó a szervezőkészsége? Van művészi hajlama, kézügyessége? Bírja-e a monotóniát? Tud-e sokáig koncentrálni? Én szorgalmazom, hogy a felvételi előtt kerüljön sor egy alkalmassági vizsgára mind a középiskolákban, mind a szakképzésben, mind a felsőoktatásban. Hiszen a képességek megléte, megerősítése nagyon fontos a szakmák kiválasztásánál, ugyanakkor a jegyek ezt nem minden esetben tükrözik. A munkaerőpiacon az állásinterjúknál nem azt kérdezik meg a jelentkezőtől, hogy milyenek voltak a jegyei, hanem azt nézik, mennyire alkalmas az adott feladatra, munkakörre. A jegyeknek a pontszámításnál van jelentőségük, de az életben nem azok dominálnak.

A másik, amit szoktam mondani a gyerekeknek, hogy legyenek pozitív beállítottságúak. Az élet sokszor visszavág. Kudarcként élhetünk meg dolgokat, vagy bármikor történhet olyan, amit rossznak vélünk, de mindenből lehet tanulni, és mindenből fel kell állni – ebben segít az, ha pozitívan állunk hozzá. Ezt a gyerekeknek is meg kell tanítani.

– A diákok pályaválasztását, továbbtanulását iskolán belül általában a saját osztályfőnökük segíti. De ki nyújt szakmai támogatást az osztályfőnöknek? Illetve kinek (lenne) a feladata az iskola pályaorientációs programjának kidolgozása, a munka összehangolása, az ilyen jellegű rendezvények megszervezése?

– Valóban, az osztályfőnökökre sok minden hárul, így a pályaválasztás segítése is. Mivel azonban nekik 4-5 évente vannak végzős osztályaik, a közép- vagy felsőfokú oktatási rendszer változásait is csak 4-5 évente követik figyelemmel. Jó lenne, ha minden iskolában lenne egy-egy pályaorientációs felelős, akikkel közvetlen, folyamatos kapcsolatot tudnánk tartani, akiken keresztül a leggyorsabban tudnánk eljuttatni az aktuális információkat és szakmai anyagokat az iskola tanáraihoz, a diákokhoz és a szülőkhöz. Ők lehetnének azok is, akik az iskola pályaorientációs programjait, rendezvényeit koordinálnák. Ezt viszont szerintem hosszú távon csak úgy fogja bárki is csinálni, ha kicsit tehermentesítik. A pályaorientáció nagyon nagy terület, naprakész információkat, iskolai szinten kapcsolati háló fenntartását igényli, ezen túl pedig a többi pedagógus, a diákok és a szülők támogatását jelenti. Ha ezt valaki 26 óra mellett csinálja – amihez még ott van a rengeteg helyettesítés, a pluszfeladatok, meg az aktuális pályázatok –, akkor az nagyon leterheli. Jó lenne ebből valamennyit elengedni.

– Hogy látod, a szülők mennyire tájékozottak a továbbtanulást illetően?

– A szülőknél nagyon sok a fehér folt, különösen, ha még nincs nagyobb gyerekük, aki ezt az utat egyszer már végigjárta. A középfokú oktatás rendszerét, a bemeneti és kimeneti követelményeket nem nagyon látják át, és olykor a különféle szakmákhoz szükséges képességeket sem ismerik, így esetleg nem a legjobb tanácsot adják a gyereküknek. Az is előfordul, hogy a gyermekük képességeivel sincsenek tisztában. Sok esetben csak a jegyekre alapoznak, ami a felvételi pontszámításhoz szükséges, de egy jó érdemjegy nem biztos, hogy valóban jó képességeket takar, és még ha azokat takarja is, akkor sem biztos, hogy elegendő lesz a sikeres felvételihez. És ekkor kétségbeesetten keresnek bennünket: Hogyan tovább? Melyik iskolába írassam be a gyermekemet? Ami azért rossz, mert ebben az esteben már csak a pótfelvételik jöhetnek szóba, ami sok esetben egy kényszerpálya. És azt látjuk, hogy az ilyen képzésben részt vevő diákok kis része helyezkedik el később a szakmában. És ismételten bennünket keresnek: Merre tovább?

– Lehet, hogy a passzivitás vagy a tájékozatlanság abból fakad, hogy a szülő az iskolától várja, hogy hetedik–nyolcadikban megkapják a pályaválasztáshoz szükséges információkat?

– A szülőknek nagyon nyitottnak kellene lenniük. A médiában elhangzó, az oktatási rendszerről szóló híradások között azonban nehezen tudnak eligazodni, pedig figyelemmel kell kísérni őket, hogy minél több információt hallva, képet kapjanak az aktuális helyzetről, az esetleges változásokról. Azt tanácsolom a szülőknek, hogy ha nem ajánlják fel az iskolában a szülői tájékoztatókat, de segítségre van szükségük, akkor nyugodtan jelezzék ezt az igényüket az osztályfőnöknek. Amikor pedig nyílt nap van a középiskolában, akkor igenis, kísérjék el a gyereküket. Mert egy nyolcadikos gyerek mit csinál a nyílt napon? Meghallgatja az igazgatót, kap három pogácsát meg egy szórólapot, és eljön. Az általános információkból nem biztos, hogy mindent hall vagy megjegyez, a rá vonatkozó speciális esetekre pedig nem kérdez rá. Tanárként és tanácsadóként én ezt a mai napig úgy segítem, hogy odaadok nekik egy listát papíron, hogy mit kérdezzenek meg a nyílt napon, és azt mondom, hogy ha mindent kipipáltál, mindenre tudod a választ, akkor jó vagy, mert tudod, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy te ebbe az iskolába bekerülj (milyen képességek kellenek, milyen tantárgyakat vesznek figyelembe a felvételi során, és beszámítják-e valamelyik kiemelkedő teljesítményedet), és azt is tudod, hogy utána ezzel a szakmával/végzettséggel mit fogsz tudni kezdeni, akár a továbbtanulást, akár az elhelyezkedést választod.

– Te szülő is vagy, pedagógus is, és jó pár éve pályaválasztási tanácsadó is. Más szemszögből látod most a dolgokat, vagy szintetizálod az egyes nézőpontokat?

– Tanácsadóként szükséges, hogy átlássam az egészet. Gondolkodnom kell a gyerek, a szülő és a pedagógus fejével is. Ismernem kell az egész továbbmeneteli rendszert: a továbbtanulási, képzési és elhelyezkedési lehetőségeket. Tudnom kell, hogyha egészségügyi problémája van a gyereknek – például mozgáskorlátozott vagy hallássérült –, akkor milyen lehetőségei vannak; vagy ha sajátos nevelési igényű, és fel van mentve matematikából, akkor milyen szakma felé irányíthatom.

Amíg csak pedagógus voltam, csak a saját iskolánk pedagógiai programját, pályázatait, feladatait, kapcsolatait láttam. Általában nagyon kevés kapcsolat alakul ki más iskolákkal, én sem láttam rá más intézmények működésére. Amióta viszont tanácsadó vagyok, teljesen kinyílt a világ, szélesebb lett a látóköröm, hiszen sokfelől érkező, sokféle információról kell tudnom.

– Ehhez, azt hiszem, adottság is kell, hogy valaki képes legyen ilyen sok és sokféle embernek segíteni.

– A tanácsadónak, azt gondolom, hiteles embernek kell lennie, és meg kell hogy legyen a személyiségének az a varázsa, ami már első látásra szimpatikussá teszi, hogy könnyen megnyíljanak neki az emberek. De nagyon innovatívnak is kell lennie, mert ez nem egy rutinmunka. Itt mindig minden változik, és ahány gyerek és iskola, annyiféle szituáció. Eltérő személyiségek, képességek, családi hátterek, egészségügyi problémák, anyagi lehetőségek, pedagóguskörök – és nekünk ehhez mindig alkalmazkodnunk kell, azonnal és rugalmasan.

– Mindezt hogyan éled meg a mindennapokban?

– Mindennap azzal kelek, hogy imádok tanítani, imádom a gyerekeket. Azáltal, hogy szülő, pedagógus és tanácsadó is vagyok, elmondhatom: én tényleg átérzem a pályaválasztás súlyát. Egyrészt nagyon kinyílt számomra a világ, másrészt sokkal többet tudok segíteni másoknak. Örülök, hogy elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, hogy az abszolút pozitív beállítottságommal hatni tudok a gyerekekre, és hogy ugyanezt kapom vissza tőlük. Jó érzés, hogy a mai napig visszajárnak hozzám a diákjaim, és azt mondják: „Gréti néni, emlékszem a biológiaóráira, hogy milyen jók voltak, és milyen jó vázlatokat írt!”, meg: „Képzelje, molekuláris bionika mérnökire megyek!” Nyilván örülök, hogy a szakomban tanul tovább, de nemcsak ennek örülök, hanem annak is, hogy pontosan látja a jövőbeli lehetőségeket, és tesz is valamit, hogy elérje őket.

– Van egy 16 éves lányod, akivel pályaválasztás előtt-közben vagytok, és van egy 11 éves fiad, aki még általános iskolás. Nekik mit javasoltál, illetve javasolsz?

– A lányom már elég jól ismeri magát, így maga döntött arról, hogy melyik középiskolába megy. Én csak annyit mondtam neki, hogy mindegy, milyen szakmát választ, és hogy milyen végzettsége lesz, a legfontosabb, hogy szeresse, amit csinál, és hogy motivált maradjon benne. Legyen innovatív, és tudjon megújulni, mert minimum 40 évig kell majd dolgoznia. A fiamon is látom, hogy jó képességű, de vannak nehézségei, vele még kell tanulni. Azt szoktam mondani nekik, hogy nem szabad feladni, minden munkának megvan az eredménye, a sikerek idővel meg fognak jönni. Igyekszem, amennyire csak tudom, pozitívan és motiválóan továbbindítani őket. Azt szeretném, hogy boldogok legyenek, és szeressék azt, amit csinálnak. Ha csak feleannyira fogják úgy szeretni a hivatásukat, mint én, már jók lesznek.