Kedvelt szatirikus irodalmi-filmművészeti téma egy-egy korszak erőszakolt, közhelyes ünnepségeinek, ünnepi díszleteinek, különösen ünnepi beszédeinek karikírozása. Különösen emlékezetesek ebből a szempontból a „népi demokrácia” korszakának megfelelési kényszerből fakadó ünnepi beszédei. De a nagy nemzeti ünnepek kötelező iskolai megünneplését is sokszor belengi a fásult unalom, ha – akár ünnepi, retorikus köntösben is – közhelyáradattal szembesülünk. Az ünnepek fő kelléke, az ünnepi beszéd hol szárnyaló magaslatokban, messze a hallgatóság feje fölött száll el, nem érintve senkit, hol pedig olyan lapos, hogy elkúszni sem lehet alatta. A kettő között lennének a hatásos, jó beszédek.
Vajon mitől lehet érdekes, elgondolkodtató egy ünnepi beszéd? A klasszikus retorika tanít erről. Nálunk a sokáig a nyelvműveléshez kapcsolódóan adtak ehhez tanácsokat (pl. Szónokok, előadók kézikönyve). És ezt hol tanulhatták meg azok a közéleti szereplők, akikre ez a feladat hárul? Gyakorlatilag: sehol. Egy ideje ugyan visszalopakodott az iskolába, pontosabban a „nyelvtankönyvekbe” a retorika, de vajon hány iskolában készítik fel a diákokat beszédírásra? Az egyén szempontjából csak bizonyos beosztást elérve, felnőttkorban válhat fontossá ez a tudás. Vállalatvezetők, igazgatók, képviselők, egyesületi tisztségviselők pozíciójuk elnyerésekor ismerik fel ennek a tudásnak a szükségességét. Ekkor fordulnak – méregdrága – kommunikációs tanácsadókhoz vagy – ha találnak ilyet – beszédíró képzésekhez.
Mert a jó beszéd – természetesen – tanulható. Alapja: a műveltség. Ebből fakad a gondolat. Az első gondolat rendszerint a közhely, amit tanácsos rögtön elvetni. Az ünnepi beszéd fő tartalmi-formai elemei lehetnek (a sorrend nem merev): alkalom (felidézés, ünnepi hangulat megteremtése) – konkrét esemény (kapcsolódás az adott helyzethez) – összefüggések – következtetés (utalások, üzenetek) – méltatás – értékelés – összefoglalás, kitekintés. Akkor jó az ünnepi beszéd, ha érezzük benne az alkalmat, az „itt és most” érzését. Azt, hogy bevon bennünket, nekünk szól. S csak akkor jó, ha ezt kisugárzó erővel teszi. Ez részben fakadhat az előadó személyiségéből, részben a tanult fogásokból.
Ezernyi tanulható apró műfogás létezik. A lényeg talán összefoglalható Luther Márton tanácsaival (Asztali beszélgetések). A világnak tetsző prédikátor: Legyen nagy tudományú. Legyen szép orgánuma. Legyen ékesszóló. Legyen szép küllemű, hogy kedveljék a lányok és a menyecskék. Pénzt ne kapni, hanem adni akarjon. Olyasmit mondjon, amit az emberek szívesen hallanak. Az Istennek kedves prédikátor: Képes legyen helyesen és igaz módon tanítani. Jó feje legyen. Jól tudja magát kifejezni. Jó hangja legyen. Jó emlékezőtehetsége legyen. Vegye észre, mikor kell abbahagynia. Meggyőződéssel és serényen végezze munkáját. Tegye föl rá életét és vérét, vagyonát és becsületét. El kell tűrnie mindenkitől a támadásokat és a bántalmakat.
Természetesen mindezekből valami el is maradhat. De hogy mikor mi, az a tudás! A retorikai tudás. Amivel érdemes foglalkozni annak, aki kiáll a közönség elé.
