A kínai nagy fal az egyetlen ember alkotta építmény, amely az űrből is látszik.” Majdnem kétszáz éve már, hogy ez a „városi legenda” tartja magát. Van benne valami, amitől könnyű megjegyezni és továbbadni. Olyan csodás, olyan hősies, olyan tudományos és mégis titokzatos. Mi volna, ha ezt a receptet az igaz, valóban tanulandó ismeretekre is alkalmaznánk? Mi volna, ha mindenben, amit és ahogyan oktatunk, megkeresnénk az ötletet? Az ötletet, ami ragad – ahogy a Heath testvérpár népszerű könyvében, a Made to Stickben írja.
Mitől, miért ragadós az ismeret? Mert egyszerű, könnyen érthető. Mert kézzelfogható vagy szemmel látható. Mert érzelmet kelt: örömöt, meglepettséget, beavatottságot vagy büszkeséget. Akár félelmet; nem bénító, hanem serkentő félelmet. Mert van felidéző ereje: kapcsolódik saját tapasztalatainkhoz, élményeinkhez, benyomásainkhoz. Mert összekapcsolható más ismeretekkel, így bejárhatóvá téve az egész világot. Mert kifejezhető: elmondható azoknak is, akiknek nincsenek elmélyült előismereteik.
Ötlet mindenhez kell. A pedagógiai programhoz, a tantervhez, minden egyes órához. Ahhoz is, amelyet „ezredszerre” tanítunk. Ezen gondolkodunk a buszon hazafelé menet: Mitől lesz izgalmas holnap a hatodik órában a gyűrűsférgek osztálya? Mitől akarnak majd a diákok Rákóczinak szobrot emelni – de legalább Facebook-profilt létrehozni (vagy már van is neki…)? Hogyan fogom holnap Babits kései líráját megtanítani?
Amikor 1956 ötvenedik évfordulóján a forradalmat először el lehetett „játszani” a város különböző helyszínein, közelebb lépett az ünnep. Közelebb a szavaknál, a leckéknél, a képeknél. Amikor digitálisan körbe lehet járni a jurtát, egy olyan kor lakhelyét, amelyből hiteles kép nem maradhatott fenn, akkor egyszer csak lehetségessé válik az, hogy éljünk abban, amit tudunk. Amikor Weöres Sándor bronzölébe lehet ülni a szombathelyi parkban, akkor eszünkbe jutnak a versei is – beleszavaljuk költeményeit a sétába, miközben megérintjük a szobrát.
Amennyi az előnye ezeknek a „performanszoknak”, ötleteknek, annyi a kockázatuk is. A tekintélyvesztés. Az elvont tudás befogadására való képesség fejlesztésének elhanyagolása. Az ilyen módon ki nem fejezhető, meg nem jeleníthető ismeretek figyelmen kívül hagyása. Annak sugalmazása, hogy tanulni mindig élmény, hogy tudni merő szórakozás.
Igen, ez mind igaz. De az ötlet sajátossága, hogy lehet rossz is. És az is a sajátossága, hogy a rossz ötletet követheti újra egy jó. Merthogy az ötlet, pontosabban az ötletesség nem eszköz, hanem képesség. Aki ötletesen tanít, az gondolkodni nevel: bátorságra és megismerni vágyásra. Azt sugallja, hogy a kíváncsiságnak minden megbocsátható, és hogy nem lehet rosszat kérdezni. Hogy gondolatban elrugaszkodhatunk, akár az űrig. Az ötlet több mint jó fogás, hangzatos bevezető, praktikus bemelegítés. Az ötlet: lehetőség.
Hogy azon az órán tényleg történjen valami. Hogy közösen birtokba vegyük és formáljuk az egész világot.
