„Az oktatás minőségét a tanári munka határozza meg”
Melyik középiskola lesz sikeres, mire alkalmas a tehetséggondozás, melyik diák képes későbbi életútútja során megfelelő egzisztenciát teremteni? Mások mellett ezeket a kérdéseket jártuk körül dr. Hermann Zoltánnal, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársával.
Az elmúlt évek tapasztalatai, illetve a kutatások alapján milyen paraméterekkel jellemezhetők azok az érettségit adó középfokú oktatási intézmények, amelyek tanulói legnagyobb arányban nyernek felvételt felsőoktatási intézményekbe? Minek köszönhető a köznyelvben csak „versenyistállóknak” nevezett középiskolák átlagot jelentősen meghaladó ez irányú eredményessége?
A legsikeresebb, a rangsorok elején szereplő középiskolák általában nagyvárosokban működnek, a diákok összetétele pedig jellemzően messze az átlag feletti. Ez egy ilyen típusú továbbtanulási rendszer természetes eleme: a sikeres középiskolák nagyon népszerűek a jelentkező diákok körében, ezért nagyon erős a szelekció a felvételi során. Így nagyrészt már az általános iskolában is kiemelkedő teljesítményű diákok kerülnek be ezekbe az iskolákba, nagy arányban értelmiségi és felső-középosztálybeli családi háttérrel (ami jórészt a tanulói teljesítmény és a családi háttér közötti korreláció következménye). Ennek tükrében nem meglepő, hogy magas a felsőfokú továbbtanulási arány.
Nehezebb megválaszolni azt a kérdést, hogy a felsőfokú továbbtanuláshoz mennyit tesznek hozzá ezek az iskolák. Valamennyit biztosan: egyrészt az elit iskolák nemcsak a diákok, hanem a tanárok esetében is válogathatnak a jelentkezők között, ami a szakirodalomban jól ismert „jó diák” – „jó tanár” összepárosításhoz vezet, másrészt a diákok összetétele is kedvezően hat az oktatás minőségére (a tanár magasabb standardokat szabhat meg, a diákok teljesítményükkel egymást is ösztönzik, stb.).
Azt mondják, hogy a diákok családi háttere, illetve a lakhelye alapjaiban határozza meg a későbbi életutat. A középiskolai tehetséggondozás mennyiben képes kompenzálni a hozott hátrányokat?
A középiskolai tehetséggondozás sikeres lehet abban, hogy a hátrányos helyzetű, de a tanulásban sikeres diákok számára további támogatást nyújtson. Ugyanakkor az ilyen típusú eszközök nem alkalmasak arra, hogy összességében orvosolni tudják a problémát. Ennek az az oka, hogy, ahogyan arra például James Heckman kutatási eredményei is rámutattak, a hátrányos helyzetű diákok lemaradása döntően kisgyermekkorban alakul ki. Jórészt ekkor alakulnak ki azok a kognitív és nem kognitív képességek, amelyek erősen meghatározzák a diákok egész iskolai pályafutását.
Jelentős hatást csak intenzív kisgyermekkori programokkal lehet elérni, amelyek nem a „tehetségeket” célozzák, hanem a rászoruló diákokat általában, azzal a céllal, hogy a képességeiket fejlesszék. Ezzel szemben a tehetséggondozási programok számára adottságként jelennek meg ezek a képességbeli különbségek, így ezek a programok azon keveseknek segíthetnek, akik a családi háttér ellenére jól teljesítenek az iskolában, és sikeresen eljutnak a középiskoláig. A felsőfokú továbbtanulásbeli különbségek jelentős csökkenése akkor mehetne végbe, ha sokkal több hátrányos helyzetű diák jutna el jó tanulmányi eredménnyel a középiskola befejezéséig.
Számarányukhoz mérten az állami, egyházi vagy az alapítványi fenntartású középiskolák hatékonyabbak abban, hogy diákjaikat egészen a sikeres egyetemi felvételig elvezetik? Milyen okok állhatnak ennek hátterében?
Erre vonatkozóan tudomásom szerint nem készült átfogó kutatás Magyarországon. A tanulói teszteredményeket vizsgáló kutatási eredmények azt mutatják, hogy átlagosan kis különbség mutatható ki, az általános iskolák esetében az egyházi, a középfokú oktatás esetében az állami iskolák javára.
Évek óta emelkedik a pedagógusok bére, mely a jövőben is folytatódik. A diákok tudásának bővítése, képességeinek javítása, azaz a közoktatási rendszerünk hatékonyságának növelése inkább finanszírozási, vagy humánerőforrás-központú kérdés?
Ezt a két tényezőt nem érdemes szembe állítani. Végső soron az oktatás minőségét alapvetően a tanári munka minősége határozza meg. A tanári munka minőségére azonban hatással van a finanszírozás. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a tanári fizetések szintje hosszú távon erősen befolyásolja azt, hogy kik választják a tanári pályát a továbbtanulás során és kik maradnak ezen a pályán később. Persze nem csak ezen múlik, hogy kiből lesz jó tanár, de sokat segít, ha tehetséges diákok mennek tanárnak. Ezen túl a bérezés rövid távon is hatással lehet a tanári munkára, például a magasabb teljesítmény elismerése és ennek ösztönző hatása révén. A megfelelő finanszírozás szükséges, de nem elégséges feltétel.
A középiskolák eredményessége nemcsak a felsőoktatásba felvett diákok számával mérhető, hanem az oktatási rendszerből kikerülő tanulóik későbbi munkaerő-piaci sikereivel/kudarcaival is. Ebben a vonatkozásban – a szakközépiskolákat és a szakiskolákat is ideértve – hogyan teljesít a magyar közoktatás?
A közoktatás egészének teljesítményét ebből a szempontból nem lehet közvetlenül megmérni, hiszen azt nem tudjuk elválasztani a magyar gazdaság és munkaerőpiac aktuális helyzetének a hatásától. Ugyanakkor a nemzetközi szakirodalom és friss magyar kutatási eredmények is azt mutatják, hogy az alapkészségek (matematika, szövegértés) szintje összefügg a keresetekkel és a foglalkoztatási eséllyel, ráadásul ez az összefüggés a magas és alacsony végzettségűek körében is kimutatható. Ha ezt összevetjük a magyar diákok az OECD-országok átlagától elmaradó PISA-eredményeivel, akkor nagyon valószínűnek tűnik, hogy a közoktatás minőségének javítása hosszabb távon a munkaerőpiaci kimenetekre is pozitív hatással lenne. Különösen igaz ez az alacsonyabb végzettségűek esetében.
Egyfelől, az érettségivel nem rendelkező szakmunkás végzettségűek az életpályájuk második részében jellemzően egyre rosszabb munkaerő-piaci helyzetbe kerülnek; nagy arányban végeznek segéd- vagy betanított munkát, a bérük átlagosan egyre inkább elmarad az érettségizettekétől. Ebben minden bizonnyal szerepe van az alapkészségek hiányosságainak, amelyek akadályozzák a technológiai és munkaerőpiaci változásokhoz történő alkalmazkodást. Egy másik aggasztó jelenség a korai iskolaelhagyók 12% körüli aránya. A középfokú végzettség hiánya szinte egyenértékű az elsődleges munkaerőpiacról való kiszorulással, és bár egy összetett társadalmi problémáról van szó, a közoktatási rendszer szerepe meghatározó. Ha ezen a téren sikerülne javítani a közoktatás eredményességét, az hosszú távon is nagyon jelentős haszonnal járna.