Az iskola falain kívül

A nyár közeledtével számos kitűnő alkalom ígérkezik az iskola falain kívüli tudásszerzésre. Mindez azért is aktuális, hiszen az elmúlt két évben – a pandémia okán – sok, korábban sikeres kezdeményezésnek kellett szüneteltetnie tevékenységét, meg kellett elégednünk a digitális tér kínálatával.

Azonban elengedhetetlen, hogy ne csak az osztályteremben, hanem különféle szakkörökhöz való csatlakozással, múzeumok pedagógiai programjainak látogatásával, vagy akár bárkvízeken való részvétellel is elmélyíthessük tudásunkat. Sőt, sokszor lehet, hogy az így megszerzett tudás sokkal mélyebben beépül, nem utolsósorban pedig sok szép élménnyel is gazdagodhatunk.

E havi lapszámunknak ennek megfelelően a tanórán kívüli foglalkozások a fő témája.

Címlapos interjúnkban Bartha Álmost, a Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő egyik legnagyobb bárkvíz, a QuizNight alapítóját kérdeztük arról, hogy miként ötvözi a minden héten megtartott kvíz egyszerre a tanulást és a szórakozást. Emellett több múzeumpedagógiai foglalkozást is bemutatunk, megismerhetik például a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és az Országgyűlési Múzeum színes programkínálatát, melyek egytől egyig kitűnő kikapcsolódást ígérnek. A szabadidő hasznos eltöltésére – színjátszó körökön, zene- és énekkari tevékenységeken át a különböző sporttevékenységekig, kültéri időtöltésekig – számos lehetőség adódik, ám kevesen tudják, hogy mindez milyen történelmi múltra tekint vissza. A tanórán kívüli nevelés fejlődését segít megismerni Dallman Kristóf történeti visszatekintésében.

Aktuális rovatunkban két izgalmas konferenciáról is olvashatnak. Az egyik egy újonnan induló pedagógus szakirányú továbbképzési szakot mutat be, mely során a 3D modellezés és nyomtatás, a robotika és a virtuális valóság használatát lehet elsajátítani. A másikban pedig egy nagyszabású neveléstudományi nemzetközi konferenciáról olvashatnak, melyen számos aktuális probléma is előkerült, a válaszokat pedig nemzet­közi szakemberek igyekeztek megtalálni. Emellett Oktatás-nevelés rovatunk most induló cikksorozatában olyan applikációkat ajánlunk, melyek nagyban megkönnyíthetik az anyanyelvi kifejezőkészség fejlesztését.

Helytörténeti kitekintő című rovatunkban ezúttal Szombathelyre látogattunk, ahol Jáger Amália, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium történelem−latin−angol szakos tanára mutatta be a város múltját és jelenét. Érettségi változások rovatunkban a digitális kultúra tantárgy várható változásait vettük górcső alá, Lélekbúvár rovatunkban pedig – kissé rendhagyó módon – egy igazán különleges pedagógus, Rudolfné Budavári Katalin mesélt nekünk nevelési módszereiről, az asszertív kommunikáció és az inkluzív pedagógia fontosságáról. Van új a NAT alatt rovatunkban a földrajz tantárgy újdonságairól Arday István tankönyvszerkesztőt kérdeztük.

Jó olvasást kívánok!