Az írás hatalmas erejű edzés

– Mit jelent az, hogy kalligráfia? Mivel foglalkozik a kalligráfus?

– A kallosz (szépség) és a grafosz (írás) szavak nyomán létrejött, görög eredetű kalligráfia kifejezést „szépírás”-nak fordítják. Ezen manapság kétféle dolgot is értünk: a szépírás egyrészt általános értelemben esztétikus betűformálásra utal, amelynek alapelveit – többnyire – az általános iskola első osztályában sajátítják el a gyerekek. Másrészt a szépírás kifejezés jelenti a betűk művészi formálását és a történelmi betűtípusok reprodukálását, illetve ezekből új betűdizájnok kialakítását is, amíg az szabad kézzel történik. Manapság főként ez utóbbi esetekre csak a kalligráfia szót használjuk. A szó eredeti formája tehát mostanra egyértelműen a művészi szépírás kifejezésévé vált. Kalligráfusból pedig tréfásan fogalmazva két kategória is van: az, aki annak mondja magát, illetve akit mások is annak mondanak… Komolyabbra fordítva a szót, ebben is két alapvető felfogást látok. Az egyik szerint van, aki nem feltétlenül választja hivatásául a szépírást, de megtanul néhány írásmódot, és ezekből kiindulva kreatívan alkalmazza ismereteit különböző tervezőgrafikusi feladatok megoldása során (például poszterek vagy könyvborítók tervezésénél). Egy másik elképzelés szerint (manapság főként külföldön) akkor tartanak valakit kalligráfusnak, ha az illető pontosan reprodukálni tudja az írástörténet során kialakult betűtípusokat is, és ezekből az alapokból is merítkezni tud. Felgyorsult világunkban gyakran a digitális betűhasználat térnyerését tapasztalhatjuk. Ebben elveszni látszik a kézírás és a betűformák kidolgozásának igénye… A kalligráfia pedig lényege szerint éppen ezekkel foglalkozik.

– Milyen képzés során sajátíthatók el a kalligráfiai ismeretek?

– Tíz évvel ezelőtt még ilyen irányú ismereteket tartalmazó tankönyv sem nagyon volt Magyarországon azok számára, akik önálló műfajként szerették volna tanulmányozni, én is kizárólag magánúton sajátíthattam el az alapokat. Mára már némiképpen változott a helyzet, hiszen több továbbképzés, workshop is áll az érdeklődők – elsősorban a kezdők – rendelkezésére. Van bizonyos szintig iskolarendszerű képzés is a kalligráfia területén, hiszen grafikusok, tervezőgrafikusok és tipográfusok számára elengedhetetlen a betűrajzoktatás. E képzések során azonban – még akkor is, ha „klasszikus formában”, kézírással, szakszerű tollhasználattal teszik ezt – viszonylag kevés ideig tanulnak betűírást a hallgatók. Tudnunk kell azt is, hogy egy kalligráfus számára – akár önképzéssel, akár iskolai keretek között sajátította el a betűírással kapcsolatos alapismereteket – elengedhetetlen a folyamatos gyakorlás melletti önképzés.

– Hol, milyen területeken veszik igénybe a munkáját?

– A kalligráfia felhasználási területét sokszor az alkalmazott technika és az íróanyagok határozzák meg. E tekintetben két nagy irányzat ismeretes: létezik digitális kalligráfia és olyan kalligráfus is, aki analóg módon, azaz hagyományos íróeszközökkel dolgozik. Én az utóbbi utat választottam, különböző (sok esetben régies, merített) papírokra, pergamenekre írok – tintával, tollal, faragott náddal. Voltaképpen akár egy megfelelően „kiképzett” fakanállal is képes lennék erre. Munkám során fontos az egyedi kivitelezés és a személyesség: sokszor hívnak írásbemutatókra vagy olyan munkahelyi rendezvényekre, amelyeken helyben kell írnom – például tréfás, személyre szóló üzeneteket a munkatársak számára. Több ízben készítettem el történelmi dokumentumok reprodukcióját (például nemesi oklevelek szakszerű másolatát) is. Ezeket a feladatokat nyilvánvalóan nem tudtam volna digitális megoldásokkal végrehajtani. De gyakoriak az oklevelekre, ültetőkártyákra, egyedi címzésű meghívókra irányuló felkérések is. Egyre többször látom azt is, hogy különböző éttermek aktuális ajánlatát (nem az étlapot, hanem az ablaküvegen vagy a fekete táblákon szereplő szezonális kínálatot) is kalligráfus készítette. Ezt a megoldást egyfajta „hungarikumnak” érzem – hiszen tudatosan kerestem hasonló kiírásokat Európa nagyobb városaiban, de eddig még sehol sem találkoztam hasonlóval.

– Mi a lényegesebb egy kalligráfus számára: egy adott írástípus minél tökéletesebb elsajátítása vagy az egyéni ötletek megvalósítása?

– A kalligráfia tanulását mindenképpen az alapoktól – azaz egy vagy több klasszikus betűtípus minél pontosabb elsajátításával kell kezdeni. Ezután következhetnek az egyéni ötletek, amelyek igen fontosak, hiszen a kalligráfus személyiségét tükrözik, és sajátossá, egyedivé teszik az írásképet. Amikor ezzel kezdtem el foglalkozni, úgy gondoltam, legjobb lesz, ha igyekszem valamiféle áttekintést nyerni a betűtípusok világában, ennek következtében gyakorlatilag egyszerre kezdtem el több betűtípus megtanulásával foglalkozni. Ez rendkívül hosszú időt vett igénybe, hiszen a tanulás elkezdésétől addig, amíg a korai munkáimat az internet nyilvánossága elé mertem tárni, közel két esztendő telt el. Valószínűleg átlagos körülmények között nem tartana ilyen sokáig a kalligráfia alapjainak elsajátítása (ha például valaki középkori betűtípusokkal kezd, sokkal gyorsabban haladhat), de én nem érzem elfecsérelt időnek a párhuzamos betűtanulást. Hasonlóan ahhoz, amikor az ember egymás után több nyelvet tanul meg, és bizonyos idő eltelte után rájön bizonyos „trükkökre”, úgy egy idő után az én agyam és izmaim is „ráálltak” a különböző betűanatómiák elsajátítására, szinte az ujjaimba ivódtak a különböző betűtípusok, és jó alapokat kaptam egyéni ötleteim megvalósításához is.

– Létezik-e ön szerint mindenki által szépnek tartott írás?

– Azt gondolom, az íráskép szépségében, illetve annak megítélésében sok a szubjektív elem. Egyébként is hajlamosabbak vagyunk egy számunkra kevéssé ismert vagy régebbi típusú írást szépnek tartani, ami a maga korában vagy autentikus környezetében nem is számított annak. Szakmai szemmel nézve a szép írást szabályosságnak, egységességnek „fordíthatjuk”. Tehát „hivatalosan” azt tekinthetjük valóban szép írásnak, ami önmagán belül egységes, szabályos. Azaz minden e, o, vagy l, ty „egyforma” benne. Elsőként tehát az egy adott (akár általa kialakított) betűrendszeren belüli szabályosságot kell elsajátítania a kalligráfusnak. Ha ezt a szintet teljesítette, akkor jó, ha a saját ötleteit és személyiségét is bele tudja vinni egy adott ábécé kialakításába. Tehát egy adott írástípus elsajátítása után gondolkodhat saját ötletek megvalósításán – de ezeket is egységesen, következetesen kell alkalmaznia.

– Manapság többféle szépírási versenyt is rendeznek – melyeken ön gyakran vállal bírálói vagy mentori szerepet. Milyen tapasztalatai vannak ezekről?

– Tudnunk kell, hogy Magyarországon még nem lenne könnyű művészi kalligráfiaversenyt rendezni:  kérdés, hogy van-e már hozzá elegendő számú gyerek és felnőtt, akinek elmélyült ismeretei vannak e téren. Bár lehet, hogy éppen egy ilyen verseny „ugrasztana ki a bokorból” számos, eddig a háttérben meghúzódó tehetséget. Nálunk egyelőre tehát „írásszépségversenyek” vannak – gyerekek és felnőttek számára egyaránt –, nem kalligráfiai tudásra épülők. Ezeken természetesen mindenki szépen ír (hiszen aki nem érdeklődik az írás esztétikuma iránt, az el sem jön egy ilyen megmérettetésre), eltérések inkább a különböző korosztályok írásképében vannak. Az alsó tagozatos gyerekek betűi hasonlítanak leginkább a tanultakéra, felsőben (az egyéniség kialakulásával párhuzamosan) már tapasztalhatók eltérések a „szabványtól”. Egyéni megoldásokat leginkább a középiskolás korosztálytól vagy a még idősebbektől várhatunk.

– Lényeges-e, hogy nyomtatott vagy kurzív betűket használ-e valaki?

– Egy-egy versenyen például nem számít, hogy kurzív, azaz folyóírással vagy nyomtatott betűk használatával nevez a versenyző. Mentális szempontból viszont van jelentősége az előbbi írástípusokban használt kötéseknek. Ezek használata ugyanis másfajta gondolkodást kíván az embertől. A ligatúrák ugyanis vagylagosak, hiszen a különböző betűkombinációkat különböző kötési pontokon, másféleképpen kapcsoljuk össze. Ebből adódóan a kurzív írásnál előre kell gondolkodni, ezért a megformálása több figyelmet igényel, mint a kötéseket nem igénylő nyomtatott betűké. Különböző kötési pontok vannak, különböző betűkombinációknál másképp viselkednek a ligatúrák. Versenyhelyzetben egyébként is sokat számít, hogy használ-e valaki ligatúrákat, vagy sem, hiszen a kreativitását leglátványosabban ezeken keresztül mutathatja meg. Ezért – bár a lehetőség adott – nem érdemes nyomtatott betűket használni egy-egy versenyen, mert szinte behozhatatlan előnyt ad az illető ellenfeleinek. Ezt a versenyzők is tudják: ötven résztvevőből átlagosan három indul nyomtatott írással.

– Fontosnak érzi-e, hogy egy gyerek szépen írjon az iskolában?

– Mindenképpen meg kell különböztetnünk az iskolában elsajátított írást a kalligrafikus ábécéktől – utóbbiakat ugyanis külön meg kell tanulni. Nem törvényszerű, hogy a kalligráfusok írása „civilben” is mintaszerű: be kell vallanom, a saját egyéni, „spontán” írásom nekem sem különösebben szép. A szabályos – ha úgy tetszik, „szép” – betűformálás megtanulásának azonban megvan a maga jelentősége, aminek felbecsülhetetlen haszna van, s amit az élet egyéb területein is kamatoztathatnak a gyerekek. Azt tapasztalom, hogy a szépírási versenyeken jól szereplő fiatalok más tárgyakban vagy éppenséggel a sportban is kiemelkedőek. Ezt nem pótolhatja más – sem a szabadkézi rajz, sem egyéb, hasonló feladatok. A számítógép billentyűzete pedig főleg nem…

– Mit jelent ez pontosan? Mi a szépírás tanulásának legfőbb haszna?

– Az odafigyelés, a koncentrációkészség és a finommozgások elsajátítása és begyakorlása. Ezek természetszerűen összefüggenek azzal a nem agresszív jellegű, de roppant hatékony kényszerrel, amit az írástanulás jelent. Ennek során tanulja meg a gyerek – a szabad játékot és a viszonylagosan szabad rajzolást követően – hogy miként kezelje azt, ha precízen, korlátok között kell teljesítenie. Ehhez természetesen önuralomra és akaraterőre is szükség van – nyilvánvalóan ez nagy erőpróba egy hat-hét éves gyerek számára. Különösen akkor, ha egy-egy betűt sokszor egymás után kell (lehetőleg szabályosan) megformálnia. Véleményem szerint – jelentőségéből adódóan – nagyon fontos lenne, hogy az írástanulás minél elmélyültebben történjen. Éppen ezért károsnak tartom a betűk erőltetett ütemű elsajátítását, amelyet viharos gyorsasággal követnek a számítógépes és mobiltelefonos gombok a gyerekek kezében… Ezekkel szemben a kézírás – az önkontroll gyakorlása révén – olyan mentális erőt és meditációs lehetőséget ad, amelyet mi nyugatiak a keleti harcművészetek sajátjának érzünk. Magam is meglepődtem, amikor ezt íráselméleti szakkönyvekben láttam visszaigazolva. Ezek után nem tarthatjuk véletlennek, hogy sok kiváló keleti harcművész volt nagyszerű kalligráfus is a saját korában. A kézírás nyugalmat, monotóniatűrést vált ki az emberből, s képességet arra, hogy nagy odafigyeléssel és precizitással végezze teendőit. Az írás tehát – bizonyos értelemben – hatalmas erejű edzés.