„A demokráciának tájékozott polgárokra van szüksége.”
(John Keane)
Demokrácia nem létezik demokraták nélkül.
Csakhogy az ember nem született demokrata. Nevelni kell azzá.
Demokrácia csakis a kölcsönösség, a megosztás, a kiegyenlítés és szolidaritás, az együttműködés alapján állhat fenn. Ezt igazolja minden olyan kísérlet, amely megpróbálja kiküszöbölni a demokrácia működéséből ember és ember természettől adott különbségeit, s ami ezzel együtt jár: az egymásért vállalt társadalmi felelősség szép kötelességét. Demokratának lenni annyi: tudatában lenni cselekvőképességünknek, de egyúttal kötelezettségeinknek is. Demokratának lenni annyit tesz: nagyvonalúnak lenni. És az ember nem születik nagyvonalúnak.
Erős túlzás viszont, miszerint embernek farkasául jönne a világra. Konrad Lorenz váltig állítja: nem születünk törtetőnek, agresszív gyilkosnak, csupán azzá tesz minket a farkastörvények tapasztalata és az alkalmazkodás képessége. Szerinte a nyugati civilizációtól érintetlen természeti népek könnyed és békés harmóniában élnek egymással, világgal.
Ám tévútra vezet, ha azt hisszük, az ember eredendően romlatlan. Ha az lenne, megfosztatnék a felnőtté válás egyik legszebb ajándékától. Hisz a szabadság – paradox módon – korlátaink tudatosítása és adottságaink birtokba vétele. Fejlődés, amely célt tűz ki, és amely erőfeszítéseket követel meg. A parttalan szabadság alaktalanságba süllyeszt, míg a törvény megismerése, akár madárnak a légáramok felhajtóereje, lendületet ad az ’embermadár’ röptéhez.
Mire kell hát megtanítani a szárnyát bontogató emberpéldányt, a jövő demokratáját?
Képzelgés helyett önismeretre; csüggedés helyett tenni akarásra. Önbizalomra, amely nem elbizakodottság, bátorságra, amely nem vakmerőség. Arra, hogy a demokrácia nem tőlünk független létező. Alkotói, nem alattvalói és elszenvedői vagyunk. Érzésem szerint olyan iránytűt kell az útra kelő kezébe adni, amely magában foglalja az emberlét valamennyi irányát. Ha csupán a szabadság és az autonómia értékeit ismertetik meg vele, az olyan, mintha csupán Kelet és Észak jelzését tüntetnénk fel a skálán. Hisz ahogyan Kelet csak Nyugat viszonylatában, Dél pedig csak az Északhoz képest képezi a mágneses teret, amelynek vonzásában el kell igazodnunk, éppígy csalóka dolog szabadságot kínálni felelősség, autonómiát elkötelezettség nélkül. A fogyasztás kultúrája épp azt mutatja: magukat szabadnak és autonómnak tudó tömegek fölött lehet a legkönnyebben diktatúrát működtetni. Hisz nem tudják, minek vannak híjával.
"Tévútra vezet, ha azt hisszük, az ember eredendően romlatlan. Ha az lenne, megfosztatnék a felnőtté válás egyik legszebb ajándékától. Hisz a szabadság – paradox módon – korlátaink tudatosítása és adottságaink birtokba vétele."
Hogy létezik-e hathatós módszer?
Mint ahogyan éneket nem lehet elméletben tanítani, éppúgy demokráciát sem igen. Az ember úgy tanítható szabadságra, ha valakire, aki előbbre jár nálánál szabadságban, példaképp tekinthet. Az én időmben a történelem teljes tantárgyi megnevezése így hangzott: „Történelem és állampolgári ismeretek”. Hogy ez utóbbi mit jelentett a tanmenet szerint, arról bizony sejtelmem sincsen. Ám elevenen él bennem, micsoda mesteri módon működtették csodás tanáraink kezdeményezésekre ösztönző, felelősségre nevelő, próbákra bocsátó, ám minden lépésünkben mögöttünk álló tapintattal zsendülő mikrotársadalmunkat. Ha kellett, a metszőkés is előkerült. De mindünket azzá neveltek, aki bennünk rejlett. Talán annyi volt csak a titkuk, hogy ők is önmaguk voltak. Minden irányban tájékozódó, gyakorlott és bölcs túravezetők. Szabadok és felelősek, autonómok, ám egyszersmind elkötelezettek.
