Az internet nem felejt

Lelkesek, sokoldalúak és mindhárman fiatalok, ám egyéni szakterületeik különböznek. Talán éppen ezért, az előadók tökéletesen kiegészítik egymást. Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, HR-szakértő, szerkesztő-riporter és Zsigmond Márta-díjas újságíró. Dr. Pataki Gábor kommunikációs szakértő, szakjogász, újságíró, aki írt könyvet és táboroztat fiatalokat. A csapat dr. Kiss Andrással, Egerszegi Annával és Nagy Viktorral teljes, annál is inkább, hiszen András jogász, Anna pedagógus, Viktor pedig riporter és műsorvezető. És mindannyian a húszas éveikben járó fiatalok.

Pataki Gábor: – Tudatos döntés volt, hogy a csapatot ne öt jogász vagy öt kommunikációs szakember alkossa, valamint, hogy korban se legyünk nagyon messze a hallgatóságunktól. Emellett az előadás közben is figyelünk arra, hogy folyamatosan váltsuk egymást – nem fordul elő, hogy egy ember beszél harminc percen keresztül, amíg szobanövényként áll mellette a másik kettő. Egy előadást ugyanis mindig három ember tart, és vetésforgóban váltjuk egymást.

– Miért pont az internet kényes témájáról készítettetek előadást?
Ki volt az ötletgazda?

Pataki Gábor: – Adatvédelmi projektvezetőként dolgozom egy tanácsadó cégnél, amelynek a honlapján és Facebook-oldalán időnként publikálunk adatvédelemmel kapcsolatos, a nagyközönség számára is érdekes szakmai cikkeket. Itt jelent meg az a cikk, amit a fiatalok internetezési szokásairól írtam Az internet nem felejt címmel. Amikor ezen dolgoztam, eszembe jutottak azok a drogprevenciós előadások, amelyeket mindannyian végigültünk. Szükség van rájuk, hasznosak, de több esetben az előadók nem tudtak megszólítani bennünket, mert nem tudtak a mi nyelvünkön. Ilyenkor visszapattannak az információk.

Brigit az újságíró-iskolában ismertem meg. Andrisról tudtam, hogy az internetes bűncselekményekről és ezek polgárjogi vetületéről írta a szakdolgozatát. Mindhárman fiatalok vagyunk, használjuk az internetet nap mint nap, ráadásul más-más szemszögből: HR-esként, jogászként, kommunikációs szakemberként látjuk a hátulütőit. Így született meg a cikk, már Brigivel és Andrissal együttműködve.

Aztán önálló életre kelt, a megjelenése után nagyon sokan osztották meg, olvasták és like-olták. Eljutott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársághoz. Hozzájuk tartoznak az adatvédelmi kérdések, ők gondozzák a gyerekbarát internet és a gyerekbarát igazságszolgáltatási csomagokat. Balatoni Monika államtitkár asszony látott kapcsolódási lehetőséget, és úgy vélte, a cikkben leírtak továbbgondolásra érdemesek.

– Miért gondoltátok, hogy a középiskolás fiatalokat meg kell menteni?

Pataki Gábor: – Nem megmenteni akarjuk a fiatalokat, hanem elmondani nekik a jogaikat és a tényeket. Ezek ismeretében mindenki azt csinál, amit akar. A fiatalok nem azért nem használják tudatosan az internetet, mert nem akarják, vagy nem érdekli őket az adatvédelem, hanem azért, mert senki nem mondta el nekik, hogyan kell. Amikor kutatni kezdtünk, mi is csak azt tudtuk, hogy ez egy ingoványos terület. Nem tudják, hogy a Facebook európai központja Írországban van; amikor a www.baratikor.com-ot használják, akkor Lettország törvényei az irányadóak; amikor twittelnek, akkor az amerikai kongresszusi könyvtárban örök életre ott marad a tweetjük.

Nem tudják, hogy a Facebook európai központja Írországban van; amikor a www.baratikor.com-ot használják, akkor Lettország törvényei az irányadóak; és amikor twittelnek, akkor az amerikai kongresszusi könyvtárban örök életre ott marad a tweetjük.

Kocsis-M. Brigitta: – Nem szeretnénk és nem is tudnánk mindenki mellett ott ülni és rácsapni a kezére, amikor egy szexi vagy „gáz” fotót feltölt magáról. Mi csak azt szeretnénk, hogy mielőtt megtenné, jusson eszébe, hogy ebből később baja lehet. Úgy döntse el, hogy feltölti-e, hogy tudja, mi lehet a következménye. Nem biztos, hogy lesz negatív következménye, de a fiatalnak legyen ott a fejében, hogy lehet.

Pataki Gábor: – A drogprevenciós előadás sem arról szól, hogy jön velünk mindig valaki, hanem, hogy ne hagyjam őrizetlenül az italomat…

– Hol jártok jelenleg az előadással?

Pataki Gábor: – 2013 az előkészítés éve volt, a folyamat az év végén gyorsult fel. Tartottunk próbaelőadásokat, a diákok reakciói alapján leszűkítettük a témákat. Jártunk Tatán, Tatabányán és tartottunk előadást a pedagógusoknak rendezett, „Médiatudatosság az oktatásban” című OFI konferencián. Aztán az államtitkárság jóvoltából januártól márciusig harminc előadást tartunk szerte az országban, hetente hármat is, így bővítettük a csapatot: immár Annával és Viktorral öten járjuk az iskolákat. Nagyjából a sorozat 2/3-ánál azt mondhatjuk, hogy jó a fogadtatása a diákok és a tanárok részéről is (anonim módon kérdőíveztetjük a hallgatóságot), így akár az sem elképzelhetetlen, hogy ez egy hosszú távú projektté nőheti ki magát.

– Fő célotok egy párbeszéd elindítása.
Ez a program lényege?

Kocsis-M. Brigitta: – Így van. Egy statisztika szerint a magyarországi fiatalok egyharmadát érintette már valamilyen formában a cyberbullying, ezt a kérdőíveink eredménye is megerősíti. Ha levetítjük ezt egy előadásra, százból harminc-harmincöt ember érintett – vagy személyesen, vagy egy ismerősük által. Nekik már az segítség lehet, hogy erről beszélünk. Ráadásul később is kereshetnek bennünket, a csapatban van pszichológus. És lehet kérdezni online, figyeljük a honlapunkat és a Facebook-oldalunkat. Az itt felmerülő témákat beépítjük az előadásba és a kérdésekre is válaszolunk.

Pataki Gábor: – Nem egy problémáról, hanem egy jelenségről beszélünk.  Ahogy a nagyszüleink sem tudtak a szüleink néhány dolgával mit kezdeni, úgy él ez a jelen generációkra is. Ezt nem problémaként kell elszeparálni és körülvágni szikével, önmagában nézni és kiirtani, hanem megnézni és beszélni róla. Persze homokba is dughatjuk a fejünket…

Dr. Kiss András, Egerszegi Anna, Dr. Pataki Gábor, Kocsis-M. Brigitta, Nagy Viktor

– Elhíresült eset az amerikai Amanda Toddé, aki online zaklatás áldozata lett. 2012-ben követett el öngyilkosságot, miután kikerült róla az internetre egy félmeztelen kép. Ez Amerika, de akár nálunk is megtörténhet. Azt mondjátok: „rosszallás helyett a jelenség mederben tartásával foglalkozhatunk.” Hogyan? Mit tehetünk?

Kocsis-M. Brigitta: – A morális felelősségünk nagyon nagy. Amikor azt látjuk, hogy valaki feltesz egy olyan képet, montázst, ami kellemetlen helyzetbe hozza a másikat, ne like-oljuk száztizenegyedikként. Nem kell vicces kommentet írni hozzá vagy megosztani, mert lehet, hogy pont ebből lesz a baj. Talán nekünk vicc, de előfordulhat, hogy a másiknak komoly sérüléseket okoz. A közösség szerepe, hogy ha látjuk, hogy valakit bántanak, álljunk mellé, ne csatlakozzunk a bántókhoz. Sok tanár és diák mondta, hogy sokkoló, amiről beszélünk. Mivel azonban a fiataloknak megemelkedett az ingerküszöbe, kell a pozitív sokkhatás, az „aha-érzés”.

Pataki Gábor: – Az előadás mások által megfogalmazott pozitívuma, hogy felvillantunk olyan témákat, amelyek egymástól messzinek tűnnek, de komoly összhatásai vannak. Egyet hátralépve adunk egy nagy képet: Nézzétek, ebben vagytok benne, mindez így és így függ össze! Például egy átlagos tizenéves még nem gondol a munkavállalásra, pedig ha középiskolásként megoszt egy bulifotót, ha kiírja, hogy még hétfőn is másnaposan ment be a suliba vagy szidja a tanárait, az a jövőjére is hatással lehet.

– Nemcsak jogi értelemben, hanem informatikailag is érdekes dolog: ami a Facebookra felkerül, az ott is marad…

Pataki Gábor: – A jogi és informatikai működés elválik egymástól. Jogilag minden országnak van egy adatvédelmi törvénye, amely a kérdést szabályozza. Hogy melyik ország szabályozása hatályos abban a pillanatban, hogy használok valamit az interneten, azt nem az én állampolgárságom határozza meg, hanem hogy amit használok, az hova tartozik. Lehet, hogy magyar nyelvű az oldal, de Lettország törvényei az irányadóak. Elvileg kérhetem egy kép törlését, de bele kell gondolnunk, hogy egy fotót másodpercek alatt le lehet menteni, megosztani. Máris önálló életre kel. Egy fa indul el annyi lehetséges leágazással, hogy hiába törlöm a gyökerét, már harminc lépéssel előttem jár.
Nem fogom tudni az összes képet törölni. Követni sem tudom. Kipróbálták, hogy letöröltek egy képet, de a korábbi linket beírva megtalálták a már törölt fotót az interneten.

Sok tanár és diák mondta, hogy sokkoló, amiről beszélünk. Mivel azonban a fiataloknak megemelkedett az ingerküszöbe, kell a pozitív sokkhatás,
az „aha-érzés”.

– Olyannyira befolyásolja az életünket, hogy már a párkeresésre is hatással van. Az online ismerkedésnek valóban vannak íratlan szabályai?

Kocsis-M. Brigitta: – Az előadásban van egy ábra, amely az ismerkedési dinamikát mutatja be. Ebből kiderül, hogy ma az ismerkedési fázisok fele-háromnegyede a Facebookon történik, és csak utána kezdenek el személyesen beszélgetni, találkozni a fiatalok. Megdöbbentő.

– Mit üzentek a pedagógusoknak? Ők többnyire úgynevezett „digitális bevándorlók”, az online-nal csak ismerkednek vagy épphogy megismerkedtek, míg a diákok „digitális bennszülöttekként” ebbe nőttek bele. A veszélyeknek pedig ők vannak kitéve közvetlenül. 

Kocsis-M. Brigitta: – Az internet kétélű fegyver, minden attól függ, mit kezdünk vele. Fontos, hogy szerezzenek róla információt! A Facebookon rengeteg olyan interakció zajlik, amely később az iskolában folytatódik a fiatalok között. Ha a tanár ebből a világból teljesen kivonja magát, nem foglalkozik vele, akkor nagyon szűk szeletét látja annak, ami a kezei között nevelkedő fiatalokkal történik. Nem kell félni tőle, nyugodtan használhatják, mert lehet helyesen használni. Sok középiskolában Facebook-csoportban beszélik meg, hogy legyen-e osztálypénz, hogyan lesz az osztálykirándulás.

– Milyenek a reakciók? Volt, aki szkeptikusan fogadta a hallottakat?

Kocsis-M. Brigitta: – Előfordult, hogy az előadás elején megkérdeztem, van-e olyan, aki nincs fent semmilyen közösségi oldalon. Egy tanár büszkén feltette a kezét „én nem adom ki magam” jelszóval. A végén már nem volt ennyire ellenálló, sikerült felnyitni a szemét. De a fiatalok között is akadt olyan, aki az elején látványosan telefonált, nem érdekelte. A végére sokkolódott, ő tapsolt a leghangosabban.

Pataki Gábor: – Nincs két egyforma előadás. Más a közönség, és mindig történik valami új. A zaklatás kapcsán beszélnünk kell a januári székesfehérvári szakiskolás fiú öngyilkossági kísérletéről, a szexuális zaklatás kapcsán a csepeli tornatanárról, egyre többen és többen keresnek meg minket saját problémáikkal – ezekből a „klasszikus” és az online zaklatás általános vonásai szépen kirajzolódnak. Kíváncsiak vagyunk a véleményekre, a fiatalok reakcióira. Azt mondjuk, nézzük meg, beszéljünk róla!