Az igazi élménypedagógia

Fotó: Fogarasi-Kocsis Julianna

„Ezt a szép bőröndöt tele fogom rakni, s mivel nem akarok mindig ott maradni, amikor megszólal majd a vekkeróra, átváltom napomat mától szebbre, jóra!” Ez az idézet Aranyosi Ervin Álomutazás című versében olvasható. A versrészlet kiválóan megragadja a Kalandok és Álmok pedagógusoknak szóló, akkreditált továbbképzés lényegét, melyet Bányai Sándor és csapata immár több mint 20 éve tart. A harmincórás képzés keretében számos feladattal, játékkal töltik meg a pedagógusok „bőröndjét”, melyet, ha bevisznek a hétköznapi munkájukba, bizony szebbé, jobbá és tanulságosabbá tehetik vele az óráikat. Ha pedig a bőrönd tartalmát egyetlen szóval kellene összefoglalni, azt mondanánk: élménypedagógia. Az élménypedagógia az a módszer, melyet a képzést vezető csapat minden foglalkozásán alkalmaz. De tévedés lenne azt hinni, hogy a Kalandok és Álmok csak egy újabb akkreditált képzés és csak a pedagógusoknak szól.

Sándor arra a kérdésre, hogy kire alkalmazható ez a módszer, azt felelte: „az élménypedagógiai módszer óvodáskorúaktól a szépkorúakig alkalmazható és mi alkalmazzuk is”, majd nagy hangsúllyal hozzátette: „nyilván életkori sajátosságokat figyelembe véve, korcsoportonként más célkitűzésekkel tartjuk a foglalkozásokat”. És ez igaz is, hiszen – bár a fő profiljuk a pedagógus-továbbképzés – sok éve tartanak foglalkozásokat óvodásoknak, iskolásoknak, tantestületeknek, és öt éve már a Református Egyház nyári Bárka Táborain is részt vesznek. Rendkívüli hangsúlyt fektetnek arra, hogy megtalálják az életkori sajátosságoknak megfelelő foglalkozási módokat, így, hogy óvodásoknál a rövidebb gyakorlatokat, kamaszoknál a kalandosabb feladatokat helyezik előtérbe, amelyek alkalmanként magasabb fizikai aktivitást igényelnek – szabadtéren, ha lehet, erdő vagy tó partján tartják a foglalkozásokat – az idősebbeknél pedig akár egy asztalt körülülve végzik a gyakorlatokat.

Az élménypedagógia módszerét a Kalandok és Álmok két trénere, Kovács Nikoletta és Bányai Sándor Pittsburghben, a Pressley Ridge ösztöndíjasaként ismerhette meg sok évvel ezelőtt. Ez az alapítvány 190 éve foglalkozik veszélyeztetetett és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel, és a módszer is elsősorban ezen gyerekek támogatásának céljából alakult ki. Az élménypedagógiát (experiential education), amely tapasztalati úton történő nevelést jelent, a Kalandok és Álmok 2004 óta használja. Itt nem valamilyen tevékenységalapú tanóráról van szó, vagy tevékenységalapú tudásátadásról. Az élménypedagógia nevelésről és nem tanításról szól. Bár sokan használják ezt a kifejezést manapság, az igazi élménypedagógia nem tudást ad át, hanem megtapasztaltat és nevel a cselekvéseken keresztül. A módszer másik fontos mozzanata emellett a feldolgozás. Tehát nemcsak tevékenykednek, hanem a tevékenységet, a tapasztalatszerzést minden esetben közös feldolgozás követi, melyet facilitátor vezet. Tehát nem egy spontán tevékenységről van szó, hanem céltudatosan megtervezett, felépített nevelési folyamatról. A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely fő célját ennek kapcsán pedig Bányai Sándor ekképp fogalmazta meg: „A céljaink ugyanazok most is, mint régen: önállóan gondolkodó, felelős és szabad állampolgárok nevelése. Ezt szeretnénk szolgálni minden táborunkkal, rendezvényünkkel, ezt célozzák a pedagógusoknak megtartott akkreditált továbbképzéseink is.”

A gyerekek az élménypedagógiai foglalkozásokon olyan tapasztalatokat szereznek, amelyeket a későbbiekben a tanterem ajtaján kívül is használni tudnak. A pedagógusoknak pedig segítség lehet ez az önismeretben és a komfortzóna elhagyásában is, hiszen a képzés során nem kivetítőn nézik meg, hogyan kell egy játékot játszani, hanem elvégzik a feladatot, azért, hogy tudják, hogy mit él át a gyerek a játék közben. A foglalkozások másik sajátossága még, hogy – az életkori sajátosságoknak megfelelően – keretmesébe vannak illesztve a feladatok, mely azt a célt szolgálja, hogy a gyerekeknek könnyebb legyen belépni és benne maradni a történetben. Ez azért is nagyon fontos, mert sok esetben halmozottan hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekek vesznek részt a gyakorlatokban. Nekik a figyelmük szétszórtsága miatt, a társakkal való viszony vagy pont ennek a viszonynak a hiánya miatt nem könnyű jelen lenni vagy aktívan bekapcsolódni a folyamatokba. A vezetőtréner ezt így fogalmazta meg: „Az élménypedagógia alapvetően kimozdít a komfortzónából, ezeket a feladatokat nem mindig könnyű megcsinálni. Itt nem lesz azonnal sikerélmény vagy felcsattanó taps. Akár kudarcokon keresztül is vezethet az út. De természetesen a kudarcokból is tanulni kell, hiszen a kudarc is az életünk része, nem lehet anélkül felnőni.”

A fentiek mellett ezen a képzésen a résztvevők – életkoruktól függetlenül – még egy nagyon fontos dolgot megtanulnak: konkrétan azt, hogy hogyan kell csapatban együtt dolgozni, mert az élménypedagógiának csapatépítő-jellege is van. Szinte mindegyik gyakorlat legalább páros kommunikációs helyzetre épül, de van, hogy csoportoknak, és van, hogy az egész osztálynak kell együtt dolgoznia. A feladat elmondása után a résztvevők először megtervezik, hogyan hajtják végre a feladatot, ily módon már rögtön a feladat elején megtapasztalhatják azt, hogy bizony többen többféleképpen értelmezhetik ugyanazt a hallott szöveget. Többek között emiatt is van, hogy a résztvevőknek általában együtt kell tervet készíteni a feladat megoldására és együtt kell megoldani is azt. Ebből kifolyólag együtt fognak hibázni, együtt fogják újra megpróbálni. Közös lesz a siker és ha úgy alakul, közös lesz a kudarc is.

Arra a kérdésre, hogyan épül fel egy foglalkozás, vannak-e ismétlődő elemei, Bányai Sándor nem egy tematikát kapott elő a táskájából, vagy kezdte el sorolni annak részeit – „Bevezetés, Gyakorlat, Feldolgozás, Levezetés” –, hanem egy konkrét feladaton keresztül mesélte el, hogy mi is ezeknek a foglalkozásoknak a lényege. Elmondta, hogy a feladatokhoz mindig nagyon egyszerű eszközt választanak, olyat, amely nem szab anyagi korlátokat a megvalósításnak. Jelen esetben egy filctoll, rákötve madzagok. Először ezt a „varázstárgyat” kell megkeresni a tanteremben. Ezt követően elbeszélgetnek arról, hogy mire lehetne használni, ha nem filctoll lenne. Ezután azt a feladatot kapják a gyerekek, hogy egy asztalra rögzített papírra rajzoljanak egy napot úgy, hogy nem lehet a filctollhoz hozzáérni, csak a madzagokat foghatják, és ily módon közösen mozgatva a filcet, kell egy nagyon egyszerűnek tűnő rajzot készíteni. Ha belegondolunk, igazából ez a rajz nem is olyan egyszerű, hiszen számos problémát vet fel: merre álljon a napocska, kire mosolyogjon, hogyan állják körbe az asztalt. De itt még nincs vége a feladatnak. Ezután le kell tenniük a filctollat és meg kell tervezniük, át kell beszélniük, hogyan fognak a lapra egy házat rajzolni úgy, hogy nem szólalhatnak meg. Ez is komoly tervezőmunkát igényel. Ha a ház elkészül, akkor ismét leteszik a filctollat, és ismét megbeszélik, hogyan fognak mellé egy fát rajzolni úgy, hogy mondjuk három gyereknek be van kötve a szeme, és csak egy beszélhet, konkrétan az, aki irányít. Ha pedig a fa is elkészült, akkor leülnek és megbeszélik a feladatot, de nem arról beszélnek, hogy hány ablakot rajzoltak, miért nem mosolyog a nap, vagy hogy a fa egyik ága kicsit hosszabbra sikeredett. Arról beszélnek, hogy hogyan kommunikáltak, ki irányított, hogyan tudták elfogadni a másik vezetését, vagy hogy mivel tudott egy-egy résztvevő hozzájárulni a feladat megvalósításához. Tehát egy élménypedagógiai feladat egyedi lépéseket követ, a könnyebbtől a nehezebb felé haladnak, mindig egy kicsit nehezítve, növelve a teherbírást, de csak annyira, hogy megvalósítható legyen a gyakorlat, csak ne legyen könnyű. Minden esetben van tervezés a gyakorlat előtt és van feldolgozás a végén. Bányai Sándor összefoglalásként így fogalmazott: „Alapjában véve ugyanarra épül valamennyi gyakorlat: a fokozatosságra, a tervezés-végrehajtás-feldolgozás monoton körére, amely attól nem lesz monoton, hogy a facilitátor mindig megnöveli a kihívás szintjét, ezáltal újra és újra kimozdítja a résztvevőket a komfortzónából.”

Ezek után talán már nem is annyira kérdés, hogy miért számít az élménypedagógia innovációnak annak ellenére, hogy már 20 éve tartanak akkreditált képzéseket a pedagógusoknak. Innovatív, nemcsak a sajátos feladatai miatt, hanem amiatt is, mert ez a módszer, illetve ez a képzés a legegyszerűbb tárgyi eszközökkel, a nevelést és a problémamegoldást teljesen más megvilágításba helyezve színesíti a pedagógusok eszköztárát, a gyerekeknek pedig játékos formában az élethez és a hétköznapokhoz ad útbaigazítást. Egyszerűnek tűnő, ám mégis mérvadó problémákra ad választ, mint a kudarctűrés, a másokkal való feladatmegoldás, a tervezés, a megoldás keresése az egyre nehezedő feladatokra. S miközben a pedagógusok játszanak és tapasztalatokat gyűjtenek arról, hogyan lehet egy-egy feladatot bevinni az iskola falai közé, más információkhoz is hozzájutnak: feszegethetik a saját határaikat, saját kudarctűrésüket, és megtapasztalhatják a kollégáikkal való együttműködést valami teljesen más nézőpontból, és ezek a tapasztalatok, melyeket egy képzés során szereznek a felnőttek, vagy egy tanóra vagy egy tábor keretében a diákok, mind olyanok, amelyekre ma is szükség van a köznevelésben.

Fotó: Demján Izabella, Bányai Sándor

Fotó: Demján Izabella, Bányai Sándor

Fotó: Demján Izabella, Bányai Sándor

Fotó: Demján Izabella

Fotó: Demján Izabella, Bányai Sándor

Fotó: Demján Izabella, Bányai Sándor