Olvasási idő: 
14 perc
Author

Az első megmérettetésen túl

Érettségiző diákokat kérdeztünk

2022. május 2-án megkezdődtek az érettségi vizsgák. Több mint 70 ezer diák tett érettségi vizsgát a kötelező tárgyakból, azaz magyar nyelv és irodalomból, matematikából, valamint történelemből, illetve egy kötelezően választott nyelvből. Arról kérdeztük az érettségiző diákokat, hogy milyennek érzik a vizsgáik eredményeit, miből tesznek még vizsgát, és választ kerestünk arra is, kinek milyen elképzelése van a jövőre vonatkozóan.

Kovács Áron
a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium érettségiző diákja

Hogyan sikerültek a kötelező érettségi vizsgatárgyak? Tettél emelt szintű érettségi vizsgát valamelyik tantárgyból?

Szerintem az idei kötelező érettségi vizsgák könnyebbek voltak, mint az elmúlt években. Úgy gondolom, hogy ezért általánosan emelkedni fognak a felvételi pontok a felvételi eljárások során. A magyarérettségin Szabó Magda Ezüstgolyó című novelláját választottam, ami egy megrendítő, elgondolkodtató és – szerintem – könnyen feldolgozható írás volt. Számomra nagy segítséget jelentett, hogy a magyartanárom nagyon sok időt és energiát fektetett abba, hogy fel legyünk készülve a megmérettetésre. A matematikától féltem a legjobban, mert annyira sosem voltam igazán jó a tárgyból. A feladatok között voltak nehezebbek is, viszont úgy érzem, hogy összességében könnyen teljesíthető volt a vizsga bárki számára. A történelemtől is tartottam, ugyanis az évszámokkal mindig hadilábon álltam, de a feladatok többnyire olyan eseményekhez kapcsolódtak, amelyekhez vagy elég volt a szövegértés, vagy a szükséges minimális háttértudás. Az esszétémák, amiket választottam, a Kádár-korszak és az athéni demokrácia voltak. Egyébként volt két olyan téma, amikhez a forrásokat és az alapismereteimet felhasználva jó pontszámokat szerezhettem. Az angol emelt szintű érettségit két éve tettem le, így az idei vizsgáról nem tudok véleményt mondani.

Mi a választott érettségi tárgyad? Tartasz tőle?

A földrajzot választottam ötödik tárgynak. Ettől is tartottam, mert sajnos nem éreztem elégségesnek a felkészülésemet. A vaktérkép nehezen ment, viszont a többi feladat gördülékeny volt az atlaszomnak és földrajztanárom felkészítésének köszönhetően. Remélem, jól sikerültek az írásbeli vizsgák.

Hogyan készültél az írásbeli és a szóbeli vizsgára?

El kell árulnom, hogy a matematikával töltöttem a legtöbb időt, a magyar-, a történelem- és földrajzvizsgáimra nem készültem túlzottan sokat, mert az év közbeni dolgozatok, megmérettetések szerintem megtették a hatásukat, így is sikeres érettségi vizsgákat tehettem.

Mik a további terveid? Jelentkeztél valamelyik egyetemre? Milyen képzést jelöltél meg első helyen?

Magyartanárom áldozatos munkáját látva megtanultam, hogy hatalmas megtiszteltetés és felelősség tanárnak lenni, éppen emiatt döntöttem úgy, hogy tanárképzésre jelentkezem. A Károli Gáspár Református Egyetem angol–magyar osztatlan tanári képzésére adtam be a jelentkezésem, mert szerintem fontos, hogy olyanok tanítsák a következő generációkat, akiknek ez szívügye. A következő nemzedék számára fontos, hogy hiteles tanáregyéniségek készítsék fel őket a „nagybetűs életre” és annak nehézségeire, szépségeire.

Hogyan fogod eltölteni az utolsó gimnáziumi év utáni nyári szünetet?

Az „utolsó” nyaramat egy júliusi turné fogja megkoronázni a Magyar Continental Színházzal, egy általam és pár barátom által írt darabot mutatunk be. Ezen kívül tervezek sok jazzkoncertre, felolvasóestekre, mindenféle túrára menni, és picit kipihenni az elmúlt öt évet, amit a gimnáziumban töltöttem.


Kacsirek Nóra
a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium érettségiző diákja

Hogyan sikerültek a kötelező érettségi vizsgatárgyak? Tettél emelt szintű érettségi vizsgát valamelyik tantárgyból?

Középiskolai tanulmányaim során mindegyik tantárgyból jeles vagy jó osztályzatokat szereztem, így sosem gondoltam arra, hogy nagyon rosszul sikerülhetnek a vizsgáim. Mivel nyelvi előkészítős osztályba jártam, az angol nem jelentett problémát. A kötelező vizsgatárgyak közül emelt szintű vizsgát tettem a nyelvből, de azt még októberben, előrehozott érettségiként megírtam. Egyedül talán a történelemmel álltam kicsit hadilábon, főleg az utolsó évben, azonban azt sem éreztem lehetetlennek. Viszont az érettségit megelőző két hétben elfogott a pánik, hogy talán mégsem volt elég a négyévnyi tanulás, és pár korábbi érettségi megoldása után – amik nem sikerültek úgy, ahogy szerettem volna – kétségbeestem. Ezért megpróbáltam abban a két hétben menteni a menthetőt, átolvastam többévnyi anyagot és a zanza.tv megrögzött látogatója lettem. Amikor viszont elérkezett május másodika – a magyar nyelv és irodalom érettségi –, és elém helyezte a felügyelő tanár a vizsgafüzetet, minden félelmem elszállt, és a legnagyobb odafigyeléssel megpróbáltam magamból a maximumot kihozni, amit szerintem sikeresen meg is tettem. Összeségében tehát azt mondhatom, hogy meglátásom szerint jó eredményekkel zárhatom középiskolai pályafutásomat.

Mi a választott érettségi tárgyad? Tartasz tőle?

A választott érettségi vizsgatárgyam az informatika volt. Ez a másik tantárgy, amiből szintén emelt szintű vizsgát tettem. Mivel erre a vizsgára a többinél két héttel később került sor, így, mondhatni a nagyobb terhektől megszabadulva, nyugodtabban álltam elébe. Valamint szerencsére ezen a vizsgán gyakorlatban kellett bizonyítani a tudásomat, amiben azért a programok használata, mivel jól megtanultuk, nagy segítségemre volt, így talán ez volt az, amitől a legkevésbé féltem.

Hogyan készültél az írásbeli és a szóbeli vizsgára?

Az írásbeli vizsgákra való készülésben szerencsére mind az iskolában, mind az interneten rengeteg fellelhető tananyag állt rendelkezésre. Számos segédanyagot kaptunk a tanárainktól. Megannyi korábbi érettségit oldottunk meg együtt, gyakoroltunk típusfeladatokat vagy oldottuk meg önállóan azokat. Mindemellett idén is rendelkezésünkre állt a már említett zanza.tv, valamint – bár én csak idén figyeltem fel erre a lehetőségre – a Budapesti Corvinus Egyetem Studium Generale diákszervezetének Töri Maraton című eseménye is nagy segítséget jelentett nekem és számtalan diáktársamnak. A szóbeli vizsgákra az írásbelik végeztével kezdek el készülni, ami valószínűleg sokkal nagyobb feladat lesz.

Mik a további terveid? Jelentkeztél valamelyik egyetemre? Milyen képzést jelöltél meg első helyen?

Mindenképpen szeretnék valamilyen egyetemi képzést elvégezni. Több egyetemet is megjelöltem jelentkezésem során, például az Eötvös Loránd Tudományegyetemet, a Szegedi Tudományegyetemet, a Budapesti Gazdasági Egyetemet és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet. Első helyen az élelmiszermérnöki képzést jelöltem meg. Ez egy elég nehéz döntés volt, mert továbbra sem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez lesz a számomra megfelelő irány, így nyitott vagyok egy esetleges váltásra, vagy akár arra is, hogy több képzést is elvégezzek, mert ezzel több lehetőségem adódhat majd a munka világában.

Hogyan fogod eltölteni az utolsó gimnáziumi év utáni nyári szünetet?

A szóbeli vizsgákat követően számomra is elkezdődik a – mondhatni – gondtalan nyári szünet, amikor eleinte az lesz az egyetlen stresszfaktor, hogy felvettek-e vagy sem. Viszont, hogy ezt valamennyire leplezzem – mert ez nem kevés szorongást és izgulást hordoz magával –, szeretnék munkát vállalni a nyáron, amiből finanszírozni tudom majd a barátaimmal közös nyaralásomat, ahol megünnepeljük a középiskola végét, és egy új kaland, a „nagybetűs élet” kezdetét.


Miholics Réka
a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium érettségiző diákja

Hogyan sikerültek a kötelező érettségi vizsgatárgyak? Tettél emelt szintű érettségi vizsgát valamelyik tantárgyból?

A történelem írásbeli vizsgám jobban sikerült, mint amire számítottam. Soha nem volt a kedvenc tantárgyam, ezért sajnos nem is fektettem sok energiát bele. Ennek ellenére megközelítőleg 70-75 százalékos eredményt saccolnék. Inkább reálbeállítottságúnak tartom magam, mégis a magyar irodalom és nyelvtan írásbeli érettségim jól sikerült. Ezt azért gondolom, mert már másnap felkerült a feladatlap megoldókulcsa, amit megnéztem, és összehasonlítottam a saját válaszaimmal. A szövegértés és érvelés után a második részben a novellaelemzést választottam, mert a versösszehasonlítást nehezebbnek találtam. Ha százalékot kellene mondanom, 80 százalékra tippelném. Emelt szinten érettségiztem angolból és matematikából. Hat éven keresztül emelt óraszámban tanultam a matematikát a gimnáziumban, ezért magától értetődő volt, hogy az egyik emeltem mindenképpen a matek lesz. Úgy számoltam, hogy biztosan meglesz az ötösöm, bár úgy érzem, sikerülhetett volna jobban is. Sajnos néhány feladatot elrontottam, legtöbbször figyelmetlenség miatt. Mindezek ellenére is büszke vagyok a teljesítményemre. Az angolt egyfajta megmérettetési vágy miatt választottam a második emelt tantárgyamnak. Persze, az is mellette szólt, hogy ha valaki 60 százalék felett teljesít, akkor megkapja a középfokú angol nyelvvizsgát. A szövegértés része nagyon könnyen ment, a nyelvhelyességgel már igencsak meg kellett küzdenem. Aránytalanul nehéznek éreztem a többi részhez képest. A hallottszöveg-értési rész egészen jól ment, és úgy hiszem, a leveleket is szépen meg tudtam fogalmazni.

Ezek közül persze egyik sem pontos érték. Csak egy, a megoldókulcsokon alapuló megtippelt százalékos eredmény. Mivel mindig izgulok a dolgozatok vagy felmérések végeredményén, ezért fontos volt számomra, hogy tudjam, nagyjából mire számítsak, hogyan teljesítettem az érettségin.

Mi a választott érettségi tárgyad? Tartasz tőle?

Számomra elsődleges szempont volt a választásnál, hogy érdekeljen az adott tantárgy, legyen hasznos és érdekes, amit tanulok. Ezért választottam a társadalomismeretet, mert az órákon tanultakat hasznosítani tudom majd a nagyvilágban. Megdöbbentő, hogy sokan nem is tudnak ennek a tárgynak a létezéséről, pedig szerintem igazán hasznos. A tantárgyon keresztül alaposabban megismerhetjük a társadalmat, a környezetünket és a gazdaságot. A tudatos és megfontolt életre tanít. Ebből középszinten az írásbeli vizsga helyett egy projektmunkát kell készíteni, amire körülbelül öt hónap áll rendelkezésre. Én a Pénzügyi tudatosság a fiatalok körében című témát dolgoztam fel. A szóbeli részétől eléggé tartok, mert összesen 40 tételünk van, amit kicsit soknak érzek. Szerencsére ezek mind logikusan felépülő, a társadalommal kapcsolatos tételek, így talán nem lesz olyan nehéz megtanulni őket.

Hogyan készültél az írásbeli és a szóbeli vizsgára?

Matematikából és angolból is különtanárhoz jártam, az ő segítségükkel készültem fel. Az iskolában volt néhány tanár, aki külön kérte, hogy oldjunk meg régebbi érettségi feladatsorokat, ezzel is gyakorolva az élesben tett írásbelire. Ezeken kívül minden tantárgyból – a társadalomismeretet kivéve – írtunk egy próbaérettségit, így több, a valódihoz hasonló vizsgahelyzetben lehetett részünk. A szóbelire többnyire egyedül készülök fel. Ez alól kivétel a matekszóbeli, mert egy héten kétszer bemegyünk pár diáktársammal az iskolába, és a tanárunkkal átvesszük a tételek tartalmát, sőt felelünk azokból.

Mik a további terveid? Jelentkeztél valamelyik egyetemre? Milyen képzést jelöltél meg első helyen?

A matematikát mindenképpen szerettem volna továbbvinni az életemben, valamint a pénzügy mindig is érdekelt, ezért döntöttem úgy, hogy könyvelő szeretnék lenni. Pontosabban mérlegképes könyvelő. Ez viszont nem egyetemi képzés, itt nem számítanak a pontok, hanem csak érettségihez kötött. A tanulási idő két év, ezt követően még három évet kell dolgozni ebben a munkakörben, csak ezután lehet megszerezni a hivatalos mérlegképes könyvelői papírt. Ha ezt teljesíteni tudom, szeretnék elmenni egy adótanácsadói képzésre. Remélem, hogy ezzel majd még több lehetőség tárul elém a munka világában, hiszen úgy gondolom, manapság már fontos több lábon állni az életben.

Hogyan fogod eltölteni az utolsó gimnáziumi év utáni nyári szünetet?

Eléggé elfoglalt leszek. Már most sok különféle program van beírva a naptáramba. Biztos, hogy dolgozni fogok több hétig, valamint szeretnék többet segíteni itthon a szüleimnek, mivel az érettségi időszakában ez javarészt elmaradt. A maradék szabadidőmben megyek nyaralni a családommal és a barátaimmal is, ezenkívül pedig egy szigetközi evezős táboron is tervezek részt venni. Minden pillanatot megpróbálok kiélvezni és értékelni, hiszen ez lesz az utolsó hosszú nyári szünetem.