Az anyanyelvi műveltség fejlesztése Európában

Dr. Christine Garbe, a kölni egyetem professzora, az ELINET hálózat vezetője

–  Az ELINET nem előzmények nélküli. Mit kell tudni a korábbi projektekről?

–  Három ilyen is van. A legelső az ADORE, mely az olvasási nehézségekkel küzdő tizenévesek tanításáról szólt. 2001 a PISA-sokk éve volt Németországban: 15 éves tanulóink negyede a minimum szint alatt teljesített a szövegértés terén, vagyis komoly gondja volt a tantárgyak tanulásához szükséges szövegértéssel. Olyan középiskolákat kerestünk a 11 partnerországban, melyeknek az oktatási programja jónak ígérkezett az olvasási nehézségekkel küzdő középiskolások számára. Az ADORE projekt egyik legnagyobb felfedezése talán az volt, hogy a jó gyakorlat valójában a tanár szakértelmén és elkötelezettségén múlik. Az eredmények rövid összefoglalója az interneten angolul és németül is elérhető.

A következő program a BaCuLit, melynek lényege a pedagógusok számára készült továbbképzési program, hogy a szövegértés tanítása ne csak az anyanyelv- és irodalom tanárainak feladata legyen, hanem minden pedagógusé, a középiskolában is, és nemcsak a folyószöveget, de táblázatok, ábrák, diagramok értelmezését is magában foglalja.

A folytatást az ISIT projekt jelentette, melyben a közismereti tantárgyakat tanítók számára készült szövegértést fejlesztő programot e-learning tananyaggá alakítottuk át, valamint megkezdtük a képzők képzését is.

Az ELINET egyfajta ernyő-projektje a többinek, fő célja egy egész Európát behálózó rendszer kiépítése, mely összeköti az anyanyelvi műveltséggel foglalkozó szervezeteket. A projektben jelenleg csaknem 80 partnerünk van, 28 országból. Minden színtérre, tehát az iskolára, a családra és iskolán kívüli tanulási tevékenységekre, és minden életkorra odafigyelünk. Az elképzelés valójában egyszerű: az anyanyelvi műveltség egész életen át támogatandó és fejlesztendő, s gondoskodunk arról, hogy ezeknek a képességeknek minden egyes európai polgár birtokába juthasson.

–  Mennyire voltak eredményesek ezek a projektek?

–  A legnagyobb siker, hogy ezeket a projekteket folytonosan, egymásra épülve indítottuk el. Vannak partnereink, akikkel kezdetektől fogva együtt dolgozunk – Magyarország ilyen –, de bővítettük is a résztvevői kört. Jó úton vagyunk afelé, hogy a BaCuLit tanártovábbképzés anyagát elterjesszük. A képzésen részt vevő tanároktól nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk: a pedagógusok egy féléven át havonta egy napot vesznek részt a képzésen, majd a tanultakat megpróbálják átültetni a gyakorlatba, így a következő képzési alkalmon már beszámolhatnak a tapasztalatokról, foglalkozhatunk a felmerült nehézségekkel.

–  Hol tart most a projekt, és mik a távolabbi célok?

–  Egységes keretrendszer alapján minden partnerország oktatási rendszerét és szakpolitikáját megvizsgáltuk az anyanyelvi műveltség szempontjából, és erről beszámolókat készítettünk. Javaslatokat teszünk a tanárképzés és a továbbképzések tartalmára, minden tantárgyat illetően. A szabadidős és a digitális olvasással is foglalkozunk. Emellett jó gyakorlatokat gyűjtöttünk a szövegértés terén, melyeket egy jól kereshető adatbázisban szeretnénk tárolni. A honlap kiépítése megkezdődött, célunk, hogy ez lehessen a közös színtere az Európában anyanyelvi műveltséggel foglalkozóknak. Fontos tevékenységünk az anyanyelvi műveltséggel kapcsolatos kérdések tudatosítása tanárokban, szülőkben és döntéshozókban egyaránt, melynek kiemelt programja lesz a 2015 szeptemberében megrendezendő Anyanyelvi Műveltség Hete, ahol a jó gyakorlatokat is bemutatjuk. Egy nyilatkozat megfogalmazását is tervezzük, melyben alapvető emberi jogként határozzuk meg az anyanyelvi műveltséget. Célunk, hogy 2016 – vagyis az EU-s finanszírozási időszak – végeztével is működőképes maradjon a hálózat.

–  Miért érdekes egy tanár számára az ELINET?

–  Közvetett és közvetlen módon is az: ha hatni tudunk a döntéshozókra, az befolyásolni fogja a tanterveket, a tanárképzést, a továbbképzéseket és a tankönyveket is. A jó gyakorlatok gyűjtése pedig kétféleképpen is fontos lehet számukra: tájékozódhatnak más pedagógusok munkájáról (ezek angolul lesznek elérhetők), és saját jó gyakorlatot (dolgozatmintát, óravázlatot, projekttervet) is feltölthetnek majd az adatbázisba, melyet két szakértői elbírálás után angolra fordítunk. Bízunk abban, hogy munkánk révén jelentős mértékben hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az anyanyelv-használat terén nehézségekkel küzdők száma csökkenjen, és egyre több legyen az értő olvasó. Ez mindannyiunk közös érdeke.

Greg Brooks, az Európai Olvasásszövetség elnöke, az ELINET hálózatban az egységes terminológia-használatért felelős csoport vezetője

– Mit értünk anyanyelvi műveltségen a 21. században?

– A fogalom lényege továbbra is az írás- és olvasástudás, azonban az angol nyelvterületen sokszor ideértjük az alapvető számolási képességeket, illetve a beszédkészséget, s újabban a digitális írástudást, pénzügyi műveltséget is. Ahogy egyre komplexebb lesz a világ, úgy növekszik az egyes emberrel szemben támasztott elvárás is. Ezért jó, ha mindenki képes értően olvasni, írni és számolni. Vagyis ezek hiánya miatt senki ne ütközzön nehézségekbe, sem mint állampolgár, sem mint családtag, sem mint munkaerő.

Korábban úgy gondoltuk, az írás el fog tűnni, mert a gépek és robotok megértik majd a szóbeli parancsokat. Ez délibábos elképzelésnek bizonyult: a fizikai munkásoknak is szükségük van az olvasásra, hogy megértsék a biztonsági előírásokat, és a sokszor írásban kapott utasításokat. Az olvasás szeretetére elsősorban a család tudja rászoktatni a gyermeket, azáltal, hogy a szülő ölbe veszi, és rendszeresen olvas neki. Az iskola erre tud építeni. A hatéves gyerekek többsége készen áll az írás- és olvasástanulásra. Lesznek néhányan, akik már tudnak is írni-olvasni, de olyanok is, akik már a legelején lemaradnak. Őket kell minél hamarabb észrevenni, s megadni nekik azt a külön segítséget, amire szükségük van. Nagyon jónak tartom ebből a szempontból a finn rendszert: a tanító karácsonyig megfigyeli az osztályt, s följegyzi, kik azok, akiknek nehezen mennek a feladatok – velük januártól külön szakember foglalkozik. Minden iskolának saját koordinátora van a sajátos nevelési igényű tanulók támogatására. De tetszik a magyar rendszer is, az, hogy az óvodapedagógia egy külön szakma, s így nem „iskolásítják” az óvodát.

Az ELINET üzenete a pedagógusok számára, hogy a gyerekekért folytatott küzdelem frontvonalában állnak, s összességében remek munkát végeznek. Ahhoz azonban, hogy minél magasabb szintre tudják fejleszteni tanítványaik anyanyelvi műveltségét, tudniuk kell, milyen módszerekkel élnek kollégáik, országhatáron túl is. Ha más tanárok gyakorlatával is megismerkednek, inspiráló ötleteket kaphatnak a saját munkájukhoz, s egyben egy tágabb európai közösség tagjának is érezhetik magukat.

Viv Bird az ELINET vezetőségi tagja, hét évig volt az angol Booktrust szervezet főigazgatója, jelenleg az EU Read (európai olvasást népszerűsítő szervezetek konzorciuma) társelnöke. Arra kértük, a Booktrust olvasást népszerűsítő programjai közül mutasson be néhányat.

– A Bookstart kezdeményezés roppant egyszerű: a kisgyerekes szülők ingyenes könyvcsomagot kapnak a könyvtártól vagy a védőnőtől, igényes, a gyermek életkorának megfelelő könyvekkel. A szülőket arra bátorítják, naponta olvassanak a kicsinek. Még ha nem is tudnak jól olvasni, akkor is megnézegethetik a gyermekkel a könyv képeit, beszélgethetnek ezekről. A csomaghoz segédanyagokat is adnak, sok illusztrációval, kevés szöveggel, nagyon konkrét tanácsokkal, például hogy milyen kérdéseket tehetnek fel az adott történetről a gyereknek. A legveszélyeztetettebb családokkal foglalkozó központokban tanfolyamokat szerveznek, egyrészt hogy segítsék a szülői olvasást, másrészt hogy azok a szülők, akik olvasnak a gyereküknek, megoszthassák tapasztalataikat, bátoríthassák egymást. A közös könyvlapozgatás minőségi időtöltés, erősíti a szülő és gyermek közötti kötődést. Az első két életév nagyon fontos a nyelvfejlődés és a könyvekkel kapcsolatos jó élmények szerzése szempontjából, s a 22 éve működő program alapelvét – a minél korábbi ismerkedést a könyvekkel – sikerült a döntéshozókkal is megértetni.

Másik népszerű és hatékony programjuk az ’Olvass az Iskoládért’ verseny, melynek során a diákok két hónapig annyi könyvet olvasnak el, amennyit csak bírnak. Ez lehet kalandregény, sci-fi, versek, hősök történetei, történelmi regények. Néhány iskola arról számolt be, az olvasni nem nagyon szerető kisfiúk reggel hamarabb érkeztek csak azért, hogy leüljenek a számítógép elé és folytathassák a digitális könyvet, amit előző nap abbahagytak. A verseny jó lehetőséget kínál az újrakezdésre azoknak is, akiknek valamilyen kudarcélményük volt az olvasással, meguntak egy könyvet, aztán már nem választottak másikat helyette, illetve önbizalmat is ad azoknak, akik korábban nem olvastak túl sokat.

OLASZORSZÁG

Giorgio Tamburlini olasz gyermekgyógyász, a trieszti székhelyű Gyermekegészségügyi Központ vezetője a születést követő első évekre specializálódott. Arról kérdeztük, hogyan kapcsolódik az orvoslás az anyanyelvi műveltséghez.

– Sok éve már, hogy a szellemi fejlődést és a mentális állapotot is az egészség részének tekintjük. Azt is tudjuk, hogy azok a gyerekek, akiknél a kognitív fejlődés akadálytalan volt, egészséges(ebb) felnőttek lettek. A közös olvasás rendkívüli módon segíti a gondolkodás fejlődését, bővíti a szókincset, és elmélyíti a szülő–gyerek kapcsolatot is. A mesék hallgatása közben a kisgyerek megtanulja felismerni és megnevezni saját és mások érzelmeit, ezáltal empatikusabbá válik. A kognitíven túl tehát a társas és kommunikációs képességek is fejlődnek. De ugyanilyen hasznosak a mondókák is: a dajkanyelv eleve dallamosabb a rendes beszédnél, s ez a zeneiség különösen alkalmas arra, hogy megragadja a gyermek figyelmét. Ezért jó, hogy az édesanyák már a kisbaba születése előtt énekelnek, hangosan olvasnak a magzatnak, aki így megismeri az anya hangját. A mesekönyveket tehát nagyon jól kiegészítik a mondókák, népdalok.

Tizenöt éve működik az Olvasásra születtünk programunk (Nati per Leggere), melynek keretei közt a szülőket az olvasási szokások kialakításában támogatjuk. Olaszországban a világháború után kampányt indítottak az írni és olvasni tudás szintjének növelésére, így e tekintetben elég jól állunk, azonban ott vannak a bevándorlók: ma hat, Olaszországban született gyermek közül egynek nem olaszok a szülei. Támogatjuk, hogy mindenképp őrizzék meg az anyanyelvüket, de a mielőbb kezdjenek el olaszul tanulni. Nagyon jók az augmentatív kommunikációs rendszerek is: a beszédfejlődési nehézségekkel küzdő, vagy értelmi fejlődésben akadályozott, sérült gyerekeknek segítenek a szimbólumokat tartalmazó könyvek, melyekben szavak és képek helyett szimbólumok vannak. Ez a migráns gyerekeknek is segítséget jelent, akik így részt vehetnek az osztály közös tevékenységében.

HOLLANDIA

Merel Heimens Visser a hágai Írás-olvasás Alapítvány főigazgatója, melyet a hollandiai Laurentien hercegnő alapított azzal a céllal, hogy segítsék elő az anyanyelvi műveltség szintjének emelését.

– A holland iskolarendszerben nyolcéves korra befejeződik az írás-olvasás alapjainak tanítása: onnantól kezdve az iskola feltételezi, hogy a gyermek rendelkezik ezekkel a képességekkel. Azonban a diákok 20%-a tanulási, olvasási nehézséggel küzd, amikor elhagyja az iskolát, és mintegy két évfolyammal van lemaradva ahhoz képest, ahol tartania kellene. Ennek több oka is van, például a családi háttér. Míg az iskolában körülbelül ezer órát töltenek a gyerekek egy évben, otthon háromezret. Hiába jó az iskola olvasástanítási módszere, anyanyelvi műveltségi programja, ha otthon nem olvas a gyerek, hiányzik a motiváció, és a szülők nem érdeklődnek az iskola iránt. Egy másik ok az óvodapedagógusok anyanyelvi műveltsége: egy felmérés szerint 40%-uk csak alacsony szinten tud írni és olvasni. Azóta a kormány bevezetett egy minimum standardot, s az újabb felmérések szerint már csak 10-20% között van azok aránya, akik rosszul olvasnak, de ez sajnos hatással van a gyerekekre. Nagyon fontos, hogy olyan környezetben nevelkedhessenek, ahol megfelelő az anyanyelvi műveltség szintje.

Az alapítvány az elmúlt két évben mintegy 10.000 felnőttnek szervezett tanfolyamot, ami jelentős változást hozott a résztvevők életében: nemcsak hogy javultak a szövegértési képességeik, de sokan munkát kaptak, vagy előléptették őket a munkahelyükön. A 2014-es Anyanyelvi Műveltséggel az Egészségért program során egészségügyi dolgozók közreműködésével fejlesztették a szövegértési képességeket. A Közkönyvtárak 2020 elnevezésű projekttel főként a döntéshozók figyelmét kívánták fölhívni arra, hogy a 65.000 európai könyvtár kihasználatlan erőforrás, hiszen több funkciót képesek ellátni a könyvgyűjtésen túl. Az Anyanyelvi Műveltség Hetére 2014-ben az alapítvány mintegy 4000 partnerszervezete (könyvtárak, magánszemélyek, cégek) készült különféle programokkal.

SZLOVÉNIA

A Szlovén Nemzeti Oktatáskutató Intézet 2011-ben projektet indított az anyanyelvi műveltség fejlesztésére, melyről Nataša Potočnik mesélt.

– A projekt kulcseleme a háromszintű tanítás. Az első szinten az egész osztály ugyanazzal a tananyaggal foglalkozik. A második szinten a pedagógus a formatív értékelés alapján eldönti, miként osztja csoportba a gyerekeket. Ő maga az adott anyagból nehezebben haladó gyerekekhez csatlakozik, a többi csoport vegyes. (A csoportmunkát megkönnyíti, hogy Szlovéniában első osztályban mindig két tanító van egyszerre az osztályteremben.) Az első szinten bevezetett anyaggal dolgozik mindenki, ám differenciált módon. Például az egyik csoportban a finommotoros mozgás fejlesztése a cél: aki ebben már nagyon ügyes, akár betűket is írhat, aki még nem annyira, nagyobb papíron a nagyobb mozdulatokat gyakorolja, a többiek pedig csak rajzolnak. Lehet úgy is szervezni az osztályt, hogy a legjobb gyerekek kerüljenek egy csoportba, s akkor velük foglalkozik külön a tanító. Kezdetben nehéz így tanítani, hisz ahhoz vagyunk szokva, hogy minden iskolában ugyanabban az ütemben haladunk – de ez az ügyesebb gyerekeknek unalmas, a lemaradóknak viszont túl nehéz. Kutatások bizonyítják, hogy azok a nehézségekkel küzdő gyerekek, akik a hagyományos módszerrel tanulnak írni-olvasni, sosem lesznek olvasó felnőttek, mert idő előtt elveszítik a motivációjukat. A harmadik szinten az SNI-s tanulókkal foglalkozunk. A projektben alkalmazott differenciált módszerrel jelentősen javult az írás-olvasási készség.

Másik fontos tevékenységük az olvasási stratégiák tanítása volt. Három fokozatban tudunk feldolgozni egy szöveget. Reproduktív szinten olyan kérdéseket teszünk fel, melyek megválaszolásához a diáknak egyszerűen újra kell olvasnia a szöveget. Az értelmező szinten már meg kell határozni a lényeget, meg kell találni a kulcsszavakat. Kreatív szinten a szöveges információt kell átrendezni például grafikus formába, vagy átírni az eredetit egy másik olvasóközönség számára, vitatkozni, érvelni. Ötödikesek és hetedikesek vizsgálata azt jelezte, hogy a harmadik szinten már nehezen megy a válaszadás. Ez nemcsak azon múlik, hogy tanítanak-e olvasási stratégiákat a pedagógusok, s a gyerekek tudják-e használni ezeket. A nagy tananyagmennyiség miatt kevés idő jut az osztálytermi vitákra, illetve a tankönyvekben is kevés az ilyen jellegű feladat: mivel a könyvek drágák, a szerzők nem mernek sok üres helyet hagyni benne hosszú fogalmazások írására, inkább párosító, feleletválasztó, behelyettesítő feladatokat adnak, a tanárok viszont sokat használják a tankönyvet, hogy a szülők ne érezzék úgy, hiába vették meg azokat.

OROSZORSZÁG

Tatjana Galaktionova a szentpétervári Pedagógiai Egyetem Olvasási készségek fejlesztése társadalmi és pedagógiai eszközökkel mesterképzésének szakfelelőse.

– A képzésre tanárok, üzletemberek, könyvtárosok, bölcsészek járnak; a cél a közösség, a kiadók, az iskola és a vállalkozások erőfeszítéseinek összehangolása olyan programokhoz és olyan módszerek alkalmazásához, melyek olvasásra ösztönöznek. Oroszországban is érvényes, hogy csak azokból lesznek jó tanulók, akik jól tudnak olvasni, s ha ez hiányzik, más tantárgyakból is kudarcot vall a diák. Ugyanakkor általános iskola után nem foglalkozunk eleget a szövegértés fejlesztésével. Mára lecsökkent az a szabadidő-mennyiség, amit olvasással töltenek a gyerekek: nagy konkurenciát jelentenek a számítógépes játékok, a közösségi oldalak. Fontos lenne, hogy az iskola jutalmazza az olvasást: szó lehetne a könyvről az órákon, s a közösség tagjának érezhetné magát az, aki elolvasta.

Az olvasás fontosságát az emberi testtel párhuzamba állítva szoktam megmagyarázni: a fej jelöli az olvasás kognitív funkcióját, a szem az esztétikai részt, a nyelv szépségét. A szív az olvasás értékközvetítő voltát mutatja, a kéz pedig a pragmatikus funkciót (olvasva értjük meg az utasításokat).

Gondot jelent, hogy a gyerekek szüleiket sem láthatják túl gyakran olvasni. Vannak azonban jó kezdeményezések: 2015-öt az irodalom évének nyilvánítottuk, kampány indult az olvasás népszerűsítésére; s olyan oktatási standardokat vezettünk be, melyek rögzítik: az összes tantárgy tanárának kötelessége fejleszteni az olvasási és kommunikációs képességeket. A kimeneti követelményeket képességek szerint csoportosítottuk, s ezek közül az olvasás a legjelentősebb. Ezért is fontos számunkra az ELINET: pedagógiai egyetem lévén, igyekszünk leírni, megmagyarázni és befolyásolni a társadalmi jelenségeket. Így vagyunk az olvasással is: szeretnénk megoldani a problémát, ezért is tekintünk más országok gyakorlatára, s ezáltal egy tágabb szakmai közösség tagjának is érezhetjük magunkat.