– Egész életében az amerikai oktatás jobbátételével foglalkozott. Mi az, amit jobbá kell tenni benne, különös tekintettel a tehetséggondozásra?
– A tanulók teljesítményével súlyos gondok vannak. Az elmúlt években minden erőfeszítésünk az alulteljesítő tanulókra irányult, s eközben szem elől tévesztettük az átlagon felül teljesítő diákjainkat. Sokkal több figyelmet kell szentelni a tehetséges diákoknak, egyfelől, mert ez így méltányos velük szemben, másfelől pedig országunk gazdasága szempontjából sem hanyagolhatjuk el azokat, akik a jövő tudósai lesznek.
– Most, hogy megismerkedett a magyar tehetséggondozással, mik a benyomásai?
– Vannak igen figyelemreméltó aspektusai. Átfogóan gondolkoznak a tehetségfejlesztésről, széleskörű támogatottsággal rendelkezik a tehetségprogram, s nagyon érdekes a személyi jövedelemadó 1%-a felajánlásának lehetősége. Ezeket nagyon pozitívnak értékelem, habár átgondolandónak tartom a tehetséges gyerekek azonosításának folyamatát. Ennek során talán túlzottan a pedagógusokra támaszkodnak, akik nem biztos, hogy kellően motiváltak erre a feladatra. Nem a középosztálybeli tehetséges gyerekekért, hanem a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekekért aggódom.
– Nem túl nagyok az elvárásaink az iskolák felé? Nem is csak a tehetségek felfedezése terén, hanem általában véve: mi az, amit az iskola valójában megtehet a társadalomért?
– A legsúlyosabb társadalmi problémák orvoslása nyilvánvalóan meghaladja az iskolák hatáskörét. Azonban, ha hátrányos helyzetű gyerekekről beszélünk, meg vagyok róla győződve, hogy az iskoláknak többet kell tenniük, mint általában tenni szoktak. Igen egyszerű a helyzet: ha azt szeretnénk, hogy az iskolák nagyobb részt vállaljanak a társadalmi problémák leküzdéséből, akkor képessé kell tennünk őket erre, vagyis nagyobb szeletet kell átadnunk nekik a gyerekek idejéből.
Az Egyesült Államokban azok az iskolák működnek legsikeresebben, amelyek reggeltől estig szerveznek elfoglaltságot az oda járó, többségében hátrányos helyzetű tanulóknak. Az ilyen iskola nemcsak tudást közvetít a gyerekek felé, hanem mintát ad hozzáállás, viselkedés, tervek és kilátások tekintetében, tehát bizonyos mértékig átveszi a közösség, kulturális közeg szerepét, s megpróbálja megváltoztatni a gyerekek önmaguk felé megfogalmazott elvárásait, jövőképét. Nem tudom, hogy a magyar tehetségprogram kollégiumi rendszerében ez valóban így működik-e, de egy ilyen környezet megteremtése a kollégiumok nagy előnye lehet.
– Magyarországon jelenleg folyik a szakfelügyeleti rendszer újbóli bevezetése. Hogyan lehet kiválasztani, ki az a „jó tanár”, aki szakfelügyelőként segítheti kollégáit? Mit gondol, milyen a jó pedagógus?
– Egyetlen definíció létezik arra vonatkozóan, ki a jó tanár: akinek a diákjai sokat tanulnak. Ha a pedagógus hatékony, a tanulók tudása gyarapszik.
– Elegendő lenne a diákok eredményeit nézni?
– Nagyon bonyolult elemzésnek kell alávetni a diákok eredményeit, hiszen sokéves oktatás kumulatív eredménye tükröződik a diákok teljesítményében. A szakfelügyeletnek is vannak előnyei: a pedagógusok számára nagy segítség lehet a megfigyelés és véleményezés. Többféle értékelési mód együttes használatára van szükség. Maga az értékelés nagyon fontos – nem értékelni a pedagógusokat annyi, mint azt feltételezni, hogy a hatékonyság nem fontos, vagy azt feltételezni, hogy minden pedagógus egyformán hatékony, ami egész egyszerűen nem igaz.
