Az iskolai diákközösségekben kialakuló konformjelenség különbözik a gyerekek spontán szocializálódása során tetten érhető folyamatoktól, ugyanis esetünkben a gyermek az iskola kontrollja alatt, annak elvárásait követve nyilvánul meg. A kontroll által nem befolyásolt gyermekközösségek csoportnormái szabadok, őszinték és egyszerűek, kimenetelükben viszont sokszor kegyetlenek. Gondoljunk a „bandázásra”, „falkába verődésre”. Hajdanán egy-egy lakótelep fiataljai vagy a falu gyermekei szívesen töltötték együtt a szabadidejüket, közös játékaik voltak (ezek között megtaláljuk a tradicionális, mindenki által ismert gyermekjátékokat és a csapat sajátjait egyaránt), búvóhelyet építettek, titkaik voltak. Tekintélye volt a nagy, erős, értelmes gyereknek, és mindenki igyekezett beállni a sorba. Ki kellett verekednie a maga helyét, önerőből. És ebből rengeteget lehetett tanulni.
Sajnos ez a közösségi létforma kiveszőben van. Járjuk végig a várost, nézzük végig a játszótereket: sehol nem látunk focizó kisiskolásokat, nem gyűlnek a játékok köré gyerekcsoportok. Ha van is gyermek a játszótéren, az jobbára babakocsi mélyén rejtőzik, esetleg kutyát sétáltat. Félek, fiataljaink manapság inkább közösségi portálokon keresztül keresik egymást, és ez még a jobbik eset, ha a fájlmegosztó oldalakról letöltögetett sorozatok habzsolásával vetjük össze.
Attól tartok, hogy a közösségi lét gyermekkori elsajátítása hiányának súlyos pedagógiai következményei vannak, amire a pedagógusok nincsenek felkészülve. A helyezkedés, beilleszkedés, az érdekérvényesítésre való képesség elsajátítása átcsúszik az iskolába, ahol a közösségi életet hagyományosan inkább explicit normákkal szeretnénk szabályozni. Meghökkentő, korábban nem látott konfliktusok pattannak ki diákok között, amelyeket értetlenül szemlélünk és – teljes joggal – iskolába nem illőnek minősítünk. Buta törésvonalak hasítanak ketté közösségeket, mely közösségek általában véve is infantilizálódnak.
Ebben a helyzetben a korábbinál nagyobb mértékben kellene a közösségi nevelésre összpontosítanunk. Ujjunkat a közösségfejlődés ütőerén tartva folyamatosan reagálnunk kellene a belső, rejtett, esetenként titkos történésekre. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a pedagógus a lehető legtöbb időt töltse a gyerekek között, lehetőleg tanítási órán kívül is. És hát ez az, amire a túlhajszolt, alulfizetett, olykor egzisztenciájában fenyegetett pedagógust a legtöbb helyen igazi bűvészmutatvány rávenni. Pedig a közösség helyes viselkedését és a csoportnak megfelelő egyéni reakciót (konformitást) is tanítanunk kellene.
A mi iskolánkban erős az iskolai közösséghez tartozás közösségformáló szerepe, ami a tanórán kívül a legváltozatosabb formákban érhető tetten. Ilyenkor nemcsak az írott, hanem az íratlan szabályok – normák – elsajátíttatása is magától értetődő.
Egy egészséges diákközösségben, amelyhez jó tartozni, és nem csak az egyén érdekében áll, illik és érdemes konform magatartást tanúsítani. Az iskola dolga, hogy összeválogassa ennek elvárt elemeit, mind az írott, mind az íratlan normák tekintetében. Márpedig ez a munka tipikusan a tanítási órán kívüli élethelyzetekben folyik. Ha ez sikeres, akkor a diáknak nincs ellenére a normakövetés: együttműködő és elégedett.
Dr. Czinder Péter
a Gyöngyösi Berze Nagy János
Gimnázium igazgatója
