Olvasási idő: 
17 perc

A tanévkezdés lelki kihívásai

Interjú Csabai Krisztinával, a PPKE BTK Fejlődés- és Klinikai Gyermeklélektan Tanszék vezetőjével

Az iskola elkezdése, a szintek közötti váltás, vagy akár csak a nyári szünidőből történő visszarázódás jelentős kihívásokat jelenthet az egész család számára. Különösen igaz lehet ez az idei, a tavaszi tantermen kívüli digitális tanrendet követő tanévkezdés esetében. A felmerülő problémák lélektani hátterét és a lehetséges megoldási módszereket Csabai Krisztina pszichológus mutatja be.

Az óvoda után az általános iskolába, majd ezt követően a középiskolába lépés mindenképpen izgalmas, egy új életszakasz kezdete. A gyermekek változásra adott reakciói azonban eltérőek lehetnek. Milyen kihívásokkal kell megküzdenie a gyermekeknek az oktatási szint változásakor?

A fejlődéslélektanban jelenleg bio-szocio-pszichológiai modellek uralkodnak, a családokról rendszerszemléletben gondolkodunk. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a gyermek a család részeként jelenik meg, akit meghatároznak a biológiai sajátosságai. A pszichológiai változások a biológiai érés következményei, a lélek leköveti a testi változásokat. A biológiai és pszichés változások általában a gyermekek társas helyzetét is megváltoztatják, az iskolai csoportosulások jellege megváltozik az intenzív fejlődési periódusokban. Mindezekből következtethetünk arra, hogy az oktatási szint megváltozása a szülők számára is kihívásként értelmezhető. Ha a szülő nem képes az oktatási szint kihívásait kezelni, a gyermeknél viselkedési és pszichés problémák jelenhetnek meg. A gyermekeknek elsősorban a szülőkben megjelenő érzésekkel és gyermekkori élményeikkel kell szembenézniük. A szülők első nehézségei az alapfokú szakaszba lépésnél, a beiskolázással kezdődnek. Olyan kérdések fogalmazódnak meg bennük, hogy melyik iskola áll legközelebb a család által fontosnak tartott értékekhez, hol lesz jobb helye a gyermeknek. Már az iskolakezdés előtt aktiválódhatnak azok a félelmek, melyek a rendszemléleti megközelítés alapján kiindulópontot jelentenek a gyermekek számára.

A szülői mintákon túl az alapfokú oktatási szintre való belépésnél a gyermek biológiai érettsége alapvető: elbírja-e az iskolatáskát, képes-e a figyelmét fókuszálni, milyen az emlékezeti teljesítménye. Amennyiben az agyi érés megfelel az iskoláskori követelményeknek, a szülői elvárások szerepe is megváltozik: önállóbbnak tekinthetik a gyermekeket. Ez azt jelenti, hogyha a gyermeket kicsinek, sebezhetőnek és védtelennek látja a szülő, vagy érzelmileg önállótlannak ítéli, netán félti a társas szituációktól – hangsúlyozom, hogy ebben semmi tudatos elgondolásnak nem kell lennie –, a gyermek önállósága és autonómiája sérülhet, akár szorongásos tünetek is megjelenhetnek. Ez megnyilvánulhat olyan viselkedési tünetekben, ami az adott fejlődési szinttől elmarad vagy korábban már meghaladott volt. Súlyosabb esetekben iskolafóbia és szociális szorongás jelenhet meg. Az iskolafóbia a szorongás speciális formája, mely kifejezetten az iskolai környezetre összpontosul és viselkedési problémákban mutatkozik meg. Amint a fenyegetettség elmúlik, a tünetek megszűnnek. Iskolafóbia esetén a gyermek nem kel ki az ágyból, sír, zokog, könyörög, hogy elkerülhesse aznap az iskolát, akár még azzal is fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz. Idősebb gyermek esetében, bár elindul otthonról, az iskolába mégsem megy be. Az iskolában visszahúzódik, fél, a tanító közelében marad.

Alapfokú oktatási szintnél inkább a szeparációs szorongáshoz kapcsolódó tünetek jelenhetnek meg, mint az otthonmaradás és a szülő közelségének igénye, a középfokú oktatási szintre való lépésnél inkább a teljesítményszorongás és a szociális fóbia tünetei mutatkozhatnak meg. A középfokú oktatási szintre való belépésnél nehézség lehet a tanárváltások kezelése. Az osztályközösséghez való alkalmazkodás mindkét korosztályt érinti. Itt ki kell térnünk olyan iskolai rizikótényezőkre, mint a kortársbántalmazás, szociális izoláció (kiközösítés), érzelmi elutasítás a kortársak és akár a pedagógusok részéről. A középfokú oktatási szintre való lépésnél a túlterhelés nehézségei szintén a feljebb felsorolt tünetekhez vezethetnek. Itt meg kell említeni az alacsonyabb társadalmi rétegekbe tartozó fiatalok leszakadásának veszélyét, mely az iskolaelhagyásokhoz vezethet. Nemzetközi példák alapján az iskolaelhagyásokat nyári programok kialakításával lehet csökkenteni, ezek erősítik a gyermekek kortársakkal és a pedagógusokkal való kapcsolatrendszerét.

Optimális esetben az alapfokú és középfokú szakaszba lépés kezelhetők a család tagjai számára, de nehézségek esetén az egész család érintetté válik. Ennek kezelése sokszor pedagógiai feladat, hiszen ha egy gyermeknek rendszeresen nincs kész a házi feladata, az nem csak a gyermek hibája. Sokszor pedagógiai hiba, hogyha ezt kizárólag a gyermek képességeire, tulajdonságaira vagy csak a szülők elhanyagoló bánásmódjára vezetik vissza.

Mit nevezünk pszichés iskolaérettségnek? Milyen módon lehet ezt lemérni, megállapítani?

Az iskolaérettség fogalma elsősorban az alapfokú oktatási szint esetén értelmezhető, manapság azonban sokkal inkább használatos az iskolára való alkalmasság. Szemléletváltás történt ugyanis az iskolai készségek kialakulásának fejlődését tekintve, az utóbbi fogalom jobban kifejezi azt, hogy az iskolába lépő gyermek személyiségének érettsége határozza meg leginkább azt, hogy mennyire képes alkalmazkodni az iskolában rá váró feladatokhoz. Az iskola ennélfogva nem csupán a tudás elsajátításának és a képességfejlesztésnek, hanem a személyiség fejlődésének is a színtere. Ne felejtsük el, hogy az első iskolai évek tapasztalatai a tanulási tapasztalatokra óriási hatással vannak, meghatározzák a gyermek iskolai előmenetelét is. Amennyiben az iskolába lépés a megfelelő készségek kialakulása nélkül történik meg, és a szakemberek nem helyeznek hangsúlyt ezek korrekciójára már az első évben, annak hosszú távú következményei – pl. tanulási nehézségek, magatartási, beilleszkedési és pszichés problémák – lehetnek.

Mindezek rámutatnak tehát arra, hogy az iskolaérettség összetett fogalom, nem a gyermek egy-egy tulajdonságára, hanem a személyiség érettségére utal. Ahogy fent is láttuk, ezek magukba foglalják a testi érés jellemzőit, a pszichés fejlődést és a társas kapcsolatok kezelésére alkalmas tulajdonságok meglétét. A testi érettségbe beletartozik az általános testi fejlettség – magasság, súly, fogváltás, első alakváltozás, kezesség kialakulása −, és az idegrendszer érettsége – kis- és nagymozgások összerendezettsége, vizuo-motoros koordináció, téri-orientációs képességek megléte (térérzékelés, térben való tájékozódás, téri irányok ismerete), figyelem és emlékezeti (felidézés) képességek optimális szintje (pl. fejben tud tartani 2-3 dolgot, figyeli az instrukciót). A pszichés érettség kritériumai közé sorolható az értelmi fejlődés, a beszéd- és kifejezőkészség, a feladattudat, a motiváltság és az érzelmi érettség. Az értelmi fejlődés terén elvárható, hogy az iskolába lépő kisgyermek elkezdjen a valósághoz alkalmazkodva megjelenni – ez nem azt jelenti, hogy a mese nem képezi a szükségleteit, hanem azt, hogy a vágyak, szükségletek háttérbe szorulnak, és elsősorban a megfelelés igénye vezeti a gondolkodását.

Ehhez szükséges a figura-háttér megkülönböztetés, melynek kialakulása segíti a kisgyermeket abban, hogy egy komplex ingerből kiszűrje a lényegit. Sokszor nevezi a pszichológia „radírkorszaknak” ezt az időszakot, mert az iskolába lépő kisgyermek gondolkodási és érzékszervi érettsége a látotthoz hasonlítja a saját produktumot, és addig-addig tökéletesíti azt, amíg majdnem ugyanolyanná nem válik, mint az eredeti, azaz pszichológiai értelemben megfeleltet − vagyis sokszor radíroz a kisgyermek pl. egy rajznál vagy írásnál. Megfelel és megfeleltet – oda-vissza ható folyamatok. Ezzel párhuzamosan képessé válik ok-okozati összefüggések felismerésére, kialakul a számfogalom. Ezen túl képes kifejezni szándékait – a beszéd tartalmassá és formailag tisztává válik, előbb gondolkodik és később cselekszik (pl. felteszi a kezét, majd megszólal), vagyis képes a késleltetésre, a mozgásigény akaratlagos leküzdésére, megjelenik a feladattudat és a monotóniatűrés, és emellett jelen van a motiváció a sikerre, teljesíteni akar. Mindezek a tulajdonságok a kisgyermekeket a csoport értékes tagjává teszik. Elfogadják a szabályokat, vágynak az útmutatásra és elfogadják az irányítást, vagyis alkalmazkodnak egymáshoz és a pedagógushoz. Mondhatjuk, hogy az iskolába lépő gyermek önállósodik.

Az iskolaérettségi vizsgálaton a gyermekkel folytatott egyéni és csoportos helyzeteken túl figyelembe veszik a szakemberek a szülőkkel folytatott interjúban közölt fejlődési adatokat és lépcsőfokokat, és az óvodapedagógusok által elkészített pedagógiai anamnézist is. A kisgyermekkel való egyéni vizsgálati helyzetek a gondolkodási, emlékezeti teljesítményt mérik. A csoportos helyzetekben mérhető a gyermek érzelmi érettsége, szociális alkalmazkodása, szociális problémamegoldási készsége. Az iskolaérettség felfogható úgy, mint egy önszabályozási mechanizmus, mely magába foglalja a szocializációs normákat, a gyermek figyelmi szabályozásának és a tanulói szerephez való alkalmazkodásának képességét. Az egészséges, kiegyensúlyozott környezetben nevelkedő gyermek hatéves korára már vágyik az iskolába, és amint látjuk, idegrendszere képessé teszi az iskolai elvárásokhoz való alkalmazkodásra. Probléma akkor adódhat, ha az iskola elvárásai magasabbak, mint az óvodából kikerülő gyermek fejlődési sajátosságai.

Mire érdemes figyelnie egy pedagógusnak, amikor a tanév elején egy új csoporttal kezd el foglalkozni?

Elsősorban a csoportot alkotó gyermekek életkorára érdemes figyelni. Ez alapvetően meghatározza a csoportszerveződés szintjét, az alkalmazható pedagógiai eszközök lehetőségeit, és ezen túl a csoporthoz való alkalmazkodás mértékét. Bármilyen hihetetlen, a csoport akár még a csoportot alkotó tagok teljesítményét is meghatározhatja. Ezen túl figyelni szükséges a csoport nagyságára, összetételére, a csoportnormák kialakulására és az ezen keresztül kialakuló csoportdinamikára. Ez meglehetősen összetett feladat, ezért röviden nézzük részleteiben.

Méret szerint az iskolai osztály leginkább kiscsoport, 3−20 főt tartalmazó közösség. Az ennél több fővel működő csoportokat már a nagycsoportok körébe sorolja a pszichológia. Ilyen esetekben a csoportdinamika nehézkesebben alakulhat, több kiscsoport − akár ellentétes céllal − is kialakulhat. Az iskolai osztály olyan formális csoport, amit meghatározott céllal, mesterségesen hoztak létre valamilyen döntés vagy választás következményeként. Olyan másodlagos csoport, ami nem érzelmi elköteleződésen alapul, hanem ahol formális keretek fűzik össze a csoporttagokat. Az iskolai osztály összetétele tehát nem befolyásolható, véletlenszerűen alakul ki, heterogén, így széles spektrumon mozoghat. Heterogén az az osztály, ahol a tanulói készségek, attitűdök, motivációk, a gyermekek személyiségvonásai, életkora és családi háttere jelentős eltérést mutat. Fel kell tenni a pedagógiai kérdést – mindig alkalmazkodva a csoport összetételéhez –, hogy mi kerül a csoport közös céljának fókuszába, van-e ilyen, és mennyire vannak tisztában ezzel a csoport tagjai? Inkább a feladatmegoldó funkció – közös munkavégzés, feladatmegoldás, inkább a viselkedésbefolyásoló – csoportnormához való alkalmazkodás –, vagy inkább a kapcsolati célok – barátságok erősítése – kerülnek előtérbe? Ezek meghatározása azért fontos, mert a csoportnak a célon túl funkciói is vannak, mint például a valahova tartozás szükségletének kielégítése, a tudás megszerzése, a munkamegosztás lehetőségei, erőforrások kiaknázása, ezeken keresztül pedig a csoporttagok szociális identitását is formálja. Egyik sem elhanyagolható, mivel ha a csoport összetartozása erős, fontossá válik a közös célok elérése, a feladatalapú kohézió a közös feladat megoldásáért tett erőfeszítéseket erősíti. A kohéziót erősítheti a csoport neve, a csoport közös szimbóluma, közös tevékenységek. Ezeken keresztül érkezünk meg a csoportdinamikához, ami a csoportban ható erőkre utal: befolyásolják-e a csoporttagok egymás viselkedését, ki(k) a vezetők, ki kerülhet domináns pozícióba, ki kerül alárendelt pozícióba és milyen tulajdonságok alapján – vagyis a csoport összetétele itt is kiemelt szerepet játszik. Megemlítendő, hogy a csoport és a vezető kapcsolati sajátosságai szintén befolyásolják a csoport működését és kohézióját, vagyis a vezetési stílus tudatos alkalmazása és formálása a pedagógus részéről sem elhanyagolható.

Az iskolai közeggel szemben fellépő szorongásnak eltérő dimenzió lehetnek. Meddig tud segíteni ezek feloldásában a szülő, a pedagógus, és mikortól érdemes inkább szakemberhez fordulni?

A válasz kialakításánál figyelembe kell venni a jogszabályi környezetet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Egészségügyi Közlöny 2019. évi 15. számában kiadta a gyermekkori szorongásos zavarok ellátásának szakmai irányelveit, mely útmutatóként szolgál a szorongásos zavarok diagnosztizálásához és kezeléséhez. A szakmai irányelvek sajnos nem térnek ki arra, hogy mi a teendője pszichés tünetek észlelésekor magának a pedagógusnak, bár célja a szorongásos zavarok tüneteinek felismerése. A pedagógusok és a civil lakosság számára azonban az irányelv képes iránymutatást és felvilágosítást adni a szorongásos zavarok természetéről, tünettanáról és kezelési lehetőségeiről.

Nemcsak az új oktatási szint, hanem a nyári szünidő vége is jelenthet lelki megterhelést a fiatalok számára. Hogyan könnyíthető meg az iskolába történő visszatérés? Milyen praktikákkal lehet felkészülni a tanévkezdésre?

Az idei nyári szünidőből való visszatérés a világjárvány okozta digitális tanrend miatt is nehéz, újra visszaülni az iskolapadba az otthoni tanulás után szokatlan. Ráadásul − kapcsolódva a korábbi témánkhoz −, a szorongó gyermekek számára az otthoni környezet és a digitális tanrend igazi felüdülés volt. Így az iskolába való visszatérés ismét felerősítheti a szorongást, illetve kialakulhatnak új tünetek is. Amire lehet és érdemes támaszkodni pedagógusként, az a csoport megtartó ereje. Ahogy korábban mondtam, a csoportidentitiást erősítő, a valahova tartozás szükségletét kielégítő feladatokkal lehet erősíteni az osztálytársakhoz és ezen keresztül az iskolához fűződő érzelmi viszonyt. Ez megvalósulhat egy kötetlen, de iskolai programon keresztül, ahol a rég nem látott ismerősöket üdvözölni tudják a gyermekek, és ahol a nyári tapasztalatok kicserélhetők. Kisebbek számára strukturáltabb feladatokkal érdemes tarkítani ezeket az összejöveteleket. Sok gyermek a szünidő alatt is kapcsolatban van osztálytársaival, velük tölti ideje egy részét, velük kommunikál, így erre bátran alapozhat a pedagógus.

A nyár végi iskolai feladatok már a visszailleszkedést segítik, érdemes a szülőknek ebbe bevonni a gyermeket – és erre gyakran a pedagógusok hívják fel a figyelmet: a taneszközök közös beszerzése, a tankönyvek bekötése, az iskolatáskák és egyéb tárgyak megtisztítása mind-mind segítik a visszailleszkedést. A nyár elmúltával ismét rutinszerűbbé, strukturáltabbá válik az élet, meghatározott időpontban kel a család, indul iskolába, munkába, ehhez már az utolsó hetekben érdemes alkalmazkodnia a családnak úgy, hogy odafigyelnek a lefekvés és felkelés idejére.