2014 nyarán Nagy-Britanniában egy 2000 fős kutatás zajlott. Alig egy évvel azután, hogy az Egyesült Államok közös nemzeti alaptantervéből eltörölték a folyóírás tanítását. A brit felmérés eredményeit „Lassan haldoklik a kézírás” címmel közölték az ismertebb médiumok, köztük a Guardian is. Az derült ki belőle, hogy a vizsgálat előtti fél évben háromból egy válaszadó egyáltalán semmit nem írt kézzel papírra, az adatközlők átlaga pedig azt mutatta, hogy 41 nap is eltelik, míg bármit „kézírnának” a megkérdezettek. Azt is feltárta a vizsgálat, hogy ha írtak is, csúnyának, rendezetlennek és nehezen olvashatónak tartották a látványt, és egyébként is a kézírás olvasásában problémákról panaszkodtak.
Önök hogy állnak ezzel? Még cetlire írják a bevásárolnivalók listáját? Levelet hagynak a konyhaasztalon a teendőkről? Vagy már WhatsAppon, sms-ben, e-mailben üzennek? Képernyőn vagy dobozban tárolják szeretteiktől kapott írott emlékeiket? És hogy állnak tanítványaik, ismerőseik kézírásával? Könnyű olvasni őket? Előfordul, hogy „géppel írva” is elfogadják vagy éppen úgy kérik a házi feladatot? Mindenesetre az e-naplóban a szülők már nem tanári kézírást olvasnak, és egyre kevésbé kell kézzel aláírni gyermekeink ilyen-olyan irományait.
Lehet a kézírást felváltó digitális írást, a gyors, sőt egyre gyorsabb, két hüvelykujjas üzenetgépelést a lényeget nem érintő, magától értetődő változásnak is tekinteni. Lehet úgy hinni, hogy a kézíráshoz ragaszkodók megrögzött konzervatívok, romantikus idealisták, akik nem értik a hatékonyság új parancsait. Lehet, de nem érdemes.
Merthogy a fejlődéspszichológusok, a kognitív tudósok kitartóan arra figyelmeztetnek, a kézírás nem csupán egy lassú, korszerűtlen eszköz, amit a klaviatúra – akár az autó a lovas kocsit – felvált. Hanem a megismerés egy módja, a megértés folyamatának fontos eleme, amely sokkal többet kíván tőlünk, mint a billentyűzet. Motorikus készségeket, a toll és papír érzékelését, a toll mozgatását és ennek a mozgásnak az összehangolását egy végeredményben értelmes alkotás érdekében. Saját grafikus stílust, amely nem csereszabatos, és amelyet a különböző betűtípusok és szerkesztésmódok csak szimulálnak, nem tudnak egyediségben utánozni. Kézírással más nyomot is hagyunk, mint az elektronikus szöveggel: egyéniségünk, létünk nyomait. Vajon mi lett volna, ha Madáchot egy digitálisan szerkesztett, számítógépen írt szöveg lejegyzése után vonják kérdőre azzal kapcsolatban, mennyiben Aranyé a Tragédia?... Francia neurológusok 3–5 év közötti kisgyermekek esetében azt vizsgálták, hogyan járul hozzá a kézírás a szavak felismeréséhez. Az eredmény, amelyet később a felnőtteken is teszteltek, egyértelműen azt mutatta, hogy aki kézzel írta, az jobban felismerte és értette a szavakat. Terapeuták szélütött betegek elvesztett olvasási készségeit úgy „hozzák vissza”, hogy az ujjukkal követtetik a betűk formáját: a testet emlékeztetve az írással az olvasására és a szóra. Egyetemi hallgatókon végzett kutatások azt igazolták, hogy a kézzel jegyzetelők – mivel nem csupán rögzítenek, hanem összefoglalnak és kivonatolnak is a kézírás gazdaságossága érdekében – jobban megértik a tananyagot, mint klaviatúrán kalapáló társaik. 2002-ben a francia oktatásügyben, amelyben korábban a kézírás nem élvezett nagy hangsúlyt, megerősítették tanítását az alapkészségek között, nélkülözhetetlennek tartva a kultúra egy részéhez való hozzáférés és a gépektől független, autonóm emberi létezés megtartásában.
Kényelmes, kézenfekvő és hatékony géppel írni: de ezzel elkerülhető a szükséges nehézség, ami mindenhez kell, ami fontos. A tudáshoz, a kapcsolatokhoz, az emberséghez.
Ezért némi lelkiismeret-furdalással teszem ki a pontot ennek a cikknek a végére. A pontot, ami itt van, az alsó sorban, jobbra lenn. Tudják, ugye? A billentyűzeten...
