A szén és a Nap

– Mire egy emberfő képes fölismerni az emberi cselekvés hatását az ökoszisztémákra, sőt az egész földi élet sorsára, viselkedésmintái régen kialakultak. Ekkor már késő, nem is igen lehetséges környezettudatos szemléletre vezetni. Ha jól sejtem, ebben a témakörben eleve a nevelés szó a helyes az oktatással szemben.

– Legtöbbször csak a tudatformálásra irányul a figyelem, holott a nevelés a teljes személyiség formálása. A környezeti nevelés pedig, éppúgy, mint a zenei, a fogantatás pillanatában elkezdődik, és az egyed haláláig tart. A köznevelési törvény már az óvodában előírja a környezettudatosság fejlesztését. A Nat éppígy. A szabályozás egészen az érettségiig világosan kijelöli a célokat, a fenntarthatóság pedagógiájával pedig a felsőoktatásban is foglalkozni kell. Ellenben hiányzik ennek az egységes, láncreakciószerű folyamatnak a koordinálása. Megérdemelne egy hivatalt, hogy ennek az egymásra épülő megvalósulását szavatolja. Az óvodás gyermek mintakövető. Ha a pedagógus azt a mintát adja, hogy energia- és anyagtakarékosan tevékenykedjünk; hogy rácsodálkozzunk a közvetlen környezetünkben lévő értékekre; hogy fölöslegesen ne bántsuk őket, ha az óvónő nem sikoltozik egy pók láttán, helyette elmondja, mi a szerepe a természetben; ha hozzászoktatjuk a kisgyereket, hogy ne lázadozzon, amiért használt papiros hátoldalára kell rajzolnia, már tettünk egy lépést. Az óvodában érzelemre orientáltan tudunk a környezet szeretetére nevelni. Ezt lehet később bővíteni a tudatra hatva. A környezeti kompetencia egyfelől megfelelő érzelmi beállítódás élő, természeti, társadalmi és kulturális környezetünk iránt, másrészt ismeretek. Óvodáskorban ez nem nevezhető ökológiai tudásnak, de amit a gyermek megismer, amire rácsodálkozik, azt óvni is fogja. Végül pedig kialakul benne a cselekvési hajlandóság, ami minden életkorban és élethelyzetben megtalálja majd a módját, hogy környezettudatosan cselekedjék.

– A környezettudatosság témakörén osztoznak természet- és társadalomtudományok, így a környezeti nevelés aligha utalható egyetlen tantárgy hatáskörébe. Fekete Istvánnal vagy Móra Ferenccel az irodalomóra is természetbaráttá válik, a Húsvét-szigetek vagy Grönland ökológiai öngyilkosságának bemutatása új szempontokat tehet hozzá egy földrajz- vagy történelemóra tanulságaihoz.

– El is szomorodom, ha egy igazgató csak a biológiatanárokat tájékoztatja környezeti neveléssel kapcsolatos továbbképzéseinkről. Egy dán professzor tréfásan mondogatta: el a biológiatanárokkal a környezetvédelem témájától! A köznevelési törvény szerint ez minden pedagógusnak feladata, környezeti nevelési programmal is rendelkeznie kell minden iskolának. Ennek ellenére a főiskolai képzésbe belépő hallgatóink kevés kivétellel csakis a természettudományos tantárgyak kapcsán találkoztak a témakörrel, és ami legalább ennyire elszomorító: leginkább csak a tiltószavakat társítják a környezettudatossághoz: ne szemetelj, ne bántsd az élőlényeket. Ameddig nem minden pedagógus érzi szívügyének a környezeti nevelést, az a tévhit alakul ki a diákokban, hogy ez csak egy-egy tanár személyes mániája. Ez nagyon nagy baj! Ahogyan a szép magyar beszédre nevelés is minden pedagógusnak feladata, ugyanúgy a környezettudatosságra nevelésnek is közös feladatnak kellene lennie. Tapasztalataim szerint az óvodapedagógusok és az alsó tagozatban tanítók nagyon nyitottan viszonyulnak a kérdéshez. Amint belép a tantárgyra szabdalt oktatás, elsikkad a téma iránti fogékonyság, kezdeményezőkészség, a természettudományos tárgyak kiváltságaként tekintenek rá. Az ökoiskolák pedagógusai minden egyes tantárgyba be tudják építeni a témát. Megítélésem szerint legalább az erkölcstan tanagyag húsz százalékának érintenie kellene az élő és mesterséges környezetünkhöz fűződő viszonyunkat. Az ember nem csupán társadalmi lény, de egyszersmind természeti lény is. A többi élőlényhez való viszony, hogy például élőhelyet hagyjunk számukra, éppannyira fontos, mint a többi emberrel szembeni magatartásunk!

– Az a tény, hogy ökoiskolákról beszélhetünk, egyrészt örömteli, másrészt azt a szomorú helyzetet jelzi, hogy a környezettudatosság még mindig csak alternatív megközelítésnek minősül.

– Osztom ezt a kettős érzést. De az, hogy ötszáznál is több iskola kiemelten kezeli a környezettudatosság fejlesztésének kérdését, mégiscsak bizakodásra ad okot. Tapasztalatom szerint ezek az iskolák jóval innovatívabbak a többinél. Jobban hajlanak újszerű továbbképzésekre, szívesebben dolgoznak például a projektmódszerrel, mint a tantárgyakra szabdalt oktatással. A magyar oktatási rendszer legnagyobb problémája a 45 percre szabdalt oktatás, mert így az összefüggések elsikkadnak. Rendszerszemlélet nélkül pedig nem lehetséges környezeti nevelés. A 2011-es környezeti nevelési törvény jelentős szabadságot ad, amikor engedélyezi a tanmenethez kötődő, tanórán kívüli oktatási tevékenységek egész sorát: erdei iskolát, múzeumi órák megtartását, vagy az olyan programokban való részvételt, mint a BEAGLE. Utóbbihoz semmi más nem kellett, mint kivinni a gyerekeket az iskolaudvarra vagy a legközelebbi parkba, és ott vizsgálatokat végezni. Kiválasztottak egy fát, és egy éven át fenológiai vizsgálatokat végeztek: jegyzőkönyvezték a rügyfakadást, a virágzást, a lombosodást és így tovább. Megdöbbentő volt, amikor összevetettük a vizsgálati eredményeket ötven évvel korábbi tudományos felmérésekkel. Ha a gyerek látja, hogy a hárs 3-4 héttel korábban virágzik, mint ötven éve, az minden elméletnél beszédesebb tanúság a klímaváltozásról. Vagy ha a fát élőlények szigeteként vizsgáljuk. Még Budapest legszennyezettebb körzetében is 28-féle élőlényt találtak egyetlen fán. Ha a diák ezzel szembesül, megérti, mért is fontos minél több fát, bokrot telepíteni a betonos iskolaudvarok helyett. Az ökoiskolák erre is törekszenek, mi több, ahol van rá lehetőség, veteményes- és gyógynövényes kertet is gondoznak. A szemünk előtt lévő értékekre kellene ráébrednünk! Magyarországon például igen nagy a biodiverzitás (biológiai sokféleség). Ennek okai abban keresendők, hogy a gazdaságunk nem volt annyira fejlett, hogy minden négyzetcentimétert fölszántsunk. Sokan áradoznak a kiegyenlített zöld svájci vagy osztrák rétektől. Miért nem vagyunk boldogok, hogy a mi rétjeink élővilága viszont sokkalta változatosabb? Számomra a legkedvesebb, amikor egy-egy iskola „adoptál” egy kiválasztott természetközeli területet, és ott megfigyeléseket, vizsgálatokat végeznek, esetleg megtisztítják az oda nem illő dolgoktól.

„Az ember értéke nem az,
amit elfogyaszt vagy birtokol,
hanem amit megél, átél, alkot,
nyújt, ami által fejlődik.”

Antoine de Saint-Exupéry

A környezettudatosság formálásának másik kerékkötője a problémaközpontú megközelítés. Mihez kezdjen a kisgyerek egy globális veszélyhelyzettel, amelyet az előző generációk hoztak létre? A katasztrófapedagógia csődöt vall, a negatív jövőkép averziót vált ki. Összpontosítsunk inkább arra, amit ő meg tud tenni. Pozitív példákkal ösztönözzünk! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madárbarát Magyarországért programja például egész tanévre szóló, komplex, nyomon követhető pedagógiai programokat kínál. Mi a hallgatókkal együtt ültettünk bokrokat az intézet kertjébe, de madártávcsövünk is van. Az egyik madárodút pedig nemrég, nagy örömünkre, kiszemelte magának egy mókus. Folyamatos megfigyelésekre, tevékenységekre hívja fel az óvodák, iskolák figyelmét a Natura 2000-es program is.

– Számomra meghatározó találkozást jelentettek a természettel a napközis délutánokon tett hatalmas séták későbbi biológiatanárunk, Dr. Dózsa Józsefné „vezénylete” alatt. Mintha csak az elmondottakat példázná: megszerettette velünk az élővilágot, mielőtt – évek múltán – rendszerező módon megismertette volna. Az egész napos iskola számos lehetőséget kínálhat.

– Szerencsére a hallgatóim tele vannak jobbnál jobb ötletekkel, amiket majd magukkal visznek az oktatásba. Leleményesnél leleményesebb dísztárgyakat készítenek használt csomagolóanyagokból: harisnyából készül a virág, tejfölös kupából a cserép, hullámpapírból a képkeret, csomagoló- és kartontonpapírból osztálytermi játéktábla és hasonlók. De komplett tanári kézikönyvvel elérhető például az Energiakaland nevű program is, amelyben minden korosztály számára találunk izgalmas foglalkozásokat a zöld szemlélet jegyében. Remek a Zöld Útipakk is, kidolgozott, tantárgyközi témafeldolgozásokkal. A környezeti oktatásnak életszerűnek kell lennie, ez a leglényegesebb. Dániában az érettségi előföltétele egyhetes terepmunka, ahol a diákok megfigyeléseket, méréseket végeznek az élőhelyek, a klíma, a táj, a kulturális örökség témakörében. Mintaszerű órákat látok a gyakorlóiskolában. Ám ha a tudást nem követi megerősítés, a megszerzett elmélet átültetése a napi gyakorlatba, hamar elfelejtődik. Mennyivel jobban megmozgatja a diákot, ha dilemmakártyákat veszünk elő: „Mit tennél, ha te lennél a környezetvédelmi miniszter?”, „Hogyan terveznéd meg a településed ellátását zöldenergiával?”. Kisiskolások számára remek feladat: „Gondold azt, hogy fecske vagy! Hogyan látod a városodat a magasból? Találsz-e élőhelyet, táplálékot?”. Vagy a gyerek kezébe adok egy széndarabot, és azt mondom: „Nézz föl a Napra! A kettő nagyon szoros összefüggésben van egymással. Rá tudsz-e jönni, mi az?”.  

– A dánok kikerülik az építendő ház útjába eső fát. Mi leverjük a fecskefészket…   

– Csakhogy Dániában már a tudatszennyezést igyekeznek kiküszöbölni, hogy Láng István kifejezésével éljek. Érdemes együtt elemezni a reklámfilmeket: leplezzük le a csúsztatásaikat! A Tárgyaink története című kisfilm szemléletesen bemutatja, miként élnek a gyártók a műszaki eszközök tervezett elavulásával, hogy újra meg újra kénytelenek legyünk másikat vásárolni. A gyerekek veleszületett kritikai hajlamuknál fogva nagyon fogékonyak rá, hogy tetten érjük a rövidtávú gondolkodás fonákságait. Igaz, ami igaz, olyan tudósok, mint Konrad Lorenz vagy Balogh János, pályafutásuk végén nem tápláltak illúziókat a tekintetben, hogy az emberiség megmenthető volna. Egy pedagógus azonban nem lehet negatív gondolkodású!

– A tanárnak, ha komolyan veszi a környezettudatosság kérdését, kissé a társadalmi trendek ellenében kell nevelnie, s így a generált fogyasztás, az anyagiakban mérhető sikerek, a birtoklás idoljaiba ütközik. Nincs az iskola kissé magára hagyatva ezen a téren?

– A kritikus gondolkodás fejlesztése a legfőbb: „Ne kövessétek kritika nélkül a média által sugallt életmódot! Beszélgessünk csak el, mire viszi egy milliárdos a vagyonával!” Az anyagiakban jócskán szűkösebb ötvenes években boldogabbnak érezték magukat az emberek, mint manapság. Hogyan is írja Saint-Exupery? „Az ember értéke nem az, amit elfogyaszt vagy birtokol, hanem amit megél, átél, alkot, nyújt, ami által fejlődik.” A környezeti nevelés csak akkor lehet sikeres, ha mindarra kiterjed, ami az ember környezetét alkotja: a lelki énhez, a fiziológiai énhez, a külső természeti és a külső, ember alkotta környezethez való viszonyunkat egyaránt formálja. A pedagógus példamutatása nélkül azonban a környezettudatos nevelés csak ábránd marad. Hiába szónokolok a dohányzás ártalmairól, ha a szünetet a dohányzósarokban töltöm.

– Túlzó, ha a tanárt e tekintetben prófétikus szerepben látom?

– Ha nem tud azonosulni azzal a szemlélettel, hogy megvalósítható egy fenntartható életmód, a tanár nem lesz hiteles. Be kell mutatnunk, mi is egy fenntartható társadalom működésének a lényege. Hogy a biológiai sokféleség kincs, érték, amely nélkül nem élhetünk. Hogy nemcsak fogyasztói és termelési érték létezik, de spirituális, rekreációs, tudományos és esztétikai értékek is. Az örökségbe hagyott érték is érték! Prófétának talán nem is, de fáklyavivőnek kell lennünk, ez kétségtelen!