A sportra nevelés művészete

Kalántai Linett egy évig akrobatikus rock and rollra, két évig látványtáncra járt. A Rippel Brothers Akadémián akrobatikát tanult, naponta két órát edzett, és mindezt alsó tagozatos iskolásként. Linett most 13 éves, és két év gumiasztalos akrobatika után a levegőt is meg akarja hódítani. Halmy Panka Petra is a nyomában jár, hatévesen többet sportol, mint a felnőttek többsége.

– Linett, nálad két éve tart a légtornász-szerelem, Panka, te most kezdted a táncot, de mindketten nagyon sokat sportoltok. Milyen egy átlagos napotok, és mennyi időt tesz ki a sport?

– Panka: Én most elsős vagyok, az iskolában délelőtt olvasás-, írásóráink vannak, aztán jön a tesi, ahol teniszezni is szoktunk. Ilyenkor az óra elején még csak ütögetjük, gurítgatjuk a labdát, aztán később kezdünk rendesen játszani. Harmincegyen vagyunk egy ilyen órán, és mindenki nagyon szereti. De a tenisz mellett néptáncoltam is még az oviban, most meg szeptember óta akrobatikus rokira járok. Az is a suliban van, délután. Nagyon imádom. Az óra elején bemelegítünk, aztán táncolunk, és a végén lazítunk. A tánc a legjobb rész, ugrálás és forgások is vannak, ezeket otthon is szoktam gyakorolni anyával. Amit pedig a legrégebben csinálok, az az úszás.

– Linett: A szabadidőm nagy részét edzéseken töltöm, de ez cseppet sem zavar, lesz még elég időm tévét nézni később. Ősztől kezdtem a hip-hop táncot is, heti kétszer, vasárnaponként pedig továbbra is a Budapesti Honvéd Sportegyesületbe járok, ahol akrobatikát tanulok. Persze emellett a sulis moderntánc órák sem maradnak el, és az edzések a Légtornász Szövetségnél. De néha ez sem elég, ezért otthon is edzek egy kicsit. Hiányzik a mozgás, ha 1-2 napig nincs rendes edzés. Azért előfordul, hogy kicsit lustának tartom magam, mert gond nélkül tudok csak úgy semmit tenni is.

– Azért a napi kétórás edzések mellett nem mondhatni, hogy annyira lusta lennél.

– Linett: Igen, ez tény, de nekem ez nem nehézség, imádom csinálni. Persze van, amikor szükségem van arra, hogy kicsit otthon maradjak, és csak lábat lógassak, de alapvetően szeretek mozgásban lenni.

– Panka, te még nagyon fiatal vagy, van olyan sporteredmény,  aminek nagyon örülsz, amire büszke vagy?

– Panka: A biciklizésre! Balatonszárszóról el tudok bringázni Földvárig és vissza, egy kétkerekű bicajon. De futni is szeretek, volt például egy verseny a Balatonon, ott második lettem most is, és két éve is. Már a síelés is jól megy, bár az elején azt nem annyira akartam tanulni.

– Linett, nálad a továbbtanulás miatt már számítanak az osztályzatok. Hogyan egyezteted össze ezt a rengeteg edzést a tanulással?

– Linett: Szükségem van a jó jegyekre, és persze a szüleim sem hagynák, hogy hanyagoljam a sulit az edzések miatt, ezért muszáj rendesen tanulnom. De azt hiszem, aki ennyit mozog, mint én, annak szinte alapvető, hogy képes jól beosztani a napját és az idejét. Szerencsére gyorsan megragadnak a dolgok a fejemben, ezért nem kell órákig a könyv fölött görnyednem. Ha akarom, és figyelek, akkor elég gördülékenyen megy a készülés.

– Volt eddig olyan sport, amit nem szerettél?

– Linett: Talán a rokizást, ezért is hagytam abba viszonylag gyorsan. Általában azért váltottam, mert vagy meguntam az adott sportot, vagy már nem éreztem elégnek. Ilyenkor mindig kerestem valami mást, ami leköt és érdekel. Nincs kifejezett célom, egyszerűen szeretek mozogni, és igényem van a kihívásokra. Most a légtorna került fókuszba, jelenleg a Magyar Színházban A kisfiú meg az oroszlánok című színdarabban is fellépek egy légtornász-előadással, amit nagyon jó kezdetnek tartok. Előfordulhat, hogy később versenyekre is megyünk, és lesznek más fellépések is.

– Más sportban nem voltak versenyeid? Azokat inkább hobbiszinten űzted?

– Linett: Amikor fitneszre jártam, sok verseny volt, de azt túl nehéznek éreztem. A gumiasztal-versenyekben sikeresebb voltam, sok érmem és kupám van, amikre nagyon büszke vagyok. A gumiasztallal tulajdonképpen a Rippel Akadémián ismerkedtem meg, ott tanított az az oktató, aki erre specializálódott. Mivel látta, hogy szeretek ugrálni, elhívott egy próbaedzésre, amiből végül folyamatos képzés lett.

– Hogy kell elképzelni egy gumiasztal-edzést?

– Linett: A bemelegítés után mindig erősítünk, nyújtunk, majd jöhet az asztal, ahol kisebb, egyszerűbb ugrásokkal kezdünk, és ha az már jól megy, akkor jöhetnek a nagyobb szaltók és kombinációk. Eddig szerencsére csak egyszer sérültem meg, és az sem volt annyira komoly.

– A baráti köröd is hasonlóan mozgékony, ők is sportolók?

– Linett: A legtöbb barátnőm táncol vagy úszik, a fiúk fociznak és vízilabdáznak, de nem járnak olyan sok plusz edzésre, mint én, általában az iskolán belüli órákat választják.

– A fiatalok között sokszor meghatározó, hogy mi az, amit menőnek vagy éppen cikinek tartanak az osztályban. Van, aki azért nem néptáncol, mert most inkább a hip-hop „trendi”. Mennyire határozza meg nálatok az edzések választását az, hogy éppen mi tetszik a többségnek?

– Linett: Mindig lehet órákat választani, és nálunk a sulis baráti körben eléggé meghatározó, hogy hova mennek a többiek. Előfordul, hogy azt a sportot választjuk, ahova a legtöbben jelentkeznek, mert így együtt lehetünk. Eleve nincsenek sokan – most hirtelen nem is tudok senkit –, akik néptáncolni szeretnének, balettozni is csak hárman járnak, bár én jövőre szeretném kipróbálni azt is.

 

Linett édesanyjával, Rébék Ildikóval, és Panka anyukájával, Morvai Dórával a szülői és pedagógusi felelősségről és a sportra nevelésről beszélgettünk.

– Mindkettőtök gyermeke nagyon mozgékony, folyamatosan sportol már egész kicsi kortól. Hogy kezdődött ez az aktív életmód, tudatos szempont volt-e az iskola/óvodaválasztásnál a mozgásra nevelés?

– Ildikó: Linett most tizenhárom éves, de már négyéves korában nagyon mozgékony volt. A sportolást az oviban kezdte, ahol balett- és néptáncoktatást is biztosítottak a gyerekeknek. Már akkor igényelte a plusz órákat is, így folyamatosan vittük edzésekre. Sőt, az ingyenes úszásoktatást is igénybe vette. Jelenleg a 13. kerületi Hunyadi Mátyás Általános Iskolába jár, ahol művészeti tagozatos osztályban tanul. Alsó tagozatban náluk kötelező a balett és a néptánc, felsőben pedig ezek mellett választható a modern tánc is, Linett erre is jár. Emellett a fiatalok általános testnevelést, karatét és látványtáncot is tanulhatnak. Sok múlik a pedagógusokon, ebben az iskolában például összevont órák keretében az egész osztályt vitték a műjégpályára, hogy a gyerekek korcsolyázni is megtanuljanak.

– Dóra: Nekünk szerencsénk volt, Panka olyan óvodába került, ahol a kötelező sport a néptánc, így heti többször is táncolt, sőt népi játékokat és énekeket is tanult. Különtornának nevezett játékos foglalkozást is szerveztek számukra, aminek a lényege csak annyi volt, hogy mozogjanak a kicsik. Nem kerestünk célirányosan sportóvodát vagy iskolát; fontos szempont volt, hogy az otthonunk közel legyen az intézményhez, illetve Panka bátyja is ebbe az óvodába járt, tehát ismertük az óvó néniket. Panka az óvoda mellett külön úszásra is járt, de ezt az első osztály miatt most kicsit szüneteltetjük. Most inkább az a lényeges, hogy szeressen iskolába járni, legyen, akihez kötődik, ismerje meg a tanárokat. Az iskolaválasztásnál döntő érv volt, hogy barátaink gyerekei jártak azokhoz a tanító nénikhez, akikhez most Panka, így a pozitív visszajelzések alapján választottuk. A 14. kerületi Kafka Margit Általános Iskolába jár. Korábban ezt a sulit már be akarták zárni. Aztán egy igazgatóváltásnak köszönhetően teljesen átalakult és gyorsan népszerűvé vált. A fiatal igazgató olyan különórákat és foglalkozásokat vezetett be, és annyira képzett, szimpatikus tanári kart fogott össze, hogy mára már bekerülni sem egyszerű.

– A sok sportfoglalkozás időben is megterhelő a szülőknek, sokan éppen erre hivatkozva hanyagolják, hogy plusz edzésekre vigyék a gyereket. Hogyan oldották meg a mindennapos ingázást?

– Ildikó: Iskola után minden nap vitte valaki edzésre Linettet, ez elég kemény logisztikázást igényelt. Bevontuk a nagyszülőket is, így könnyebb volt megoldani a hétköznapokat. Az a tapasztalatom, hogy a szoros napirend miatt a gyerekek hamarabb megtanulják, milyen a jó időbeosztás, és persze ez a tanulmányokra is jó hatással van, szellemileg is jobban tudnak koncentrálni. Persze nem egyszerű ezt összehozni, de mindenképpen megéri, elvégre a saját gyerekébe ki ne akarna minél több energiát befektetni?

– Dóra: Nekünk már az óvodában is csak a péntek volt szabad, a többi napon folyamatosan sportolt a gyerek: úszásra és tornára járt, két évig pedig műpályás síelésre vittük. Most már a rendes, havas sípályán is zökkenőmentesen lecsúszik. Mivel Panka most elsős, tudatosan nem erőltettük a különórákat, inkább az iskolában elérhetőeket vettük igénybe.  Az új törvény miatt már minden nap van testnevelés, és nagyon pozitív, hogy ennek keretében teniszt is tanulnak. Az osztályfőnökön is sok múlik, nálunk összevont két órát, így ősszel görkorcsolyázni, télen pedig jégkorizni tanította a gyerekeket. Eközben hétvégi túrákat, kirándulásokat is szervez az osztálynak. A sima testnevelés mellett Panka heti kétszer – szintén az iskolában – akrobatikus rokira is jár, amit nagyon élvez.

–Miben más, és mennyire nehéz ez a fajta pörgős életmód?

– Dóra: Nagy szervezőkészséget igényel. Nekünk annyival könnyebb volt, hogy a párom nem kötött munkarendben dolgozik. A műpályás síelésre például csak ő tudta vinni a gyereket, mert én a munka miatt soha nem értem volna oda időben. A nagyszülők is rengeteget segítenek, szerencsénk van, hogy fitten, fiatalosan mennek az unokával. Az úszást például úgy kezdte, hogy ajándékba kapott egy bérletet a nagyszülőktől, akik minden héten kétszer vitték-hozták. A tágabb család segítsége nélkül nagyon nehéz belevágni.

– Ildikó: Nálunk is hasonlóan működött a dolog, Linett édesapja és a nagyszülők is segítettek. Mára annyival könnyebb, hogy tizenhárom évesként nem kell kísérgetni az edzésekre, de kisebb korában nekünk is úgy kellett beosztani a napokat, hogy ne maradjanak ki az edzések. Az egész döntés kérdése. Ha elhatározza a szülő, hogy áldoz energiát erre, akkor egy idő után elég gördülékenyen megy a dolog. Bizonyos időszakokban még plusz versenyek is voltak, ilyenkor hétvégenként is mentünk, felkerekedett az egész család, és irány Magyarország. A táncversenyek miatt többnyire vidékre kellett utaznunk, de soha nem mondtuk, hogy nem, mert Linett imádott mozogni, és az volt a fő szempont, hogy fejlődjön, és örömét lelje a sportban, a küzdelemben. Mára annyira megszokta a terhelést, hogy néha otthon is nekiáll edzeni.

– Ilyen fiatalon egy gyerek még nem tudhatja, melyik sportot szereti igazán, ezért a szülők gyakran olyan sportágat választanak, ami valójában az ő szenvedélyük, vagy beteljesületlen vágyuk. Hogyan próbáljátok ezt elkerülni?

– Ildikó: Egész kis korban még valóban a szülő dönt, rajta múlik, hova viszi a gyereket, de később – ideális esetben – ez már nemcsak rajta múlik. Hiába akartam például, hogy Linett folytassa az akrobatikus rock & rollt vagy a fitneszt, ha nem örömmel megy, úgyis csak szenvedés az egész, amit egyetlen szülő sem akarhat a gyerekének. Ugyanakkor voltak alapok, amiket neki is meg kellett tanulnia; ilyen a biciklizés, a korcsolyázás és az úszás. Ezeket kicsi gyerekként sokkal egyszerűbb elsajátítani, mint felnőttként.

– Dóra: Ildivel egyezik a gondolkodásmódunk abban, hogy minél több sportot szeretnénk megmutatni a gyereknek, hogy tudjon választani. Pankának is voltak küzdelmei a síeléssel, de a kora miatt ezt el kellett engednünk a fülünk mellett. Majd 10-12 évesen eldöntheti, hogy akar-e síelni, vagy sem, de fontosnak éreztük, hogy ne akkor kelljen elkezdeni. Szerettük volna megadni a lehetőséget, hogy könnyen megtanuljon bizonyos alapokat, és később még mindig dönthet úgy, hogy nem folytatja.

– Ezt az előrelátó, szigorú, de idővel engedékeny gondolkodásmódot ti is a szüleitektől tanultátok, vagy épp ellenkezőleg?

– Dóra: Én már gyermekkoromban is szerettem mozogni, éppen azért, mert nem erőltettek semmit. Ha úszni akartam, azt csináltam, aztán beleszerettem a teniszezésbe, de ahogy ez lenni szokott, mire a szüleim megvettek minden felszerelést, már valami egész más érdekelt. Végül a kosárlabda mellett köteleződtem el, sajnos egy idő után kiderült, hogy szívprobléma miatt nem sportolhatok versenyszerűen. De ahogy nálam a szüleim, úgy én sem ragaszkodom Panka esetében egy konkrét sporthoz. Szeretném, ha megszokná, hogy mozog valamit, de ha nagyobb lesz, maga dönthet arról, mit szeretne.

Ahogy cseperedik gyerek, a sportok iránti érdeklődése is változik, egyszer ez tetszik neki, másszor valami egész más, fontos, hogy ha valamiben már nem tanul újat, nem fejlődik megfelelően, akkor válthasson egy olyan mozgásformára, ami sikerélményt biztosít a számára. Így fejlődik a személyisége is. A rendszeres mozgás ad egyfajta plusz kitartást, a csapat és az egyéni sport is hasznos lehet, hiszen az egyikben a csapatért, a másikban saját magáért küzd. Veszíteni is meg kell tanulnia, elvégre nem lehet mindig nyerni, de jó, ha rögzül, hogy nem az a lényeg, hogy első legyen a futóversenyen, az is szép eredmény, ha egyáltalán teljesíti a távot.

– Ildikó: Gyerekként én Dórával ellentétben a másik véglet voltam, a szüleim valahogy soha nem találták el, mit kellene csinálnom. Az én testalkatommal balett- és kosárlabda-edzésekre cipeltek, ami elég nagy baklövés volt, mivel az egyikhez kövér, a másikhoz kicsi voltam. Ennek ellenére hosszú évekig lelkesen űztem mindkettőt. Végül a küzdősportokban találtam magamra, a kickboksz mellett horgonyoztam le. Linett esetében én nem voltam ennyire szigorú, de azt soha nem engedtem, hogy félévkor hagyjon abba valamit, mindig vállalnia kellett, hogy ha elkezd egy új mozgásformát, azt egy évig folytatnia kell.

– Ez a sok különóra, a hétvégék, mind plusz költséget is jelentenek egy családnak. Mennyire pénz kérdése, hogy sportol-e a gyerek?

– Dóra: Az hiszem, a különórákra fordított pénzt egyébként is elköltenénk, de felesleges dolgokra. Inkább nem veszek meg valami teljesen haszontalan dolgot, és helyette Pankát járatom táncolni. Egyébként ez nem csak pénz kérdése, lehet találni olyan órákat, amik az iskolában ingyenesen igénybe vehetők, vagy nagyon kedvezményes áron érhetők el.

– Ildikó: Nálunk például a gumiasztal-edzéseket teljesen normál árakon tartják. Persze, ahogy mindenben, itt is lehet méregdrága órákat találni, kifejezetten költséges például a hoki, a tenisz, vagy a lovaglás. Mindig lehet extrázni, ha a gyerek elkezd komolyabban versenyezni, és ruhákat kell venni, utazni, az bizony már megterhelő lehet a szülőknek.

– Felmerült már, hogy inkább többet dolgoztok, túlórákat vállaltok azért, hogy ezeket a külön edzéseket, versenyeket és utazásokat biztosítani tudjátok?

– Ildikó: Persze, de ez nem áldozat, hiszen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Jó látni, hogy élvezi a mozgást, mert ettől sokkal terhelhetőbbé válik, könnyebben és gyorsabban is tanul, kevésbé fárad ki a nap végére.
Linett a sport mellett plusz nyelvórákra is jár, de ennek a finanszírozása nem akkora nehézség, mint amekkora haszna van, illetve lesz is. Tény, hogy a versenyek egyik buktatója, hogy pillanatok alatt új fellépő ruhára van szükség, hiszen a gyerek növésben van. Ez mind a szülőkre hárul, a folyamatos versenyzéshez plusz energia és pénz kell. De ha a gyerek jár valahova, azt egy idő után egyszerűen már nem számolja plusz kiadásnak a szülő, mert természetessé válik. Soha nem adogatom össze, hogy havonta mennyit költünk Linett óráira, ezt szerintem nem is szabad. A sok utazás pedig pozitívum is lehet, végül is a versenyek miatt bejártuk Magyarországot. Egyébként elég csekély valószínűséggel döntenék úgy szombaton, hogy „de szép idő van, leugrom, mondjuk, Csongrádba”. Ez nem elvesz az életünkből, hanem pluszt ad.

– Dóra: Az is csak viszonyítás kérdése, hogy mi a drága és mi az olcsó sport. Panka féltestvére, Matyi tíz évvel idősebb, és már ötéves korától kezdve motorozott, többszörös magyar bajnok. Az például egy egészen más költségvetés. Végül azért kellett abbahagynia a versenyzést, mert anyagilag túlságosan megterhelő volt.

– A sok különóra, a több tucat iskola, amiből választani lehet, nagyban megkönnyíti a budapestiek életét. Mit gondoltok, vidéken ezt mennyivel nehezebb kivitelezni?

– Ildikó: Biztos, hogy sokkal nehezebb, nekem a legjobb barátnőm etyeki, ott egy iskola van, így nincs választási lehetőség. Ami ott elérhető sport, azt űzik a gyerekek. Autó nélkül nagyon komplikált, de ha van kocsi, akkor is rengeteget kell utazni.

– Dóra: Ettől függetlenül biztos, hogy a falvakban, kisvárosokban is meg lehet oldani, ha mást nem is, de lehet focit szervezni, vagy futást. Tény, hogy jobban össze kell fogni a gyerekeket, és együtt kitalálni, hogy mi legyen, de ott sem lehetetlen.