A sokhúrú szépíró és a politikai aktivista

Orlai Petrich Soma portréja (forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)

Hol és mikor találkozott először Petőfi Sándor nevével? Önre mint költő vagy mint politikai személyiség hatott jobban Petőfi?

Úgy találkoztam vele, ahogyan a magyar lakosság legnagyobb százaléka: költőként ismertem meg gyerekkoromban. Az első élményem – ha jól emlékszem – a János vitéz volt. Egy olyan kiadványt találtam odahaza a polcon, amelyben illusztrációkkal tarkították a művet. Hamar beszippantott, nagyon jó élményként maradt meg bennem. A későbbiekben természetesen olvastam tőle mást is, de még javában gyerek voltam, amikor láttam Jankovics Marcell János vitéz-rajzfilmjét. Az iskolával mentünk megnézni az alkotást, ahol azzal fogadtak bennünket, hogy nyugodtan lehet írni a filmről egy kritikát. Így született meg az első „önálló írásom” Petőfi Sándorral kapcsolatban. Miután elkezdett nyiladozni az értelmem a történelem irányába, akkor természetesen már a politikailag aktív költővel és közéleti szereplővel is megismerkedtem.

A költő igen színes életet élt, bejárta az országot keresztül-kasul. Mennyiben járult hozzá ez a vándoréletmód ahhoz, hogy neve országszerte ismertté váljon?

Biztos vagyok benne, hogy igen nagy mértékben hozzásegítette őt a népszerűséghez ez a fajta vándoréletmód. Ha megnézzük Petőfi kortársainak az életrajzát, a költőtársak vagy irodalmárok jobbára egy-két településhez voltak kötve. Tehát ha valaki befutott költő volt, az bizonyára csupán ünnepnapon tette ki a lábát a fővárosból. Viszont Erdély belső részein és a Határőrvidéken kívül szinte nem volt olyan hely az akkori Magyar Királyságban, ahol Petőfi ne fordult volna meg. Ez a vándoréletmód kapcsolati tőkét és kapcsolati hálót is jelentett számára. Amikor megjelentek Petőfi kötetei, az adott települések helyi véleményformálói – gimnáziumi tanárok, lelkészek, táblabírók, jegyzők – valamennyire már képben voltak Petőfi Sándorral kapcsolatban. Az 1840-es évekből, az Úti levelek című útleírásából is gyakran kitetszik, hogy Petőfi gyakran, sokfelé megfordult az országban, így természetesen már 1848 márciusa előtt jelentős ismertségre tett szert a poéta.

Jan Styka: Petőfi a nagyszebeni ütközetben (forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)

Milyen családból származott Petőfi? A különböző társadalmi csoportok mennyire szimpatizáltak a költő politikai és forradalmi gondolataival?

Petőfi gyakran úgy jelenik meg, mint az egyszerű nép fia. Pedig voltaképpen egy meglehetősen átmeneti társadalmi kategóriából származott. Az apja, Petrovics István, akit az öreg kocsmárosként vagy mészárosként szoktak emlegetni, valójában egy korabeli középvállalkozó volt a Kiskunság területén. Ebből következett, hogy a fiának egészen 1838-ig jó oktatást biztosított országszerte különböző neves intézményekben, ezzel pedig a fiatal költő kiszakadhatott abból az aktuális társadalmi környezetből, amelybe beleszületett, s így korán kinyílt számára a világ.

1838-tól kezdve a család anyagilag egy lefelé tartó spirálba került, és az 1840-es évek második felétől kezdve maga Petőfi volt, aki segélyezte szüleit. Petőfi tehát nem a társadalom legelesettebb és legjogtalanabb rétegeiből emelkedett föl, ugyanakkor elég közel volt hozzájuk ahhoz, hogy átérezze a bajaikat. Ilyenformán nem egy polgári vagy nemesi származású költőről beszélünk, aki tisztában van azzal – és elfogadja –, hogy az országban a jobbágyrendszer, a robot és a dézsma világa létezik, ám napi szinten mégsem találkozik ezzel a jelenséggel. Ebből kifolyólag nagyon jól szót tudott érteni – a magas arisztokráciát leszámítva – a köznemesektől a parasztgazdákig mindenkivel. Nyilván jelentős szerepe volt ebben a nyelvi készségeinek is, hiszen Petőfi költészete máig jól olvasható és könnyen értelmezhető, ellentétben például Vörösmarty Mihály különféle költeményeivel, amelyek sokszor némiképp emberpróbálóak egy mai felnőtt, művelt olvasó számára is. És akkor nem beszéltünk az egy nemzedékkel korábbi költőkről – például Kisfaludy Károlyról –, akik még messzebb helyezkednek el a könnyen olvashatóság skáláján.

Mennyire volt jelentőségteljes Petőfi Sándor politikai szerepvállalása?

1848. március 15-én Petőfi kétségkívül jelentős politikai szereplővé vált. Ha nem is ő volt „a nagy nap” egyedüli vezére, de minden kétséget kizáróan ő volt az egyik legfontosabb vezetője, illetőleg a két „szent” szöveg közül – a 12 pont és a Nemzeti Dal – az egyiknek szerzője volt, amivel tulajdonképpen megalkotta – a Himnusz és a Szózat mellett – a harmadik legfontosabb költeményt a magyar politikai költészetben, amelyben inkább a nemzet felemelkedésével, mintsem annak halálával foglalkozott – szerencsére. Politikai szereplőként egészen 1848 március végéig a fővárosi mozgalmaknak igen fontos szereplője volt. Petőfi azt viszont nem vette figyelembe, hogy a Batthyány-kormány kinevezését és hatalomra jutását követően a társadalomnak – főleg a fővárosi közvéleménynek – jelentős része stabilitásra vágyott, nem pedig arra, hogy folytatódjon a forra­dalom.

Köztudott, hogy Arannyal nagyon szoros barátságot ápolt, de milyen volt a kapcsolata kortársaival?

Nagyon nehéz ezt megállapítani, mert a Petőfire vonatkozó ilyen jellegű feljegyzések többsége már a halála után keletkezett. Az tény, hogy a költő kifejezetten nehéz természetű volt; ezt maga Jókai Mór is megerősítette időskorában, amikor megkérdezték tőle, hogy milyen ember volt Petőfi Sándor, akkor azt válaszolta, hogy borzasztó. Gyakorlatilag a poéta mindenkivel összeveszett, egyedül talán Bem apó volt az, akivel jó viszonyt ápolt, elvégre ő is egészen kibírhatatlan embernek bizonyult. Petőfiben egyrészt nem volt semmiféle tekintélytisztelet, ami megmagyarázza a konfliktusainak egy részét.

Másrészt a politikai elveihez időnként öngyilkos módon ragaszkodott, ami gyakran a személyes baráti viszonyait is fölülírta, mint amikor 1848 augusztusában nekitámadt Vörösmartynak, mert az megszavazta a kompromisszumos újoncozási törvényt a képviselőházban. Hasonló történt, amikor összeveszett Jókaival, mert az nem úgy nősült, ahogyan Petőfi azt elképzelte, holott Jókaival elég nehéz volt összeveszni, hiszen nem volt egy konfliktuskereső típus. Tompa Mihály pedig konkrétan megsemmisítette Petőfi hozzá írott leveleit, azon okból, mert a költő nyilvánosan hülyét csinált belőle, amikor leírta róla, hogy egy közös kirándulásuk alkalmával Tompa hogyan horkolt. Mégis kiemelném Arany Jánost, akinek valóban jó volt a viszonya Petőfivel, habár voltak jelei annak, hogy Petőfi a barátságon túlmenően kért szívességet Aranytól, például amikor hetekre otthagyta a családját Aranyéknál. A politikusok közül Kossuth Lajos sem volt valami jó véleménnyel a költőről, bár költői nagyságát természetesen becsülte, sőt két alkalommal is kisegítette Petőfit a bajból, 1849 januárjában és februárjában.

Mennyire tekinthetőek Petőfi esetében az irodalmi szövegek történeti írásnak?

Ha a költeményekről van szó, akkor beszélhetünk arról a megszokott klasszikus irodalomtörténeti felfogásról, miszerint a költő több szerepben tetszeleghet, ezáltal nehéz megállapítani, hogy melyik írása kezelhető történeti jellegű forrásként. Ugyanakkor az 1848–1849-es Petőfi-költemények egy része összeköthető Petőfi politikai publicisztikáival, közéleti szerepvállalásának időszakával. Illetve ne feledjük, hogy egy kifejezetten fiatal emberről beszélünk, aki aligha új szerepeket keresett, pláne akkor, amikor a forradalom előtti időkben a közéleti szerepvállalása nagyon erőssé vált a költeményeiben. Persze egészen addig ő volt a népköltő, a bohém bordalíró, de nem gondolnám, hogy éppen a forradalmat megelőző és követő időszakban új szerepet keresett volna. Tehát szerintem 1848–1849-ben a költői és a közéleti szerep fedésben van egymással.

Nyilvánvaló tény az is, hogy a költő meghatározó alakja volt az 1848-as eseményeknek. Mennyiben volt ő hatással a forradalom kirobbanását megelőző időszakra? Minek a hatására állt a forradalom élére?

Akkoriban rengeteg olvasókör és különböző művelődési egyesület alapult országszerte. Ezek mindegyikében benne volt a politikai érdeklődés, és az ilyesfajta szerveződések már az 1830-as években felütötték a fejüket a Széchenyi-féle kaszinómozgalommal. Nehéz is lett volna ezekből az intézményekből a közéleti témákat kizárni, annál is inkább, mert ezek a körök voltak a különféle hírlapok olvasói, sőt már rendszeresen olvastak külföldi sajtóorgánumokat is, azt azonban nem állíthatjuk, hogy tudatosan készültek volna a forradalomra. Ha alaposan megvizsgáljuk a forrásokat, akkor kitűnik, hogy a március 15-ei forradalom valójában egy kiválóan sikerült rögtönzés volt, mert Petőfiék nem erre készültek; leginkább arra, hogy március 19-én reformlakomát ülnek a József-napi vásáron, ahol aláírásokat gyűjtöttek volna. De időközben, március 14-én megjött a bécsi forradalom híre, mire Petőfi és néhány társa eldöntötte, hogy másnap forradalmat csinálnak, és hogy, hogy nem, sikerült is. Ebből a szempontból nézve tehát látható, hogy a magyarországi forradalom kevésbé volt megtervezett vagy előkészített, mint a 1848-as európai forradalmak többsége.

A későbbi generációk hogyan ítélték meg Petőfi Sándor irodalmi és politikai megnyilvánulásait?

Mondhatnánk, hogy ahány ember, annyi vélemény, de valójában nagyon szélsőséges eltérések nem voltak sohasem. Hiszen az a tény, hogy a poéta hősi halált halt, már eleve megkövetelte, hogy valamelyest kegyelettel közeledjenek az emlékéhez. Miután az életpálya feltárása és a kultusz mindig is szervesen összetartozott, ebből kifolyólag a kritikai hangoknak hosszú időn keresztül nem volt tere.

Viszont az egyes rendszereknek nem volt könnyű dolguk. Ugyanis 1867 után az a Ferenc József (1867–1916) ült a magyar trónra, aki ellen Petőfi elég kemény verseket írt a forradalom és szabadságharc idején. Illetőleg Horthy Miklós (1920–1944) kormányzó sem kedvelte kifejezetten a forradalmi költőket, de Petőfinek olyan erős volt – mai szóval élve – a brandje, hogy még ezt is elviselték a politikai szereplők. A kommunisták pedig igyekeztek kisajátítani Petőfi figuráját, hiszen Petőfi verseiben olyan egyenlőségkultusz szólalt meg, hogy azt kényelmesen „rá lehetett húzni” a szocializmusra. Ebből adódik, hogy ők a saját elődjükként, afféle prekommunista költőként aposztrofálták.

A szocialista irodalomtörténet által kisajátított Petőfi-értelmezés mennyire nyomta rá a bélyegét a költő mai interpretálására?

Nagyon. Petőfinek nem is a költői, sokkal inkább a személyisége megítélésében figyelhető meg egyfajta fanyalgás konzervatív oldalról. Mert vannak olyanok, akik ugyanolyan jakobinusnak tekintik, mint Maximilien de Robespierre-t vagy Louis Antoine de Saint-Justöt. Tehát Petőfi politikai megítélése manapság is igen sokrétű, és ezáltal kifejezetten nehéz.

Mennyire hiteles manapság a Petőfi-értelmezés?

Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy mindenki olyat választ magának Petőfiből, amilyet akar. Vitathatatlanul máig a legnépszerűbb magyar költő, hiszen az ő nevével mindenki találkozik, s nem is hallottam még senkitől, hogy utálta volna például a János vitézt. A többi ismertebb magyar költő – mint például Ady Endre vagy József Attila – inkább rétegköltő. Petőfi esetében viszont – az én meglátásom szerint – mindenki megtalálhatja a magának tetsző témát és értéket. Tehát ha valakinek A négyökrös szekér kell, az is van, ha János vitéz, az is, ha forradalmi költészet kell valakinek, az is, és ha szerelmi költészetet szeretnénk olvasni, nos, az is van.

A politikai megítélése talán szűkebb az irodalmihoz képest, jobban mondva, ambivalens az értékelése, ugyanis van egy nagyon erős neokonzervatív értelmezése az életműnek, ami még mindig az 1948–1990 közötti, félig-meddig hamis kultuszból táplálkozik, de végtére is, olyan dolgokat kérnek számon a költőn, amik nem számonkérhetőek, hiszen a politikai szövegek mindig időhöz és helyhez kötöttek; ám ettől függetlenül Petőfi közéleti témájú versei még ma is nagyon erősek.

Milyen friss kutatások jelentek meg napjainkban Petőfi Sándorral kapcsolatban?

Jó hír, hogy a Kerényi Ferenc-féle kritikai kiadás 6. kötete bizonyára elkészül, sőt megjelenik idén. Ez azért remek hír, mert éppen abban a kötetben lesznek olvashatóak az 1848–1849-es költemények. Abból a szempontból még érdekesebb a friss kiadás, hogy olyan szövegek is olvashatóak lesznek, amelyek a korábbi kiadásokban nem voltak benne. Érdekesség, hogy Szilágyi Márton irodalomtörténész, aki a a Kerényi Ferenc halála miatt félbemaradt kötetet sajtó alá rendezte, az egyik versről kiderítette, hogy az valójában nem is Petőfi-vers. Ezenkívül nagy változásokat inkább a nézőpontok terén figyelhetünk majd meg, hiszen már nem csupán a nagy forradalmár költőt ismerhetjük fel személyében, hanem sokkal mélyebb rétegeiben is megfigyelhetjük a költő személyét, ami viszont nem biztos, hogy mindig a legszebb képet fogja mutatni róla.

Ettől függetlenül még bármikor bármi előkerülhet Petőfiről, s megjósolhatatlan, hogy esetleg mikor és hol bukkannak fel újabb Petőfi-szövegek a jövőben. Biztosan vannak olyan róla szóló magánlevelek vagy vidéki lapokban megjelent, Petőfiről szóló írások, amelyek eddig még nem kerültek be a nagy bibliográfiákba, ám a digitális keresési lehetőségek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az eddig fel nem kutatott szövegek a közeljövőben napvilágra kerüljenek.