Olvasási idő: 
11 perc
Author

„A rúdugrás az edző-tanítvány kapcsolatra épül”

Rovatunkban hónapról hónapra olyan fiatal sportolókat szólaltatunk meg, akik az évek során kitartó munkával egyre feljebb és feljebb jutottak választott sportágukban. Spori! című rovatunkban most azt a fiatal rúdugrót kerestük fel, aki, ha követi a családi hagyományokat, még teniszező is lehetett volna. Interjúnk megjelenésekor védi szakdolgozatát, és a jövőben szeretné, ha sportpszichológiával foglalkozhatna. Gyakran boldog és néhol mélyebb vizekre evező riportbeszélgetés Klekner Hanga Csenge rúdugróval.

Hanga 2012-re datálja rúdugró karrierjének kezdetét. A most 23 éves sportoló kiskorától kezdve a teniszpálya salakporát rúgta, hiszen családjában mindenki imádta a teniszt, sőt elmondása szerint édesanyja még napjainkban is gyakran kiemelkedő vetélytársa a csapatversenyek résztvevőinek. 2012-ben a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának tanulója lett, ahol megbarátkozott a kosárlabdával, az akkor Kecskeméti János által vezetett Ziccer Tigrisek csapatnál. Később a gimnáziumi csapattal a Diákolimpián negyedik helyet is elért, de rájött, hogy a kosárlabda és tenisz mellé kiegészítésként szükséges lenne valamilyen fajta erősítő edzés és koordinációfejlesztés. Az egyetemi sportpályán tartott teniszedzések mellett lett figyelmes az atlétákra, akikhez beállt edzeni. Bár akkor még nem tudta, de valójában rúdugrókkal ismerkedett össze, akik a Rúdugrásért és Egészséges Fiatalokért Alapítvány (REFA) tagjai voltak, s ott találkozott először Skoumal Péter és Géczi Gergő edzőkkel. Innentől kezdve pedig, ahogy Hanga fogalmaz, nem kellett sokat magyarázkodni, hogy ő is rúdugró szeretne lenni, mert nagyon hamar megtetszett neki ez a sport (is), és belevágott a felkészülésbe. „Teniszezni még egy ideig teniszeztem, de rájöttem arra, hogy az a versenysport nem illeszkedik az én lelkivilágomhoz” – mesélte Hanga. Hozzátette még, hogy a tenisz iránti szeretete nem veszett el, imád még mostanában is játszani, csak meccsen ne kelljen részt venni!

A fiatal sportoló szerette a gimnáziumát, örömmel mesélte, hogy átélhette a gimnáziumi diákság elemiségét. A tanárok szempontjából pozitív csalódás érte, nem számított arra, hogy ilyen jó kapcsolatok fognak kialakulni diákok és tanárok között. Egyetemistaként jött igazán rá, hogy mekkora előny számára az, hogy a gimnáziumban töltött évei alatt megtanult jegyzetelni, felelni és tanulni. Mert rájött, hogy az egyetemen tudja kamatoztatni a gimnáziumi évek alatt, akkor sok esetben lehet, hogy nehézségként megélt szóbeli felelések, dolgozatok vagy éppen az azokra való felkészüléshez szükséges jegyzetelések által megszerzett tudást. Így igazából megtanult tanulni és felerősödött benne a kíváncsiság új dolgok tanulása iránt. Ugyanakkor nem volt egyszerű összeegyeztetni a versenynaptárát a dolgozatokkal. „Voltak nehézségek, de azért igyekeztem rendszerben tartani magam. Tudtam, hogy mikor kell a suliban, és mikor kell a pályán jól teljesítenem. Nem volt egyszerű, ez tény, de ahogy a mondás is szól: valamit valamiért. Nyilván könnyebb lett volna, ha nem sportolok, de úgy érzem, hogy nagyon megérte” – magyarázta.

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pszichológia mesterszakára jár, kognitív- és neuropszichológiai specializáción tanul, viszont interjúnk készültekor már leadta szakdolgozatát, így lapunk megjelenésekor már a diplomájáért izgulhatunk. Hanga szerint az egyetemen már nehezebb volt összeegyeztetni a sportot a tanulással. „Nem volt egyszerű kialakítani egy jó életritmust.” Az egyetemi órák felvétele minden egyetemista életében stresszes, így Hanga sem kerülhette el azt, hogy kompromisszumot kössön az edzőjével, mert úgy tudta csak felvenni az óráit, hogy azok bele-belecsúsztak az edzésekbe. Szerencsére az edzője nagyon készséges volt ebben a kérdésben, ezért – ha nem is mindig a megbeszélt időpontban – az edzésekre továbbra is nagy szeretettel várták Hangát. Volt olyan is, amikor egyéni tanrendet igényelt, ahol az órákra való bejárás helyett beadandó dolgozatokat kellett írnia az adott tárgyak tanárainak. Ezzel tudott időhöz jutni, bár nagyon szeretett bejárni az órákra, ott tudta a legtöbb tudást magába szívni. A mesterszakot azonban sokkal szabadabbnak érzi az alapképzéshez képest. Persze nehézségek mindig voltak, a vizsgaidőszakban lejárni edzésekre embert próbáló idők tudnak lenni. De a célja mindenesetre a jövőre nézve a sportpszichológiai szakpszichológus végzettség megszerzése.

És ha már sportpszichológia, kézenfekvő a kérdés, hogy Hanga volt-e már annyira csalódott, hogy nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna. 2016-ban a Tbilisziben megrendezett Ifjúsági Európa-bajnokságon – ami az első világversenye volt – nem ugrotta meg a kezdőmagasságot, ami miatt kiesett eredmény nélkül. „Nem volt velem az edzőm, nem éreztem jól magam a pályán. Egy évvel később szintén egy EB-n (U20) ugyanúgy nem ugrottam meg a kezdőmagasságot, és kiestem.” Hanga nagyon csalódott volt az első két világversenye után, nem értette, miért történt így. „Viszont elmentem közben sportpszichológushoz, ahol rájöttem, nem bíztam magamban eléggé, ezért nem tudtam jól teljesíteni ezeken a versenyeken.” Azóta az U23 Európa-bajnokságon döntős lett, sőt a felnőtt bajnokságban is jó eredményeket szerzett már. „Sokat fejlődtem azóta mentálisan is, sokkal összeszedettebb és kiegyensúlyozottabb vagyok a pályán. Megtanultam tényleg küzdeni, és ha nehézségek, megtorpanások akadnak, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ezeken átlendüljek minél hamarabb.”

Példaképként tekint Holly Bradshaw angol rúdugróra, aki – Hangához hasonlóan – pszichológiát végzett. Bradshaw nagyon sokat nyilatkozik a kiégés és a rúdugrás kapcsolatáról, és persze megannyi élményt oszt meg a közösségi médiában a követőivel, amik Hangát kifejezetten motiválják és inspirálják. „Nagyon megnyugtat az, ha tudom, hogy a világban más is van, aki hasonló problémákkal találkozott már a pályafutása során. És persze nem az nyugtat meg, hogy mások is találkoztak problémákkal, hanem az a tudat segít, hogy nekik is sikerült valahogy átvészelni a nehéz időket.” A magyar sportolók közül kiemelte Kozák Luca olimpikon gátfutó nevét, akire szintén felnéz, mert képes lemondani olyan dolgokról is, amiket olykor nehéz elengedni. Mindezt pedig a sportért teszi.

Korábbi lapszámunkban Tóth Gábor röplabdaedző beszélt nekünk arról, milyen edzői szemmel látni a sportolóit. Hanga korábbi edzője Szabó Dezső rúdugró volt, mostani edzője Szabó Dezső felesége, Szabóné Molnár Krisztina – aki a magyar női csúcstartó 455 cm-rel, aminek a megdöntésére Hanga már felesküdött. „Sok olyan helyzet van, amit az edzőm már megélt, és a saját tapasztalatai alapján képes megérteni, mi zajlik bennem. Ezeket a kérdéseket szerencsére mindig meg tudjuk beszélni. A rúdugrás az edző-tanítvány kapcsolatra épül, nagyon erős bizalmi kapcsolat. Nem lehet úgy ugrani, hogy nem bízik valaki az edzőjében, és szeretném hangsúlyozni, hogy vannak esetek, amikor ez valahol tényleg elsikkad, vagy mintha elfelejtenék az edzők és az edzettek, hogy a kémia nagyon fontos kérdés ebben a sportban. Sok esetben adódnak olyan problémák vagy elakadások, amik feloldásában hatalmas szerepet játszik az edző is, de emellett vannak olyan helyzetek, amikor egyedül a versenyzőn múlik, neki kell megoldani a helyzetet, mert az edzőtől már minden támogatás biztosítva van. Amit pedig jó, ha látnak a kívülről szemlélők is.”

Hanga célja az országos csúcs megdöntése, de természetesen edzőjével együttműködve úgy gondolják, hogy többre is képes lehet a fiatal sportoló, hiszen a tehetsége megvan ahhoz, hogy további célokat is kitűzzön maga elé. „Persze mindenkinek mernie kell nagyot álmodnia, szóval én is szeretnék kijutni az olimpiára. Most éppen azért küzdök, hogy kijussak a világbajnokságra, ahogyan jövőre ugyanúgy igyekezni fogok, hogy a legjobb formámat tudjam hozni, hogy kijuthassak az olimpiára. Az országos csúcs megdöntése és az olimpiára való kijutás esetében is az a lényeg: hogy megcsináltam, meg tudtam csinálni, képes voltam rá. Ezt az érzést pedig soha senki nem veheti el tőlem.”

Négyméteres magasságokról beszélünk, viszont vagyunk egypáran, akik már a másfél méteres létrán is remegő lábbal állunk. Hanga szerint nagyon izgalmas élmény annyira magasan „repülni”. „Olyan gyorsan történik minden, hogy nincs ideje gondolkodnia az embernek, ezért mindig az ugrások előtt sorba veszem, tudatosítom, hogy mire kell figyelnem, ráhangolva magam az ugrásra.” – mesélte Hanga. „Arra mindig nagyon emlékszem, hogyan futok neki, tűzök le, ugrom el és haladok befele. Utána gyors minden, de amikor már a léc fölött vagyok, ott térek igazán magamhoz, hogy figyelnem kell, kerülni a lécet.” Hozzátette, hogy a rúdon túl már óriási megkönnyebbülést szokott érezni.

Persze azért akadnak olyan napok minden ember életében, amikor nem feltétlenül a legkönnyebb felébredni, a dolgok közepébe vágni, tenni és újra teljesíteni. De ha vannak kitűzött célok és a célok eléréséhez szükséges elvégzendő feladatok, akkor ezeken a nehézségeken felül lehet kerekedni. Emellett lehet persze valakinek rossz napja, vagy történhetnek vele olyan dolgok, amik miatt szomorú vagy éppen kétségbeesett az ember. Hanga ezeket a pillanatokat – s ezt hozza a pszichológusi tanulmányaiból – úgy próbálja megélni/átélni, hogy arra törekszik, hogy utánajárjon, abban a pillanatban mit érez éppen olyan nehézségnek, amit meg kell oldania vagy éppen meg kell értenie, hogy feloldódhasson. „Vannak helyzetek, amikor teljesíteni kell, amikor a sportban vagy éppen az egyetemi tanulmányok során jön egy kihívás, verseny, vizsga, amivel szembe kell nézni. Ezekben a helyzetekben lehet jó taktika a probléma háttérbe szorítása, dobozba rakása és »otthonhagyása«. A fókuszált állapotot igénylő téthelyzet megoldását lehet, hogy azok a problémák hátráltatnák és elnyomásuk segíti a jobb teljesítmény elérését, de hosszú távon semmiképp sem kifizetődő ez a fajta viselkedés. Így fontosnak tartom azt, hogy egy megjelenő problémával dolgozni kell, és sok esetben igen, az önismeret nehéz munka, mélyre visz, de a fejlődés érdekben elengedhetetlen. Hiszen vannak frusztrációk, problémák, helyzetek, amikben meg kell látni azt, hogy meddig terjed a saját kontrollunk, azon a részen, amit pedig nem tudunk kontrollálni, szükséges dolgozni, feloldani, átdolgozni. Ilyen például, ha esik az eső vagy szembeszél van, mégis ugrok, és tudom, hogy jól tudok ugrani, jól tudok teljesíteni, ha nem a szenvedést választom, mert a teljesítés csakis rólam szól, senki másról.”