Olvasási idő: 
8 perc
Author

A pedagógia élményszerű, a mese elengedhetetlen – sokszínű szakmaiság egy helyen

A Pedagógus Expón jártunk

Szeptember 25-én rendezték meg negyedik alkalommal a Pedagógus Expót a Budapest Kongresszusi Központban. Az ország legnagyobb pedagógiai rendezvényén nagyszerű és hiánypótló plenáris előadásokon vehettek részt az érdeklődők, ugyanakkor a rendezvény sokszínűségét a főelőadások mellett megannyi workshop és kerekasztal-beszélgetés is támogatta, ahol a pedagógusok mind praktikákkal, mind újszerűséggel és kreatív ötletekkel bővíthették ismereteiket.

A rendezvényt megnyitó beszédben elhangzott, hogy a program létrejötte a magyar kulturális hagyományt szeretné támogatni. A megnyitó zenekar, a Klárisok dalait és az Így tedd rá program táncprodukcióját Balatoni Kata főszervező annyira közösségivé tette, hogy a részt vevő pedagógusokat felhívta a színpadra, akik közösen járták a táncot a gyerekekkel, ezzel is közelebb hozva a társadalmi-kulturális összetartozás alapélményét. Ez az alapélmény pedig átívelt az egész napos rendezvényen.

Az első előadást Pál Feri atya, római katolikus pap és mentálhigiénés szakember tartotta ÉN, MI, MINDENKI. Az önmegvalósítás lehetőségei címmel. Előadásában többek között arról beszélt, hogy az önmegvalósításnak három dimenziója van, ahogyan azt a cím is sugallja. Performanszélményű előadásában segített megértetni a hallgatósággal, hogy az ember számára szükség van az együttlétre, az együttérzésre, az együttműködésre és egymás kölcsönös segítésére. „Egyensúlyt kell létrehozni a három dimenzió között” – hangoztatta az atya. „A három dimenzió nem a jó és a rossz harca: ez egy értékkonfliktus. Az önmegvalósításnak három módja van: az önkifejezés, önérvényesítés; az önátadás; az önfelülmúlás. „Még megoldhatatlan problémákkal is képesek vagyunk jól élni, ha jól bánunk egymással” – fejezte be gondolatmenetét Pál Feri.

Ezután a főszervező, Balatoni Kata kapott szót, és beszámolt az ún. Tulipános Programról (Balatoni Katával készült interjúnkat lapszámunk 39–41. oldalán olvashatják). A délelőtti plenáris előadások lezáró konferencia-előadását Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának dékánja tartotta meg A pedagógia hősei címmel.

Az Oktatási Hivatal is képviseltette magát a sokakat vonzó országos rendezvényen. A Hivatal munkatársai egyrészt külön standon fogadták az érdeklődőket, másrészt a délelőtti kerekasztal-beszélgetések között szerepelt Kamp Alfréd, az Oktatási Hivatal Tankönyvkiadási Koordinációs Főosztályának vezetője is. Előadása Az Oktatási Hivatal tankönyv- és digitális tartalomfejlesztése címet kapta. Bemutatójában nagy szerepet kaptak az utóbbi évek új digitális tartalmai. Elmondta, hogy kezdetben az 5–12. évfolyamok számára terveztek okostankönyvi tananyagokat fejleszteni, ám most már alsós évfolyamokra is elérhetőek digitális tartalmak a Nemzeti Köznevelési Portálon, az elmúlt egy évben pedig gőzerővel dolgoznak azon, hogy minden tananyagegység tovább bővüljön. A legnagyobb büszkeséggel az SNI-s tananyagrész létrehozása tölti el a főosztályvezetőt, ugyanis ez mondható a legnagyobb innovációnak az elmúlt évek tapasztalata alapján. „A digitális tankönyv azzal támogathatja a papíralapú tankönyvet, hogy kibővítettük az online lehetőségeket szemléltetésszolgáló médiaelemekkel (pl. 3D-animációk) és interaktív feladatokkal” – emelte ki Kamp Alfréd.

A délutáni plenáris előadásokat Bajzáth Mária neveléstudományi bölcsész, mesepedagógus nyitotta meg, Valami újat, valami újra – Népmesekincstár, mesepedagógia címmel. A mesepedagógus arra buzdított mindenkit, hogy adjuk meg a saját válaszainkat az élet által feltett kérdésekre, amihez a mese elengedhetetlen, ugyanis elősegíti ezeknek a kérdéseknek a logikus megválaszolását, és a lehetőségek tárháza végtelen. Az előadás során a közönség meghallgathatott egy nyílt végű mesét a pedagógus szavalásában, amely a közönség – bizonyára – minden tagját mélyen megérintette, hiszen a mese végén mindenkinek – magában ugyan – válaszolnia kellett egy kérdésre: melyik lehetőséget választaná, és mit adna fel érte. Az előadás végén Bajzáth Mária mondókákat, dalokat kezdett énekelni és szavalni, amiket a közönség fejezett be –, ami azt is bizonyítja, hogy egy láthatatlan szál köti össze a társadalmat.

A plenáris ülések következő előadója Vass Vilmos egyetemi docens volt, előadásában A motiváció új értelmezése címmel a motiváló tényezők lehetőségének kihasználásáról beszélt. Vass Vilmos készített egy mentimetert, ahol a motivációról kellett szófelhőt készítenie a közönségnek. Az első öt perc meghatározó a munkahelyen, mind tanárként, mind diákként. A gyerekek ugyanis ebben az öt percben ismerik fel, hogy a tanár mennyire lelkes vagy kiégett, ez alapján állnak ők is az órához. Ezek a tényezők a látens mozgatórugói egy órának.

Az utolsó előtti előadó az Oktatási Hivatal munkatársa, Ütőné Dr. Visi Judit volt, aki az Oktatási Hivatal – Segít a POM című előadásában beszélt az Oktatási Hivatal pályaorientációs programjáról, az Orientációs Támogató Mérőeszközről. Az eszköz lényege, hogy segítse a diákok továbbtanulását. A terveik szerint az eszköz hosszú távon is igazán hatékony, ugyanis a későbbiekben újra felhasználható, mert összehasonlítást biztosít a korábban kitűzött célok és az elért eredmények között. Az eszköz elérhető a pom.oktatas.hu oldalon, ahol összesen 283 szakmának a leírását (ezeken belül különböző részterületekre is összpontosítva) ismerhetik meg a diákok és a szülők.

Végül a plenáris üléssorozat keretes szerkezetét Dr. Bagdy Emőke író, egyetemi tanár, pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus alkotta meg. A koronavírus-járvány ideje alatt végzett friss kutatásokról a Mire tanít minket a Covid korszak? Kiutak és megújulás című konferencia-előadásában beszélt. A pszichológus kifejtette – és ez teszi teljessé a Pedagógus Expót –, tulajdonképpen az a kérdés, hogy krízishelyzetben hogyan reagál az ember. Közös pszichológiai, lelki folyamatban vettünk részt mindannyian a járvány ideje alatt, a distressz állapotában, azonban a pszichológus mindenkit ösztönzött arra, hogy emelkedjünk felül ezen, legyünk pozitívak, gondoljunk a jóra, a kellemesre, mert csak ez segítheti elő az egészséges életműködést.

Végül Balatoni Kata, a Pedagógus Expó főszervezője megköszönte a sok résztvevőnek az egész napos érdeklődést, majd egy igazán ösztönző felkiáltással búcsúzott a hallgatóságtól:

Éljenek a szuperhős pedagógusok!

Bagdy Emőke

Pál Feri atya