Egyetemi éveim alatt számtalanszor futottam bele abba a problémába, hogy nem értettem egyes szavakat, amelyek az előadás magját alkották. Könyvtáraztam napestig, mígnem rájöttem, hogy az a szó, amit az előadó mondott, valamiféle régi kifejezés, amit tudományos berkekben ma is használnak. De ifjú magyar szakosként örültem, ha sikerült Bod Péter írásait megérteni, nemhogy még ki tudja, miféle idegen szavak jelentésével felruházott egyetemi stúdiumokat magamba szippantani – miközben, vicces, de erről szól az univerzitás. Ám ahogy cseperedtem, s velem együtt nyelvtudásom is – mármint a magyar nyelvünk tudása –, egyre inkább kérdésessé vált számomra, hogyan lehet életben tartani ezt a múltbéli örökséget.
Korai verspublikációim, néhány megjelent kritikám, első újságcikkeim aligha törekedtek arra, hogy megvédjem nemzetem nyelvi örökségét. De mentségemre szóljon, nem azért nem foglalkoztak azok az írások a nyelvápolással, mert kénye-kedve szerint alakult az adott szöveg: nem törekedtem Eszterházy Péter alkotási koncepcióját átültetni semmibe – meglehet, ez most mégis olyasféle „önálló” beharangozó –, ami szövegmutatvány és egyben emlékállítás aktuális nyelvi környezetünknek.
Egyszer, ha úgy adódik, szeretném meghallgatni az Önök válaszait is: mit gondolnak mindarról, amit címlapos interjúalanyainknak kérdésként felteszünk az újságban? Mert mi, a lap szerkesztői a háttérben arra koncentrálunk, milyen folyamatok zajlanak a köznyelvben, a sajtónyelvben, a magunk nyelvében, mert az Új Köznevelés – talán illően – nem ragaszkodott soha az aktuális online sajtóorgánumok hangjaihoz. A nyelvkonstrukciók generációnként elválnak, de valahol minden összetalálkozik, hiszen a nyelv alapja ugyanaz: az ember.
Annyi kérdést kellene még feltennem másoknak és Önöknek, magamnak meg pláne. Most éppen az foglalkoztat, hogyan élem meg a nyelvünk gyorsuló változását. Remélem, aktuális lapszámunkkal az Önök kérdéseire is válaszokat tudunk adni. Ebben segített bennünket Blankó Miklós, aki fiatalsága ellenére a nyelvápolás és a nyelvművelés ékes szakemberévé tudott válni. Sok mindent a nemrég elhunyt Grétsy László nyelvészprofesszor tanított meg neki; kettejük munkakapcsolatáról az interjúban többet tudhatnak meg. Ugyancsak segítségünkre volt Mohai Gábor rádiós és televíziós szakember a nyelvváltozások megismerésének felgöngyölítésében. Valamint szeretném megköszönni Nyiri Péternek, az Anyanyelvápolók Szövetsége alelnökének is, hogy hozzájárult a nyelvi örökséghez kapcsolódó tudásbővítéshez.
És ezúton szeretném megköszönni Önöknek is, hogy velünk tartottak, egyben megragadnám az alkalmat, hogy búcsúzzam. Ugyanis júniustól elhagyom az Új Köznevelés főszerkesztői székét. A lap számos tanulságos évet, ötletes jógyakorlatot és személyes kapcsolatot adott nekem, amiért hálás vagyok.
Remélem, hogy a jövőben is olvasni fogják e nemes múlttal rendelkező újságot, s bízom benne, hogy a jövő szerkesztői is hasonló lelkesedéssel és kitartással fogják gondozni az újságban megjelenő szövegeket.
Kellemes nyarat kívánok Önöknek, jó feltöltődést, és szánjanak sok gondos percet a magyar nyelv ápolásának!
