A lelkiismereti döntés felelőssége

Az 1996-os Nemzeti alaptanterv már szól erkölcstanoktatásról, de csak a 2001-es kerettanterv biztosított helyet az általános iskola 7-8., és a gimnázium 11. évfolyamán az Ember- és társadalomismeret, etika című tantárgynak. Mi ezen a vonalon haladtunk tovább, a mostani Nat és az új kerettanterv – tartalmát tekintve – nem különbözik attól, amit 2001-ben egy kétéves bizottsági munka eredményeként összeállítottunk.

Melyek voltak a Nat összeállításának fő szempontjai?

Az etikaoktatás létjogosultságát és szükségességét nem az adja, hogy a fiatalságot meg kell tanítani a helyes viselkedés szabályaira. Ezeket ugyanis részben ismerik, részben mi sem ismerjük. Mi egy személy- és problémaközpontú tárgyat igyekeztünk kialakítani, ami arra a tapasztalatra épül, hogy a gyerekeknek (és szüleiknek) komoly erkölcsi problémáik vannak, melyek megoldásában segítségre szorulnak. Ha a mindennapok konfliktusai felől közelítjük meg az erkölcstant, akkor biztos, hogy érdekes és hasznos tárgyat tudunk bevezetni a köznevelésbe.

Az erkölcsi kérdésekről hány éves kortól érdemes beszélni a gyerekekkel?

Amikor már vitába tudnak szállni tanáraikkal! Erkölcsi fogalmakról, érvelésmódokról, a hagyomány értelméről komolyan beszélni szerintem a 11. évfolyamon lehet. Az általános iskolai erkölcstanoktatás feladata ennél sokkal gyakorlatiasabb: segítsen eligazodni a tanulóknak szűkebb és tágabb környezetükben, segítsen felismerni és szavakba önteni erkölcsi dilemmáikat. A Nat készítői nem számítottak rá, hogy a köznevelési törvény vitájának utolsó szakaszában egy módosító indítvány az általános iskola mind a nyolc évfolyamán kötelezően választhatóvá teszi az erkölcstant. Több szakember úgy gondolta, hogy ennél a korosztálynál a tantárgy keretében elsajátítható ismereteknél fontosabb az iskolai környezet minősége, az osztályközösségben szerzett tapasztalatok, a tanárok példája. A feladatot azonban meg kellett oldani, és úgy érzem, ez a kerettanterv készítőinek sikerült is.

Miért 11. évfolyamon lenne érdemes elkezdeni az erkölcstanoktatást? Ebben az életkorban már érdekli a tanulókat a téma?

A gyakorlati életben felmerülő erkölcsi problémákkal az általános iskolás is találkozik. Ahhoz azonban, hogy megalapozott kijelentéseket tegyenek az erkölcstan kérdéseiben úgy, ahogyan azt a síkidomokkal vagy a testek mozgásával kapcsolatban megköveteljük tőlük, még nem rendelkeznek megfelelő absztrakciós készséggel, sem élettapasztalattal. A 11. évfolyamig mind a kettő rohamosan halmozódik, és a kritikai érzék is kifejlődik a gyerekekben, sőt, túlteng bennük, ami jót tesz az etikaoktatásnak. Az erkölcstanban az az érdekes, ami vitatható. Miért vitatható? Mert amikor döntünk, különféle értékek között választunk, és mindig többféle megoldás, többféle érvelés lehetséges. A konfliktus résztvevői általában már azt is másként értelmezik, hogy mi a probléma. Triviális példa erre az abortuszvita, ahol a magzati élet védelme és a nők saját testükhöz való jogának védelme áll szemközt egymással. Megalapozott álláspontot csak az tud kialakítani, aki vitapartnerének az érveit is érti. Ha pedig az erkölcsi döntés helyessége mindig vitatható, akkor az erkölcstan órán mindenekelőtt vitatkozni kell megtanulni.

A Nat tartalmának kialakításakor nem volt vita? Hogy tudtak megállapodni a tartalmi elemekről?

A 2001-es kerettantervhez nyúltunk vissza, amely koncentrikus körökben halad élethelyzetről élethelyzetre, a személyes kapcsolatoktól a szűkebb és tágabb közösségeken keresztül, a globális problémákig és a földi élővilág egészét érintő kérdésekig. Meg sem próbáltunk tehát eszmetörténeti szerkezetet adni az anyagnak. Természetesen a jó tankönyv úgy készül – és ezt a kerettanterv sugalmazza is –, hogy bizonyos pontokon elkerülhetetlenül szóba kerüljenek az erkölcsi gondolkodás történetének nagy alakjai és döntő fordulópontjai. A tanterv logikája azonban a mindennapi élet szerkezetét követi, és olyan kérdések körül forog, amelyekkel a tanulók maguk is találkozhattak.

Az örök erkölcsi dilemmák mellett vannak újak is?

Minden nemzedék másként éli meg a maga sorsát, de az etika nagy kérdései sorra megjelennek a hagyományban, és számunkra is roppant tanulságos, hogy az előttünk járók koronként milyen válaszokat adtak ezekre. Akadnak olyan témák is, amelyek először a ma élő emberiség számára jelentenek komoly erkölcsi kihívást, mint a tudomány és a technika fejlődésével felmerülő dilemmák, a környezet pusztítása, vagy a nem emberi lényekkel szemben fennálló erkölcsi kötelességeink. A Nat értelmében ezeknek is meg kell jelenniük az órákon.

Hogy lehet a gyerekek számára értelmezhetővé tenni a bonyolult etikai kérdéseket?

A tanárok felkészítése, valamint a tankönyvek és a hozzájuk készülő segédletek hivatottak ezt biztosítani. Az új tárgyat sajnos úgy vezették be, hogy azt nem előzte meg egy átfogó továbbképzési rendszer kialakítása, és az új tankönyvek, segédletek sem az ilyenkor nélkülözhetetlen műhelymunka, kutatás, tapasztalatcsere eredményeképpen születtek. Sajnos, a 60 órás kötelező továbbképzés jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy megfelelő előképzettség nélkül biztos tudást nyújtson a pedagógusoknak. A humán tárgyak tanárait kétéves szakirányú továbbképzésen lehetne megfelelő módon felkészíteni. Úgy tudom, hogy az ELTE Filozófia Intézetében folyik egy ilyen továbbképzés akkreditációja, és egyes tanárképző főiskolákon is nyílt erre lehetőség. Hiányos felkészültségű pedagógusokkal ezzel szemben csak az új és sokak által vitatott tantárgy lejáratását érhetjük el.

Miért kérdéses a hittan és az erkölcstan egymás mellett való bevezetése?

A hittan és az erkölcstan egymásnak nem alternatívája. Az újonnan bevezetett rendszernek ebben látom a legfőbb hibáját. Vétek a hívő és a nem hívő gyermekek között ilyen éles határvonalat húzni. Veszteségnek tartom, hogy a nem hívő családok gyermekei nem részesülnek vallási ismeretekben, amelyek az általános műveltség részét képezik. Legalább ekkora veszteség a hittant választó gyerekek számára, hogy ők pedig nem részesülnek abban a világi erkölcstanban, amit mindennapi életük igényei szerint igyekeztünk felépíteni.

Semleges a világi erkölcstan? Annak kell lennie?

Természetesen semlegesnek kell lennie, de kérdés, hogy mit értünk semlegességen. Az erkölcsi jó és rossz kérdéseivel foglalkozó tudásterületen elkerülhetetlen az állásfoglalás. De az, hogy elkötelezettségünket nem titkoljuk képmutató módon a tanulók előtt, még nem azt jelenti, hogy tudásunkkal vagy tekintélyünkkel visszaélve rájuk erőltessük a véleményünket. Éppen ellenkezőleg, a tanár feladata, hogy a tanulót az ő saját erkölcsi meggyőződésének kialakításában támogassa, és ehhez nyújtson szempontokat, érveket. Sem a kerettanterv, sem a tanár nem döntheti el helyettük, hogyan éljenek és mit tartsanak jónak. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a XX. századi európai civilizációban meglepően széles az egyetértés az alapvető erkölcsi értékekkel kapcsolatban. Léteznek tehát értékelsőbbségek, magatartásminták, erények, amelyeket a közvélemény elfogad. Érvelhetünk ezek mellett, bemutathatunk jó gyakorlatokat és megtárgyalhatjuk az erkölcsi döntés feloldhatatlan nehézségeit. A személy erkölcsi méltósága azonban éppen ahhoz a különös képességéhez fűződik, hogy a jónak és a rossznak tudójaként maga dönt, és felel a döntéseiért. A gyerekeknek azt taníthatjuk meg, hogy a lelkiismereti döntés felelősségét nem háríthatja át senkire. Az erkölcstanoktatás végül is arra való, hogy a gyerek, kikerülve az iskolából, szembe tudjon nézni a saját problémáival, és meg tudja érteni a másokét.