„A legfontosabb dolog odafigyelni a gyermekre”

Kiket nevezünk összefoglaló néven sajátos nevelési igényű, azaz SNI gyerekeknek?

Létezik a különleges bánásmódot igénylő gyerekek nagy halmaza, és ezen belül az egyik csoport a sajátos nevelési igényű, rövidítve SNI gyermekeké. Azokat a gyermekeket nevezzük így, akik diagnosztizált, súlyosabb problémával küzdenek. A megyei szintű, illetve országos szakértői bizottságok mondhatják valakire, hogy sajátos nevelési igényű. Érdemes tudni, hogy az országos szakértői bizottságokhoz közvetlenül lehet fordulni, tehát az intézmény és a szülő is kérheti a vizsgálatot. A megyeihez a gyermek hároméves kora előtt fordulhat közvetlenül a szülő, hároméves kor felett pedig először a járási szintű szakértői bizottságok vizsgálják a gyermeket. Ha vélelmezik, hogy a gyermek sajátos nevelési igényű, kérik a megyei szakértői bizottságok további, kiegészítő vizsgálatát, és a sajátos nevelési igény megállapítását. Többszintű vizsgálati folyamatról van szó tehát, ami lehetővé teszi a pontosabb diagnózist.

Vannak olyan gyermekek, akiknél rögtön lehet látni, hogy valamilyen nehézséggel küzdenek, tipikusan ilyenek a mozgásukban korlátozott gyermekek. De vannak olyan esetek is, amikor csak egy részképességzavarra gyanakodnak a szülők, óvónők. Ebben az esetben mi a protokoll? Az óvónők küldik a gyermeket a szakszolgálathoz?

Az érzékszervi fogyatékosságot az országos szakértői bizottságok vizsgálják, és igen, van olyan, amikor akár már a születés után egyből látszik, hogy valami probléma van, és a gyermek bekerül az egészségügyi ellátórendszerbe, illetve a fejlesztőpedagógiai, gyógypedagógiai hálózatba. Nagyon sok olyan részképesség-fejlődési zavar van, amelynek kicsi korban nincsenek egyértelmű, markáns tünetei. Ha óvodáskorban a szülő vagy az óvodapedagógus mégis észrevesz valami gyanúsat a gyermek fejlődésében, akkor kérelmezik a vizsgálatot, és elindul a járási szintű vizsgálati folyamat. Az intézménynek és a szülőknek együtt kell működniük. Általában az intézmény kérésére, a szülő beleegyezésével kezdődik a diagnosztizálás.

Hova fordulhat a szülő, ha részképességzavart észlel a gyermekénél?

A szülő közvetlenül is fordulhat a szakszolgálatokhoz, ahol nagyon sokféle fejlesztést tudnak nyújtani. Lehet kérni logopédiai ellátást, mozgásfejlesztést stb. mindenféle előzetes diagnózis nélkül is. Ha beviszi a szülő a gyermekét, akkor a szakszolgálatnál dolgozó szakemberek meg fogják vizsgálni. Megállapíthatják, hogy a gyermek fejlődése minden területen átlagos ütemű, és semmilyen fejlesztésre nincs szüksége. Lehet, hogy egy-egy területen valamilyen nehézséget állapítanak meg (beilleszkedési és/vagy tanulási és/vagy magatartási nehézség, rövidítve BTMN). Ebben az esetben megkezdődik a gyermek fejlesztése a szakszolgálatnál. Természetesen kérheti a szülő és az intézmény is az észlelt tünetek alapján a vizsgálatot, ebben az esetben elindul a már említett többszintű vizsgálati folyamat.

Miért fontos a korai fejlesztés?

Elsősorban a hatékonysága miatt. Amikor megszületik a pici baba, az idegrendszere tulajdonképpen éretlennek tekinthető, rengeteg minden alakul, fejlődik, változik hatéves koráig. Minél korábban kezdjük el az indokolt fejlesztést, segítést, annál jobb a prognózis. Vannak olyan területek, mint például a mozgás- és a beszédfejlődés, melyeknél elég pontosan lehet tudni, hogy egy adott életkorban hol tart a gyerek. A szakemberek ezeket figyelik, illetve ezekhez az átlagos értékekhez viszonyítják az adott gyermek érettségi, fejlettségi szintjét. Sokat tud segíteni a védőnői és a gyermekorvosi hálózat is a probléma felismerésében. A szakszolgálatoknál a korai fejlesztés abszolút prioritást élvez.

Az utóbbi években növekszik azoknak a gyermekeknek a száma, akik ilyen ellátásra szorulnak. Vagy csak a diagnosztizálás fejlődésének tudható be ez a növekedés?

Valóban több a sajátos nevelési igényű, pontosabban a különleges bánásmódot igénylő gyermek, mint korábban. Ebbe a csoportba beletartoznak a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő és a sajátos nevelési igényű gyerekek is. A növekedést nem indokolja pusztán a pontosabb diagnosztika, a korai felismerés, de kétségtelen, hogy sok olyasmit észreveszünk, amit korábban nem.

Milyen jelekre érdemes figyelnie egy szülőnek, ha arra gyanakszik, hogy gyermeke fejlődése nem a megfelelő ütemben halad?

Összességében a gyereket egészben kell nézni. Egy-egy terület fejlődése eltérő ütemű lehet természetesen, de ha például a hároméves gyerek még nem szólal meg, vagy a kétéves gyerek még felülni se nagyon tud, akkor ott valami gond van. Kérni kell a szakember segítségét, élni a törvény által biztosított jogokkal és lehetőségekkel.

Gyógypedagógusként mi a legfontosabb tapasztalata SNI-s gyerekek tanításakor, fejlesztésekor?

Az adott gyerekre a legfontosabb odafigyelni. Van egy vezető tünet, például, hogy a gyermek enyhe fokban értelmi fogyatékos. De nagyon nem mindegy, hogy milyenek az esetleges járulékos tünetek, hogy egy adott intelligenciasávon belül hol helyezkednek el a képességei, milyen részképesség-fejlődési zavar társul még esetleg hozzá. Megvannak a tipikus lépések, hogy hogyan is kellene tanítani, de az egyéni ráhangolódás és differenciálás nélkül ez biztosan nem fog eredményesen zajlani.

Tehát ahogy minden gyerek egyedi, úgy a fejlesztésében is a személyre szabott terápiára kell törekedni?

Igen, az alkotó értelmiségi attitűdre van szükség. Bármilyen jó is egy adott tankönyv, az egy „konzerv”, elképzelt tipikus haladási ütemet feltételez, ezt a pedagógusnak a gyerek üteméhez kell igazítani. Tananyag-szisztematizálás, harmonikus tanár-diák interakció, elfogadás, segítés, követelménytámasztás szükséges a sikeres tanításhoz.

Hogyan épül fel a „Játék” tankönyvsorozat? 

Kétféle fejlesztési utat választottunk. A „Játék” sorozat most első osztálytól hatodikig az enyhe fokban értelmi fogyatékos gyerekeknek készült, a másik ág pedig az ép intellektusú, de részképesség-fejlődési zavarral küzdő gyerekeknek. Nekik normál intelligenciaszint mellett kell azt a plusz pedagógiai segítséget megadni, amivel haladni tudnak. A feladatok könnyen értelmezhetőek, a feladattípusok ismétlődnek, nagyon sok az analógiára épülő, ami mind a gyerek, mind a pedagógus munkáját megkönnyíti. A feladatok is motiváló hatásúak: azt sugallják, hogy „hű de nehéz, de én még éppen meg tudom oldani”. Ekkor nekiáll a gyerek, összeszedi magát, és megoldja. Ha olyan a feladat, hogy „hű de nehéz, úgysem tudom megoldani”, akkor a gyerek hozzá se kezd, ha pedig egy feladat teljesen érdektelen, mert „mindenki meg tudja oldani”, az szintén baj. Azt próbáltuk elérni, hogy kialakuljon ez a belső késztetés.

A tanóraszervezés kapcsán fontos, hogy a pedagógusnak elérhetővé kell válnia a gyerek számára. Tehát ha úgy érzi a gyerek, hogy meg tudja oldani a feladatot, de mégis elakad, akkor azonnal kapjon segítséget – ez a modern tanóraszervezésben a mozaikszerűen felépített tanórákkal, a kooperatív technikák használatával jól megoldható.

Az előbb úgy fogalmazott, a tankönyv csak „konzerv”. Hogyan ítéli meg az említett tankönyvsorozat szerepét a nevelési folyamatban?

Bízom benne, hogy egyre többen és eredményesebben fogják használni. Ez több egy átlagos fejlesztési segédeszköznél. Ebben a tankönyvcsaládban ugyanis olyan általános tanulási törvényszerűségeket követtünk, melyek megkönnyítik a gyereknek a tanulást, és a pedagógusnak a tanítást. Ha a tankönyv szerkezetét nem bontják meg, akkor sok fejlesztési elv tulajdonképpen automatikusan érvényesül. Például az aprólékosan felépített fokozatosság, ahogy az egyik feladat a másikat követi. A tananyag spirális elrendezése szintén nagyon lényeges, egy-egy adott területhez többször visszatérünk, sokszor többféleképpen láttatjuk. A tudástartalom kiépítésekor nagyon fontos továbbá a heterogenitás – ha nagyon hasonló dolgokat tanítunk egyidejűleg, az a normál intelligenciaszintű gyerekeknek is nehéz.