A kölcsönösség elvén kell működnünk

Mit jelent a pozitív kommunikáció az iskolában? Miben tér el a negatív kommunikációtól?

Már rögtön a találkozás pillanatában meghatározó, hogy hogyan fogadom a gyerekeket. A megérkezés pillanatában kialakult pozitív élmény elősegíti a pozitív kommunikáció kialakulását is. Ha én tisztelem a diákokat, ők is fognak engem tisztelni, tehát a kölcsönösségre alapvetően lehet építeni egy kommunikációs hálót. A pozitív kommunikáció az elfogadással áll párhuzamban. Kardinális, hogy bátorítsam őket mindenben, ehhez pedig elengedhetetlen a pozitív kommunikáció használata. Minden esetben a pozitívumokat kell kiemelni, nem pedig a negatívumokat. Fontos, hogy bármi történjen is, motiválnom, segítenem kell őket.

Egy pedagógusnak szükségszerűen kongruensnek kell lennie saját magával, hitelesen kell megjelennie, annak kell történnie, amit kimond, nem lehet bort inni és vizet prédikálni. Figyelni kell a testbeszédre, a mimikára, hogy mindez a saját személyiséget hitelesen tükrözze, mert a diákok ezt fogadják el igazán, és egyébként is felismerik azt, ha valami nem hiteles, vagy nem úgy van, ahogyan azt a tanár mondja. Az a pedagógus tud motiválni, aki saját maga is motivált, ezért mindig próbálok új dolgokat kitalálni és bemutatni a diákoknak, mint például a kutyával asszisztált tanítási órát, amit a gyerekek kifejezetten szeretnek, illetve a Blue-botot – a robot méhecskét –, aminek használatával a programozás alapjait sajátíthatják el a diákok.

Lehetséges egy beszélgetés során csak pozitívan kommunikálni?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni, hiszen megannyi olyan helyzettel találkozhatunk akár pedagógusként, akár magánemberként, amikor nem vagyunk biztosak abban, hogy lehetséges mindig pozitívan kommunikálni. Mindenesetre a gyerekekkel nagyon törekszem arra, hogy megtanulják a pozitív kommunikáció előnyeit. Szeretnék példát mutatni a diákoknak, szeretném, ha látnák, hogyan kell a konfliktusokat jól kezelni. Azt tanítom nekik – bár ez a legnehezebb –, hogyan beszéljék ki magukból a problémáikat, de úgy, hogy ne bántsanak meg vele senkit. Egy kisgyerek számára talán ez lehet a legnehezebb, hogy képes legyen más nézőpontból vizsgálni az eseményeket.

Milyen szakmódszertani ötleteket valósít meg munkája során annak érdekében, hogy minél könnyebben kezeljék a diákok egymás között a konfliktusokat?

Több ilyen is van. Például a shiatsuval akkor találkoztam először, amikor az még suliszamuráj néven futott a Békés Iskolák egyik alprogramjaként. Viszont az eredetileg Németországból származó program engedélyek hiányában nem volt hosszú életű, ki kellett találniuk a program kidolgozóinak egy új nevet, ez pedig a Forrás Gyermekprogram lett. Egy háromnapos képzést kellett elvégezni hozzá, és úgy hiszem, hogy igazán hasznos ismeretekre tettem szert. A programban a gyerekek az egymás közötti bizalomépítést, a közeledést és a bensőséges, barátságos légkör megteremtését sajátíthatják el. Az egymás iránti pozitív viszony, a megismerés folyamatával kialakulhat a gyerekekben az a készség, hogy képesek legyenek empátiára, hogy bele tudják gondolni magukat társaik helyzetébe. A shiatsun kívül számos eseményen vesznek részt a diákok. A nevelés alsóban ugyanolyan fontos, mint az oktatás. Nagyon fontos, hogy a gyerek megtanulja szeretni magát és a társait, ezzel pedig egy boldogabb felnőttkornak nézhet elébe.

Az Ülj figyelmesen, mint egy béka! Mindfullness-gyakorlatok gyerekeknek és szüleiknek című könyv egy igazán hasznos mindfullness oktatókönyv, amihez tartozik egy CD is, ötperces gyakorlatokkal. Akkor szoktam segítségül hívni a mindfullnesst, amikor valami történik a tanulócsoportban, amikor nagyon zsizsegnek, nem bírnak magukkal. Ilyenkor megkérem őket, hogy hallgassuk meg együtt a rövid nyugtató szöveget. Ezt mindenki nagyon szereti, és valóban hatékony.

Ezenkívül Lori Lite relaxációs mesekönyv-sorozatát is használom, hiszen számos légzéstechnikai és nyugtatástechnikát sajátíthatnak el a gyerekek. Fontos, hogy megtanulják ezeket a technikákat, mert egyrészt szeretik, másrészt hatékonyak is.

Mit jelent a gamification? Ön hogyan integrálja az óráiba a játszva tanulás lehetőségét?

A gamificationt én nem az oktatásban használom, sokkal inkább az értékelésben. 2021 nyarán részt vettem a #school egyik továbbképzésén. Ötszázból száz embert válogattak be a képzésre, nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én is részese lehetek ennek. Matematikából használom – sajnos idő hiányában több tantárgyból nem tudom használni. Minden szorgalmi feladatért, órai munkáért, tesztért, felmérőért pontot kapnak, így alakul ki egy-egy témakör végére a gyerekek pontszáma. Ahány pontot kapnak a gyerekek, úgy épül fel szép lassan egy ház, ezáltal vizuálisan is szemléltetjük, hogy igenis van annak jelentősége, ha minél több pontot megszereznek. A gyerekek szorgalmi feladatként interaktív feladatokat kapnak – a megoldásuk nem kötelező, csak választható –, amit otthon, számítógép előtt tudnak kitölteni, ezáltal pontokat szerezhetnek osztályzatok helyett. Nincs szummatív mérés a témakörök közben, ez a lényege a stresszmentes tanulásnak, csupán egy-egy téma lezárásakor kapnak jegyet – 1700 ponttól jár az ötös. Az a szenzációs benne, hogy nemcsak az számít, hogy a gyerek mennyire tudja és érti a feladatokat, mennyire képes feldolgozni az adott témát, hanem az is meghatározó, hogy ki mennyire szorgalmas. Így saját magát képes felülvizsgálni, és nem a diáktársaival verseng a tanuló. Vannak olyan gyerekek, akik hamar összegyűjtik a pontot az ötöshöz, de ők annyira törtetőek, hogy inkább többet dolgoznak érte, hiszen szeretik csinálni a feladatokat, és ami élvezetes, azzal természetesen jó is dolgozni. Egy félévben három – vagy több – téma is megjelenik, ezért a jegyadás szempontjából is praktikus, hiszen elegendő jegyet kapnak így.

Mit jelent az inkluzív pedagógia? Mennyiben tér el az integráló pedagógiától?

A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) vagy sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek is gyakran megfordulnak az iskolánkban, ezért úgy éreztem, hogy hasznos lenne elvégezni egy olyan képzést, ahol a velük való foglalkozás sokkal nagyobb hangsúlyt kap. Ezért elvégeztem az inkluzív pedagógiát. Persze nemcsak az iskolás diákok miatt gondoltam igazán hasznosnak, hanem mert van egy fogyatékkal élő gyermekem. A különbség az integráció és az inklúzió között, hogy az inklúzió a befogadásról szól, míg az integrációt az alábbi példával tudnám hitelesen szemléltetni. Képzeljünk el egy dobozt, amin különböző méretű és kinézetű lyukak vannak, és vannak ugyanolyan formájú paradicsomaink, amiket a megfelelő helyen keresztül bele lehet tenni a dobozba! De ha valakinek nincs kedve gondolkodni és játszadozni a formákkal, elég rácsapni a paradicsomra, és az beleesik – bárhogyan is – a dobozba. Ez arra példa, amikor a gyereket bele akarjuk kényszeríteni egy keretbe, még akkor is, ha neki az nem jó, és másra volna szüksége. Az inklúzió pedig arról szól, hogy a gyerekre alakítjuk az egész környezetet, mindent a gyerekre szabunk.

Néhány inkluzív iskola már létrejött. Ilyen például Kókayné Lányi Marietta Gyermekek Háza nevű iskolája, ahol valóban fontos, hogy az iskola minden tanuló számára elfogadó, támogató környezetet legyen képes nyújtani. Külföldön is több országban számos iskolát hoztak már létre ezzel a pedagógiai szemlélettel, Magyarországon egyelőre még nagyon kevés olyan iskoláról tudunk, ahol ezt a pedagógiai programot használnák. Ezekben az iskolában gyakran jelen van a tanítón kívül egy gyógypedagógus – vagy akár több is.

Milyen módszereket tanít meg a tanulók számára, hogy egymással sokkal elfogadóbbak, empatikusabbak legyenek?

Például különböző játékokkal – mondjuk bábokkal – eljátszunk többféle szituációt. Gyakorlatilag ez úgy néz ki, mint egy családterápiás kezelés. Más bőrébe bújunk bele. Ezekből a szituációkból pedig kiviláglik, hogy ki hogyan kezeli a különféle konfliktusokat. Törekszem arra, hogy rajtam is azt lássák, hogy minden gyerekben megtalálom a legkisebb jót, mert mindenkiben van jó. Látniuk kell, hogy pozitívan kell az élethez hozzáállni. Ha azt látják, hogy én is elfogadok mindenkit, akkor ők is képesek lesznek elfogadni egymást.

Ezenkívül nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a fizikai kifejezéskészlet helyett – például a verekedést elkerülve – képes legyen a gyerek szavakkal kifejezni az érzéseit, az érzelmeit a másiknak. Így pedig mindketten képesek lesznek kijönni egy vitából győztesekként. Egyébként a mi osztályunk – 4. osztályos diákjaim vannak – gyakorlatilag egy nemzetközi osztály, hiszen van nálunk vietnámi, kínai és uruguayi tanuló is, akiket a többiek – és ők is egymást – szinte rögtön képesek voltak befogadni maguk közé, rendületlenül segítenek a magyar gyerekek, ha valamiben lemaradnának a külföldről érkezettek.

Egyébként bármit meg tudnak csinálni a gyerekek jól, ha hisznek magukban. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy én is higgyek bennük. Talán ez a legfontosabb: hittel állni a diákokhoz. Ezzel párhuzamosan pedig a szülőnek is hiteles képet ad a pedagógusról, hogy hittel áll a gyermekéhez, aki az ő szeme fénye, a mindene, és ezért valóban úgy kell azt a gyereket kezelni, mint egy csiszolatlan gyémántot. Akkor jó a partneri kapcsolat, ha elfogadom és tiszteletben tartom a szülők álláspontját is, hiszen végül is erről szól a mi munkánk, hogy hiteles, gondolkodó és jólelkű felnőtteket neveljünk ezekből a kisgyerekekből.